A tisztaság készsége
Egy nyári délután Jean, gabonával megterhelt szamarat vezetett a malomba. A szomszéd 7 éves leánykája Vincent Marion, el akarta őt kísérni. A szülők meg is engedték. Meleg volt. Megpihentek az árnyékban. A bizalmas beszélgetés órája volt ez, és Marion értékelte a nyugodt, engedelmes szomszédfiút, akinek kék szemei oly szelídek voltak. Így szólt a kislány teljesen ártatlanul:
‒ Jean-Marie, ha a szülők is úgy akarják, megegyezhetnénk, hogy majd feleségül veszel!
‒ Ó nem, soha! ‒ válaszolt élénken Jean, hirtelen meglepődve – ne beszéljünk erről Marion!
Felálltak és a két gyermek folytatta útját a távoli malom felé.
Hatvan évvel később ez a Vincent Marion meghatott hangon és neheztelés nélkül beszélte el ennek a szép, kedves, s talán egyedüli idilljének a történetét.
Jeannál már ekkor megvolt az a tartózkodás és bensőséges szemérmesség, amely képessé tette őt, hogy még a legtisztább és a legjogosabb szeretet megnyilvánulásoknak is ellenálljon. „Jól tudom, hogy ezek megengedettek ‒ vallotta be később ‒, néha mégis tartózkodtam még attól is, hogy szegény jó anyámat megcsókoljam!”
A liberális politika, már akkor is azt hitte, hogy a templomok bezárásával megszüntetheti az Isten iránti tiszteletet. Ez persze többé-kevésbé sok lélek elvadulásával járt, mely mindenféle társadalomra káros, hiszen az Isten nélküliség, istentelenséget szül! De az emberi szív jóságát nem volt hatalmukban elnyomni, és ez a könyörületességben nyilvánult meg. 
(A Dardilly szülői ház.) Márpedig ebben a Vianney család élen járt. És ezen isteni erénynek apostola volt természetesen a mi kis szentünk is. A szegényház számára, fával megrakott szamarat vezethetett Jean-Marie, akinek ragyogott az 
arca. De könnyen találtak menedékhelyet Dardilly-ben a szerencsétlen nincstelenek is.
A Vincent család ‒ Marion szülei ‒ és a Vianney-család megegyeztek abban, hogy a Vincent család a szűkölködő nőket fogadja be házába, míg a férfiak pedig a Vianney családban találnak helyet. Jean-Marie sokszor vezette be a szegényeket atyja házába. Bizony, a mezítlábas koldusokkal gyermekek is voltak. E nyomorultak láttára könnyekig meghatódott, és kézen fogta a szegény kis ártatlanokat, s anyjának gondoskodását kérte ki számukra. Egyiknél hiányzott a cipő, a másiknál a kabát, a nadrág, az ing. Vianney asszony elérzékenyült, és kisfia szívében örömmel látta, amint a kívánt ruhadarabok távoznak a szekrényből.
A szegények az asztalnál étkeztek a vendéglátó gazdákkal együtt, először őket szolgálták ki. Egy este a Gondviselés húsz ily szegény vendéget küldött a Vianney-házba.
Már nincs elég leves mindenki számára ‒ mondta néha férjének a feleség.
„Jól van, én lemondok róla” ‒ felelte a derék családfő.
(Források a 2. részben!) (folyt.)
A Dardilly-i ház konyhája) 
