HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

CHRISTUS VINCIT, CHRISTUS REGNAT,CHRISTUS IMPERAT!Krisztus királyságának ünnepe (október utolsó vasárnapján)      E liturgikus ünnep tárgya Krisztus legfőbb uralma minden teremtmény felett. A korunkban az emberiségre különös súllyal nehezedő nyomorúságnak oka voltaképpen a…

Szólj hozzá!

Bábel Balázs érsek 2009. október 23-i beszéde 1        Október huszonharmadika, nemzeti ünnepünk. Valóban az? Azt mutatta a mai nap képe? Az ország fővárosában, az ország vezetői nép nélkül kordonok között tartották a nemzeti ünnepet. Végigjöttem egész Bács-megyén,…

Szólj hozzá!

Piros a vér a pesti utcán Az október 25-én békés tömeg vonult a Kossuth térre, barátkozó szovjet tankok kíséretében. A Himnusz éneklése közben három oldalról kezdték lőni a fedezék nélküli embereket. A vérengzést a Zöldávó, a Partizánszövetség (az FM épületéből)…

Szólj hozzá!

A MIATYÁNK (ökumenikus): Miatyánk, aki a Mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk…

Szólj hozzá!

Ha a Magyar Parlament környékén sétálsz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet a kommunista sortűz áldozataiért, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Szólj hozzá!

 +!      Örök, mindenható Isten! Hazánk szabadságáért és a függetlenségéért vívott csatákban és a harctereken elesett hős testvéreinkért könyörgünk most szent Fölségedhez. Te láttad Urunk küzdelmeiket, szorongatottságaikat, szenvedéseiket és vérük hullását.…

Szólj hozzá!

Befejezés      2013. augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén, Sean Brady bíboros, Írország érseke a Knock-i Mária Kegyhelyen, az egész országot és a népét Mária közbenjárásával Jézus oltalmába ajánlotta, 15000 ember jelenlétében. Reményteljes és fontos esemény volt…

Szólj hozzá!

Lásd itt ! 

Szólj hozzá!

A szentolvasó imádságai      Előrebocsátjuk, hogy az alábbi imáknak legalább 3-4 szövegváltozata is használatos, melyek zavarkeltőek lehetnek a spontán imaközösségben!     A Hiszekegy változatai: A szentmisében rendszerint (a „nagy”) Nicea-konstatinápolyi hitvallást, a…

Szólj hozzá!

1956. október 23-án, minden lelkesen és tiszta szívvel kezdődött, ám a "népidemokrácia" vezetői és a szovjet vezetés ettől pánikba esett!

Szólj hozzá!

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS 1386. június 24-én született az olaszországi Capestrano városkában. Apja német zsoldoskapitány volt, akit hét évesen elveszített. Otthon nagyon tehetséges tanulónak mutatkozott, majd Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként dolgozott. Később Perugia…

Szólj hozzá!

A SZENTOLVASÓ IMÁDKOZÁS MÓDJAI      Keresztet vetünk és átgondoljuk, hogy olvasónkat milyen szándékra mondjuk (magunkért vagy másokért). A keresztre elimádkozzuk a Hiszekegyet (1). Az ezt követő nagy-szemre (2) mondjuk a Miatyánkot, majd a bevezető 3 kis-szemre 1-1…

Szólj hozzá!

Ha Budapest utcáin, hídjain sétálsz, imádkozz egy Üdvözlégyet azokért a lelkes fiatalokért, akik bátran kiálltak Édes Magyar Hazánk és Európa szabadságáért! A Szent Forradalom és Szabadságharc vérbefojtását követően sokakat meghurcoltak, egész életükre megbélyegeztek…

Szólj hozzá!

Dr. Kövér László párizsi beszéde (részletek)’56-os beszéd – Párizs 2015. október 19. – Párizsi Magyar Intézet Tisztelt Honfitársaim, Hölgyeim és Uraim!Devictus Vincit – Legyőzetve győzni     (...) A XX. század legyőzetve is győztes magyar szabadságharca 1956-ban…

Szólj hozzá!

A hitetlenek, protestánsok és szkeptikusok véleménye      Miben rejlik a Knock-i jelenés megra-gadó sikere? Kétségkívül az egyszerű ír nép katolikus hűségében és abban, hogy az angol protestáns elnyomás – ha nem a halálba –, akkor világdiaszpórába kergette a nép nagy…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

3) A PÁPÁK AJÁNLÁSAI        VI. Pál: Szentolvasó a legkiválóbb és leghathatósabb családi közös ima. Hőn óhajtjuk, hogy a családban gyakran imádkozzák együtt a rózsafüzért. „Szemlélődés nélkül a rózsafüzér lélektelen test, s mondása azzal a kockázattal jár,…

Szólj hozzá!

      Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy merész, gondolkodásra késztető folyamat, amely sajnos olyan szellemek révén realizálódott, mint Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, majd beletorkolt abba a XVIII. századba, mely a legistentelenebb,…

Szólj hozzá!

Bevezető     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a…

Szólj hozzá!

 Elismerés    Bartholomew Cavanagh esperes-plébános,  látva az emberek buzgóságát, meghirdette a zarándokok közt, hogy mindenki vállaljon imát a tisztítótűzben szenvedő lelkek kisza-badításáért (ez máig érvényben van). Valószínűleg ennek maga is hasznát vette, mert…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

2) A PÁPÁK AJÁNLÁSAI      XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni…

Szólj hozzá!

Bevezető     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a…

Szólj hozzá!

     A kivizsgálás, pozitív eredménnyel zá-rult, melyet alátámasztottak az események-kel egyidőben történt rendkívüli gyógyulá-sok is. Knock Mhuire zarándokhellyé vált. A templom oromfalán (a jelenési falnál) egyre gyűltek a mankók és a hálaadó táb-lák, és hamarosan…

Szólj hozzá!

1) A PÁPÁK AJÁNLÁSAI             Szent V. Pius pápa (aki maga is domonkos volt) hagyta jóvá a ró-zsafüzért 1568-ban. A 'Consueve-runt romani Pontifices' bullájában (1569), méltatja a Szent Rózsafüzér érdemeit és körmenetek tartására buzdította a Rózsafüzér…

Szólj hozzá!

Bevezető       Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a…

Szólj hozzá!

A tanúk kihallgatása        Miss McLaughlin jelentette plébánosának a rendkívüliséget, melyben tizenötödmagával része volt. Cavanagh atya, bár a szemlélődő ima mestere volt, az effajta dolgok iránt erős fenntartásai voltak. Augusztus 22-én meg se nézte a jelenés helyét,…

Szólj hozzá!

A SZERKESZTŐ UTÓSZAVA 2) Amit a rózsafüzérről még tudni lehet      A rózsafüzér elnevezés a XIII. szd-ra tehető. Egy ciszterci szerzetes – aki gyakran imádkozott 50 Üdvözlégyet –, látomásában úgy élte meg, hogy imái rózsaként hagyták el ajkát, koszorúként…

Szólj hozzá!

HŰSÉGGEL KRISZTUSHOZ — HŰSÉGGEL EGYMÁSHOZ!Szeretetláng-imaestek a magyar családok egységéértpüspökeink vezetésével! IDŐPONTOK:Minden hónap 3. keddjén 17-19 óráig  HELYSZÍN: A Szeretetláng Mozgalom Szent Családról nevezett kápolnája1065 Budapest, Székely Bertalan u.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása