Kedves Olvasóm! Egy alkalommal utazás közben, a rózsafüzérek végeztével megakadtam, és nehogy csönd legyen, hát hirtelen kérdeztem valamit Erzsébet nénitől.
– Tessék nekem beszélni a naplókról! – mondtam, nem eléggé kifejtve a kérdést.
Ő mindjárt rá is kérdezett:
– Mit mondjak neked róluk?
– Hát például, voltak-e valamilyen veszélynek kitéve? – vágtam ki magam. És ha ügyetlenül is, de jól tettem, mert igen érdekes történetek kerekedtek ki!
– Fiacskám, a naplók legalább háromszor voltak nagy veszélyben! Egyszer, amikor olyan kísértéseknek voltam kitéve, hogy mindhármat el akartam égetni a kandallóban (akkor még nem volt negyedik)! Már ki is nyitottam a tűzhely ajtaját, amikor betoppant a Cili lányom és rosszat sejtve kérdezte, hogy „mit csinál édesanyám”? Erre én a bedobó mozdulatom közben azt válaszoltam, hogy „elégetem ezeket a hazugságokat”! Ő meg se szó, se beszéd kikapta a kezemből, pedig ilyen vad határozottságot soha nem tanúsított velem szemben! Megjegyzem, hogy ő egyedüliként ismerte a naplóim tartalmát!
– És, mi lett? – kérdeztem izgatottan.
– Mi lett volna titkár testvér? Nem futottam a lányom után, mert ez elterelte a figyelmemet, aztán közben meg is nyugodtam, és valami józan mérlegelés vett rajtam erőt!
De ez csak az első veszély volt! A másodikat már meséltem, amikor a Gyimóthi atyánál volt mindhárom naplóm, és közben a rendőrség házkutatást tartott nála. Minden iratot és füzetet elvittek tőle, de a napló ott maradt az íróasztalán! Hát tudod, ez volt az a „kegyelmi hatás”, amely vakká tette a rendőröket!
(folyt.)
