3.3 §. Mária a mennyországba vezéreli hű szolgáit Damiáni Szent Péter Isten Anyjá-nak az Égi Lajtorja elnevezéssel ked-veskedik, mert úm. Isten, Mária köz-vetítésével szállt le a földre, hogy így az emberek őáltala haladhassanak az ég felé. (Serm. I. de Annunt.) »Eltöltöttél kegyelmekkel ‒ kiált fel Szent Athanáz Máriához ‒, hogy számunkra az üdvösség útja és a mennyország lépcsője légy!«
Szent Bernát Máriát az ég felé ve-zető kalauznak hívja. Szent Bonaven-tura a következőket jelenti ki: »Boldogok, akik ismernek téged Istennek Szent Anyja, mert aki ismer téged, már útban van az örök élet révpartja felé, hisz' aki magasztalva hirdeti erényeidet, az üdvösség útját tapodja«. (In Ps. 85.)
A Ferencesek évkönyveiben (P. I. tom. I. cap. 35.) olvashatjuk, hogy egy Leó nevű szerzetes elragadtatása alkalmából egy piros létrát pillantott meg, melynek legfelső fokán Jézus Krisztus állt. Látott egy fehér létrát is, melynek tetején a Boldogságos Szüzet vette észre. Azt észlelte, hogy akik a piros létrán akartak feljutni, alig haladtak, sőt néhány fokot újból és újból visszaestek, úgyhogy képtelenek voltak felkerülni. Erre intést kaptak, hogy kíséreljék meg ugyanazt a fehér létrán! És íme, tökéletesen sikerült, mert a Boldogságos Szűz kézen fogta őket és úgy vezette fel valamennyi-üket az égbe. (141. oldal)
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.