Jézus születése 1
Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.
Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek fordulva, öv nélkül, egész széltében magára terített palástjában.
Láttam amint éjfél felé, imája közben, két karját keblén keresztbe fektetve, nagy elragadtatásban a levegőbe emelkedett, úgyhogy alatta a földet láttam. Körülötte a ragyogás egyre erősbödött. Mindenen, még az élettelen tárgyakon is valami belső megindultság volt érezhető, s a boltozat, a falak és a padló köve is, mintha mind életre keltek volna ebben a fényességben. Egyszerre aztán láttam a boltozatot, amint Mária fölött megnyílva, fénycsóva csapott föl egész az égig, egyre növekvő tündökléssel. Ebben a fénycsóvában a dicsőítő énekek csodálatos hullámzását láttam, amelyek egymásba fonódva és egymást átjárva, végül a mennyei lelkek karaiként lebegtek szemem előtt. A Szentséges Szűz elragadtatásában még mindig lebegve, amint letekintett fekvőhelyére, már ott imádhatta Istenét, kinek immár Anyjává lett és aki – mint magával tehetetlen újszülött –, ott feküdt előtte.
Aztán, láttam Édes Üdvözítőnket, amint más kisgyermek módjára ott feküdt a terítőn Boldogságos Anyja térdei előtt, s belőle oly nagy fényesség áradt, hogy tündöklése mindent de mindent túlragyogott körülötte. Nekem úgy tűnt, mintha picinységéből, valamelyest a szemem előtt növekedne nagyobbra. Ám mindezt olyan nagy fényesség közepette, hogy pontosan el sem tudom mondani, mit is láttam.
A Szent Szűz egy ideig még elragadtatásban maradt és láttam, hogy kendővel betakarja gyermekét; de még mindig meg sem érintette, s nem vette karjaiba. Azt is láttam, amint a Kisded mozogni kezdett, hallottam a sírását is – és úgy gondoltam –, ez térítette magához Máriát, aki most az előbb ráterített ruhába csavarta a Jézuskát és karjaiba véve a keblére szorította. Ezt követően leült és gyermekével együtt egészen beburkolózott a fátylába, s azt hiszem, megszoptatta az isteni Kisdedet. Közben köröskörül angyalokat láttam emberi alakban, amint a Gyermek előtt arcra borulva imádták Őt.
Már körülbelül egy óra is elmúlhatott a szülés után, amikor Mária hívta Szent Józsefet, aki még mindig mélyen elmerülve imádkozott. Amint József odaért hozzájuk, áhítatában, örömében és alázatosságában arcra borult. A Szent Szűznek többször is bátorítania kellett, hogy nyugodtan ölelje csak szívére a jóságos Isten Szent Ajándékát, akkor József felkelt és karjaiba véve a Kis Jézust, örömkönnyek közt áldotta a Fölséges Istent.
A Szűzanya most ruhákba pólyálta be a Kisdedet. Ebben a percben nem emlékszem, hogy milyenekbe is csavargatta, csak arra emlékszem, hogy alul vörös, fölötte meg fehér ruhácskával tekerte körül, egészen a kis hónaljáig. Legfelül, egy másik lepellel a fejecskéjéig betakarta. A pólyaruhácskákból csak néhány darabot hozott magával Mária.
Eztán láttam, hogy Mária és József maguk alá vont lábakkal, a puszta földön egymás mellett ültek. Nem beszéltek és láthatólag elmélkedésbe voltak merülve. Mária előtt a terítőn ott feküdt a bepólyált Jézuska, aki oly szép volt és úgy tündökölt, mint a villám. Ó – gondoltam magamban –, ezen a csöppnyi helyen van jelen az egész Világ Üdvössége és ezt a világ nem is sejti!
A világ kicsiny Megváltóját, nagy körültekintéssel, óvatosan a jászolba fektették amely a szélén lelógó takaró alatt sással és friss fűvel volt kibélelve. Ez a jászol jobbra a barlang bejáratától – ahol az déli irányban elhajlott – egy kőre volt ráhelyezve. A barlangnak ez a része szintben, lépcsőzetesen mélyebben feküdt, mint a születési hely. Miután a Gyermeket elhelyezték a jászolban, örömkönnyek közt hálaéneket zengedezve álltak mellette.
Szent József, az Istenanya ülő- és fekvőhelyét most itt a jászol mellett rendezte el. Miként a szülés előtt, utána is hófehér ruhában láttam Máriát. Azt is láttam, hogy az első napokat követően, térdelve vagy állva, folyton a jászol mellett tartózkodott. Közben beburkolózva el-el szundított, de nem volt se beteg, sem pedig legyengült. Ha látogatók jöttek, még jobban beburkolózva, egyenesen ült azon a terítőn, melyen a Gyermek világra jött.
https://youtu.be/KDELkY-FSLM
Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán visszatért a barlanghoz. Ezt követően bement a városba, ahonnan egy rácsos edényformával, némi gyümölccsel és rőzseköteggel tért vissza.
Szent József ekkor még több lámpást gyújtott meg a barlangban. Kívülről neszt hallva kiment a bejárat elé és ott találta a kis csacsit, mely eddig szabadon futkosott a környéken. Ez vidáman futott hozzá és ugrált körülötte. József ekkor a barlang előtti kiugró helyen megkötötte, és szénát szórt eléje.
Úgy látta, mintha tűzlángok vennék őt körül. Az egész barlangot csodás ragyogás töltötte be. Szent József éppen úgy nézett, miként Mózes tekintett az égő csipkebokorra. Ekkor szent félelemmel eltöltve, bevonult hálófülkéjébe és arcra borulva imádkozott.
Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mivel a házak mind, dombon álltak mellette, ámde itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása. Betlehem másik oldalán, ahol a házak még szétszórtabban épültek, egy mélyebben fekvő szabad térségre értek, mely olyan volt, mint egy nagy mező. Erre felé már nem volt nagy sürgés-forgás. Itt találtak egy fészerformát, közelében egy terebélyes fával, mely lombos hársfa módjára kínálta nekik árnyékát. Törzse sima volt, s kinyúló ágai szinte tetőt alkottak. Ehhez a fához vezette József a Szent Szüzet, törzse lábánál poggyászaikból pihenésre alkalmas ülőhelyet készített, és ezt követően elindult egyedül szállást keresni. A szamár, fejjel a fa felé fordulva állt, mint aki őrködik.
Végül még egyszer végigment minden házon, de mivel épp felesége közeli állapotára hivatkozott, annál határozottabban utasították el! A hely ugyan eléggé magányos volt, egyes arra haladók mégis megálltak, s távolból néztek kíváncsian a Szent Szűzre, amint ez már emberi szokás, ha valakit esti szürkületben sokáig látunk egyhelyben állni. Úgy gondolom, hogy egyesek tán meg is szólították, kérdezvén, hogy kicsoda....jpg)
Így tehát a keleti oldalon, újra kiballagtak Betlehemből, és egy gyalogösvényen balra kanyarodtak. Olyanforma lepusztult út volt ez, mint amilyen kisvárosok leomlott falai-, sírjai- és sáncai mellett szokott húzódni.
A teherhordó szamarat beállította a barlang bejárata előtti kiugró tető alá, és ugyanott készített ülőhelyet Mária részére, melyre Ő le is ült. Lámpát gyújtva, kinyitotta a barlang vesszőből font ajtaját és belépett. A barlang bejárása keskeny volt, mert a falak mellett sok, a kákához hasonló szalmaköteg állott, melyekre barna pokrócok voltak teregetve. Innen beljebb, a helység legbelső részében is igen sok holmi volt, ami elfoglalta a helyet. Ezek egy részét József szükség szerint kihordta, hogy a barlang északi felében kényelmes nyugvóhelyet készíthessen a Szent Szűznek. A lámpást felakasztotta a helység homályos falára és bevezette a Szűzanyát, aki leült a pokrócokból és szalmakötegekből készített fekvőhelyre. Szent József ekkor alázatosan bocsánatot kért a gyenge szállásért, Mária azonban szívből örült, és teljesen elégedett volt. 
Folyton a kis csacsi által jelzett úton haladtak, és bizony másfél napi kerülőt is megtettek Jeruzsálemtől keletre. Tekintve, hogy a környéken József apjának legelői voltak, így jól ismerte a vidéket. Megértette, hogyha a Betánia mögötti pusztaságon vágtak volna át, Betlehemet akár hat óra alatt is elérhették volna ugyan, de az az út hegyes völgyes és ebben az időszakban különösen nehezen járható. Ezért aztán a csacsi nyomát követve mindvégig völgyben haladtak, egyre közeledve a Jordánhoz.
A Szent Családot a gazda igen barátságosan fogadta. Egy tágas helységbe vezette őket és a szamarakat is ellátta. Egy szolga megmosta József lábát a kútnál és egy másik ruhát adott rá arra az időre, míg a sajátját megtisztították a portól és rendbe hozták a gyűrődésektől. Vacsorájuk után, itt tértek nyugalomra.
József a szamarat zablán vezetve Máriával azonnal bement, mert mint érkezőknek jelentkezniük kellett, hogy írást kapjanak, mely nélkül be sem engedtek senkit a településre. Így mehettek tehát be a szétszórtan épült városba. Áttört falán, mint valami lebontott kapun, lehetett bejutni. A Szűzanya nyugodtan megállt a szamár mellett, míg Szent József szállást keresett a legszélső házakban, de hiába! Sok volt a vidéki utas már Betlehemben, és az emberek ide-oda futkostak.
A Názáreti Szűz szívében nem volt helye másnak, csakis Isten szeretetének.
.jpg)
"Meg kell pihennünk, mert nehezen bírok tovább menni!" Alighogy ezt kimondta a vezérlő kis csacsi máris megállt egy terebélyes tűlevelű fa alatt, melynek közelében forrás is volt. Megpihentek tehát e fa alatt, s József pokrócokat rakott egymásra, hogy az áldott Kismamát levéve a szamárról, ráültesse. A fa, Máriához közel eső alsó ágára József ráakasztotta a magukkal hozott lámpást. Sokszor láttam, hogy éjszakai utasok hasonlóképp cselekedtek.
A Szent Szűz buzgó imával kérte Isten segítségét, hogy a hideg kárt ne tegyen egészségükben. Erre, hirtelen oly nagy meleg járta át, hogy kezét odanyújtotta Szent Józsefnek, kinek keze szintén teljesen átmelegedett. Itt ettek a magukkal hozott apró kenyerekből és gyümölcsökből. A közeli forrás vizéből ittak, melybe egy magukkal hozott kis kancsóból József előbb balzsamolajat csöpögtetett. Közben, oly aggódó jósággal és vigasztalóan beszélt a Szent Szűzzel, hogy meglátszott rajta, mennyire fáj neki útjuk fáradságos volta..jpg)
Ettől a fától két óra járásra délnek, láttam, hogy a Szent Család egy tanyához ért. A ház asszonya épp nem volt otthon, és a gazda, Józsefet azzal utasította el, hogy még időben vannak, s menjenek csak bátran tovább. Mikor innen már jó darabot tovább haladtak, látták, hogy a kis csacsi befut egy üres pásztorkunyhóba, melyet néhány pásztor épp kitakarított. Ide betértek. A pásztorok igen barátságosan fogadták őket, s mindjárt pár köteg nádat, szalmát és rőzsét hoztak, hogy tüzet gyújtsanak..jpg)
Családnak, különböző ennivalókat hozva nekik. Jó szívvel bocsánatot kért tőlük és egészen megindult rajtuk. Hamarosan megérkezett a férje is, aki szintén bocsánatot kért tapintatlanságáért. Tanácsot is adott Józsefnek, hogyha még egy kicsit hegynek mennek, még szombat előtt találnak egy jó fogadót, melyben eltölthetik a Szabbathot. Ezt követően a Szent Család útnak is indult. Másnap egész napon át ott láttam a fogadós feleségét három gyermekével, meg a tegnapi asszonyt is a két gyerekkel, aki eljött meglátogatásukra. Meghitten ültek együtt és egészen lebilincselte őket Mária szemérmessége és bölcsessége. Különösen nagy megindultsággal hallgatták, amint a Szűzanya hosszasan beszélget a gyermekekkel, tanítgatva őket. A gyerekeknél kis pergamentekercsek voltak, melyekből Mária olvastatott velük, közben nagy szeretettel elmagyarázgatta nekik, úgyhogy azok le sem tudták venni Róla a szemüket. Oly édes volt ezt látni, de még édesebb volt hallani. A délután folyamán Szent József a gazdával körüljárta a környéket, megnézték a kertet és a szántóföldet, mindvégig épületesen beszélgetve - amint azt jámbor embereknél szabbathokon mindig így látom arrafelé. A Szent Család még az éjszakát is ott töltötte.
Szent Anna is igen szorgoskodik: ide-oda megy, hogy gyapjút hozzon, és abból egyiküknek-másikuknak adjon, majd pedig, hogy a szolgákat irányítsa.
Este láttam, hogy József a Szent Szűzzel, Szent Anna Máriával, Kleofás feleségével, néhány szolga kíséretében útra keltek. A Szűzanya fordított nyeregben kényelmesen ült a szamár hátán, melyre még csomagjaikat is rárakták, Szent József pedig gyalog vezette. Egyenlőre, még egy másik szamarat is vittek magukkal, melyen majd Anna asszony fog visszatérni. Férje Joachim, ekkor még a földeken dolgozott.
időszakából is. E magán kinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el 
a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem és fültanúként szemlélhette életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait, lelkivezetőinek parancsára tollba mondta a neves katolikus költőnek és írónak, 
Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg.
Advent van, az elcsendesedés, a befelé fordulás ideje. Minden évben eljön és fölénk teríti a remény takaróját. „Ha eljönne a Csoda könnyű szárnyon, S szívembe egyszer az a béke szállna” – jut eszembe Reményik Sándor két verssora, és arra gondolok, hogy most erre mindennél nagyobb szüksége van a küzdő és szenvedő magyaroknak. Közelít a káosz, recsegnek, ropognak az élet megszokott keretei, és csak abban bízhatunk, hogy megszületik a gyógyító fény a sötétségben.
Lúcia szenvedéstörténetének leírásában jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását, melyben bátor érvei meglepően személyes és világos hangvételűek voltak. A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. A bátor leány így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit az ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!'' ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – mondta neki Lúcia –, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én meg az én Istenemet félem. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!''
Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Megvakításának két változata van, miszerint maga vájta ki szemeit, hogy vőlegénye ne dicsérhesse többé szépségét. A másik szerint a kínzások során vakították meg. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.
Ezen a napon 1531. december 12-én volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 
Reziben a Szent Lukács római katolikus templom nyitott udvarán állt egy hatalmas hársfa, közel az iskola épületéhez. Az öreg fa megbontotta az épület oldalát és tetejét, ezért a kétezertizes években megfosztották lombkoronájától, azzal a további tervvel, hogy majd a maradék törzset is kivágják. Az ott szolgáló atya úgy gondolta, hogy valamiképp meg kéne menteni a nagy időket megélt fatörzset. Két fafaragó Csávás Csaba és Major Lajos támogatta az ötletet, és 2014-ben kifaragták Mindszenty hercegprímás szobrát remeteként. Mindszenty József bíboros-hercegprímás az 1956-os szabadságharc vérbefojtása után 14 évig tartózkodott az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épületében, és erre utalhat a remeteként való ábrázolása. Bár a fatörzs a szoborral kiszáradt, 2022-ben azonban mégis újra kihajtott!
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.
A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 
Volt egy salgótarjáni fiatal, 
A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventura, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a szeplőtelen fogantatás tanítását. A nehézség számukra abban rejlett, hogy ők képtelenek voltak Máriának az áteredő bűntől való szabadságát összeegyeztetni az áteredő bűn egyetemességével és azzal, hogy minden embernek szüksége van az üdvösségre. A problémára a helyes megközelítést először Wilhelm Ware ferences teológus érte el, amit később nagy tanítványa, Szent Duns Scotus tökéletesített és terjesztett el széles körben. A pápaság vetett véget az évszázadokig tartó hitvitáknak azzal, hogy IX. Pius hittétellé nyilvánította Mária Szeplőtelen Fogantatását 1854. december 8-án! Amikor IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, már nagyon idős és egészségileg is törékeny volt és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak hangerősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták.
IX. Piusz egyik életrajzírója így ír:
A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját:
Háromszor:
A titkok először 1879-ben je-lentek meg 
Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkre, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a hazaszeretet Lángját.
2022.12.04 - Vasárnap
u.be/RehcYSdzcpw
Ma véget ér az elhunytunknak szentelt hónap. Úgy tűnik, hogy a haldoklókért való imádság értelme ma már egyre inkább feledésbe merül. Sajnos a materialista társadalmakban a halált ma már nem liturgikus eseménynek tekintik, hanem egyszerűen klinikai ügynek, amelyet néhány szakemberre bíznak, s szerettünket hagyjuk szentségi útravaló nélkül távozni. Ráadásul a gyász és a búcsú is formális, miközben jelentős összegeket költenek virágra, koszorúra, mi több esetenként sírkőre. Az egész jól szervezett külsőség együttvéve sem ér annyit, mint egyetlen Üdvözlégy a lélekért, hozzáfűzve: "Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjen neki, nyugodjon békességben, Jézus Mária szent nevében! Amen."
1)
Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek – már ahol...
Az Advent latin eredetű szó – adventus – megérkezést, eljövetelt jelent, a reménykedés időszaka. A Megváltó eljövetelét várjuk.
A KÉT SZÍV EGYÜTT-MUNKÁLKODÁSA a lelkekért 
Egyszer, amikor a föllelkesült emberek már messzi földről tódultak a vándorprédikátorhoz, egy huszonkét útonállóból álló banda tért be a templomba Antalhoz.
ott van a szíved.''
Különösen híressé lett bátor föllépése Ezzelino veronai zsarnok előtt. Ez a fejedelem buzgó és erőszakos párthíve volt az utolsó hohenstaufi császárnak, II. Frigyesnek. Politikai agyrémei szolgálatában borzalmas kegyetlenségeket követett el és százakat gyilkolt le. Akkor Antal Veronába utazott, és követelte, hogy vezessék a fejedelem elé. Ezzelino a trónján ült. Kardforgatásban jártas testőrei vették körül. A szegény barát úgy állt eléje, mint akinek hatalma van, a trónon ülő pedig nem lenne más, mint egy bevádolt gonosztevő: emelt fővel sorolta föl bűneit – a sok ártatlanul kiontott vért, az istentelenségeket, rablóhadjáratait –, és az ég bosszújáról beszélt, amely hamarosan be fog következni. A katonák csak uruk intését várták, hogy darabokra vágják a szerzetest, a hatalmas úr azonban elsápadt, reszketni kezdett, leszállt trónjáról és Antal lába elé esett. Bűnbánata jeléül övét a nyaka köré tekerte, és könnyek között megesküdött a szentnek, hogy Isten bocsánatát kéri.
A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fon-ta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint valamikor Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentség-ben, azt mondta, hogy nem hisz addig az Eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.
