A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története
Meg kell jegyeznünk, hogy a spanyolok kegyetlenkedése, kizárólag a néhány, emberileg alkalmatlan vezető részéről nyilvánult meg, míg az egyszerű spanyol telepesek részéről korántsem! A bennszülöttekkel közösen dolgoztak és egymásközt házasodtak. Arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Cortez és utódai ellen felhozott vádak nagy része túlzás vagy hazugság, melyet egy bizonyos Bartolomé de las Casas Diego Velazquez, Kuba meghódítójának káplánja terjesztett. Ez az ember elkeseredett személyes ellenségeskedésbe keveredett Cortezzel és számos Mexikóba telepedett honfitársával. A tényleges túlkapásokat Cortezék nyakába varrta, holott ezek Don Nunez de Guzman kormányzónak tudhatók be, de ezek többsége úgy a mexikan, mint az európai korszellem sajnálatos akkori gyakorlatába "illett"! 
Ne felejtsük el, hogy ezeket a vádakat aztán, igazán a protestantizmus és liberalizmus kezdte széles körben terjeszteni, akik festményeken, rézkarcokon publikálták túlzó és beteges fikcióikat az állítólagos (tömeges) kegyetlenségekről. Mindezt azért, hogy befeketítsék a katolicizmust, a misszionáriusok állítólagos újvilági erőszakosságával. (Az a protestantizmus vádaskodott, melynek kiemelt vezetője Jean Chovin (Kálvin) által irányított vésztörvényszék csak 1541 és 46 között 58 halálos ítéletet – lefejezést és máglyát – mondott ki az akkor még csekély lakosú Genfben!) És az a liberalizmus beszél tömegmészárlásról, mely kimutatta igazi arcát a Francia Forradalomban amikor is egész falvakat gyilkoltak le (gyerekekkel asszonyokkal együtt) csak azért, mert egyházhűek voltak, miközben Párizsban is átmelegedett a nevezetes nyaktilójuk a folyamatos használattól! De szólhatnánk a Marxizmus-leninizmus-sztálinizmus-hitlerizmus-maoizmus-polpotizmus-enverizmus stb. (több)százmilliós mészárlásairól, melyeknek egyetlen közös vonásuk volt: a megátalkodott ATEIZMUS!) A katolicizmus elleni vádaskodás, már eleve azért méltatlan, mert épp az egyháziak védték az indián lakosságot a harácsoló és beteglelkű kalandoroktól (akikből persze volt rendesen). Az azték birodalom lakossága a hódítás előtt 10 millióra volt tehető. Az Európából behurcolt járványok és kórokozók, sajnálatosan óriási veszteséget okoztak az indián lakosság körében. Ugyanakkor, az alább taglalt Mária-jelenés hatására 9 millió őslakos megkeresztelkedett! A felkelés elmaradt és a spanyol királyság rendeletileg deklarálta a bennszülöttek emberi jogait.
Az első és második jelenés (1531. december 9)
1531. december 9-én szombaton hajnalban, Juan Diego szentmisére igyekezett a 15 kilométerre lévő Tlatelolcóba, Mexikó külvárosába. Abban az időben 9-én ünnepelték Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepét. A városhoz közel eső Tepeyac domb közelében csodás muzsikát hallott, amely mintha a domb sziklás csúcsáról áradt volna szerte a vidékre. A jámbor indián egy ragyogó, fehér felhőt pillantott meg a köves domb felett és szinte megigézve elindult felfelé. A dombtetőn egy gyönyörűséges fiatal hölggyel találta szembe magát, aki leírhatatlan szeretettel és kedvességgel becézgetve a nevén szólította. A Jelenés megkérdezte, hogy hová megy
. Az indián térdre esve válaszolta, hogy templomba igyekszik. A Hölgy helyeslően mosolygott és azt mondta: Tudd meg legkedvesebb fiam, hogy én a Szeplőtelen és mindenkor Szűz Mária vagyok, annak az igaz Istennek az anyja, aki által él és létezik minden, ami az égen s földön van. Az a kívánságom, hogy itt egy istenházát építsenek, ahol megmutathatom az embereknek teljes szeretetemet, együttérzésemet és irgalmamat, s ahol megajándékozhatom őket segítségemmel és védelmemmel. Mert én Irgalmas Szívű Anyátok vagyok, minden ember anyja, mindenkié, akik segítségül hívnak, szeretnek és bíznak bennem. Itt akarom meghallgatni imáikat panaszaikat, gondjaikat és fájdalmaikat, hogy nyomorúságaikat megenyhítsem és bajaikat gyógyítsam. Hogy édesanyai szándékaimat megvalósíthassam, menj el a püspökhöz és mondd el neki, hogy én küldtelek a kívánságommal. Mond el neki amit láttál és hallottál. Biztos lehetsz abban, hogy hálás leszek és mindenért megjutalmazlak, ha pontosan végrehajtod azt, amire megkértelek. Most pedig menj kicsi fiacskám és tégy meg mindent, amit megtehetsz.
Egy ilyen egyszerű indiánnak igen nehéz volt a püspöki palotába bejutnia, különösen a főpappal találkoznia. Juan Diegónak azonban kitartó nagy türelmével sikerült átküzdenie magát a lenézőn gúnyolódó szolgák seregén, akik még a kutyák ráuszításával is riogatták. Állhatatos kitartása, miszerint az eminenciás úrral kell beszélnie, meglepte őket. A több órás várakoztatás után Zumarraga – aki a várakoztatásról nem is tudott –, igen kedves fogadtatásban részesítette az 57 éves, csak nahuatl nyelven beszélő egyszerű indiánt, akit tolmács segítségével kérdezett ki jövetele felől. A hallottakon elcsodálkozott és mielőtt elbocsátó áldását adta, kifejezte azon szándékát, hogy egy más alkalommal – amikor több ideje lesz – szívesen látja, hogy még alaposabban kikérdezhesse.
A nap már lemenőben volt, amikor Juan Diego újból találkozott a Tepeyac-nál a Szent Szűzzel, akinek szóról-szóra beszámolt a történtekről. Ő maga kudarcnak ítélte meg küldetését és alázatosan kérte a Jelenést, hogy e feladatra válasszon helyette egy jóval alkalmasabb személyt. A Szűzanya szeretetteljesen így szólt: Figyelj rám, legkedvesebb fiam és tudd meg, hogy sok szolgám és hírnököm van, de most éppen te teljesítheted ezt a küldetést. Nyomatékosan kérlek, hogy holnap újból menj el a püspökhöz, beszélj az én nevemben, és értesd meg vele a kérésemet. Ismételd el neki, hogy én, az Isten Anyja küldtelek téged.
Juan Diego látva a hölgy kimondhatatlanul szép, kérve-kérő arcát megnyugodott és megígérte, hogy minden esélytelensége ellenére is, szíves-örömest teljesíti a kérését. Hazafelé menet azonban egyre csak erősödött benne az a fájó kétkedés, hogy másnap bizonyára meg kell majd szomorítania Úrnője édesanyai szívét, mivel a püspök aligha fog hinni egy magafajta szegény indiánnak.
Árpád-házi Szent Erzsébet - a SZERETET nagy szentje Királyi vérből született 1207-ben Sárospatakon.
Bartolomé de Las Casas (lentebb), spanyol dominikánus már 1512-ben kiadta az ismert értekezését, melyben az indiánok védelmére kelt a gyarmatosítók kapzsiságával szemben. Több pápa így III. Pál pápa (1534-1549) is hivatalosan elítélte és élesen szembeszállt azon véleményekkel, melyek igazolták a rabszolga-kereskedést, azon ál-indokkal, miszerint az indiánok tulajdonképpen nem is emberek. A Pápa élesen elítélte azt a gyakorlatot, hogy rabszolgasorba vetik azokat az indiánokat, akik még nincsenek megkeresztelve, egyes gyarmatosítók ugyanis ezzel igazolták tettüket. III. Pált más pápák is követték, pl. VIlI. Orbán és XlV. Benedek (1789 előtt), és a szavakat tetteik is követték. A 17. század elején a jezsuiták révén létrejöttek az un. paraguayi redukciók, vagyis a paraguayi indiánok telepei, melyek abban az időben egyedüliként nyújtottak biztonságos védelmet az indiánoknak a rabszolga-kereskedők ellen. Meg kell említeni, hogy már sokkal korábban megalakultak azok a különleges szerzetesrendek, melyek fő tevékenysége a keresztény rabszolgák kiváltása volt.
spanyolok azért vetkőztek ki teljesen magukból az indián lakossággal szemben, mert ilyen sötét sátáni pogányságot, amely ilyen nagyságrendű emberáldozatokkal hódolt pokolbeli isteneinek, rémálmaikban sem láttak. (Miként az előző részben olvashattuk!)
hanem azon felindult bosszújuk is, hogy a nép, amely behódolással vádolta uralkodóját, fellázadt Montezuma ellen és az elfogott spanyolokat hasonlóképp feláldozták a piramisok tetején, amit persze Cortez emberei kénytelenek voltak végignézni az uralkodói palotából. Az azték birodalom végső összeomlása után a spanyolok lerombolták a bálványimádás mészárszékeit, és az országot megpróbálták misszionálni a kereszténységre. V. Károly spanyol király a buzgó ferences Juan Zumárraga püspököt nevezte ki Mexikóvárosba. Az Újvilág első püspöke hiába gyakorolt nagylelkűséget a lakosság, különösen a szegények iránt, hiába alapított iskolákat, kórházakat, sőt még egy hatalmas egyetemet is, az őslakosság bizalmatlan maradt a gyarmatosítók vallásával szemben. Viszonylag kevesen keresztelkedtek meg, hiszen az ő számukra az Üdvözítő szenvedése, a feszület felmutatása, nem keltett részvétet, ugyanis a kínszenvedés látványa nem jelentett számukra semmi különöset! A démonok továbbra is hatalmukban tartották a lelkeket. A lakosságnak a gyarmatosítók vallása iránti ellenérzéseit nagyban befolyásolták azok a túlkapások, amelyektől a kiszolgáltatott indiánok szenvedtek.
Az Egyház meggyőző erejét – melyet Juan Zumarraga püspök és a papság maradéktalanul képviselt –, nagy mértékben csökkentette a spanyol király azon szerencsétlen döntése, miszerint a világi elöljárók vezetőjévé egy kegyetlen tirannust Don Nune de Guzman-t nevezte ki. Az igazság az, hogy ennek emberei az indiánokat um. "ördögi szokásaik" miatt, még kutyába se vették, se asszonyaikat, se gyermekeiket nem kímélték. Ki is irtották volna őket mind egy szálig, ha egy természetfeletti esemény, az Egy Igaz Isten Szentséges Anyjának megjelenésével közbe nem lép! Ehhez azonban az emberi szabad-akaratnak is közre kellett működnie! A továbbiakban, erről az eseményről és a fejleményeiről szeretnék beszámolni!
A nauhatl nyelvet beszélték és a hieroglifákhoz hasonló képírásuk töredékesen fennmaradt. Országuk tartományokra volt osztva és társadalmi rétegződésük kasztrendszer jellegű volt, mely az öltözetükön is megmutatkozott. Az egyszerű nép az agave rostokból szőtt un. tilmát (nahuatl nyelven tilmatlit) viselte, mely váll felett megkötve, elől-hátul "kötény" volt. (lásd a grafikai ábrán!)
(Ez Mexikó zászlaján ma is ábrázolva van!) 
Amikor Cortez 1519-ben 400 spanyollal partra szállt Veracruz mellett, a környező leigázott indián törzseket (akik okkal gyűlölték az aztékokat) maga mellé állította, majd bevonult a fővárosba. A babonás Montezuma hitt a jövendölésnek, miszerint fehérbőrű "megváltó" fog érkezni majd a tenger felől. Mivel tudta, hogy ez uralkodásának végét jelentheti, feltűnően kegyesen fogadta Cortezt és kísérőit, akik a legszebb palotájába lettek elszállásolva. Mindkét fél részéről az álságos mosoly bizalmatlanságba csapott át. A nyilvánvaló veszélyhelyzet valami biztosítékot igényelt. A maroknyi spanyol küldöttség ugyanis (adott esetben) a szűk utcácskákban nem vehetett volna fel védhető harci alakzatot, és a többezres azték sereg leszámolhatott volna velük, mind egy szálig. Cortezék egy eredeti – de becstelen – húzással (kvázi) túszul ejtették a vendéglátójukat Montezumát, nehogy az parancsot adhasson ki. A több hónapos "házőrizet" közben elismertették vele a spanyol korona fennhatóságát. 
Sajnos sok-istenhitük, melyben Quetzalcoatl, a tollaskígyó volt a leghatalmasabb, kiszolgáltatott rabságban tartotta az aztékok lelkületét, akik démonaik tiszteletére ezrével áldozták fel az embereket, kimondhatatlan kegyetlenségekkel. A még dobogó szív kitépése még csak hagyján, mert egyeseket elevenen megnyúztak és a bőrébe belebújtattak egy harcost, akinek nyolc napig magán kellett azt viselnie. Volt olyan alkalom, hogy egyetlen nap alatt húszezer foglyot vagy rabszolgát mészároltak le! Olykor az áldozatok egyes szerveit szertartásosan megették, ez azonban nem tartozott a "rendes táplálkozásukhoz"! Határozottan hittek a túlvilágban. A mindennapi életük elválaszthatatlan volt a halál állandó jelenlététől. Ez annyira beleivódott a néplélekbe, hogy máig is szelídített, de igen morbid szokások vannak divatban Mexikóban (pl. apró, koponya formájú cukorkák árusítása stb.).
Hajójukat Magyarország felé szándékoztak irányítani, de egy rendkívüli vihar Skóciába sodorta őket, ahol „Véreskezű” Malcolm uralkodott, aki kegyetlen irtó hadjáratot folytatott atyja gyilkosa, Macbeth hívei ellen. A 47 éves Malcolm nem csak menedéket adott nekik, de 
Életrajzában ez áll: Skócia királya a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki bölcsességének és jámborságának hatására Malcolm király elhagyta véres, vad szokásait, nevéhez fűződik az irtó hadjárat befejezése. Az egész királyi udvar megváltozott és Margit 
királyné előtt többé egy durva szót ki nem ejtettek. Támogatta az elesetteket és szegény-szállásokat építtetett. Rendeletbe hozta, hogy minden napnak első órájában hozzanak eléje kilenc szegény árvát, akiket maga etetett meg. 
Edinburgh-ban hunyt el, 1093. november 16-án, 47 éves sem volt.
Leo Cushley, Saint Andrews és Edinburgh érseke bejelentette, hogy felélesztik a 13. századi eredetű zarándokhagyományt Szent Margit, a magyar származású királyné tiszteletére, melynek során, minden év június 19-én Dunfermlinbe zarándokolnak, ahol Szent Margit relikviáit őrzik az 
apátság kápolnájában.
Albert a bajorországi Lauingenben született 1200 körül gróf Albert von Bollstädt néven. Lovagi családból származott, a szülei katonai vagy közéleti pályára szánták. 1223-ban mégis belépett a páduai domonkos rendbe, s ezzel kezdetét vette pihenést nem ismerő lázas tevékenysége. Egyszerre volt szerzetespap, politikus és egyháztanító, tanár és író, provinciális és régensburgi püspök, kutató és természettudós, híres prédikátor, filozófus és teológus.
Miközben felkutatták a környéket, s amint az egyik helyről a másikra kóboroltak, a nád és gyékény között egy gyönyörű forrást találtak. Itt pillantották meg azokat a csodálatos dolgokat, amelyekről bálványuk már korábban hírt adott nekik papjaik révén. Az első, ami szemükbe ötlött, egy fehér boróka volt, annak a tövénél fakadt a forrás. Majd látták, hogy körös-körül minden fűz is fehér, nincs rajtuk egyetlen zöld levél sem, és fehér volt a nád meg a gyékény is. Míg ámulva gyönyörködtek, a vízből fehér békák és fehér halak buktak elő, és közöttük egypár fehér, gyors mozgású kígyó. A víz két szikla közt tört előre, és oly tiszta volt és szép, hogy nézni is gyönyörűség volt. A boldogságtól mámorosan mondták: "Megtaláltuk már az ígéret földjét! Látjuk már a megfáradt azték nép jutalmát és a megnyugvását, nem kell többé epekednünk!"
Másnap reggel a pap egybehívatta a népet, férfiakat és asszonyokat, véneket, ifjakat és gyermekeket, kivétel nélkül. Mikor összegyűltek, eléjük állt és beszámolt nekik mindenről. Hosszú szónoklatban magasztalta istenük jóindulatát, amiben nap mint nap részelteti őket. Végezetül így szólt: "Itt a fügekaktusz helyén találjuk majd meg üdvösségünket, nyugalmunkat és békességünket!" Ezek a megtévesztettségből mondott szavak – az Egy Igaz Isten jóvoltából – megvalósultak 1531-ben, a Guadalupei Szent Szűz csodás megjelenésével!
Engesztelő imamozgalom indul 2026. január 1-től a Szent Anna-réti engesztelő kápolnánál!
A bálvány parancsa értelmében üzentek a királynak, hogy hódoljon és áldozzon a lánya előtt. A király elfogadta a meghívást, kérette előkelőit, megparancsolva nekik, hogy a legszebb áldozati ajándékokat gyűjtsék össze, felajánlandó lányának, a mexikánok istennőjének. Ezekkel megrakodva érkeztek meg az aztékokhoz, akik a lehető legnagyobb pompával fogadták és megvendégelték őket, majd elmondták üdvözléseiket. Miután kipihenték magukat, az aztékok bevezették a királyt Huitzilopochtli bálvány termébe, ahol a királylány bőrét magára öltött ifjú állt.
Az aztékok fel voltak erre készülve. Az asszonyok a gyermekeikkel bemenekültek a tóba. Ám a culhuacániak gyors üzenetet küldtek városukba, mire az egész nép fegyverrel a kézben tódult ellenük. A küzdelemben az aztékok csaknem elveszítették a lábuk alól a talajt. Az asszonyok meg a gyermekek kétségbeesett jajveszékelésbe kezdtek, de a férfiak nem csüggedtek, hanem újult erővel lendültek a harcba, és elárasztották az ellenséget szigonyszerű dárdáik záporával, és ezzel oly nagy veszteségeket okoztak, hogy a culhuacániak meghátráltak. 
Szent Gellért, Szent Bőd (Buldus) egri- és Szent Beneta veszprémi püspök vértanútársa volt. Életükről sajnos szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért mellett szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és ledöfték, Szent Beszterédet halálosan megsebezték úgy, hogy harmadnap belehalt a sebeibe. Tiszteletük a középkorban elterjedt volt Szent Gellértével együtt, Szent Beszteréd tisztelete az esztergomi főegyházmegyében különösen élénk volt egészen a XX. századig.
Nagyszerű települést építettek, templommal, házakkal és szépen megművelt földekkel. Nem is láttak hiányt semmiben, és sokasodni kezdtek. Évnyi idő után, a culhuacániak úgy vélték, hogy már csak kevés azték lehet életben a sok mérges csúszómászó jóvoltából. Királyuk így szólt: "Menjetek és nézzétek meg, mi történt a mexikánokkal, köszöntsétek a nevemben a túlélőket, és kérdezzétek meg tőlük, hogy elégedettek-e a hellyel, amit kaptak?" Elmentek a hírnökök és vidám, elégedett népességre bukkantak. Földjeik gondosan műveltek voltak, állt már istenük temploma, a házakban nyársakon és fazekakban kígyókat sütöttek-főztek. 
Ettől kezdve az aztékok szabadon kereskedtek Culhuacánban és fokozatosan rokonságba kerültek velük; testvérként, rokonként bántak egymással.
Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként. 
barbárok elleni csatára felsorakozik serege Nagy Konstantin császár előtt, Márton már nem akar harcba vonulni, mire a felbőszült császár gyávának nevezi. Márton erre így reagál: Krisztus nevében akár fegyvertelenül is kész szembeszállni az ellenséggel. A túlerőben levő pogány ellenség vezére azonban csodamód békét kért a császártól.
Míg Galliában Márton kultusza jelentős politikai színezetet is kapott, addig Magyarországon kultusza főleg a nép körében, a néphitben vált erőteljessé.
A tengernyi ellenség láttán az asszonyok és a gyermekek kiáltozásban és jajveszékelésben törtek ki. Ám a férfiak nem vesztették el a fejüket, hanem megkeményítették szívüket és szembeszálltak az ostromlókkal. Már az első összecsapásnál fogságba esett az azték főkapitány, de a többiek nem csüggedtek, hanem istenükhöz, Huitzilopochlihoz fohászkodtak, közrefogták az asszonyokat, gyermekeket és öregeket, s átverekedték magukat a chalcák seregén. Atlacuehuacan városáig nyomultak, amit elhagyottan találtak és sietve megerősítettek. A chalcák meg a többiek szégyenükben meg sem próbálták üldözőbe venni őket. Beérték annyival, hogy a foglyul ejtett vezért megölték. Az Aztékok az elfoglalt városban rendezték a soraikat, és ellátták magukat fegyverekkel. Itt találtak ki egy szigonyhoz hasonló fegyvert, amit úgy neveztek el, hogy adad, a várost meg Adacuehuacánnak. Felszerelkezvén az új fegyverzettel, elindultak a tó mentén, mígnem Culhuacan alá nem értek. Ott Huitzilopochtli megnyilatkozott papjainak: "Papjaim és őrzőim, látom vesződségeiteket és szorult helyzeteket, de ne csüggedjetek, mert éppen azért jöttetek ide, hogy arcotokat és melleteket az ellenségnek fordítsátok. Most küldjetek követeket Culhuacán urához, és minden esedezés és udvariaskodás nélkül annyit kérjetek tőle, hogy jelöljön ki számotokra egy helyet, ahol meghúzhatjátok magatokat és kipihenhetitek a fáradalmakat. Lépjetek elé bátran, tudom mit beszélek. A szívét meglágyítom, és ti fogadjátok el amit kínál, akár jó akár rossz az a terület. Azon a helyen állítsátok fel táborotokat és várjatok türelemmel, míg elérkezik a vigasztalódás és megnyugvás órája." Az aztékok bíztak bálványukban és nyomban hírnököket küldtek 
Culhuacán urához, akinek színe elé érve előadták békés kérésüket, hogy városalapításra alkalmas kellő helyet és némi földet is adományozzon népüknek, ahol vethetnek és arathatnak, hogy legyen tápláléka asszonyaiknak és gyermekeiknek. 
Amint a tó vize elfolyt, a vidék ugyanolyan száraz lett, mint korábban. Látták, hogy a hely újra terméketlenné vált és úgy vélték, hogy istenük már megengesztelődött, tehát tanácsot kértek tőle. Ő azt parancsolta, hogy bontsanak tábort és induljanak. Vándorlásuk során a nagy México-tó felé közeledtek, de valahogy cikk-cakkban és széltében-hosszában távolodva ismeretlen végcéljuktól, hiszen az eredeti indulási pontjuktól légvonalban az egy hónapnyi járásra volt tőlük!. Ezzel szemben 40 évig vándoroltak, hihetetlen szenvedések, harcok, viszontagságok és emberveszteségek közt, mert a "jótevőjük" maga volt a sátán, a "hazugság atyja" aki a legkevésbé sem akarja az emberek földi boldogságát, még kevésbé az örök üdvösségét.
Ám Huitzilopochtli a démon, dúlt a méregtől. Magához hívta a papokat és rájuk parancsolt, hogy titokban menjenek el ahhoz a sziklához, ahol az áruló Cópil a pusztulásukat várja, végezzenek vele és hozzák el a szívét. Úgy is történt. Azték különosztagosok meglepték a gyanútlan Cópilt, megölték és kiszakították a szívét. Amikor a szívet felmutatták istenüknek, újabb parancsa az volt, hogy egyik őrzője vigye a szívet be a tóba és vesse a nádas közepébe. Úgy is lett. Hiedelmük szerint ebből a szívből sarjadt ki az a fügekaktusz, melyre leszállt egy sas és e ritka jelenség helyén épült fel később Mexiko városa. Beszélik azt is, hogy ahol a gonosz Cópil meghalt, máig is működő melegvizű kénes források fakadtak. Innen az Acopilco név.
XVI. Benedek pápa
Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a "bűnt", hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez hozzájárul másik aggodalmunk a veszélybe került béke miatt, valamint fájdalmunk, midőn látjuk, hogy megfogyatkoznak azok sorai, akiknek tekintélye, egysége és jóakarata, általános vélemény szerint, sok bizalmat megérdemelt volna a népek közötti igazságosságon és igazi szabadságon alapuló egyetértés folyamatos visszaállítása terén. 
Isten! Isten! Isten! Bárcsak hangzanék ez a kimondhatatlan név, minden jog, igazságosság és szabadság forrása, a parlamentekben, a tereken, az otthonokban, a gyárakban, értelmiségiek, fizikai munkások száján, a sajtóban és a rádióban. Legyen az Isten neve – amely rokonértelmű a békével és a szabadsággal – a jóakaratú emberek irányító mértéke, a népek és nemzetek köteléke, a jel, amelyről a közös felszabadulás munkájában a testvérek és munkatársak felismerik egymást. Rázzon fel benneteket az Isten a bódultságtól, szabadítson meg a zsarnokokkal és a háborús uszítókkal való minden bűnrészes kapcsolattól, világítsa meg lelkiismereteteket, erősítse meg akaratotokat az újjáépítés munkájára. Mindenekfölött pedig visszhangozzék az Ő Neve a templomokban és a szívekben hatalmas fohászként az Úrhoz, hogy végtelen hatalmával segítsen végrehajtani mindazt, aminek elérésében az emberi erők oly nagy nehézségbe ütköznek. 
Három szolgálója, Eunomia, Digna és Eutropia, a folyó partján állva ünnepelték Afra bátor vértanúságát. Úrnőjük halálát látva, átkeltek a szigetre és miután a hír eljutott Hilariához a szent anyjához, ő is megérkezett néhány pap kíséretében, akik beszenetelték a holtestet, majd távoztak. Az asszonyok elvitték a szent holttestét a családi temetőbe, amely két mérföldnyire volt Augsburgtól.
keletkezett, amelyet hamarosan fűzfák, nyárfák, borókák és egyebek öveztek. Dúsan nőtt itt a sás és a gyékény, emiatt a tavat Tulának, vagyis "a sás vagy a gyékény helyé"-nek nevezték el. Hal is volt bőven és összegyűlt mindenféle vízimadár, mint a kacsa, a kócsag, a vízityúk, és valósággal ellepték a tavat, sok más madárfajtával együtt, mint amilyenek manapság a México-tavon tenyésznek nagy számban. Burjánzott a nád és mindenféle vízivirág, és sárga meg vörös rigóktól tarkállott a környék. A ligetekben madárdal zengett és fenséges harmónia uralkodott a vidéken. 
Volt köztük egy asszony, egy nagyhatalmú varázslónő, akit istenük nővérének hívtak, aki olyan gonosz volt, hogy még a jelenléte is ártalmasnak bizonyult. Annyi ártalmat, bajt és kárt okozott, hogy mindenki rettegte. Fortélyaival azt akarta elérni, hogy istenként imádják. A papok nem tűrhették tovább elvetemültségét és bepanaszolták őt bálványuknál, aki aztán egyiküknek megjelent álmában, azt mondva, hogy korántsem azért adott hatalmat nővérének az állatok felett, hogy általuk álljon bosszút és veszejtse el azokat, akikre megharagudott. Mert nem az ő parancsára mar a vipera, a skorpió, meg a gyilkos pók! Végül, hogy "kedves népét" megszabadítsa nővérétől, megparancsolta, hogy még azon éjjelen, amikor nővére az első álmába merül, titokban valamennyien kerekedjenek fel és hagyják ott őrzőivel és uraival együtt. A démon – mint kárhozott szellem – még "szerényen" kinyilatkoztatta, hogy ő nem azért jött az emberek közé, hogy varázslattal és szemfényvesztéssel állítsa szolgálatába a népeket, hanem hogy fegyverek, a szív és a kar vitézsége által nagy nevet szerezzen magának, és a felhőkig emelje az azték nemzetet, hogy őket az arany, az ezüst, minden fém, a káprázatos színű tollak és mesés drágakövek uraivá tegye. Házakat és smaragddal-rubinnal ékes templomokat emeltet majd magának – mint a drágakövek és az országban termő kakaó, a finom szövésű takarók urának –, amelyekbe testét kívánja burkolni. Csakis ennek köszönhető az ő "áldásos" eljövetele. Ezért vállalta magára, hogy elvezeti őket arra a földre, ahol majd megnyugvást és vigaszt találnak minden megpróbáltatásért, amin eddig keresztülmentek, ami még ugyan előttük áll – ígérte –, de nincs már messze. 
Az azték őshagyomány szerint kiváló szokásokkal bíró népük "hét barlangból" indult el, nem azokban laktak, mert voltak házaik és rendezett vetéseik, jó kormányzatuk, rítusaik, isteneik és szertartásaik. Hagyományuk szerint, minden nemzetségnek megvolt a maga kijelölt barlangja. 
Ezek, egész bolyongásaik alatt hordoztak magukkal egy bálványt. A neve Huitzilopochtli volt, ami azt jelenti, hogy "pompás tollú madár balja". Azt állítják, hogy ez a bálvány parancsolta meg nekik, ősi földjük elhagyását, azt ígérvén, hogy ők lesznek az urai és fejedelmei minden tartománynak, amit csak a hat nemzetség a birtokába vett, annak a földnek, mely oly gazdag aranyban, ezüstben, drágakövekben, ragyogó tollakban, finom köpenyekben és minden másban. Ez lesz számukra az ígéret földje, melyet arról ismernek meg, hogy egy tó közepén álló fügekaktuszon egy sast látnak. A tó közelében egy fehér forrás fakad fehér sziklákból a környezetében fehér fűzfákkal. 
Az említett enciklikában Leó pápa így ír Szent József.ima fontosságáról: „A stressz és a megpróbáltatások időszakaiban felesleges részleteznünk, hogy milyen mélységekbe süllyedtek a társadalmak, vagy milyen tervek kavarognak az elmékben most, amikor minden törvénytelenség megengedettnek tűnik a sötétség hatalmainak! Így elengedhetetlen, hogy az Egyház nagy kitartással ne könyörögne az Úrhoz – a Boldogságos Szűzanya és Szent József – közbenjárására hivatkozva, akiknek pártfogása mindig is a leghatékonyabb volt!” (Vö. Quamquam pluries 1.)
Bármint vélekedjünk a reformációról, azt az egyet e téren barát és ellenség kénytelen elismerni, hogy a reformáció megbontotta a keresztény Európa vallási egységét s miközben testvérháborúkba vonta a kereszténységet, alig engedett neki időt és erőt arra, hogy a közös ellenséggel, a visszatérő pogányság szellemével kellő súllyal szembehelyezkedjék. A véleménymegoszlás a legfőbb vallási és erkölcsi kérdésekben a vallási harcok elültével lassan-lassan oda vezetett, hogy az állami és társadalmi életet a türelem s a béke érdekében mindinkább mentesítettük a speciálisan keresztény befolyásoktól, nehogy azokkal ennek vagy annak a felekezetnek érzékenységét sértsük. A vallási széthúzás közönyre, a keresztény formák, elvek és intézmények fokozatos mellőzésére vezettek a közéletben magukat a keresztényeket is. Az egyház ilyképpen lassankint elvesztette állam- és társadalomirányító helyzetét s a megnyitott résen bőséggel és szabadon özönlöttek be a rombolás úttörői. A szabad kutatás jelszavának nyomában besurrant a szabadgondolkozás, a hitetlenség és hittámadás joga, az Aufklaerizmus és racionalizmus, a tagadás és kétely divatja. (Bangha Béla SJ. Magyarország újjáépítése és a kereszténység. /Miért siklott le a kereszténység a társadalmat irányító tényezők sorából?/)
.jpg)
Vasárnapi napra esett. Budapest lakossága november első napjaiban gyászolt, de egyben mindenfelé megindult a romok eltakarítása, rendrakás az utcákon. A munkások készültek a hétfői munkakezdésre. A villamosok újra jártak, az élet beindult. Negyedike hajnalra azonban iszonyú moraj, aknatűz és bombák robajára ébredt Budapest dolgozó népe. A kommunizmus fellegvára, a Szovjetunió 1956. november 4-re virradóan, megszegve a Magyar Kormánnyal kötött államközi egyezményeit, miként az ENSZ és a Genfi Egyezmény Alapokmányait is, hadüzenet nélküli támadást intézett a független Magyarország ellen! Az ígéretekből ki nem fogyó, mellét veregető Nyugat és az USA gyáván és aljas módon alkut kötött a szovjet vezetéssel, és nem segített! A támadási terv sikere érdekében Szerov, a KGB vezetője, a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalásokat folytató magyar tárgyaló-küldöttség tagjait is letartóztatta. Hetekig tartó iszonyatos vérengzés kezdődött, kenyérért sorban álló asszonyokra nyitottak sortüzet, iskolás fiatalokat végeztek ki halomra és tüzérségi és repülős bombatámadást intéztek középületeink, templomain ellen. A Vörös Hadsereg nem tanult a Világháborúból és utcai harcokba vetette be a tankjait, páncélozott járműveit, nem számítva a pesti srácok és a lakosság hősiességére. Budapest utcái az agresszor roncstemetőjévé vált. Már a 23-át követé első szovjet intervencióval szembeni lakossági ellenállás, október 28-ig tartó szakaszában is szörnyű leckét adott a megszállóknak! Addig a napig 200 db klf. harckocsit vesztettek és közel 800-ra tehető a személyi veszteségük. Ezt sajnos messze felülmúlta a november közepéig tartó második orosz intervenció, mely ellen a honvédő szabadságharc során, több ezer fiatal szovjet katona lelte értelmetlen halálát, sok-sok orosz család és édesanya fájdalmára. Ha Budapest romokban hevert is és a fegyvercsörgés elcsendesült is, a békésnek tekinthető Bajza utcai Szovjet Nagykövetség területén belül további fegyverropogás hallatszott (nem támadás érte őket, hanem) saját katonáikat végezték ki halomra azok közül, akik megtagadták a parancsot, vagy átálltak, szimpatizáltak a magyar forradalommal! No persze, a "Marxista-Leninista humanizmust" soha nem érdekelte az egyén, az ember tragédiája! 
Tizenhat éves korában a páviai egyetemre küldték, ahol 1559-ben mindkét jogból doktori fokozatot szerzett. Ekkor már néhány éve ő kormányozta az egész családi birtokot.
Mint az előző részben említettem, geológiai vizsgálat állapította meg, hogy a Szent Szűz sziklaképe nem festmény, hanem a kőzet mélyére behatoló színes sziklarészecskék tömege!
másolatát vagy megállapításait nem közlik.
Az Egyház 1951-ben engedélyezte a "Nuestra Señora de Las Lajas" kép kultuszát, és 1952. szeptember 15-én XII. Piusz pápa engedélyezte a Mária-kép kanonikus koronázását, amely alkalomból óriási ünnepséget tartottak, Kolumbia majdnem összes püspökének részvételével.
Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona 
Folytatva az indián asszony María Mueses de Quiñones kislánya Rosa feltámadása kapcsán felfedezett csodás Istenanya-kép történetét.
19. század végén, 
2) 
(Istennek hála!)
hanem 60-100 cm mélységben! Így aztán megpróbálták festményként magyarázni, találva hozzá egy festőt is.
A családapák és anyák mutassanak gyermekeiknek példát. Este a családi otthonban, hová a napnak fáradalmai és munkái után mindnyájan megtérnek, a Szűzanyának képe előtt mondják el közösen, egy hittel és lélekkel, a szent rózsafüzért, szülők és gyermekek egyaránt. Szép és üdvösséges szokás ez, amelyből béke és áldás fakad az egész családra. Azért valahányszor fiatal házasokat fogadunk és néhány atyai szót intézhetünk hozzájuk, amire gyakran van alkalmunk, Szűz Mária rózsafüzérét ajándékozzuk nekik s annak imádkozását a legmelegebben ajánljuk, a saját példánkra hivatkozva intjük őket, hogy azt egyetlen napon se mulasszák el, bármennyi gond és munka közben sem. Tanácsosnak tartottuk ‒ Tisztelendő Testvérek ‒ titeket és rajtatok keresztül összes lelki gyermekeiteket is erre a jámbor ájtatosságra buzdítani. Nem kételkedünk benne, hogy intelmünket, mint mindig is, szívesen megfogadjátok, s annak igen nagy lelki hasznát látjátok. Még más szándék is vezetett ennek az apostoli körlevélnek megírására. Akarjuk, hogy Velünk együtt összes fiaink Krisztusban örök hálát adjanak az Istenanyának szerencsésen visszanyert egészségünkért. Azt ugyan a Lisieux-i Szűz, a Kis Jézusról nevezett Szent Teréz közbenjárásának köszönhetjük, amint már írásban is elismertük.(10) De jól tudjuk, hogy a jó Isten minden jót Szűz Anyjának kezéből nyújt nekünk. Végül, mivel legutóbb a sajtóban vakmerő támadás érte a Boldogságos Szüzet, fölhasználjuk az alkalmat, hogy annak az országnak püspökeivel és népével együtt, amely Szűz Máriát mint Lengyelország királynőjét tiszteli, de saját mélységes tiszteletünk parancsából is, méltó elégtételt szolgáltassunk a fölséges mennyei Királynőnek s az egész világ előtt megbélyegezzük ezt a szentségtörő merényletet, mint igen fájdalmas és méltatlan dolgot, amely egy művelt országban büntetlenül megeshetett. Mint az égi kegyelmek és atyai jóindulatunk zálogát az Úrban szeretettel adjuk rátok ‒ Tisztelendő Testvérek ‒ és a gondjaitokra bízott nyájra apostoli áldásunkat.
Kelt Castelgandolfo várában, Róma mellett, 1937. szeptember 29-én, Szent Mihály arkangyal napján, pápaságunk tizenhatodik évében. XI. Pius pápa
..................
Alig ment vissza a sekrestyébe, amikor barátja megjelent neki dicsőségtől ragyogva, de még egy kis elégedetlenség tükröződött arcán. «Testvérem! – mondá – miért vártál egy évet a megígért Szentmise bemutatásával?! » – Hogyan? – felelte a másik meglepődve. – De hiszen, mihelyt lehunytad szemedet, azonnal siettem beváltani ígéretemet. Épp most értem vissza az oltártól! Egy órája sincs, hogy elhagytad a földet, és a holttested még ki sem hűlt!
Egy vak pap, Fray Juan (1756-1764) nyolc évig gyalog bejárta egész Kolumbiát és Ecuadort, hogy elegendő pénzt gyűjtsön egy nagyobb templom felépítéséhez, a rögtönzött fakápolna helyén. Az atya utazása során készült feljegyzései a mai napig a legrégebbi források a szent helyről és az ott történt csodáról. Amikor Fray Juan visszatért az összegyűjtött pénzzel a kis Las Lajas-i Boldogasszony kápolnába, újra visszakapta a látását. Ez volt Szűz Mária második csodája. Ennek a csodának az emlékére helyezték el a szentélyében a koldusként ábrázolt vak pap szobrát.
hadjáratát ismét dicső győzelem fogja követni. 
1956. október 28-ára Pest néhány nagyobb útja négy nap alatt (!) jobban szét volt lőve, mint a második világháború négy hónapig tartó ostroma után. Számtalan holttest feküdt az utcákon és elképesztő mennyiségű páncélos volt szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolva az utcákon. A szovjet csapatoknak nem csak technikai-, de emberveszteségei is óriásiak voltak, mely a feltételezések szerint elérhette a 800 főt! Ez sokkolta a szovjet katonai vezetést, és ezért 28-án már harmadszorra kértek tűzszünetet, jóllehet, minden hadüzenet nélkül pusztították édes Magyar Hazánk fővárosát!
....................
1956. október 27-én Tiszakécskén mintegy 200 fős tüntetés kezdődött, mely a tanácsházánál akarta kifejezni elégedetlenségét, céljait, követeléseit. A tömegben volt Kerekes Gábor tanácselnök-helyettes, Orosz Zoltán tanácselnök pedig beszédet mondott, jogosnak minősítve a nép követeléseit.
tömeghez csatlakoztak. Pár perc múlva Kállai Etelka már nem élt.
Idézet az enciklikából: „Nyugodtan hihetjük, hogy maga a Mennyek Királynője adott különleges hatékonyságot ennek a könyörgési módnak, mivel az ő parancsára és tanácsára indította el és terjesztette el szent Domonkos pátriárka ezt az áhítatot, mint a hit ellenségei elleni legerősebb fegyvert egy olyan korban, amely – nem sokban különbözik a miénktől – és nagy veszélyt jelentett szent vallásunkra.” (8.)
elég veszélyes volt a szakadék-széli csúszós utak miatt.
..........................................................
Bevezetés
méterrel a hömpölygő folyó fölé. A templom Kolumbia délnyugati, Nariño megye délkeleti részén épült fel, az ecuadori határhoz közel kanyargó Guáitara folyó völgyében, mintegy 2600 méteres tengerszint feletti magasságban. Las Lajas városán kívül a legközelebbi település kb. 6 km távolságban Ipiales, mely történetünk színhelye.
.........................................................
Franciaország, MARTHE ROBIN (1902-1981)
Marthe Robin a franciaországi Châteauneuf-de-Galaure-ben élt. Szent Pió atya mellett a 20. század másik nagy misztikusa, aki Krisztus sebhelyeit 51 éven át viselte. 50 évig nem evett és nem ivott, csak az Szentáldozásban magához vett Eucharisztia tartotta életben!
Az első magyar származású bencés szerzetes 1000 körül született, és kb. hetven évet élt. A rendbe belépve kapta a Maurus, Mór nevet. Szent Imre legendája említi, hogy iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, Pannonhalmán. Kora legjobb képzését kapta meg. 
Az 1046-ban kitört pogánylázadást csak három püspök élte túl. I. Andrást Fehérvárott királlyá koronázó három főpapnak ő az egyike. Kézjegye tanúként rajta van az 1055-ben keltezett tihanyi apátsági alapítólevélen, mellyel András újabb bencés apátságot hívott életre.
Első magyar íróként – természetesen latinul – írta meg a legendát a Zobor-hegyi két szent remete (Zoerárd-András és Benedek) életéről. Az írásból kicseng a magát végsőkig megtagadó, önfeláldozó, aszketikus életforma tisztelete, csodálata.
