„Egy napon, mégis pap leszel!”
Vianney Szent Jánosnak, a szemináriumból való eltanácsolása volt életének legkeservesebb megpróbáltatása. Később, ha beszélt is nyomorúságairól, de az elbocsátásról sohasem emlékezett meg.
Iskolatársai közül sokan szomorkodtak, látva amint elhagyta a szemináriumot.
Most mihez kezdjen? A szentély ajtaja bezárult előtte. Térjen vissza a világba ő, akinek csak egy vágya volt: magát Isten szolgálatára adni? Már-
már arra gondolt, hogy elmegy szerzetesnek, de néhány napra mégis az Écully-i plébániára tért vissza.
Balley plébános szívére ölelte, és meghallgatta sírva elmondott keservét. Az atya biztosította védencét, hogy legyen nyugodt lelkében, mert a Jóisten őt az oltár szolgálatára szemelte ki, és nem szabad feladnia!
Tanító és tanítvány, az együtt imádkozás után, újra a könyv 
fölé hajolt. A szertartáskönyv ismét előkerült, s Balley plébános felváltva használta a latin és a francianyelvet, hogy Jean-Marie legalább a lényegesebb tudnivalókat tudja értelmezni az Egyház nyelvén! A Szentlélek, aki benne lakozott, majd kitölti az üregeket, pótolja a hiányt. De miként fog ez megtörténi?
Szerencsére jámborsága ébren tartotta benne a bizalmat, és maga a jó Isten sietett a segítségére. „Amikor tanultam beszélte később, a tanácstalanság levert engem, de lelki szemeimmel még most is látom azt a helyet Écully-ben, ahol mintha a fülembe súgták volna: Menj, légy nyugodt, egy napon pap leszel!”
Eközben a szentelés ideje közelgett, s ehhez a kánoni vizsgálat május végén kezdődött: Balley plébános megkockáztatta a szerencsét, és tanítványát a vizsgára bocsátotta. Az egyházmegyének nagy szüksége volt papokra. A jelölt 29. életévébe lépett, tonzórája már 3 év óta volt, és ideje volt hogy legalább a kisebb rendeket felvegye. Elégséges ok volt ez arra, hogy tovább ne késlekedjen.
Így alig 3 hónap múltával, Vianney ismét megjelent növendéktársai körében, akik felettébb örültek a viszontlátásnak. Az utolsóként várt a sorára. Miután belépett a terembe, maga előtt láthatta a vizsgabizottságot, Bochard kanonok-érseki helynökkel, és a Lyon-i egyházmegye legtudósabb tagjaival. A jelölt azonban kiesett az összeszedettségéből, amint a latin kérdéseket feltették, zavarában tökéletlen feleleteket adott.
A vizsgáló bizottság teljesen elhűlt. Balley plébános tudását és képzettségét ismerték, amiként elismerő szavait is, melyekkel tanítványa kitartását s jámborságát magasztalta. Mit tegyenek?
Véglegesen utasítsák-e el ezt a jóindulatú ifjút, vagy halasszák későbbre a vizsgát? Nos, hogy a nehéz esetben a felelősséget elhárítsák magukról, jobbnak találták ha úgy határoznak, hogy Vianney szabadon kérhesse fölvételét más egyházmegyébe, ha valamely püspök beleegyezik a fölvételébe.
Még aznap este visszatért Jean-Marie az Écully-i plébániára. Balley 
plébános látta a veszedelmet. Másnap Lyon-ba sietett. Mindenekelőtt annak a lelkésznek tanácsát kérte ki, akinél Vianney Jean-Marie első gyónását végezte és aki először megáldoztatta. Groboz, aki időközben az érsekség első titkára lett, elkísérte Balley plébánost annak a helynöknek a hivatali helyiségébe, aki előző nap Vianney-it vizsgáztatta. Az Écully-i lelkipásztor megismételte növendéke dicséretét, aki talán a legkevésbé képzett, de egyike a legerényesebbnek a Lyon-i szeminaristák közül, Groboz is előnyösen vélekedett róla. Bochard érseki helynök engedett a kérésnek s megígérte, hogy az ügyet tanulmányozza. Majd Balley plébános ismételt kérésére beleegyezett, hogy másnap az Écully-i plébániára megy a nagyszeminárium igazgatójával.
A jóindulat láttára másnap Jean-Marie bátrabb lett s nagyon jól felelt a feltett kérdésekre, a vizsgáztatók pedig ‒ szinte meglepve ‒, nagyon meg voltak elégedve a feleletekkel. (Források a 2. részben!) (Folyt.)
