A Rózsafüzér Társulatok megalakulása 
A „domonkos” Rózsafüzéren kívül, nincs még egy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket, és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait.
Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki.
Boldog Alan de Rupe legnagyobb műve vitathatatlanul a Boldogságos Szűz rózsafüzérének, egyéni- és szervezetten való imádkozásának visszaállítása volt, mind amellett, hogy Szent Domonkos óta léteztek már olyan hívő közösségek, akik a rózsafüzért együtt imádkozták. Ezért is tekintik Szent Domonkost a rózsafüzér-közösségek megalapítójának.
Felmerül a kérdés, hogy akkor miben állt ez a visszaállítás Alan de Rupe részéről? Nos, hozzájárulása két újdonságot hozott:
1) A rózsafüzért a Boldogságos Szűz Mária zsolozsmájának tekintette, így a laikusok breviáriuma lett.
2) A híveket a céhek mintájára csoportokba szervezte, és boldogunk elképzelése szerint a rózsafüzér-közösségek az ima céhei voltak. Ezek az egész világra kiterjedtek, és ezáltal a kereszténység összes közösségét összekötötte.
1470-ben alakult meg Douai-ban az első Alan de Rupe alapította Rózsafüzér Társulat. Zsenialitásának legfőbb vonatkozása az volt, hogy aki beiratkozott egy rózsafüzér rendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Vagyis, aki bár egyedül imádkozta az Üdvözlégyeket, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért tette, részesedve a rend minden tagja ájtatosságának minden érdemében, mégpedig a vezeklő elégtétel szokása szerint.
A rendi szabályzat második fejezetében Alan de Rupe ezt írja: „Ezen rend fő tárgya az, hogy minden egyes tag minden műve és minden érdeme a rend összes tagjának közös javára szolgál”.
(folyt.) (Forráshivatkozások a II. részben!)
