A Mária-tisztelet kezdetei
Vianney Mátyás szép időben kora reggel kiment a szántóföldre. Katalin és az idősebb Ferenc pedig kihajtották a ház teheneit és juhait. Egy szamár követte őket hátán hordozva a ki Jeant és Margitot. A rétre érkezve a gyermekek a fűben ugrándoztak, vagy pedig a legelésző nyájra vigyáztak. A vidám és tréfakedvelő Jean-Marie lelkesedést öntött a játékba.
A kék szemű, barna hajú, szolid, de élénk tekintetű fiúcskának korán megnyilatkozó jámborsága egyáltalán nem zárt ki bizonyos fokú természetes szilajságot. „Heves természetű volt, s hogy megszerezze a tökéletes szelídség erényét, bizony hosszú és érdem teljes küzdelmébe került. Ez az érzékeny és ideges gyermek már kiskorától fogva tudott magának parancsolni. Fennkölt jellemű anyja pedig, kiismerte a példaadó viselkedését, és őt állította oda példaképül testvéreinek. „Látjátok szólt amikor azok nem engedelmeskedtek azonnal Jean-Marie sokkal 
engedelmesebb, mint ti, ő azonnal megteszi azt, amit kérek tőle”.
Hébe-hóba mégis sírva fakadt ez a kislegény, leginkább akkor, ha a kedvenc rózsafüzérét eltulajdonította Margit nővére. Ilyenkor fájdalmas panasszal futott anyjához, aki így intette:. „Kicsi fiam, add oda a rózsafüzért nővérkédnek, Isten iránt való szeretetből!” És Jean-Marie könnyezve azonnal átnyújtotta a rózsafüzért, mely így gazdát cserélt. Ez egy 4 éves fiúcska részéről mindenesetre súlyos 
áldozat. Hogy könnyeit felszárítsa, kedveskedés helyett anyja megajándékozta őt egy fából faragott Szűz Mária-szoborral. Ezt az egyszerű szobrot-gyönyörűséggel szemlélte a kisfiú, és a konyha kemencéjére helyezte el. (Ez a szobrocska látható balra, és a konyhai hely az alsó képen!) Valóban ez a szobor az övé lett most, teljesen az övé! Mily boldogság! „Ó, mennyire szerettem ezt a kis szobrot ‒ mondta 70 évvel később ‒, nem tudtam tőle megválni sem nappal, sem éjjel és nem tudtam volna nyugodtan aludni nélküle. A Szent Szűz legrégibb szerelmem, előbb szerettem Őt, mint ahogy megismertem.”
Gyermekéveinek tanúi, de különösen Margit nővére elbeszélték, hogy az Úrangyala harangszó első kongására a legelsőnek ő térdelt le. Néha a lakás egyik szögletébe vonult, majd egy székre helyezte a kis szobrot és tökéletes összeszedettséggel imádkozott előtte.
Anyja példáját követve bárhol volt is, a lakásban, a kertben, vagy az utcán, Jean-Marie imával köszöntötte az óraütést. Keresztet vetett magára, majd elmondta az Üdvözlégy Máriát. Az egyik szomszéd aki látta, rossz néven vette, mert azt hitte, hogy az ő láttára vetett keresztet a gyermek. Panasszal fordult az apához, hogy Jean-Marie tán ördögnek nézi őt, mert amint meglátta keresztet vetett.
A szomszédok, kik a gyermeket hangosan imádkozni hallották, így szóltak a szülőkhöz: „Hallod-e szomszéd! Ez a gyerek olyan jól ismeri a könyörgéseket, hogy tán pap vagy szerzetes lesz belőle!” (Források a 2. részben!) (Folyt.)
