Hűség az Istenhez, hűség a lelkekhez
E rettenetes fenyegetések ellenére a hű papok bejárták Dardilly környékét és a Vianney-ház egyiket a másik után rejtegette. Néhanapján misét is mondtak náluk. Szinte csoda, hogy a házigazda, akit a vérbeli jakobinusok gyanúba is fogtak, nem fizetett fejével a szent vakmerőségért.
Écully-ből küldött megbízható szervezők bizonyos napokon felkeresték a katolikus házakat és jelezték a helyet, ahol a következő éjjel az isteni 
titkokat fogják ünnepelni. A Vianney család éjjel elindult, csendben, néha hosszas gyaloglással. A kis Jean-Marie boldog volt, hogy velük mehet az ünnepségre. Fivérei és nővérei néha zúgolódtak a hosszas menetelés miatt, de az anyjuk így szólt nekik: „Utánozzátok a kis Jeant, aki mindig kitartó!”
A megbeszélt helyre érkezve, bevezették őket a fészerbe, vagy valamely félreeső szobába, mely alig volt kivilágítva. A szegényes asztal mellett fáradt arcvonású, szelíd mosolyú ismeretlen imádkozott, aki kitárt karokkal közeledett az újonnan érkezőkhöz. Majd a jó lelki pásztor egy függöny mögött gyóntatott. Néha ifjú jegyespár kérte áldását házasságukra. Végre megkezdődik a kicsitől-nagytól egyaránt annyira óhajtott Szentmise. A pap minden kelléket elhelyezett, majd felöltötte magára a gyűrött, kopott miseruhát. Azután mély csend közepette megkezdte a liturgikus imát. Azután anélkül, hogy mindent megértett volna, mély figyelemmel hallgatta annak a papnak a tanításait, aki a lelkek iránti szeretetből kockára tette fejét. Az átváltoztatás szavai, a felmutatott Szentség, a körülállókból, mély megindultságot váltott ki! A szent szavak közé sokszor belevegyült a zokogás. A katakombák miséje volt ez a bebörtönözés és a vértanúság 
előtt.
Mennyire megilletődött lehetett e felejthetetlen percekben a kis Vianney lelke. Anyja és testvérei közt térdelve imádkozott, akárcsak egy angyal, ő is sírt, másokat hallván. Vajon lehetséges-e, hogy ezeken az éjjeli összejöveteleken fogamzott meg benne a papi hivatás?
(Források a 2. részben!) (folyt.)
