Részletek MARCEL LEFEBVRE érsek 1979. április 15-én, Ecône-ban elhangzott
húsvéti prédikációjából 3
Nincs jogunk arra, hogy csak úgy elmenjünk azon tény mellett, hogy Urunk meghalt a kereszten, hiszen érettünk halt meg a kereszten, hogy megmentsen bennünket, hogy eledelül adja magát nekünk, hogy ne vesszünk el. Ez a mi lelki táplálékunk. E nélkül a lelki táplálék, e nélkül a Szentmiseáldozat nélkül elvesznénk. „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,53-54), mondja Urunk. Tehát mély imádattal kell e szentmiseáldozattal szemben viseltetnünk. Mert ott van a mi húsvétunk. Ott van a mi kivonulásunk. Ott van a mi utunk. Nincs másik út. A világ egyetlen emberének sincs más útja, csak ez! Csak a kereszt útja létezik, mint a mi Urunk Jézus Krisztus útja, mint a mi Urunk Jézus Krisztus Vére, mint a legszentebb eucharisztia, ami megment bennünket.
Ezért kell nekünk, akik a hitet megőriztük, ezzel a Szentmiseáldozattal mélységesen összefonódnunk, ezzel a titokzatos valósággal, amit a Szentmiseáldozat jelent. Sajnos, ezt túl gyakran elfelejtjük.
E rendkívüli valóságról, Urunk Jézus Krisztus e haláláról, amely oltárainkon azóta is folyvást megújul, kell tehát elmélkednünk. Oltárainkon ez nem csupán egy szimbólum. Ez maga a Szentmiseáldozat valósága. Olvassák a tridenti zsinat csodálatos szövegeit: „Ugyanaz a pap, ugyanaz az áldozat.” „Nincs más különbség a Kálvária és a Szentmise között”, mondja a zsinat, „mint annak a módja, ahogy az áldozatot bemutatják. Az egyiken véres módon, a másikon vértelen módon. De az áldozat ugyanaz, pontosan ugyanaz. Ugyanaz a pap, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki áldoz. Ugyanaz az áldozati adomány, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki feláldozza magát.” Mi, papok, csak a mi Urunk Jézus Krisztus eszközei vagyunk. „In persona Christi”, Krisztus személyében cselekszünk, hogy ezt a kálvárián lejátszódott drámát, ami mindannyiunkat érint, valóságosan megismételjük.
Nem ismerjük eléggé azokat a kincseket, amelyeket Isten szeretete ajándékozott nekünk. Az a szeretet, amit kinyilvánított irányunkban, mutatja meg nekünk, mit tett értünk, és mi a mi célunk. Mi az az eszköz, amivel célunkat elérhetjük. (Folyt.köv)
