A Gondviselés sajátos megoldásai 1
Ugyanaznap (jan. 6.) Margit nővére, maga tette meg az utat Écully-ból Roanne-i kórházba, hogy érdeklődjön öccse állapota iránt. Fájdalmasan csalódott, amikor hallotta, hogy szegény testvére már eltávozott.
Miután Jean-Marie Villemontais községen áthaladt, Forez hegységhez ért, melyek rendesen, gyönyörködtetik az embert. A mi fiatal újoncunk azonban nem ért rá a természeti szépségeket csodálni, hisz egészen más gondolatok kavarogtak fejében. Lehangoltsága felsőfokra hágott. A feltört lábait már csak vonszolta, kissé letérve a császári úttól, egy kis erdő felé vette az útját, mely őt a téli hideg szél ellen védheti. Itt úgy gondolta, hogy megpihent egy pillanatra.
Hátizsákjára ült. és hogy kétségbeejtő gondolataitól meneküljön, újra a rózsafüzért imádkozta. Hangosan a Szent Szűzhöz ‒ szeretett oltalmazójához ‒ fordult és bensőséges bizalommal kérte őt, hogy valamiképp segítse őt ki lehetetlen helyzetéből!
Hirtelen ‒ mesélte ő maga ‒ feltűnt egy ismeretlen ember, aki azt kérdezte, hogy mit csinál itt? De a választ meg se várva, felvette a nehéz hátizsákot és követésére szólította fel. Sokáig gyalogoltak a hegység erdőiben, és már éjszaka volt, de még mindig mentek. És szentünk annyira gyenge volt, hogy már alig tudta követni.
Ez az ismeretlen, parasztruhában valójában, egy Guy nevű katonaszökevény volt, aki más hasonlókkal bujdosott a Forez-i erdőségekben. A magányos újoncot Guy magával vitte a szökevények közé. Jean-Marie mit sem tudott tenni, hiszen sem a helyzetet és a célt nem ismerte, a fáradságtól és a láztól különben is a végsőkig el volt csigázva. Éjjeli nyugalomra volt szüksége, az ő menetszázada pedig ‒ melynek elérését nem adta fel ‒, még igen távol volt.
Közben egyre beljebb hatoltak a hegység kanyargó szakadékaiba, míg végre Noäs község határába értek, mely kicsi sziget volt az erdőségek tengerében.
Útközben óhatatlanul társalogni kezdtek. Guy azáltal, hogy a fiatal Vianney hátizsákját vitte, megnyerte a bizalmát, aki bevallotta, hogy miként került ilyen helyzetbe.
‒ Hiszen önnek egyáltalában nincs katona kinézése! ‒ felelte Guy.
‒ Az meglehet, de mégis engedelmeskedni tartozom a törvénynek!
‒ Nos, ha engem követ, el tudom rejteni falunkban, mely erdőségekkel van körülvéve!
‒ Nem, nem! A szüleimnek már így is elég sok kellemetlenséget okoztam!
‒ Ó, csak legyen nyugodt. Hiszen vannak már mások is, akik itt bujkálnak!
Szentünk csak most mérte fel, hogy milyen sajátos helyzetbe került! És most már nem tehetett egyebet, minthogy kövesse a társát, legalább az éj óráinak tartamára. Másnap majd elválik. Hiszen a Gondviselés kezeibe adta magát, ha egyenlőre érthetetlen is!
Noäs községe 660 méternyire van a tengerszint fölött. Guy ismerte a gyalogösvények irányát, és mentek egészen egy kunyhóig, melyben Augustin Chambonniere facipő-mester lakott fiatal feleségével. Guy kopogtatott, megnevezte magát s a mester ajtót nyitott. Jean a fiatal katona pedig összeesett az éhségtől és a fáradtságtól. Feltámogatták, és a házigazda enni-inni adott neki. Ezalatt a háziasszony megágyazott, és szentünk mély álomba merült.
Másnap, hogy megkeressék napi kenyerüket, Guy elvezette Jeant Tornaire erdőőr kunyhójához, aki őket farönkök fűrészelésével bízta meg. Két nap múlva csak az erősebb Guyt akarta megtartani. Vianney Jean-Marie-nak másutt kellett munkát keresni.
(Források a 2. részben!) (folyt.)
