A világ emberei nem tudnak betelni azzal, amit birtokolnak
Mondtam már, hogy egyedül az akarat gyötri meg az embert, s hogy az én szolgáim, mivel megszabadultak a saját akaratuktól és magukra öltötték az enyémet, nem éreznek gyötrő szenvedést, hanem betelnek, mert érzik, hogy a kegyelem által jelen vagyok a lelkükben. Akik nem mondhatnak engem a magukénak, nem tudnak betelni akkor sem, ha övék a világ, mert a világ dolgai kevesebbek, mint az ember. Én tudom egyedül betölteni az embert. Ezek a nyomorultak pedig, oly nagy vakságukban örökké tevékenykednek és soha nem laknak jól; arra vágyakoznak, ami nem lehet az övék, mivel nem tőlem kérnek, aki kitudnám elégíteni őket.
Akarod, hogy elmondjam, mennyire szenvednek ezek? Tudod, hogy a szeretet akkor gyötri meg az embert, ha elveszíti azt, amihez érzületével kötődött. Ők pedig szeretetük által különféle módokon a földhöz váltak hasonlóvá, éppen ezért földdé lettek. Egyikük a gazdagsághoz lett hasonló, másikuk az álláshoz, a harmadik a testéhez. Az egyik azért veszít el engem, hogy a teremtménynek szolgáljon, a másik a testéből ocsmány és tisztátalan állatot csinál, és így különféle állapotokban a földet kívánják és belőle táplálkoznak.
Azt szeretnék, ha ezek a javak állandók volnának, de nem azok; sőt, úgy illannak el, mint a szél, mert vagy a halál, vagy az én rendelkezésem miatt elveszítik azt, amit szeretnek. És ha megfosztják ezektől őket, elviselhetetlen kínt éreznek: az elvesztett dolog miatti fájdalom pedig akkora, amekkora a rendetlen szeretet volt, amellyel birtokolták azokat. Ha úgy kezelték volna e javakat, mint kölcsönbe kapott dolgokat, s nem mint a sajátjukat, szenvedés nélkül hagynák el őket.
Mennyi szenvedést okoz a lelkiismeret ösztökéje! Mennyit kínlódik, aki bosszúra vágyik! Szüntelenül rágódik és előbb öli meg önmagát, azaz a lelkét, mint ellenségét. Az első halott önmaga, akit a gyűlölet késével ölt meg.
