HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

2. Jézus vállára veszi a keresztet       Szenvedj Velem...! Tudod, mit mondtam: fel kell érnünk a Kálváriára. De a mi lábunk együtt járjon...! Ne sajnálj semmi fáradtságot, határt ne ismerj, megváltó munkámból soha ki ne kapcsolódj egy pillanatra sem! Ezt állandóan szem…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Az anglikán egyház kialakulása     VIII. Henrik (1491-1547) uralkodásáig a szentek és Szűz Mária tisztelete jelentős szerepet töltött be az emberek életében és az angol egyház teológiájában. A Rómától való elszakadás nyomán kialakult anglikán egyház, mely egyre nagyobb mértékben vette át protestáns…

Szólj hozzá!

1.4 §. Mily gyorsan kész Mária megsegíteni azokat, kik hozzá folyamodnak     Azért is mondja Szent Viktorról nevezett Richard szerint, Mária annyira javunkat akarja, hogy szükségeinkben megelőzi könyörgésünket, s irgalmassága gyorsabb, mint oltalmáért való fohászaink. »Ez…

Szólj hozzá!

2.  ÁLLOMÁS: JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET  Imádunk Téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!  „Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre.” /Jn 19,17/  Én készen állok-e naponta felvenni keresztemet, alázattal és…

Szólj hozzá!

1. Pilátus halálra ítéli Jézust        Észrevetted-e már, hányszor megyek feléd, hogy megfogjam kezedet? Vezetlek, hogy ne légy bátortalan. A kegyelmek bősége, mely erőt és bátorságot ad, ez vagyok én. Ez az Én világosságom, mely bevilágítja a göröngyös utakat,…

Szólj hozzá!

Az igazság utáni vágy      Newman megalkuvás nélkül kereste az igazságot. Így Írt: „Egész szívemmel vágyakozom az igazság után, és elfoga-dom, ha rátalálok”.      John Henry Newman 1822-től az Oriel College tagja és tanára lett. Huszonhárom évesen az állandóan…

Szólj hozzá!

1.3 §. Mily gyorsan kész Mária megsegíteni azokat, kik hozzá folyamodnak     Ezért írja Szent Lukács evangélista (1,39), hogy Mária sietve haladt útján, midőn meglátogatta Erzsébetet, hogy e szent családot kegyelmeivel elhalmozza: »Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és…

Szólj hozzá!

1. ÁLLOMÁS: JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! „Pilátus ismét szabadkozott: „Vegyétek át ti, én semmi vétket nem találok benne.” /Jn 19,6/  „…Látván, hogy semmire sem megy, vizet…

Szólj hozzá!

Kindelmann Győző összeállítása Az alábbi keresztutat a Szeretetláng-lelkiség szerves részének tekinthetjük, hiszen a stációk kommentár és kiegészítés nélkül a Szeretetláng Lelki Napló szövegéből kerültek összeállításra.  Bevezető elmélkedés (A Lelki Napló, 1964…

Szólj hozzá!

Kísértések és felismerések     1817-ben Oxfordban kezdte el tanul-mányait. Az első négy évben irodalmat, matematikát és jogot, később anglikán teológiát tanult. Különleges képességei-nek köszönhetően már 1822-ben a teo-lógia professzorává nevezték ki őt az Oriel…

Szólj hozzá!

1.2 §. Mily gyorsan kész Mária megsegíteni azokat, kik hozzá folyamodnak     Isten Anyja ezt nem azért óhajtja, hogy több hódolat jusson neki osztályrészül, hiszen valamennyi ember és angyal összes hódolatnyilvánítása sem áll arányban az érdemeivel! Inkább, hogy ezáltal…

Szólj hozzá!

     Bevezető      Holnaptól, egy hagyományos keresztúti ájtatosságot is felkínálok kedves Olvasóimnak, Horváth Mária elmélkedésével – kérem –, fogadják szeretettel és kövessék megrendült lélekkel!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Forrásban lévő lélek és a lelkiismeret     1816 őszén egy radikális változás történt a fiú életében.      Találkozott egy kiváló anglikán prédiká-torral, aki felhívta figyelmét néhány jó könyvre. Ezek elolvasása után, szinte isten-élményt élt át, mely…

Szólj hozzá!

NEGYEDIK FEJEZET Hozzád kiáltunk, Évának számkivetett fiai 1.1 §. Mily gyorsan kész Mária megsegíteni azokat, akik hozzá folyamodnak     Minthogy mi szegény emberek valamennyien leszármazottai vagyunk a szerencsétlen Évának, Isten szemében ugyanazt a bűnt követtük el mint ő,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Gyermekkor ‒ egy nagy személyiség kibontakozása     Boldog John Henry Newman bíboros 1801. február 24-én született London-ban. Apja anglikán vallású bankár volt, édes-anyja Jamnia Fourdrinier (1772-1836) pedig egy Angliába emigrált francia kálvinista családból származott…

Szólj hozzá!

2.8 §. Mária a bűnösök reménysége     Mivel azonban Mária nem képes vigasztalás nélkül elbocsátani azt, aki hozzá folyamodik, isteni Fiához fordult és kérte Őt, bocsásson meg e szegény nyomorultnak. Jézus eleinte semmiképp sem volt hajlandó kérését teljesíteni. Ekkor a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bevezető     Neves protestánsok megtérését gyűjtöttem össze új sorozatomban. Elsőként Boldog John Newman bíboros életpályáját szeretném bemutatni, aki azonban olyan hatalmas ívű teológus és szellemi zseni, hogy szerény blogomba „alig fért bele”! Ám, épp az ő…

Szólj hozzá!

2.7 §. Mária a bűnösök reménysége     Damaszkusi Szent János ezért köszöntheti Máriát, a kétségbeeséssel küszködők reménységeként; ezért nevezi Justiniáni Szent Lőrinc a gonosztevők reménységének, Szent Ágoston pedig a bűnösök egyetlen menedékének, miként Szent…

Szólj hozzá!

Ki a gazdag?     Egyszer egy jómódú apa úgy döntött, hogy egy hétvégén elviszi 7 éves kisfiát egy távoli szegényes helyre, hagy lássa, hogy milyen szűkösen élnek sokan, és hogy felfogja végre, ő milyen szerencsés családban él.Egy távoli hegyes vidék szolid tanyáján…

Szólj hozzá!

Terrortámadás áldozatául estek Teréz anya nővérei Jemenben     2016. Március 4-én fegyveresek lemészárolták a – Kalkuttai Teréz anya által alapított – Szeretet Misszionáriusai kongregáció négy tagját ádeni kolostorukban. A nővérek mellett a közösség tíz munkatársa…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

2.6 §. Mária a bűnösök reménysége     Szent Gertrud egykor meglátta Máriát kitárt palásttal, mely alatt kü-lönféle fajtájú vadállatok, párducok, oroszlánok és medvék lapultak; azt is látta, hogy Mária nem űzte el ezeket magától, hanem szelíd kézzel simo-gatta őket. A…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása