9. nap
Jézus boldog jegyese
1242. január 27-én született és 1271. január 18-án, 28 éves korában szállt a mennybe a mi szentünk lelke, édes Jegyeséhez, Akit mindenekfölött, oly nagy szerelemmel szeretett.
Margit kapcsolata mély volt szüleivel. Gyakran kikérték tanácsát még államügyekben is, és az ő békeszerző áldozatának volt köszönhető, hogy király atyja kibékült fiával, a későbbi V. István királlyal.
Erős kötelékkel szerette a szüleit, éppen ezért gyors haláluk megtörte Margitot. A sok vezekléstől, munkától legyengült szervezete és szíve lassanként megtörte összes fizikai erejét, és felemésztette őt hatalmas, lángoló szeretete.
1270. Karácsonyán Margit már alig tudott beszélni. Mindig ő olvasott fel a Dávid zsoltárokból, és mesélt társnőinek a szent Karácsonyról, a leggyönyörűbb, szépséges Asszonyról, Máriáról, akihez sosem talált foghatót. Karácsonykor egyesült az Ő nagy szegénységükkel és nem vigadozott, hanem még inkább böjtölt, hogy egységben legyen a Szent Családdal. Legenda szerint Margit látomásban ott volt Betlehemben, a születés barlangjában.
Az utolsó karácsonykor áttetsző volt már teste, hófehér az arca és lángolóan tüzes, szép kék tekintete.
Már csak pislákolt benne az élet, míg végül magas lázzal elvágódott a köves udvaron, amint vizet vitt a dézsában a konyhába. Tél volt, dermesztően hideg. Margit keze a sok jeges vízben megpucolt haltól kisebesedett, felhasadozott, vérzett. Ő mégis mindig ragyogó mosolyával utolsó pillanatig szolgálta Krisztusban kedves testvéreit. A szeretettől esett el.
Egyik soror vette észre, amint áthaladt a kerten és felsikoltott. Margitot bevitték és lefektették. Hívatták az orvost, de ő nem tudott már segíteni. A magas láz nem ment le többé.
Szentünk kérette az atyát, adja fel számára a szent kenetet. Mihály atya megkente tehát kezeit, homlokát, ajkait, fülét, lábát. A legenda szerint amint elhangzottak a szent bűnbocsátó szavak, minden egyes végtag megkenésénél egy hang szólott: „Nem vétkezett!” „Nem vétkezett!” Az atya eleinte azt hitte, hogy valaki szólt, de hiába kereste a hang forrását, nem lelte. Megrendülten távozott.
Margit 12 napon át szenvedett, de a mosoly nem hagyta el ajkait. 
Tekintetéből derű sugárzott és szeretet. A nővérek sírva vették körül, de ő megintette őket: „Miért sírtok én édes atyámfiai, örvendenetek kellene, hogy imhol' közelít az óra, amikor elnyerem csekély érdemem mérhetetlen jutalmát.”
Szép szóval intette őket, maradjanak helyükön, ne hagyják el hivatásukat – amint oly gyakran akadályozta meg egy-egy megingó nővér eltávozását.
Megígérte, hogy amíg teste ott pihen náluk, a kolostoron nem vesz erőt vihar…
Az apácák zokogtak.
Az infirmatóriumban (betegszoba) hirtelen felült a szent és utoljára ezt mondta:
„A te kezedbe Uram, ajánlom lelkemet!” – Majd ágyára visszahanyatlott és visszaadta lelkét Teremtőjének. Szent Margit sírja nem maradt fenn: eredetileg a Margit-szigeti kolostor templomában volt a nyugvóhelye, de amikor a domonkos apácák elhagyták a Szigetet a török elől menekülve, akkor földi maradványait is magukkal vitték új lakóhelyükre, Pozsonyba, a klarissza kolostorba. Ott a 18. században nyoma veszett. Sírhelye megmaradt márványán ez van írva: SANTA MARGARITA.
Mennyei Atyánk! Szent Margit érdemeiért, könyörülj magyar hazánkon, egész Egyházunkon! Ezekben a vészterhes időkben mentsd meg Uram a Te népedet, a Te híveidet a szorongattatástól, üldözéstől, vérontástól! Adj békét a világnak!
Miatyánk….Üdvözlégy….Dicsőség….
Árpád-házi Szent Margit, könyörögj érettünk! Amen.
(Forrás: az első részben!) (Folyt.)
