147. Az életszentség egész építménye, gyakran egyetlen elfogadott kezdeti sugallaton nyugszik.↓
148. Az elnyert kegyelemhez való hűség legyen egyetlen gondunk! Ha buzgók vagyunk, egyedül ez mutatja erényünk fokát. Ha bűnösök vagyunk egyedül ez helyezi biztonságba jövő életünket.↓
149. Egy visszautasított kegyelem, szinte „megfélemlíti” a többit is, mely követné!↓
150. Egyformán igaz e két állítás: 1) Minden elveszett kegyelem – bármi legyen is az –, helyrehozhatatlan veszteség! 2) Soha nem késő mindent helyrehozni!
151. Csupa kisdolog az élet; amilyen a szívdobbanás, lelkiébredés, napi foglalkozás, mosoly, szeretet, segítés. Csak Isten nagy, minden egyéb kicsiny!(Prohászka)
152. „Íme lásd, ez vagy és ilyennek szerettelek volna téged!” – mondja majd nekünk szomorúan az Isten.
153. Urunk ezeket mondta egy szentnek: – „Én sok szívben sajnos, csak gyümölcsözetlen kincs vagyok. Birtokolnak engem, mert a kegyelem állapotában vannak, de semmi hasznot nem nyernek Belőlem maguknak. Ezt, te pótold ki kérlek!”
154. Sziénai Szent Katalinnak mondta az Úr: – „Tudni akarod, mi teszi a halálos bűnt? Egyedül az akarat! Amit az ember akaratlanul tesz, nincs abban se vétek, se erény... Én a lelkektől gyakran elvonom a vigasztalást, de sohasem a kegyelmet. A kegyelem csak a halálos bűnnel vész el!”
155. Ó Uram, azt akarom, amit te; úgy akarom, ahogy te; azért akarom amiért te; addig akarom, amíg te. (XI. Kelemen pápa)
156. Mily sokat érünk, és mily kevésre becsüljük magunkat! „Ismerd fel, ó keresztény a méltóságodat!” – int minket Nagy Szent Leo pápa.↓
157. Ha felfognánk, valamennyien szentek lennénk! Mert bizony nagy az, akiért Isten egészen odaadta magát. Tudnom és tudatosítanom kell magamban, hogy mindez mire kötelez, hogy ennek ismeretében cselekedhessem. Különösen annak tudatában, hogy Isten elgondolása és akarata szerint valamennyien arra vagyunk teremtve, hogy szentek legyünk.
158. Hogyan is lennénk képesek belenyugodni abba, hogy „időlegesek” vagyunk, mikor arra vagyunk hivatva, hogy „örökkévalóak” legyünk!
159. Mennyire csodáljuk a szenteket, pedig ők is egyazon áron lettek megváltva, mint mi!
160. Eugénio Zolli, Róma megkeresztelkedett főrabbija írja: „Amikor átérzem létezésem terhét, amikor felismerem a visszatartott könnyeket, az észrevétlen szépségeket, sírva fordulok az általam és bennem keresztre feszített Krisztushoz (…) Jaj, ha úgy halok meg, hogy nem is éltem, hisz' csak Krisztus teljességében lehet igazán élni. Csak Isten könyörületességében bizakodhatunk, Krisztus irgalmában, aki azért halt meg, mert az emberiség nem tud Benne élni.”
