Az első októberi Rózsafüzér Ünnep, az első látványos kudarc

     Bartolo úgy tervezte, hogy az ünnep fénypontja egy nagy szerencsejáték lesz, amelyen minden tombolajegy egy soldóba kerül. Az első öt nyeremény "Napóleon aranynak" becézett csekély értékű csillogó pénzérme volt, továbbá egy gyűrű, egy pár fülbevaló, melltű és egyéb csecsebecsék. A többi 800 (!) nyeremény: feszületek, rózsafüzérek, érmék és a Rózsafüzér Királynője képek lesznek, azaz csak lettek volna! Aznap ugyanis esős, szeles és viharos idő szakadt a környékre, ijesztő villámlásokkal. Az eső és megáradt patakok miatt nem csak a rendelt zenészek nem tudtak eljönni, de még a helyi lakosok sem jelenhettek meg a templomban. A plébános, a meghívott papokkal és a néhány hívővel csak tébláboltak és az orrukat sem merték kidugni az Isten házából.
     Bartolo elkeseredettsége azonban tovább nőtt, amikor a jelenlévőknek a domonkos Albeto Radente atya mondott beszédet, mivel a nép szinte nem is értette a prédikációját. Ez komoly figyelmeztetés volt. A vallei lakosok ugyanis a plébános beszédéhez szoktak, aki mindig a helyi nyelvjárásban szólt hozzájuk.
     Bartolon csüggedettség vett erőt, mert úgy érezte, hogy a Szűzanyának vagy nem tetszik az ő elképzelése, vagy valamit nagyon rosszul készített elő. És ekkor, mintha a lelkiismerete szólt volna erőteljesebben, a következő felismerésre jutott: nem elég csupán a formai körülményeket előkészíteni, hanem hathatós lelki előkészületek is kellenek, kiimádkoztatva az alkalmat!
     Ez a felismerés egészen mellbe vágta! És csakugyan, amint belegondolt, előző nap még gyönyörű napos volt az idő és csak késő este érkezett meg a vihar első szele. Valóban, időben ki kell imádkozni az alkalomnak megfelelő időt, a körülményeket és azt, hogy mindezek a lelkek javára is váljanak!

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

(Lenti kép: A Szűzanya mondja neked!)

Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST folyóirat 3/2009 száma

     Hirtelen nagy könnyek törnek ki a szeméből, vállai zokogástól reszketnek a nehéz súly alatt. Mint a villám, eszembe jut a háború emléke: halálra ítéltek az ítélet kihirdetésének pillanatában. Az arc izmai nem remegnek, de a test eltolódik, összezsugorodik. Ez a lassú haláltusa, a halál megtapasztalása, szembenézés a kivégzési osztállyal. Krisztus drámája, Padre Pio saját drámája. Krisztus és ő közte lévő távolság eltűnt. „Vivo ego iam non ego...” (Élek, de már nem én...)

Az Úr vajon ezért ismétli a vér nélküli áldozatot, hogy ne felejtsük el az Ö Vére árát?

Minden mise buzdít bennünket a megváltás szenvedésében való részvételre, mert Ő él, szenved és haldoklik, misztikus testében. Nem vagyunk vajon a megváltás munkatársai? A mise számunkra nem az átváltoztatás helye, melyben Krisztus által átvett szenvedéseink örökkévalók? (...) Egyik pénteken tanúja voltam annak, hogyan lélegzik, mint a birkózó az erő feletti küzdelemben, megpróbálva magától eltolni az akadályt, amely nem engedi neki kimondani az átváltoztatás szövegét. Közvetlen küzdelem következett, amelyből győztesen, de megsérülve került ki.

Máskor a Sanctustól kezdve gyöngyöző verejték folyt a homlokáról, bántva a zokogás görcseivel tépett arcot. Akkor a fájdalom igazi megszemélyesítője volt a haláltusa küzdelemben. Voltak napok, mikor az átváltoztatás szövegét mondva szenvedett, mint egy vértanú... A végén felemelt kezében tartja a szent Ostyát – Istent. Ujjain vékonyan folyik a vér. Egy rövid pillanatra a vonásai lágyulnak és az arca sugárzik. Időnként mosoly jelenik meg az ajkán, tekintetével gyöngéden dédelgeti az Ostyát. Nem tudom milyen mélységekbe ereszkedik az ő hite, de biztos vagyok abban, hogy láttam, ahogy tekintetével mélyen átlyukasztotta a látszat burkát.

(Vége!)

Tudnivalók a Medálról II.

     Vannak más Szent Benedek Medálok is, melyek majdnem azonosak a fent ismertettel, de hiányzik róluk az „EIUS IN OBITU NOSTRO PRAESENTIA MUNIAMUR" „Erősítsen minket jelenlétével, halálunk óráján” kifejezés és más apró részletek. Azonban mindegyik változat viselése búcsú-kiváltsággal bir!

Néha a Medál részét képezi egy Szent Feszületnek, mégpedig a Corpus feje mögött. Ezt a feszületet „A Békés Halál Keresztje" néven ismerik, nemcsak a Medál exorcizáló (ördögűző) tulajdonsága és Krisztus Testének ábrázolása miatt, hanem Szent Benedek sajátos patronálása miatt, amely halálának körülményein alapszik. Nagy Szent Gergely pápa (540-604) Dialógusainak II. könyvében leírja Szent Benedeknek az örökkévalóságba való átmenetét: „Megparancsolta a szerzeteseknek, hogy vigyék az oratóriumba, ott megerősítette magát Megváltó Krisztusunk Testével és Vérével. Legyengült testét tanítványai támogatták, majd saját lábán megállva, kezeit az ég felé emelte, imádkozott és kilehelte lelkét. "

Teljes búcsú adatik, a szokott módon, annak, aki halála órájában megcsókolja, megérinti vagy valamely módon megtiszteli a Szent Keresztet és felajánlja lelkét Istennek.

Az egyházi szabályok szerint „bár laikusoknak és a legtöbb papnak tilos ördögűzést végeznie, a Szent Benedek medált használhatják a gonosz elleni védekezésül”. Arra szolgál, hogy a gonosz elleni küzdelemben állandóan emlékeztessen Isten jelenlétére, a Kereszt győzelmére és Szent Benedek közbenjárására. Gabriel Amorth atya, a Vatikán egyik legismertebb exorcistája, amikor szabadító imádságra indult, Szent Benedek medálja vagy feszülete mindig vele volt.

Amikor valaki hozzájut a Medálhoz (Feszülettel vagy anélkül), vigye el egy paphoz, hogy áldja meg a Római Szertartás szerint, bár a hagyomány azt ajánlja, hogy a pap Benedek-rendi legyen. Viseljük tehát Szent Benedek medálját, bármi megtisztelő módon! (A medál megáldásának latin rituáléja:) 

https://www.traditio-op.org/Libellus_Precum/Sacerdos_benedicturus_numismata_sancti_Benedicti.pdf

https://traditionundglauben.com/wp-content/uploads/2017/12/benedictio-numismatis.pdf

A medál imájának régi magyar formája

A Szent Kereszt legyen fényem,

ne az ördög a vezérem!

Gonosz szellem, hordd el magad,

ne tukmáld rám hívságodat!

Elém ne tedd étkedet,

magad idd meg mérgedet!

(Bef.) Előző rész

Nem minden megy "karikacsapásra"

     Szép lassan rendszeressé váltak az összejövetelek, melyeket a romos templomban tartottak a plébános úr engedélyével és legnagyobb csodálkozására! Úgyhogy hamarosan rendszeres Szentmise is volt a faluban és a résztvevők száma egyre nőtt, mi több már ismerték az egyházi énekeket is!
     De lássuk, hogy mit ír erről "apostolunk" maga:
"Nápolyban felkerestem az ismerős jámbor úri hölgyeket, akiktől érmeket, rózsafüzéreket, skapulárékat és szentképeket kéregettem. Természetesen vásárolnom is kellett efféléket, bár a leginkább nem ezekre volt szüksége a vallei lakosoknak, hanem falra akasztható feszületekre! Ilyet csak elvétve láttam náluk! Vásárolnom kellett tehát néhány százat az ágy fölé akasztható feszületekből és így, jelentős rakománnyal tértem vissza 1873 októberében. Azt akartam, hogy az októberi Rózsafüzér-népünnepély ne múljék el úgy nyomtalanul a lelkekben, mint a tüzijátékok füstje."

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST folyóirat 3/2009 száma

     „Pio atya igazi arca” c. könyvében Maria Winowska ismert író így ír az Eucharisztiáról: Az arca megváltozott, amikor megállt az oltár lépcsőinél. Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy megértsük, Pio atya más világba került, számunkra elérhetetlenbe. Ráeszméltem, hogy az általa bemutatott mise tömegeket vonz, lebilincsel és felemel. Az első pillanattól kezdve, hirtelen a titkok mélyére vonz.

Mint látástalanok, akik körbe vesszük a látó embert. A valóság határain kívül álló vakok vagyunk. Ez misztikus küldetés. Életre kelnek belső szemeink, amelyeket elvesztettünk, melyek a vakító világosság látására szolgálnak. Olyan világosság ez, amely hatalmasabb a földi halandó szeme által látott fénynél... Magamtól annyit tudok mondani, hogy a San Giovanni Rotondó-ban a szentmise áldozatban felfedeztem a szeretet és fény mélységét, ami azelőtt észrevehetetlen volt számomra. Ez a pillanat nagyon fontos... Feladata nem az, hogy csináljak mást, vagy jobban, mint mások, hanem megértés, átélés, a világ egyetlen áldozatának, a szentmisének magunkba szívása. Vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne vegyük észre az oltárnál a szenvedő embert. Lépése nehéz és bizonytalan. Nem könnyű átlyukasztott talpon lépni! Kezei nehezen támasztják az oltárt, amikor megcsókolja.

Úgy viselkedik, mint aki a sérült kezei miatt meggondol minden mozdulatot.

Végül a fejét emelve nézi a keresztet. Akaratom ellenére elfordítom fejemet, félve hogy meglátom a szeretet titkát. Azelőtt jókedvű, udvarias kapucinus arca megváltozik. A meghatottság hullámai mennek át rajta, láthatatlan erők feltöltik őt aggodalommal, örömmel, szomorúsággal, félelemmel és fájdalommal. Vonásai párbeszédet tükröznek. Ellenkezik, nemlegesen rázza a fejét, választ vár.

Az egész teste csöndes könyörgésben görcsöl. (...) Az idő megállt. Inkább: az idő nem számít. Úgy tűnik, hogy az oltárhoz szegezett pap más dimenzióba vezet be minket, ahol az idő múlásának jelentősége megváltozik.

A Szent Benedek medálokon található közös elemek magyarázata

Az érem első oldalán:

1. Szent Benedek képe, mint a gonosz elleni erőteljes védelmező és a lelki útmutatás forrás forrása, a kezében kereszttel és a regulával.

2. A szent egyik oldalán a serleg kígyóval, másik oldalán a holló látható.

A serleg fölött ez olvasható: „Crux sancti patris Benedicti”, ami azt jelenti: „Szent Benedek atyánk keresztje”.

3. Szent Benedeket a következő szavak veszik körül: „ Eius in obitu nostro praesentia muniamur!” melynek fordítása: „Erősítsen minket jelenlétével, halálunk óráján” – hiszen Benedek, Szent Józsefhez hasonlóan a jó halál patrónusa. 

Az érem hátoldalán:

4. A kereszt azt jelenti, hogy Krisztus kereszthalála által legyőzte a bűnt és a halált.

5. A kereszt függőleges szárán a „CSSML” kezdőbetűk a „Crux Sacra Sit Mihi Lux” rövidítése: „A Szent Kereszt legyen az én világosságom”.

6. A kereszt vízszintes szárán az „NDSMD” kezdőbetűk a „Non Draco Sit Mihi Dux” rövidítése: „Ne a gonosz legyen a vezérem”.

7. A kereszt szárai közötti négy bekarikázott betű „CSPB”, a Crux Sancti Patris Benedicti „Szent Benedek atyánk keresztje”.

8. A medálon fölül a „PAX” (béke) szó látható.

9. Benedek lába alatt az ex SM Casino MDCCCLXX betűket láthatjuk, vagyis: „Monte Cassino szent hegyéről, 1880” – ami arra emlékeztet, hogy a medált Benedek születése 1400. évfordulóján verték.

10. Az érmet körbe-keretező betűk VRSNSMV – SMQLIVB. Ezek egy védelmet kérő latin imát jelentenek: „Vade Retro Satana! Nunquam Suade Mihi Vana!” „Távozz tőlem Sátán! Soha ne kísérts hiábavalóságokkal!”

(folyt.) Előző rész

A terv és kivitelezés

     Bartolo Longo nagy tettrekészséggel fogott az "apostoli munka" előkészítéséhez.
     Először is megkereste a vallei illetőségű plébánost és ismertette vele a terveit, miszerint rózsafüzér közösségeket akar szervezni a faluban. Az atya meglehetős fenntartásokkal fogadta a tervet és annyit válaszolt, hogy ezt a népet inkább érdeklik a csinnadrattás, mulatós népünnepélyek tombolával, semmint az imádságok!
Ám ez a borúlátó vélemény, nagyon is szöget ütött Bartolo fejébe. Ha ez kell nekik – gondolta ‒, hát megkapják! Lesz népünnepély meg tombola is, de a nyeremények szentképek, rózsafüzér és érmecskék lesznek – tervezte el magában.
     Felmérte tehát az adottságokat és a saját lehetőségeit, és évi jövedelmének jelentős részét – 500 lírát ‒, ennek költségeire szánta (ez akkor komoly összeg volt!). A legnagyobb problémát azonban nem a külsőségek jelentették, hanem az, hogy szinte senki nem ismerte az imádságokat, a rózsafüzért meg a legkevésbé.
Nem volt mit tennie, mint házról-házra járni és ajándékozgatni a rózsafüzéreket, melyet – tekintve, hogy ingyen volt –, szívesen fogadtak. Képecskéket is osztogatott, de mivel olvasni sem tudtak, így személyesen tanította az imádságokat.
     Eleinte kisebb csoportok alakultak asszonyokból, majd férfiak is el-eljöttek, mert az összejövetel után mindenki kapott érmecskét. Különös módon ezt azért tekintették nagy értéknek, mert fémből volt! A férfiak egyéb
iránt azért is jöttek, hogy az asszonynak vagy az eladó lányuknak vihessenek valami ajándékot!

(A források felsorolása az első részben!)

Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST folyóirat 3/2009 száma

     Pio atyát a Beneventó-i székesegyházban szentelték pappá 1910. augusztus 10-én. Beöltözése után, az első szentmiséje után így fogalmazott: „Jézus, te vagy életem legnagyobb vágya! Amikor ma a szeretet misztériumában remegő kézzel felemellek, hadd legyek Veled együtt és Teérted, ó, Szentséges Főpap, a világ számára út, igazság, élet – és tökéletes engesztelő áldozat”.

Amikor Pio atya szentmisét mutatott be, mindenki érezte, hogy Krisztussal valójában átéli a szenvedését és keresztre feszítését.

Az Úr Jézus egy magánjelenésben így beszélt róla: „Az én hatalmamat birtokolja, mert én, Jézus, benne élek... gesztusai, szavai, tekintete többet adnak, mint egy nagy szónok szónoklata. Mindennek, ami tőle származik én adok értéket. Az irgalmam remekműve ez. Elhalmoztam őt a Lelkem összes ajándékával. Ő az én követőm, ostya, én oltárom, áldozatom, őbenne kedvem telik, ő az én dicsőségem!”

A Pálos szerzetesrend generálisa: Jerzy Tomzinski atya, 1962 szeptember 21-én részt vett a Pio atya által bemutatott szentmisén. Emlékezve erre az eseményre azt mondja, hogy amit legjobban átélt akkor, az az átváltoztatás: „Pio atya úgy viselkedett, mintha látná Krisztust. Az oltárhoz támaszkodott, kezét úgy formálta, mintha a keresztet ölelné és nézte az Ostyát. Látta, hogy az Úr Jézus szenved, haldoklik. Az Ostyában látta Őt, ez tükröződött az arcán. Ez nem volt mindennapi esemény...

Nem a szentmisét bemutató papot láttam, hanem az Úr Jézus szenvedését a Golgotán. Láttam, ahogy az Úr Jézus szenved és haldoklik, folyik a vér. Pio atyának köszönhetően láttam és átéltem a mennyet az oltárnál.”

(folyt.)

Tudnivalók a medálról I.

     Szent Benedek medáljának nagy múltja van, hiszen már 1000 körül nagyon népszerű volt, mert maga IX. Szent Leó pápa is meggyógyult általa, még fiatal korában.

Hivatalosan először XIV. Benedek pápa hagyta jóvá a Medált az 1741. december 23-án és az 1742 márciusában kiadott brévéjében, aki hittel hordja a Medált, búcsút nyer, ha a megszentelő kegyelem állapotában van (ezt Isten kegyelméből, szentgyónás és áldozás, valamint a bűnöktől való távoltartásunk által nyerhetjük el), és ha imádkozik a Szentatya szándékára (például egy-egy Hiszekegy-, Miatyánk-, Üdvözlégy-, Dicsőséget stb.). Ezért, a Benedek-medál nem "talizmán", hanem a Katolikus Egyház hatékony szentelménye.

1880-ban, Szent Benedek születésének 1400. évfordulójára verték azt a "Benedek Medált", mely az egész világon a legelterjedtebb változat.

A Benedek-medál ereje kizárólag Jézus Krisztusnak tulajdonítható, Szent Benedek közbenjárására, az egyházi áldásnak és a kérő személy hitének.

A medál két oldalának gazdag szimbolikája Szent Benedek életének egy-egy vonatkozását jelenítik meg, vagy sajátos spirituális jelentéssel bírnak.

Mivel a rajta olvasható szöveg egy, a Sátánt elűző imádság, alkalmas arra, hogy általa Isten áldását és védelmét kérjük a nagy szent közbenjárása révén, emellett pedig emlékeztet minket arra is, hogy keresztségünk által ellene mondtunk a gonosznak.

A medál két oldalán ábrázolásokat és különös betűket láthatunk. Az első szentet ábrázolja, jobb kezében a kereszttel, baljában nyitott könyvvel, a Regula. A jobbján egy serleg látható, amelyből egy vipera kúszik ki, miután keresztet vetett rá. A balján egy holló készül elrepülni a mérgezett kenyérrel.

(folyt.) Előző rész

Kétségek és bizalom közt

     Bartolo Longo 33 éves volt és egyre csak azon töprengett, hogy miként lehetne ezzel a néppel megismertetni Krisztus Örömhírét és életüket az üdvösség útjára terelni. Emellett, minden lelki biztatás ellenére rá-rátört a kétségek özöne, a reménytelenség, még az öngyilkosság gondolata is, hiszen – amiként a kísértő sugallta neki ‒, hogyan is merészel ő lélekmentésre gondolni, amikor a sajátját sem tudja már megmenteni, istentagadó ifjúkori tévelygései miatt.

De a múlt még mindig lebegett felette, és aggódott, hogy megtérése nem elég ahhoz, hogy megszabaduljon a démoni befolyástól és az ördöggel kötött paktumtól, amelyet azzal kötött, hogy a kultuszának szentelte magát. Egy napon már sem az imában, sem a könyvekben való elmélyülés nem nyugtatta meg. Foylvást támadta az a gondolat, hogy „a Sátán rabszolgája és tulajdona, és senki sem mentheti meg a kárhozattól”. Ellenállhatatlan nyugtalanságtól hajtva kisietett a Fusco házból és erős léptekkel ment Valle felé céltalanul. Egy bozótos mezőre érve – amit Arpaiának, majdhogy nem "Hárpiának" neveztek – megállt és szinte rázuhant a környék csöndje. Közel s távol sehol egy lélek nem volt, de ekkor tisztán hallott egy hangot.  Attól kezdve Bartolo megszabadult minden démoni befolyástól, és képes volt életét Istennek és embertársainak szentelni.
     Némely életrajzírója ekkor Mária-jelenést tételez fel a végtelennek tűnő percekben, ám ő maga ezt soha nem állította! Életelbeszélésben így ír:
»Amint váratlanul megálltam, úgy éreztem, hogy meghasad a szívem. Lelkem sötétségében mintha egy baráti hang suttogott volna néhány szót, melyet magam is olvastam valamikor, és a lelkem szent barátja a néhai Radente domonkos atya is számtalanszor hangsúlyozott nekem:
‒ Ha üdvözülni akarsz, terjeszd a Rózsafüzért! Aki terjeszti rózsafüzéremet, annak kiesdem Szent Fiamnál az üdvösséget!'
Ez a gondolat, mint villámfény ‒ mely belehasít a viharos éjszakába ‒, úgy világította meg a lelkemet. A Sátán, aki már prédájának tekintette, előre látván a vereségét, ezért fojtogatott az alvilági sugallataival, hogy megakadályozzon! Ám, ez volt az utolsó elkeseredett harca ellenem, mert a Rózsafüzér Királynője megerősített engem. Lánglelkű szívvel tekintettem az égre és karjaimat széttárva, hangosan így tettem fogadalmat a Szűzanya szolgálatára:
‒ Ha igaz, amit Szent Domonkosnak ígértél, hogy a Rózsafüzér terjesztője üdvözül, akkor én üdvözülni fogok, mert nem hagyom el Pompeji földjét, amíg el nem terjesztem a Te szent Rózsafüzéredet az emberek között! –
Ám, csak síri csönd vett körül továbbra is, minden válasz nélkül. Mégis az a nyugalom, ami eltöltötte a lelkemet azt sugallta, hogy segélykiáltásom egyszer meghallgatásra talál! Amint ez a meggyőződés megfogalmazódott bennem, távolról a déli harangszó ütötte meg a fülemet. Én ekkor a földre borultam és lassan tagolva elmondtam az Úrangyalát. Amikor felálltam, éreztem, hogy könnycseppek gördülnek végig az arcomon hosszan...«

Attól kezdve Bartolo megszabadult minden démoni befolyástól, és képes volt életét Istennek és embertársainak szentelni.

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Egy kaliforniai iskolakerület rendőrt küldött egy elsős kisdiák otthonába, amiért az bibliai idézeteket osztott meg társaival, ám az ügy váratlan fordulatot vett és a hatóságok feloldották a korlátozást.

     Két hónappal ezelőtt még arról érkeztek hírek, hogy az iskola magát a serif-helyettest küldte ki a kisfiú otthonába, mert az édesanyja az ebédje mellé mindig csomagolt neki némi lelki táplálékot is egy-egy bibliai vers formájában, amit a kisfiú bátran megosztott társaival az ebédszünetben.
     A gyermekek annyira megkedvelték az idézeteket és rövid bibliai történeteket, hogy egyre többen kértek maguknak másolatot belőlük.
Amikor azonban az egyik kislány elmesélte a tanárának, hogy „ennél gyönyörűbb történetet még sohasem hallott”, a tanár az egyház és az állam szétválasztásának manapság szinte minden helyzetben bevethető öklével reagált a helyzetre és a papírra vetett idézeteket kitiltották az iskolából, meghagyva a kisfiúnak, hogy kizárólag a kapuban adhat ilyesmit a többieknek és csakis az utolsó kicsöngetés után.
A kisfiút emellett kétszer is leszidták az osztály előtt és felszólították, hogy se a hitéről ne beszéljen, se az édesanyja által készített idézeteket ne osztogassa.
     Miközben az érdeklődő kisdiákok száma tovább nőtt, az iskola igazgatónője nyomatékosan közölte a kisfiúval, hogy az idézeteknek nincs helye az iskolában és amikor az eredménnyel nem volt elégedett, kiküldte a serif helyettest a gyerek otthonába, hogy az nyomatékosan megtiltsa neki az idézetek megosztását, mondván, hogy esetlegesen „megbánthat” valakit.
     A tegnapi napon azonban a kisfiút képviselő Liberty Counsel közölte, hogy közbenjárásukra az iskola elismerte a gyermek alapvető jogait, aminek része a szólás szabadsága is, tehát a kisdiák szabadon beszélhet vallásos meggyőződéséről az iskolában a tanítási órákon kívül.

„Ilyesmit az egykori kommunista diktatúra országaiban tudtam volna elképzelni, ahol magam is felnőttem és ahol általános iskolába jártam, ám azt soha, hogy a "szabadság országában a rendőröknek kell megfélemlíteni egy 7 éves gyermeket azért, mert Jézusról mer beszélni...” – mondta Horatio Mihet, a Liberty Counsel jogi osztályának vezetője.

Forrás: http://idokjelei.hu/2016/08/eloszor-rendort-kuldtek-az-elsos-otthonaba-most-megis-beszelhet-hiterol/

Legendái közül, melyek főként szerzetestársai elmondása alapján születtek, íme néhány:

     Egyszer, amikor a föllelkesült emberek már messzi földről tódultak a vándorprédikátorhoz, egy huszonkét útonállóból álló banda tért be a templomba Antalhoz.
Kíváncsiságból meg akarták hallgatni a szónokot, akiről oly sokat beszéltek, s talán szerettek volna ebből az alkalomból ismét ,,nyélbe ütni valamit''. A szent szavai azonban nem várt hatást váltottak ki bennük: kérték Antalt, hallgassa meg gyónásukat és szabjon ki rájuk kemény vezeklést. Akik gyilkosokként tértek be Isten házába, új emberekként váltak el Antaltól. Csodatévő híre – mely igen gyorsan terjedt – ezekből a rendkívüli megtérésekből született.
     Antal nem riadt vissza attól, hogy – ahol szükségesnek látta – kendőzetlenül kimondja az igazságot. Egy temetés alkalmával fölkérték, hogy mondjon beszédet egy gazdag emberről, akinek kapzsiságát és fösvénységét mindenki ismerte. Ellentétben azokkal a könnyelmű szónokokkal, akik az elhunytnak olyan erényeit dicsérik, amelyekkel az nem rendelkezett, Antal a Szentírás e helyéről beszélt: ,,Ahol a kincsed, ott van a szíved.'' Befejezésül pedig ezt mondta: ,,Hogy pedig lássátok, hová juttatja az embert kapzsisága, tudjátok meg, hogy ez a halott a pokol tüzébe került, szívét pedig pénzes ládájában lehet megtalálni!'' Mint mondják, a rokonok kinyitották a ládát, és abban a pénz alatt egy meleg, dobogó szívet találtak.
Olyan békétlen korban, amikor ,,nem volt biztonságban a vendég vendéglátójától, testvér a testvérétől'' (Padovai Krónika), Antal áldott békeszerző volt.
     Különösen híressé lett bátor föllépése Ezzelino veronai zsarnok előtt. Ez a fejedelem buzgó és erőszakos párthíve volt az utolsó hohenstaufi császárnak, II. Frigyesnek. Politikai agyrémei szolgálatában borzalmas kegyetlenségeket követett el és százakat gyilkolt le. Akkor Antal Veronába utazott és követelte, hogy vezessék a fejedelem elé. Ezzelino a trónján ült. Kardforgatásban jártas testőrei vették körül. A szegény barát úgy állt eléje, mint akinek hatalma van, a trónon ülő pedig nem lenne más, mint egy bevádolt gonosztevő: emelt fővel sorolta föl bűneit – a sok ártatlanul kiontott vért, az istentelenségeket, rablóhadjáratait –, és az ég bosszújáról beszélt, amely hamarosan be fog következni. A katonák csak uruk intését várták, hogy darabokra vágják a szerzetest, a hatalmas úr azonban elsápadt, reszketni kezdett, leszállt trónjáról és Antal lába elé esett. Bűnbánata jeléül övét a nyaka köré tekerte, és könnyek között megesküdött a szentnek, hogy Isten bocsánatát kéri.
     A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint valamikor Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az Eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.
/Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/

     Nursiai Szent Benedek 529 körül kolostort alapított Dél-Itáliában. Az ő „Szent Reguláját" (szerzetesi szabályát) Nagy Szent Gergely pápa kötelezővé tett minden kolostorban. Sőt ezt tekinthetjük az európai civilizáció egyik legfontosabb tényezőjének, amely a világi és a szerzetesi élet lényege a szemlélődéssel egyesített cselekedet, az „ORA ET LABORA!" - „Imádkozz és dolgozz!". Értelemszerű, hogy VI. Pál pápa Európa Védőszentjévé avatta!

Ám Szent Benedek ismertségét nagyban növelte a nevét viselő Medál is, mely a Katolikus Egyház egyik nagyon erős szentelménye, egy exorcizáló tulajdonságokkal rendelkező szent jegy, melyre rá vannak vésve a szabadító ima szavainak kezdőbetűi.

Számos hatást tulajdonítanak neki: gyógyulások, védelem a gonosz ellen, kegyes halál (szentségben). A Szent Benedek Medál segít bennünket megszentelődésünk útján, hála az Egyház imájának.

Ahhoz, hogy megértsük a Medál jelképrendszerét, a következő dolgokat kell tudnunk Szent Benedek életéről: abban az időben, mikor remeteként élt egy Subiaco melletti barlangban, mivel szentségét hamar felfedezték, egy közeli vallási közösség, melynek meghalt a rendfőnöke, megkérte, hogy vegye át a vezetésüket. Egyeseknek viszont nem volt ínyére az az aszkézissel és vezekléssel teli élet, amelyet Benedek megkövetelt és megkísérelték megölni, mérgezett bort és kenyeret kínálva neki. De ő csodálatos módon megmenekült, amikor Szent Benedek a kereszt jelével megáldotta a feléje nyújtott méregpoharat, az szétpattant, egy holló pedig elrepült a kenyérrel. Így elhagyta őket, visszatért a barlangjába, s mivel sok ifjú gyűlt köréje, aki követni akarta őt, idővel megalapította a rendet, amely a nevét viseli. 529-ben létrehozta a rend legfontosabb anyaházát, a Monte Cassino hegyén, Itáliában.

(folyt.)

Nem elcsüggedni!

     A De Fusco grófnővel való ismeretségből mély küzdőtársi barátság szövődött és a jótékonykodásukat együtt szervezték.
     Amikor 1872. októberében Bartolo megérkezett Pompeji-közeli vasútállomásra, a legnagyobb csodálkozására, két felfegyverzett férfi ajánlkozott, hogy elkíséri Valléba. Kérdésére azt kapta válaszul, hogy az útonálló banditák miatt van rájuk szükség, és igazat beszéltek!
     A környék a felderítetlen és értelmetlen gyilkosságokról, rablásokról volt hírhedt, mivel sem rendőrőrs, sem csendőrség nem volt Valléban.
     A mintegy 300 főre tehető lakosság jelentős része, olyan elképzelhetetlen nyomorban, babonaságban és emberhez méltatlan körülmények közt élt, ami leírhatatlan. A családok, gyakorta egyetlen helyiségben laktak egymás hegyén-hátán az állatokkal. Az általános tudatlanság és a primitív körülmények táptalajt adtak a legelképesztőbb babonáknak, hiszen sem orvost, sem papot nem-igen ismertek. Volt ugyan egy romos templomuk a Szentséges Üdvözítőről nevezve, de oda is csak időnként járt távolról pap. A lakosok ugyanis sem a Keresztség-, sem a Házasság Szentségét, sem a temetés egyházi szertartását nem igényelték!
Ennek persze több oka is volt. A hitismeretek teljes hiánya, a nincstelenség, az igénytelenség, ezen kívül pedig a terület sajátos státusztalansága, mivel három kormányzati tartomány határán feküdt. Nem volt iskolájuk és nem volt egy használható templomuk sem, ahová összegyűlhettek volna Isten segítségét kérni, megbeszélni önmaguk közt, a közös teendőket.

     Nemhogy a Szentségeket, de még az imádságot sem ismerték, és bizony olyan mélységig megkötözöttek voltak a babonasággal és boszorkánykodással, hogyha valakinek netán volt egy kecskéje vagy tehene, azt soha ki nem vitte a napvilágra (legfeljebb csak éjjel) nehogy szemmelverés érje.                                                                                                Az új intézőt mélységesen megrázta az emberi tudatlanságból fakadó számtalan istenkáromló bűn, amelyek teljesen megszokottak voltak a lakosság körében. Bartolo Longo a Szűzanya segítségét kérte ebben a siralmas helyzetben, hiszen nagy lelki szomorúság és majdhogy nem a kétségbeesés vihara háborgatta a szívét. Ekkor jöttek jól a lelkiatyák, akik szóval és alkalmas olvasmányokkal nyújtottak biztatást és reményt Bartolonak.

(Alábbi kép, Ribera atya egy könyvet ad Bartolo Longonak) 

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Kedves Testvérek!

Minden hónap harmadik, vagy negyedik csütörtökén 20 órától közös imádságot tartunk a Városliget szélén, a Dózsa György út Damjanich utcai torkolatánál állott egykori Magna Domina Hungarorum, közismert nevén 

Regnum Marianum-templom helyén.

Ezzel Regőczi István atya, Isten vándora lelki hagyatéka szerinti hagyományt folytatjuk, aki a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolnából a virrasztás előtt minden csütörtökön elzarándokolt híveivel az 1951-ben az ateista önkényuralmi rendszer által lerombolt templom helyén állított emlék kereszthez és imádkozott Magyarország lelki megújulásáért, valamint a templom fennállásához köthető nevezetes eseményekről is megemlékezünk.

A következő időpont:

Március 27. csütörtök 20.00

Tövábbi tervezett időpontok:

Április 24. csütörtök     20.00   Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért 

Május 22. csütörtök      20.00   Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért
Június 14. szombat       20.00  Megemlékezés a templom felszentelésének 94. évfordulóján

Július 16. csütürtök      20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért
Július 29. kedd              19.00   Szentmise a Szent Család templomban, majd közös imádság, megemlékezés és virrasztása Regnum-keresztnél az utolsó szentmise 74. évfordulóján

Augusztus 28. csütürtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

Szeptember 18. csütörtök 20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért
Október 10. péntek         12.00  Megemlékezés a templom  alapkő szentelésének 100. évfordulójáról és közös imádság a magyarság lelki megújulásáért

November 20. csütörtök  20.00  Közös imádság a magyarság lelki megújulásáért
December 8. hétfő           12.00  Teljes rózsafűzér imádság Kemenes Gábor atya vezetésével a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a templom búcsúnapja alkalmából a Regnum-keresztnél, utána szentmise a Szent István Bazilikában            

A közös imádságok időpontjairól, az egyéb eseményekről és a Magna Domina Hungarorum-templomról az alábbi oldal nyújt tájékoztatást: www.regnumtemplom.hu

Köszönjük az eddigi és a jövőbeli részvételt!

Ez az értesítés szabadon továbbküldhető!

Szeretettel várunk mindenkit!

Szent Pio atya könyörögj érettünk!

Tenni a jót és csakis a jót!

     Életének helyes irányba való visszaállásának következményeként, Bartolo (1. kép) fejében természetszerűleg megfordult, hogy papnak kéne mennie, ám lelki vezetője és még két barátja is határozottan eltanácsolta ettől. Így azonban lelkében egyenlőre képtelen volt megnyugodni, ifjúsága "jóvátehetetlen" bűneinek megoldatlansága miatt. Isten azonban meghallgatta az érte imádkozók esdekléseit és más módon "egyirányúsította" Bartolo Longo életét!
     Részt vett egy lelkigyakorlaton, ahol egyértelművé vált számára, hogy az életét visszavonhatatlanul Istennek és a Szűzanyának ajánlja cölibátust vállalva. Később ezt írta:
»Istenem, kezedbe helyezem lelkemet és fiadként bizalommal vetem magam atyai ölelésedbe Nincs nagyobb vágyam, mintha a Te céljaid szolgálatába állhatok. Kérj, parancsolj, rendelkezz velem. Mit kívánsz, hogy tegyek vagy ne tegyek? Felemeltél, lesújtottál, szenvedtem és ezennel művednek szenteltem magamat. Feláldozom Neked akaratomat, ahogyan Mária tette. Mostantól a te szolgád vagyok, Uram, legyen nekem a te Igéd szerint.«
     P. Radente tanácsa így szólt Bartolónak: "azon igyekezeted helyes, hogy jóvá akarod tenni a mások lelkében okozott kárt, de ennek megvalósítását az Evangélium pontos tanítása nyomán tedd fiam, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlásával! Formailag
csatlakozz jól szervezett karitatív közösségekhez, akik a szegényekkel, betegekkel és szükséget szenvedőkkel foglalkoznak".

     A felsőbb nápolyi körökben olyan áldozatos és mélyen katolikus személyeket ismert meg, mint a később boldoggá avatott Louis Casoria és a jövőbeni Szent Caterina Volpicelli (2. kép), aki a Szent Szív tiszteletét terjesztette.
     Az egyik ilyen társaságban találkozott a jótékonyságáról híres Marianna Farnararo di Fusco (3. kép) grófnővel, aki hamarosan megbízta a jogász végzettségű Bartolot, hogy
mérje fel a Valle di Pompei (Pompeji-völgyi) birtokának jövedelmezőbb kihasználhatóságát. Pénzre volt ugyanis szüksége öt gyermekének taníttatásához.

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Az irgalmasság, irgalmasságot szül

     Bartolo Longo boldog volt és kiegyensúlyozott, aggodalom csak aziránt volt benne, hogy miként is tudja súlyos tévelygéseiért kiengesztelni az ő üdvösségéért is kínhalált szenvedő Üdvözítőt! Attól kezdve Bartolo megváltoztatta az életét, felkészült a domonkos harmadrendbe való belépésre, és önkéntes szószólója lett a szegényeknek és a hátrányos helyzetűeknek. Ez a radikális és tartós viselkedésbeli változás garancia megtérésének hitelességére és erejére.
     Vidékre költözött, de a jogi pályát semmiképp nem akarta folytatni, hanem karitatív munkára szánta az életét. Közben jelentős családi örökséghez jutott, melyből jószolgálatait kezdte finanszírozni, ehhez azonb an alkalmasabb volt, ha újból Nápolyba teszi át tevékenységének színterét.
     Az Angyali Üdvözlet ünnepén, 1871. március 25-én lépett be a domonkos harmadrendbe, és napi buzgó imája után a "Rózsafüzér Testvér" nevet kapta.
     Lelkiismeretét azonban nem hagyta nyugodni, hogy mennyit ártott másoknak előző, egyházromboló megnyilvánulásaival. Elhatározta tehát, hogy meglátogatja régi társaságát és tanúságot tesz megtalált hitéről és az okkult dolgokkal való játszadozás kárhozatos veszélyéről.
     Mária éremmel a nyakában 1877 egyik estéjén Bartolo Longo megjelent az egyik ezoterikus páholyban, amely valahol a szabadkőművesség és a sátánimádás között volt meghatározható. Longo jól ismert volt ebben a körben, amelynek régóta egyik vezetője volt, és gond nélkül bejutott, annak ellenére, hogy hónapok óta nem látták ott. Hosszan tartó távollétét egészségügyi problémáknak tulajdonították. De hirtelen, a tagok között, akik mind ismerték őt, Longo elővett egy szentelt rózsafüzért a zsebéből, és lengetve felkiáltott: „Megtagadom az okkultizmust, a hazugságok labirintusát! Végleg felhagytam a spiritizmussal, mely nem csak totálisan téves út, de egyenesen a pokolba vezet!" Aztán sarkon fordult és elment. Lucifer követője Mária szószólójává vált.
     Ezt követően diák-összejövetelekre és kávézókba is elment és mindenhol nyilvánosan felfedte hitbeli váltását, és dicsőítette a Katolikus Anyaszentegyházat. Ez abban az időben igen nagy bátorság volt, mert a liberális kormányzat üldözte a templomokon kívüli hittérítő tevékenységet és könnyen börtönbe kerülhetett volna, amiként ez gyakori volt! (A kormányzat kitiltotta Nápolyból az összes szerzetesi közösséget is, így azok csak rejtett "kisközösségekben" munkálkodhattak a városban!)
     Az viszont, hogy mennyire ok-okozati "építmény" lehet a felebaráti szeretet és az Irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása, azt Bartolo Longo élete is bizonyítja!

    Így emlékszik vissza: "Vincenzo Pepe sokkal idősebb volt nálam, ő is Latianóban született, valamikor még előkelő-, ám később súlyosan elszegényedett, de példás keresztény szülőktől. Édesanyja olyan keresztényi erővel és derűs, Istenre hagyatkozással viselte a szegénységet, hogy amikor pl. megszólalt a déli harangszó és házában nem volt egyetlen falat kenyér sem, akkor is a terített asztalhoz ültette éhes gyermekeit. Mire elmondták az Úrangyalát és az asztali áldást, zörgettek a ház kapuján, s a küszöbön kenyér és egyéb eledelek voltak, amelyet ismeretlen kezek helyeztek oda. Az egyik ilyen ismeretlen kéz volt édesanyám keze is, aki később a saját gyermekeiben százszorosan visszakapta adományait, mert az Isten úgy rendelkezett, hogy e megajándékozott szent asszonynak egyik gyermeke legyen az üdvösség eszköze az én életem döntő pillanatában. (...) Pepe professzornak nem csak az a páratlan érdeme volt az Úr előtt, hogy része volt a spiritizmusból való megtérésemnek azáltal, hogy felkutatta a két szent szerzetest és megismertetett velük, hanem ő volt az első, aki atyai módon vezetett megváltozott életmódomban. Neki köszönhetem, hogy módomban volt megismerni a Nápolyban élő szenteket", (akik közül már többeket boldoggá vagy szentté avattak)!

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Fenti szavakat az Istenanya mondta!

Egy ritka kéziratot őriznek, az olaszországi Vicenza Bertoliana könyvtárában, melynek tartalma ma is igen tanulságos! A feljegyzés részletesen elmondja azon események történetét, amelyek ebben az észak-olaszországi városban zajlottak 1426–1430 között, a súlyos pestisjárvány idején.

1435-ben a Madonna di Monte Berico szentélyét a Servitas de María (Mária Szolgái) atyák vették oltalmuk alá, és máig is ők látják el. A templomban napi kilenc Szentmisét tartanak, és szinte folyamatos a gyóntatás – olyannyira –, hogy 1972-ben a templom mellé külön gyóntatóhelyiségeket kellett építeni!

A egyik legfontosabb imádságos hely lett Európában, különösen népszerű a fiatalság számára.

Az ájtatosságok a Monte Berico-i Madonna-szobor felé irányulnak, mely két évvel Szűz Mária második megjelenése után készült el, az "Irgalmasság Anyjaként", de sokan "Köpenyes Madonnának" is nevezik,

1746-ban 700 méteres árkádsor épült a város és a szentély között 150 boltívvel, a rózsafüzér Üdvözlégyeit szimbolizálva.

Úgy tarják, hogy a Monte Berico egy szelet Paradicsom. A felkelő nap első sugarai a szentélyt érik, és a templom színe világító toronyként látható már messziről.

A gyönyörű árkádok alatt haladva a szentély felé, soha nem szűnik meg a rózsafüzérezés.

Aki felér, megvárhatja a legközelebbi Szentmisét, miközben gyönyörködhet a panorámában! Ez bizony minket magyarokat is elgondolkodtathat!

(Vége!) (Források az első részben!)

Könyörgés a Pompeji Rózsafüzér Királynőjéhez (Magánhasználatra)

Ó, Szeplőtelen Szűz, Rózsafüzér Királynője!

Ezekben az időkben, mikor kihalóban van az igaz hit, és mindenütt diadalmaskodni látszik a gonoszság, Te az isteni irgalmasság kincseit kínálod mindenkinek.

Trónusodról, melyen kegyelemteljesen uralkodol, fordítsd felém, ó, Mária, jóságos tekinteted és könyörülj rajtam, ki nem nélkülözhetem anyai segítségedet!

A Te Szeplőtelen Fogantatásodért, Istenanyaságodért, örömeidért, fájdalmaidért és győzelmeidért, egyetlen szerelmes Jézusod Szívéért, a kilenc hónapért, az Ő megváltó fáradalmaiért: keserves kínszenvedéséért, kereszthaláláért és drágalátos Szent Véréért bátorkodom segítségedet kérni!

De Szeplőtelen Szívednek a Szentlélektől szított Szeretetlángjára is kérlek, ó, Hajnal Szép Sugara, Világ Győzelmes Királynője, Tengernek Csillaga, Paradicsom Kapuja és Minden Kegyelem Közvetítője! Csak egy szót szólj isteni Fiadnál, s Ő meg is hallgatott már!

Esdd ki számomra a kegyelmet, hogy …………………….., melyre oly nagy szükségem van! Te vagy egyetlen reménységem, közbenjáróm, egyetlen vigaszom, édességem és az életem. Ó, mutasd meg nekem is, mit oly sokaknak bizonyítottál már, hogy valóban az Irgalom Anyja vagy, s ezért szólítalak én is élő hittel, így hívva segítségemül: Édes jó Anyám, Szép Szűz Mária – segíts rajtam, szegény bűnösön!

Pompeji Rózsafüzér Királynője! Ne halogasd felém nyújtani segítő kezedet, mert késlekedéseddel kemény próbára tennéd küzdelmes életemet. Ámen.

(folyt.) Források az I. részben!

https://zarandok.ma/kozos-pompeji-rozsafuzer-imara-hiv-simon-david-atya/

Simon Dávid atya meghívása a közös 54 napos imádságra Boldog Bartolo Longo szentté avatása alkalmából.

Szeptember 22-én különleges imádságos kezdeményezés indul Magyarországon, amelyhez Simon Dávid atya, a soproni Szeplőtelen Fogantatás-templom templomigazgatója hívja a híveket. A közös ima célja, hogy Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola szentté avatásának alkalmából — amelyre 2025. október 19-én Rómában kerül sor — minél többen kérjék a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének közbenjárását.

Mit jelent a Pompeji Rózsafüzér?

Az 54 napos Pompeji Rózsafüzér egy rendkívüli imádság, amely során 27 napig kérő, majd újabb 27 napig hálaadó rózsafüzért imádkozunk. A hagyomány szerint a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének kegyhelyéről ered, amelyet Boldog Bartolo Longo alapított.

Simon Dávid atya így buzdítja a híveket:

„Ha úgy érzed, Isten arra hív, hogy te is velünk mondd a Pompejit szeptember 22-től, és szeretnél csatlakozni hozzánk, akkor kérlek, jelentkezz! Együtt indulunk el, mindenki a saját szándékával, hogy a szentté avatás napjától hálaadásra forduljon a szívünk.”

A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki szeretné egy konkrét szándékát Isten elé vinni. A jelentkezők számára lehetőség van napi e-mailes emlékeztetőket kérni, hogy segítséget kapjanak az imádság kitartó végzéséhez.

Jelentkezés: Csatlakozom az imádsághoz
További információ: pompejirozsafuzer.hu/

Boldog Bartolo Longo – a rózsafüzér apostola

Bartolo Longo története tanúságtétel arról, hogy Isten kegyelme mindent képes átformálni. A dél-olaszországi Latianóban született 1841-ben. Fiatal korában eltávolodott a hittől, sőt, egy ideig spiritiszta szeánszok és sátánista rítusok résztvevője és vezetője volt. Élete azonban radikálisan megváltozott, amikor találkozott Alberto Radente domonkos szerzetessel, aki visszavezette őt a hit útjára.

Bűnbánata mély volt, és elhatározta, hogy életét a rózsafüzér terjesztésének szenteli. 1872-ben Pompeji völgyébe érkezett, ahol szegénységgel, hitetlenséggel és babonákkal találkozott. Itt kezdte meg nagy művét: templomot építtetett, missziókat szervezett, árvaházat, iskolát, kórházat alapított, és minden erejét annak szentelte, hogy az emberek újra felfedezzék a hit erejét.

II. János Pál pápa 1980-ban boldoggá avatta őt, „Mária emberének” nevezve. Most, 2025. október 19-én, Rómában szentté avatják azt a férfit, aki életével bizonyította: a rózsafüzér imádsága képes életeket megváltoztatni.

Közös imában a szentté avatásért

Az imakezdeményezés célja, hogy Magyarországon is minél többen kapcsolódjanak be lélekben Bartolo Longo szentté avatásának ünnepébe. Az 54 napos Pompeji Rózsafüzér ima a kérésből a hálaadásba vezet minket, és közben megtapasztalhatjuk azt a lelki megújulást, amely Bartolo életét is átalakította.

Simon Dávid atya meghívása minden hívőnek szól:

„Induljunk együtt szeptember 22-én és tapasztaljuk meg a pompeji rózsafüzér kegyelmi hatását az életünkben… Napi 3 rózsafüzérrel annyira könnyű és szép az élet! Elimádkozni nem könnyű, de az életünk apránként könnyűvé válik általa…”

Az igaz barát
     Erőt vett tehát magán és felkereste egy katolikus hívő barátját, Vincenzo Pepe professzort, Nápoly közelében. Végső soron nem is igen tudta, hogy miért pont ezt a rég nem látott gyermekkori pajtását kereste fel, azt meg végképp, hogy mennyire avassa be lelki tanácstalanságába. Úgy érezte, hogy rajta már senki sem segíthet.
A professzor nagyon jól megértette, mi történik vele, és arra biztatta, hogy forduljon paphoz. Látva leromlott állapotát, mindjárt meghívta ebédre, de Bartolo ezt elhárította, mondván, hogy böjtöl!
‒ Ki szabta ki rád ezt, talán a gyóntatód? ‒ kérdezte Vincenzo.
‒ Nem, hanem a szellemi közösségem! ‒ válaszolta Bartolo.
‒ Miféle szellemről beszélsz? ‒ kérdezte Vincenzo, ám a válaszon annyira megdöbbent, hogy felkiáltott:
‒ Hát hova jutottál barátom! Az őrültek házában akarsz elpusztulni és az örök kárhozatra kerülni? ‒ suttogta indulatosan, kétségbeesett arccal és nyíltan azt mondta, hogy: „Inkább halna meg egy elmegyógyintézetben, minthogy a örökre a pokolba kerüljön!” 
     És ezek az indulatos szavak, mintha felébresztették volna Bartolót! Feltárta barátja előtt lelkének mély meghasonlottságát, Pepe professzor pedig nyomban a szárnyai alá vette, eltévedt barátját.
     Bemutatta hívő katolikus férfiaknak, akik imádkoztak érte, befogadták társaságukba és beszélgettek vele.
A közösség egészen kiváló személyekből tevődött össze. A nagyszerű civilek mellett, a misztikus és később szentté avatott Emmanuele Ribera (2. kép) redemptoristával, valamint a jól képzett dominikánus pappal, Alberto Radentéval (3. kép).   Ez utóbbi tartott Bartolonak katekézist a katolikus hitről, Aquinoi Szent Tamás írásai alapján. Feltárta előtte a sátáni cselvetések célját és rafináltságainak módozatait.
Sok tanulás, imádság és alapos élet-gyónás után, 1865. május 29-én végül magához vehette a Szentségeket. Ez olyan mély és boldog érzelmeket váltott ki belőle, hogy elhatározta, egyszer s mindenkorra az Evangélium tanítása szerint rendezi be az életét.

(A források felsorolását lásd az első részben!)

Fenti szavakat az Istenanya mondta!

Egy ritka kéziratot őriznek, az olaszországi Vicenza Bertoliana könyvtárban, melynek tartalma ma is igen tanulságos! A feljegyzés részletesen elmondja azon események történetét, amelyek ebben az észak-olaszországi városban zajlottak 1426–1430 között, a súlyos pestisjárvány idején.

Vincenza asszony lement a városba és hirdette az üzenetet, de senki sem hitt neki, sőt Pietro Emiliani helyi püspök egyenesen eszelősnek nevezte az asszonyt, már a jelölt helyszín miatt is! Azt mondta, hogy ott nem lakik senki, és az emberek miért másznának misére egy kietlen dombra, amikor elég templom van a városban? Amúgy pedig ki fogja ellátni és fenntartani?

Nos, a püspöknek igaza volt az ésszerűség szerint, ámde az üdvösség nem az "ésszerűség" jutalma, hanem a hitből fakadó szeretet-áldozaté – Krisztus a mi Urunk által!

A városban a járványtól való félelem gondolkodásra késztette nem csak az embereket, de Pietro Emiliani püspököt is, akit megijesztettek a környezetében történt megbetegedések. Így aztán hozzájárulását adta, hogy legalább a forrás ígéretének utána nézzenek. Összeültek tanácskozásra a módosabb polgárok és elhatározták, hogy elkezdenek ásni a teljesen vízszegény helyen.

És lám, hihetetlen! Olyan mennyiségű víz kezdett ömleni, hogy már az elvezetésével kellett foglalkozniuk!

Miután az emberek nekifogtak a templom alapozásának, megvalósult a Szűz második és harmadik ígérete is, miszerint nem csak megszűnt a járvány, de mindenhonnan pénzadományok érkeztek a költségek fedezésére.

Egy alap-templom három hónap alatt felépült és az a püspök szentelte fel könnyek közt, akinek komoly fenntartásai voltak a templom szükségessége ügyében. Később Isten Házát tovább bővítették, egészen a mai formájára, toronnyal és kupolával!

A Szűzanya 1428. augusztus elsején, még egyszer megjelent Vincenza Parisi asszonynak.

(Források az első részben!) (folyt.)

Kilenced Jézus Szentséges Szívéhez

(Ezt az imacsokrot Pio atya „ellenállhatatlan kilencednek” nevezte. Kilenc napon keresztül mindennap mondjuk el ezt a három imát. A kilenced végén – tehát egy alkalommal – e hármat háromszor egymás után) 

1. Jézusom, Te mondtad: Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. (Mt 7,7) – Íme én zörgetek, keresek és kérem a kegyelmet, hogy………… (KÉRÉS)

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Jézus Szent Szíve, remélek és bízom Benned!

2. Jézusom, Te mondtad: Amit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (Jn 15,16) – Íme most a Nevedben kérem az Atyától a kegyelmet, hogy………… (KÉRÉS)

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Jézus Szent Szíve, remélek és bízom Benned!

3. Jézusom, Te mondtad: Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak (Lk 21, 33) – Íme most tévedhetetlen szavadban bízva kérem a kegyelmet, hogy….…… (KÉRÉS)

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség.

Jézus Szent Szíve, remélek és bízom Benned! 

     Ó, Szentséges Szív! Te nem tudsz részvétlen maradni a szerencsétlenek iránt; légy tehát irgalmas hozzánk, bűnösökhöz!

Add meg nekünk Szűz Anyád Szeplőtelen Szívének érdemeiért a kért kegyelmeket! Szent József, az Úr Jézus nevelőatyja, könyörögj érettünk! Ámen.

(folyt.) Források az I. részben!

Imádságok

      Alább, Pio atya kedvenc imáiból és fohászaiból közlök néhányat, felvezetésként hozzáfűzve a „Domonkos Rózsafüzér” fontosságát hangsúlyozó külön ajánlását:

„… nem szeszélyből ajánlom, hanem mert kimondhatatlanul szükséges a világnak ez az imádság ahhoz, hogy az eltévelyedett emberiség helyes útra térjen!”

 Reggeli ima

Mária, az emberré lett Ige Édesanyja és a mi Anyánk!

Lábad elé borulunk ez új nap hajnalán, és átvesszük Tőled Urunk ajándékát.

Kezedbe és szívedbe helyezzük egész valónkat, értelmünkkel és akaratunkkal, testünkkel és lelkünkkel.

Alakítsd bennünk anyai jóságoddal e napon is Jézusod életét!

Égi Királynő! Kísérd anyai figyelmeddel és sugalmazásoddal még a legkisebb cselekedetünket is, hogy méltóbbak lehessünk a Szent Áldozathoz!

Tégy szentté bennünket jóságos Anyánk, szentté, amiként azt Fiad parancsolta, és miként azt Szeplőtelen Szíved oly forrón és lángolón kívánja! Ámen. 

Röpfelajánlás

Ó, Uram!

Múltamat irgalmasságodba,

jelenemet szeretetedbe ajánlom,

jövőmet gondviselésedre bízom! Ámen.

(folyt.) Források az I. részben!

Lélekveszélyes utakon

     Részint a szülői otthon megváltozása, másrészt a kamaszkori útkeresés eltávolította a hittől. Így kezdett a nápolyi jogi egyetemen, amely liberalizmusáról és antiklerikalizmusáról volt hírhedt. Itt adták kezébe a kor legpusztítóbb írását, Ernest Renan: Jézus élete c. könyvét. Ez, szinte sokkolta az érzékeny lelkű és útkereső Bartolot! (Kamaszkori képe)
     Miközben önálló életstílust keresett, úgy vélelmezte, hogy átlát az Egyház "manipulációin" és külön utakon igyekezett kifürkészni a "valódi" természetfeletti titkokat.                          1864. május 29-én, egy spiritiszta szeánszon Bartolo megkérdezte a "szellemet":
- Jézus Krisztus Isten?
- Igen - válaszolta a médium.
- Igazak a Tízparancsolat szabályai?
- Igen, kivéve a hatodikat!
- Melyik az igazabb hitvallás, a katolikus vagy protestáns?
- Mindkettő hamis! - felelte a médium.                                             Kollégiumi társaival együtt egyre jobban belemerült korának meghatározó spiritiszta, szbdkmves és politikai irányzataiba. Végül Nápoly Egyetemén fejezte be tanulmányait és 1864-ben doktorált.    

                              A fiatal Bartolo Longo a Nápolyban folytatott egyetemi tanulmányai során végleg elvesztette hitét. Szabadelvűként a drogokban, az alkohol-ban, a szexben és a sátánizmus gyakorlásában lelte örömét. Bartolo is szeánszokat tartott, amelyek során meg volt győződve arról, hogy a holtak szellemeivel kommunikál, melyek valójában démonok és a fiatalember metafizikai szorongásaira játszottak, hazugságokat és igazságokat keverték, amiként ez szokásos módszerük.

Az egyik szellem, amely Szent Mihály arkangyalnak adta ki magát, hízelgett Bartolónak azzal, hogy megígérte, nagy beavatottá teszi. Bartolo elfogadta a feltételezett "mennyei mester" minden javaslatát, átadva magát szent orgiáknak, mindenféle kicsapongásnak, alkoholnak és végül drogoknak. Érzékenysége folytán a vezető spritiszták alkalmasnak találták, hogy főmédium legyen és sátánista pappá avassák. Ezirányú fogékonysága fokozása érdekében, hosszú böjtre fogták. Ez majdnem az életébe került, gyomorfekélyt kapott, mellyel egész életében küszködnie kellett. 

Azon az estén, amikor Bartolo Longót az ördög papjává avatták, földrengés rázta meg a várost és a kriptát, ahol a szertartás zajlott. Bár a nápolyiak hozzászoktak a földrengésekhez, a közönséget mégis pánik fogta el, amikor a rengés után furcsa, hol jajveszékelő, hol fenyegető hangok hallatszottak perceken át.

A szellem ígéretével ellentétben Bartolo sem válaszokat, sem megelégedést nem talált a beavatottságban. Észrevette, hogy egyre boldogtalanabb, hogy egészségi állapota romlik, és pszichiátriai zavarokban és paranoiában szenved. Először nem látta az összefüggést egészségügyi problémái és démoni gyakorlatok között, pedig a kettő szorosan összefüggött.

Ám, Bartolo szerencsés volt, hogy születésekor édesanyja felajánlotta a Szűzanyának. Mária védelme ugyanis korlátozták a démoni befolyást, lehetővé téve számára, hogy megőrizze tisztánlátását és szabad akaratát.

Egy démon állandóan a lelkét kérte tőle, de az egyik sátánista szeánszon olyan hátborzongató élményben volt része, hogy Bartolo elájult a félelemtől és depressziós idegkimerültséggel ágynak esett.
     Ebben a böjt miatti is ágyhoz kötött állapotában, minden éjjel rémálmok gyötörték és már az öngyilkosság gondolatát forgatta fejében.
     Bartolo félresiklott életének mintegy másfél zord éve alatt, az egész Longo család az eget ostromolta imáival a hitevesztett fiú megtéréséért! Most, hogy beteg volt, az imát csak fokozták érte.
     Egyik éjjel Bartolót elhunyt édesanyja hangja ébresztette fel, aki könyörgött neki, hogy hagyjon fel hibáival és térjen vissza a katolikus hithez. Nem tudta, hogy családja, aggódva a viselkedése miatt, imádkozik, és másokat is erre kérek. Ez a lelki támogatás döntőnek bizonyult és lehetővé téve számára, hogy megszabaduljon a démoni befolyástól. Lassan javulni kezdett a fizikai állapota és úgy gondolta, hogy egy kívülálló tanácsára volt szüksége ‒ egy barátéra, aki kifejtené ‒, miként is látja az ő jelen helyzetét.

(A források felsorolását, lásd az első részben!)

Fenti szavakat az Istenanya mondta

Egy ritka kéziratot őriznek, az olaszországi Vicenza Bertoliana könyvtárában, melynek tartalma ma is igen tanulságos! A feljegyzés részletesen elmondja azon események történetét, amelyek ebben az észak-olaszországi városban zajlottak 1426–1430 között, a súlyos pestisjárvány idején.

1426. március 7-én Vincenza Parisi idős parasztasszony, a Vicenza város közeli Monte Berico dombra ment, hogy reggelit vigyen ottani szőlőjükben dolgozó férjének. Amint a magaslatra felért, egy tündöklő királynői öltözetű asszonyt látott, aki ragyogott, mint a Nap. A lenyűgöző látvány hatására térdre esett, ám a gyönyörű hölgy nyomban felsegítette, és így szólt:

‒ Én vagyok Szűz Mária, a Megváltó Krisztus anyja, és az Ő nevében kérlek, mondd meg az embereknek, hogy építsenek e helyre templomot, ha mentesülni akarnak a járványtól, különben nem szűnik meg a pusztító pestis!

Vincenza természetes aggályát fejezte ki:

‒ Ó dicsőséges Anyám! Az emberek nem csak nem fogják elhinni szavaimat, de még ha komolyan vennék is ami velem történt, honnan lenne annyi pénzük, hogy a kérésed szerinti templom itt megépüljön?

‒ Leányom! Te csak ragaszkodj ahhoz, hogy az emberek kezdjék meg az építkezést, különben nem szabadulnak meg a pestistől és megtapasztalják Fiam haragját! ‒ Majd így folytatta ‒, szavaim bizonyságaként, jöjjenek ide és kezdjenek e helyen ásni, és forrás fog fakadni a száraz, sziklás kőzetből, s amint az építkezés megkezdődik, pénz is fog jönni.

A Jelenés egy olajággal pontosan megjelölte azt a helyet, ahol a templom főoltárának kell állnia. Ezt követően még így szólt:

‒ Mindazok, akik odaadással látogatják majd ezt a templomot, ünnepnapjaimon és minden hónap első vasárnapján, elnyerhetik Isten Irgalmát és bőséges kegyelmet s áldást kapnak anyai kezemből!

(folyt.)

Források:

Pina Baglioni, published by in the Italian magazine 30 Days The quotes are taken from Codice n. 1430, from the Bertoliana library in Vicenza

http://www.30giorni.it/articoli_id_9795_l3.htm

http://www.monteberico.it/index.php/santuario

Képek az internetről!

A Római Katolikus Egyház szeptember 13-án ünnepli Aranyszájú Szent János püspököt és egyháztanítót. A prédikációiról és nyilvános beszédeiről híres egyházatyát halála után chrysostomosnak, azaz aranyszájúnak nevezték.

Aranyszájú Szent János 349-ben született Antiochiában, ahol egy pogány retorikatanárnál tanult, aki számos szónoki készségre megtanította és elültette benne a nyelv és az irodalom szeretetét. Miután pappá, majd püspökké szentelték, János művészien használta fel ezeket a készségeket szentbeszédeiben és a hitoktatásban.

Jánost az különböztette meg kortársaitól, hogy képes volt a Szentírás szavait a mindennapi körülményekre alkalmazni. Arra tanította az embereket, hogyan élhetik a mindennapjaikat az Evangélium szerint. Gyakorlati érzéke miatt szavai a mai napig is aktuálisak. Több mint ezer évvel halála után még mindig inspirálják a férfiakat és nőket az egész világon.

Bölcs mondásaiból:

„Ha nem ismered fel Krisztust a koldusban, nem találod meg a kehelyben sem.”

„Gyermekeinknek olyan keresztnevet adjunk, amelynek szentjeit tiszteljük is otthonunkban!”

„Bármilyen igazságosak is a szavaid, mindent tönkreteszel, ha haraggal beszélsz.”

„Míg a bűn szégyent hordoz, addig a bűnbánat bátorságot. Tehát a bűn elkövetése a szégyen, nem a megvallása!”

„A magzat elpusztítása súlyosabb bűn, mint egy köznapi gyilkosság.”

„A férj és feleség szeretete az az erő, amely összetartja a társadalmat. Ha nem így van, minden összezavarodik és a feje tetejére áll.”

„Még ha az erény csúcsán állunk is, akkor is az irgalom által üdvözülünk.”

Forrás: aleteia.org nyomán

     A Boldogasszony-kultusz népünk Szent István előtti hitvilágában gyökerezik. Az istenszülő szűz képzete már ott volt a magyarság egyisten őshitében. Népünk tehát nem a térítés során találkozott először az Istenszülő anyával.

Gellért püspök méltán figyelmeztette szent királyunkat, Istvánt arra, hogy a magyarokat legkönnyebben a Boldogasszony hitén át lehet a Római Katolikus hit kötelékébe vonni.

A szentistváni Országfelajánlás a Szent Koronával, földjével és népeivel, királynőnkké emelte Szűz Máriát, aki elfogadta ezt, és szent kezében tartja a Szentséges Magyar Koronát. Ezt követően a Szűzanyát nem csak Nagyboldogasszonynak nevezzük, hanem Boldogasszonynak is, mely tisztelet oly mértékben fokozódott, hogy eleinte nem mertek a gyermekeknek Mária nevet adni! Szent László megújította a népi Mária-tiszteletet, sőt országunkat Mária Országának – Regnum Marianumnak –, nevezte, és egyben széleskörűvé tette a Mária névadást is!

A szent Mária név kultusza kiterjedt a templomi titulusok és helynevek választására is. Míg a Kárpát-medencében kultikus név volt Jézus Anyjának neve, addig névünnepe (festum nominis Beatae Mariae Virginis) az Egyházban a Mária-ünnepek közt csak jóval későbbi keletű. Szent XI. Ince pápa intézkedésére vált egyetemessé, Bécs 1683. szeptember 12-én történt török ostrom alóli megszabadulásának emlékére.

Mária nevének eredete és jelentése több oldalról közelíthető meg.

Héberül MIRJAM. Jézus idejében a MARIAM formát használták. Az arám MARA (= Úr) szóból eredeztetve, jelentése Úrnő. A görög szentatyáknál három értelmezése szerepel: Úrnő; megvilágosító, tenger mirhája. Szent Jeromos 'a Tenger Csillagának' mondja. Temesvári Pelbárt szerint: A MÁRIA név öt betűje jelenti azt az öt hatalmas jótéteményt, amellyel elárasztja a földet.

M – (mater misericordiae et mediatrix) azt jelenti hogy ő az irgalmasság anyja, a világ szószólója.

A – (advocata) jelentése: hogy ő az emberi nem szószólója az Úrnál.

R – (reparatrix ruinae) azt jelenti, hogy ő mind az angyali, mind pedig az emberi romlás helyreállítója.

I – (Illuminatrix) jelentése: az egész egyház és a világ a megvilágosítója. Mert amint a nap megvilágosít minden csillagot, így Mária dicsőségének fényével megvilágosít minden szentet, angyalt.

A – (auxiliatrix) jelentése, hogy ő minden szükségben a segítség.

Az Egyházban egy ünnep létrehozása vagy eltűnése jelzi a kor Mária-tiszteletét és áhítatosságát. Ez igaz Mária névünnepre is, amelyre szeptember 12-én, Szűz Mária születésének nyolcadában emlékezünk, és amelyet az 1970-es reform után egy időre eltávolítottak a naptárból.

Ábrázolása: a Mária név betűiből összeállított monogram, mely egyben a szerviták attribútuma is.

Egy jól kezdődő élet

     Bartolo Longo, akit méltán nevez egyházunk a "Rózsafüzér világi apostolának" 1841. február 11-én jómódú családba született, az olaszországi Latianóban (Lecce tartományban). Már három nap múltán megkeresztelték.

(Képek: 1. A szülők házasságlevele, a 2. Alfonz születési bizonyítványa)

     Apja orvos volt, aki a zene szépsége iránti rajongást nevelte fiába. Édesanyja – aki 20 évvel volt fiatalabb a férjénél – a bensőséges vallásosságot, a Mária-tiszteletet és a szegények iránti részvétet plántálta gyermeki szívébe.
Szolid, engedelmes, de szélsőségekre is hajlamos fiúcska volt. Az őt nevelő pap kimagaslóan intelligensnek, melegszívűnek, de ugyanakkor igen temperamentumosnak jellemezte.
(3. a szülői ház Latianóban)

Apja, jogi pályára szánta és hajthatatlan akaratából már 6 évesen kollégiumi neveltetésbe küldette a piaristákhoz, Francavilla Fontana-ba.
Itt volt elsőáldozó is és feljegyezték róla, hogy az Eucharisztia vétele után annyira elmerült az imában, hogy a szentmisének és az orgonaszónak is vége volt már, amikor az egyik ministránsnak kellett figyelmeztetnie, hogy menjen a többiek után reggelizni.
     Bartolo 10 éves korában elvesztette édesapját. Ekkor hazalátogathatott a temetésére 1851-ben.
     Édesanyja másodszor is férjhez ment.
     Leccében magánúton jogot tanult. Annyira szerette a zenét, hogy majdnem egy évig éhezett, hogy zongorát és fuvolát vehessen magának.
     Fiatal éveit megzavarta a szbdkmves vezetettségű "garibaldista" forradalom, amelynek egyik célja a pápai állam teljes felszámolása volt. Bartolo ekkor megszakította tanulmányait és csak 1861-ben folytatta. (A források felsorolása az első részben!)

Szent Pio atya a lélek békéjéről

     „A békesség a szellem egyszerűsége, a lelkiismeret derűje, a lélek nyugalma, a szeretet köteléke. A békesség a rend, a bennünk lévő harmónia, szüntelen öröm, ami a jó lelkiismeret tanúságából születik, annak a szívnek szent örvendezése, amelyben Isten uralkodik.

A békesség a tökéletesség útja, vagy még inkább: a békében található meg a tökéletesség. A démon pedig, aki mindezt nagyon jól tudja, minden erejét beveti, hogy elvegye békességünket. A léleknek csak egy dolog miatt kell szomorkodnia: ha megbántotta Istent.

De még ezen a ponton is legyünk nagyon óvatosak: bánnunk kell a hibáinkat, de békés fájdalommal, mindig bízva az isteni irgalomban. Óvakodjunk bizonyos önvádaktól és lelkiismeret furdalásoktól, mert ezek leggyakrabban az ellenségtől jönnek, hogy megzavarják Istenben való békénket. Ha viszont a lelkiismeretfurdalás és az ön-szemrehányás alázatosabbá és buzgóbbá tesz a jócselekedetekre, anélkül, hogy elvesztenénk az Istenbe vetett bizalmunkat, biztosak lehetünk, hogy Istentől jönnek. Ellenben, ha önmarcangolássá fajul, mely megzavar, félénkké, gyanakvóvá, lustává, hanyaggá tesz bennünket, akkor biztosra vehetjük, hogy ezen indíttatásaink a démontól valók!

Keressünk menedéket az Istenbe vetett bizalomban, és mondjuk gyakran: Jézus Szent Szíve, minden jónak forrása, imádlak Téged, hiszek Benned, szeretlek Téged és bánom minden bűnömet.” (Internet)

(folyt.) Források az I. részben!

      Tavaly több mint 20 000 gyermek vesztette el az esélyt, hogy megszülethessen. Húszezrüket abortálták a magyar kórházakban. Túl sok édesanya hozta meg ezt a döntést egyedül, tájékoztatás és támogatás nélkül.

A magzati korú gyermekek nem követelnek és nem tiltakoznak, de mi megtehetjük! Sétáljon velünk szeptember 13-án a Lánchídon át!

https://zarandok.ma/kozos-pompeji-rozsafuzer-imara-hiv-simon-david-atya/

Simon Dávid atya meghívása a közös 54 napos imádságra Boldog Bartolo Longo szentté avatása alkalmából.

Szeptember 22-én különleges imádságos kezdeményezés indul Magyarországon, amelyhez Simon Dávid atya, a soproni Szeplőtelen Fogantatás-templom templomigazgatója hívja a híveket. A közös ima célja, hogy Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola szentté avatásának alkalmából — amelyre 2025. október 19-én Rómában kerül sor — minél többen kérjék a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének közbenjárását.

Mit jelent a Pompeji Rózsafüzér?

Az 54 napos Pompeji Rózsafüzér egy rendkívüli imádság, amely során 27 napig kérő, majd újabb 27 napig hálaadó rózsafüzért imádkozunk. A hagyomány szerint a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének kegyhelyéről ered, amelyet Boldog Bartolo Longo alapított.

Simon Dávid atya így buzdítja a híveket:

„Ha úgy érzed, Isten arra hív, hogy te is velünk mondd a Pompejit szeptember 22-től, és szeretnél csatlakozni hozzánk, akkor kérlek, jelentkezz! Együtt indulunk el, mindenki a saját szándékával, hogy a szentté avatás napjától hálaadásra forduljon a szívünk.”

A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki szeretné egy konkrét szándékát Isten elé vinni. A jelentkezők számára lehetőség van napi e-mailes emlékeztetőket kérni, hogy segítséget kapjanak az imádság kitartó végzéséhez.

Jelentkezés: Csatlakozom az imádsághoz
További információ: pompejirozsafuzer.hu/

Boldog Bartolo Longo – a rózsafüzér apostola

Bartolo Longo története tanúságtétel arról, hogy Isten kegyelme mindent képes átformálni. A dél-olaszországi Latianóban született 1841-ben. Fiatal korában eltávolodott a hittől, sőt, egy ideig spiritiszta szeánszok és sátánista rítusok résztvevője és vezetője volt. Élete azonban radikálisan megváltozott, amikor találkozott Alberto Radente domonkos szerzetessel, aki visszavezette őt a hit útjára.

Bűnbánata mély volt, és elhatározta, hogy életét a rózsafüzér terjesztésének szenteli. 1872-ben Pompeji völgyébe érkezett, ahol szegénységgel, hitetlenséggel és babonákkal találkozott. Itt kezdte meg nagy művét: templomot építtetett, missziókat szervezett, árvaházat, iskolát, kórházat alapított, és minden erejét annak szentelte, hogy az emberek újra felfedezzék a hit erejét.

II. János Pál pápa 1980-ban boldoggá avatta őt, „Mária emberének” nevezve. Most, 2025. október 19-én, Rómában szentté avatják azt a férfit, aki életével bizonyította: a rózsafüzér imádsága képes életeket megváltoztatni.

Mindhárom rózsafüzér előtt megfogalmazzuk a saját kérésünket röviden, konkrétan, lényegretörően. Egy intenciót fogalmazzunk meg, ne többet! Utána mondjuk: Felajánlom ezt a rózsafüzért a Te dicsőségedre, Szent Rózsafüzér Királynője! 

Kérő kilenced imája

Emlékezzél, ó, irgalmas Szűz Mária, Pompeji Rózsafüzér Királynője, hogy soha nem lehetett olyat hallani, hogy elhagyatott lett volna az, aki tisztel téged és a rózsafüzérrel kéri a segítségedet. Ne vesd meg szavaimat, örök Ige Anyja, hanem hallgass meg kegyesen, és hallgasd meg rózsafüzérimámat a pompeji templomod iránti szeretetedért. Ámen. 

Hálaadó kilenced imája

Mit adhatnék neked, szeretettel teljes Királynő? Egész életemet rád bízom. Pompeji Rózsafüzér Királynője, terjeszteni fogom dicséretedet, amennyire csak erőmből telik, mert a segítségedet kértem, és Isten megsegített engem. Mindenhol tanúságot fogok tenni irgalmadról. Terjeszteni fogom a rózsafüzér ájtatosságát, amennyire csak bírom, és mindenkinek elmondom irántam való jóságodat, hogy a hozzám hasonló méltatlan bűnösök is hozzád jöjjenek. Ha tudná a világ, hogy milyen jóságos vagy és irgalmas a szenvedőkhöz, minden teremtmény hozzád menekülne. Ámen

Simon Dávid atya meghívása minden hívőnek szól:

„Induljunk együtt szeptember 22-én és tapasztaljuk meg a pompeji rózsafüzér kegyelmi hatását az életünkben… Napi 3 rózsafüzérrel annyira könnyű és szép az élet! Elimádkozni nem könnyű, de az életünk apránként könnyűvé válik általa…”

A lehetetlen dolgok szentje
      Szent Rita széleskörű népszerűségének magyarázata a mindennapi életszentsége, melyet úgy feleségként, anyaként, mint özvegyként, végül pedig Ágoston-rendi apácaként is példásan megtudott élni. A hagyomány szerint Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a „lehetetlen helyzetekben”, vagy az „utolsó pillanatban” segítő szentnek tartják. De legkitűnőbb példája a tudatos nőnek, a békeszerzőnek, az áldozatos feleségnek, a gondos anyának és családanyának, aki töretlen elszántsággal küzdött férje és gyermekei lelki üdvéért! Ezért, különösen kérhetik közbenjárását a bántalmazott nők, a rossz házasságban élők és a gyermekeikért aggódók.
     Az első hiteles csodák már a halálát követő napokban megtörténtek, melyből bemutatunk hármat.
     1457. május 28-án, egy casciai Battista D'Angelo Col Giacone teljesen megvakult, Szent Ritához intézett kitartó imádságára újra visszanyerte a látását.
     Június 6-án ugyanebben az évben egy Nurcia-i közismert siketnéma, Maria D'Angelo Rocca teljesen meggyógyult, az öröm és meglepetés akkora volt, hogy a nép és a papság hálafelvonulást tartott Szent Rita tiszteletére.
     Június 19-én a szintén Nurcia tartománybeli Lucia Sante Lalli, tizenöt éve teljesen vak volt az egyik szemére és az ismeretlen kór a másik szemét is megtámadta. Ekkor elment az anyjával Szent Rita sírjához, ahol tizenöt napig imádkoztak. Mindkét szemére teljesen meggyógyult.

     Sorolhatnánk a csodákat, melyek az évszázadok alatt történtek Szent Rita közbenjárására! Őt már halálát követőn szentként tisztelte a nép, melynek kinyilvánítására még századokat kellett várni.
     A Casciában lezajlott szentté-avatáskor ‒ 1900. május 22-én ‒ a hívek közül kiabálni kezdtek, hogy Szent Rita kinyitotta a szemét! Alig lehetett a rendet helyreállítani.
     Különösen a roccaporénaiak voltak hangosak a büszkeségtől, hiszen közülük származott Szent Rita, akivel értelmet nyert a hajdani jövendölés, miszerint a Porena völgyét és szikláit majdan, gyöngyfényű hajnal ragyogja be.

(Képen balra a haranglábnál Rita születési helye, középen a hajdani remete barlangja.)

Ajánlásként

    Pompei nem csupán különleges ókori romvárosként híres a világban, hanem, mint a Rózsafüzér Királynője tiszteletének egyik legjelentősebb központjaként is, mely teljes egészében Boldog Bartolo Longónak köszönheti létezését!
     II. János Pál, aki először 1979-ben, majd a rózsafüzérnek szentelt év lezárásakor, 2003 októberében kereste fel a kegyhelyet. Sőt, 2002. október 16-án a Vatikánba vitetett pompeji kegykép előtt írta alá a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelet. Szavait idézve:
»...ezen apostoli levelemet Szűz Mária bölcs kezére bízom és lélekben leborulok a Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola által épített szentélyben lévő képe előtt.
Szívesen ismétlem sajátomként azokat a megindító szavakat, melyekkel Bartolo Longo fejezi be a Rózsafüzér Királynőjéhez szóló híressé vált könyörgését:
"Ó, Mária, áldott rózsafüzére, édes lánc; mely Istenhez láncol minket, a szeretet köteléke, mely az angyalokkal egyesít, az üdvösség tornya a pokol szakadékában, biztos kikötő az általános hajótörésben ‒ nem hagyunk el többé!
Te légy erősségünk halálküzdelmünk óráján. Tiéd legyen kialvó életünk utolsó csókja. És ajkunk utolsó lehelete a Te édes neved legyen, ó, Pompeji Rózsafüzér Királynője, drága jó Anyánk, ó, bűnösök Menedéke és szomorúak hatalmas Vigasztalója.
Légy áldott mindenütt, ma és mindörökké, a földön és az égben! Amen"«

A cirenei

     Az előzőkben szinte már az örökkévalóság múlt-jelen-jövő egyidejűségében kevertem a történéseket. Záró emlékezésemet azonba kénytelen voltam naptári dátummal jegyezni.

Még 1999-et írtunk akkor, amikor Antalóczi Lajos atyával San Giovanni Rotondóban jártam. Ott és akkor kétszeresen is megérintette a „jelenlét” tudata, egyfelől az Üdvözítő Szeretet által megsebzett Pio atyáé, másfelől a ’zarándok’ magamé – hogy ott lehetek.

Végre tehát – annyi várakozás és vágyakozás után – magam is imádkozhattam Pio atya sírjánál a kriptában. Ugyanakkor tudván, hogy odakinn lemenőben a Nap, mely a videófelvételekhez nélkülözhetetlen, nem tudtam, mit is helyezzek előtérbe: imádkozni vagy videózni? Bérmaatyám látva nyugtalanságomat, „kimenőt” ajánlott: – „Menj nyugodtan és két óra múlva találkozzunk a templom előtt. Én még imádkozni szeretnék, mert van megbeszélni valóm Pio atyával.” – tette hozzá elgondolkoztató komolysággal. (Csak a nyomaték kedvéért jegyzem meg, hogy az atya soha nem kedvelte a „külön utakat”, csodálkoztam is páratlan gesztusán.)

Ekkor felmentem a Keresztúthoz, hogy „végig járva” videófelvételeket készítsek a csodálatosan szépen kialakított domboldali Via Crucis-ról, mely 1971. május 25. óta várja az elmélkedő passió-járókat.

A felvezető lépcső előtt egy vakítóan fehér Istenanya-szobor áll, karján a Kisded Jézussal. Édesanyai türelmet sugalló arcáról szinte leolvasható szelíd kérdése: „Te mit tettél a lelkekért?”

Az idő gyönyörű volt. A mélykék égen hófehér felhők úsztak és az áldott Nap huncutul kacsingatott a délszaki fák rezgő ágai közt.

Az Ötödik Stációnál álltam, melynek domborművén Pio atya viszi görnyedve a keresztet, Cirenei Simonként. A megrázó jelenetet szemlélve önvizsgálat kezdte mardosni a lelkemet: vajon én segítem-e Édes Üdvözítőnket kereszthordozásában…?

Nagy szomorúság vett rajtam erőt. Talán a hirtelen „magányérzet” is tette… Le kellett ülnöm.

Körülöttem minden valami gyanús várakozást sugallt, és az idő is mintha lelassult volna, mint mozgása az őszi légynek…

S ekkor egy nagyívű fénysugarat láttam az előttem lévő útra vetülni – DE EZ NEM CSODA VOLT –, csak a szemembe toluló könnyek csalóka fénytörése…

Áldott legyen az Isten mindenért!

(folyt.) Források az I. részben!

Az utolsó harc felsejlő titkai

    Mária az Újszövetség Noé bárkája, és éppen napjainkban a végső harc történéseiben lesz jelentősége annak, hogy Máriához tartozunk-e vagy sem! Hiszen az Ő "igen"-jének döntő szerepe volt a kereszténység kezdetével és döntő szerepe lesz "Napba öltözött asszonyként" is az emberi történelem apokaliptikus végén!
     Jól érzékelteti ezt Montforti Grignon Szent Lajos a Tökételes Mária-tiszteletében: "Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Őáltala kell eljönnie másodszor is. Szent Fia első eljövetelében Szűz Máriát nagyon kevéssé ismerték, de második eljövetelében nagyon meg kell Őt ismerni. Az üdvözítés csodálatos rendje ugyanis azt kívánta, hogy az első eljövetelben rejtve maradjon, hogy így egyedül Fiát, Jézus Krisztust ismerjék, de a második eljövetelben Őt fogja Isten kinyilatkoztatni." (TMT 1) Később így folytatja: "Isten ezekben az utolsó századokban ki akarja nyilatkoztatni kezének remekművét, Máriát: (...) b) Mivel Szűz Mária Isten kezének remekműve, a földön kegyelmei, az égben dicsősége által. Isten azt akarja, hogy a földön élők ezért dicsőítsék és magasztalják őt. c) Mivel Szűz Mária a hajnalpír, mely megelőzte az igazság napjának Jézus Krisztusnak megjelenését, kell, hogy őt megismerjék és általa kinyilváníttassék s megismerjék Jézus Krisztust is. d) Mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, második eljövetelénél is annak kell lennie, jóllehet más módon". (TMT 50) És ez a "más módon" lehet, hogy a szíveket átforrósító Szeretetláng kegyelme, melyről azt mondja a Szűzanya, hogy "Szívem Szeretetlángja, maga Jézus Krisztus"! (I/107; IV/12) A végső harcra utalva ezt mondja: "Én a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a sátánt" (II/100), és még hozzá teszi: "Szeretetlángom nektek az, mint Noénak a Bárka volt!" (szóbeli felj.)

     ,,Szűz Máriának (tehát) az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket, a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa. Szűz Máriának végre oly félelmetesnek kell lennie az ördög és csatlósai előtt, mint egy jól rendezett hadseregnek. Különösen az utolsó időkben, mert az ördög, mivel jól tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait. Rövid időn belül borzalmas üldözéseket fog előidézni, Szűz Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek pedig, akiket nehezebben győz le mint másokat, irtózatos kísértéseket okoz." (TMT 50/f-g). "Ő mindig leleplezi majd kígyói gonoszságát, felfedi pokoli ál-utait, megsemmisíti ördögi terveit, és a világ végéig megvédi és megóvja hűséges gyermekeit borzalmas karmaitól. De Szűz Máriának a gonosz lélek fölötti hatalma különösen az utolsó időkben tűnik ki, amikor a Sátán a sarka után leselkedik, azaz alázatos gyermekei és rabszolgái után, akiket Szűz Mária a Sátán elleni harcára felhasznál." (TMT 54)  

(folyt.)

A második római út
     Rita egyre növekvő tisztelete ellenére a kanonizálási eljárás csak 1626-ben kezdődött meg, viszont két évre rá VIII. Orbán pápa 1628. július 26-án már boldoggá is avatta. A Szentszék 1637-ben, külön mise officiumot (szöveget) is engedélyezett tiszteletére.
     1745-ben szentünk testét a fából készült koporsóból egy díszesebb szarkofágba helyezték át. Az egyházi exhumálásnak tanúja volt Paolo Bonavisa Spoleto püspök, aki okiratban igazolta, hogy Rita holtteste nem mutatta a legkisebb romlás jelét sem.
     Ritát, XIII. Leó pápa avatta szentté 40 ezer hívő jelenlétében 1900. május 24-én és „Umbria gyöngyének” nevezte, mégpedig azzal a tanító gondolattal, hogy „az egyháznak és minden hívőnek a Megváltóval bensőségesen együttélő bizalommal kell járnia az élet útjait”!
     Az 1937-1947 között épült casciai Szent Rita-templomban egy fémből, ezüstből és üvegből készült szarkofágban őrzik Szent Rita testét, melynek stabil épségére jellemző, hogy másodszor is „elzarándokolhatott”
Rómába. 2000. május 20-án, II. János Pál pápa fogadta, óriási hívő tömeg üdvözlése közepette.
     Tisztelete világméretű! 2007. novemberében például, a braziliai Santa Cruz városában egy 56 méter magas Szent Rita szobrot állítottak föl a hívek adományából, mely 6 millió dollárba került!

(Forrás) 

Egy életpálya kezdete

     Sorozatomban, Boldog Bartolo Longo életét és életművét szeretném bemutatni, egy apostoli életet, melyre magam is példaként tekintek és (lényegében) ezen indíttatás működteti e blogomat!
     Csodálatra méltó az a "világi apostolság", melynek eredménye a Rózsafüzér és Királynőjének pompeji győzelme. Az Őt tisztelő Kilenced kezdő imájának részlete (melyet Bartolo állított össze), így hangzik:
"Ó, Szeplőtelen Szűz és a Rózsafüzér Királynője, te ezekben az időkben, amikor kihalt a hit és diadalmaskodott a gonoszság, királynői és anyai trónusodat a halott pogányok területén, az ókori Pompeji földjén akartad fölállítani. A helyről, ahol régen bálványokat és ördögöket imádtak, te, isteni kegyelem anyja, ma az isteni irgalmasság kincseit szórod mindenfelé."
     Nos ez a hely, amely a 19. századtól olyan jelentőségre tett szert, amilyennel Pompeji sem az első századi virágkorában, sem az azt követő tizenhét évszázadban "összesen" nem rendelkezett. Mára évente 4 millió zarándok keresi fel a Rózsafüzér Királynőjének Bazilikáját, és mindez Boldog Bartolo Longo áldozatos, világi apostoli áldozatának a gyümölcse.
     II. János Pál pápa annyira tisztelte Bartolo Longót, hogy az ő munkássága nyomán írta meg a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelét, miként boldoggá is avatta 1980-ban.
Kíváncsian kérdezhetjük, hogy Valle di Pompeji lakói a 79-es pusztulás előtt keresztények voltak-e? Nos a válasz: a feltárások a kereszténységnek legkisebb nyomát sem találták, annál inkább az elszabadult pogány erkölcstelenség bizonyítékait! Jelentek meg ugyan szenzációs újságcikkek, miszerint a régészek keresztet találtak az ókori terepszinten, ám erről hamar kiderült, hogy jóval későbbi készítésű, és feltehetőleg véletlenül eshetett egy üregbe, vagy újkori temetkezés relikviája, esetleg a sírrablóktól maradhatott hátra.
     Magam, két alkalommal jártam a Szűzanya Pompeji Kegyhelyén és tanúsíthatom a "hely kegyelmi érintését"! Számos forrásmunkát használtam fel e sorozat minél pontosabb és olvasmányosabb összeállításához, melyeket az adott textusoknál külön nem jelölök! 

Források:
1) B. Bartolo Longo: A Pompeji Rózsafüzér Királynője kegytemplom története, Szent István Társulat 2008
2) Madeline Pecora Nugent SFO: Boldog Bartolo Longo, A Rózsafüzér Modern Szentje (internet)
3) A Pompei Legszentebb Rózsafüzér Királynéja – Imák és ájtatosságok – Vatikáni Nyomda 1947
4) Rosarium Virginis Mariae, II. János Pál pápa apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a hívőknek a szent rózsafüzérről. (internet)
5) A Rózsafüzér imakönyve, Szent István Társulat – Új Ember Kiadó 2003
6) http://it.wikipedia.org/wiki/Bartolo_Longo
7) http://www.preghiereagesuemaria.it/rosari/rosario%20meditato%20con%20bartolo%20longo.htm
8) http://www.magyarkurir.hu/hirek/budapestre-keruel-boldog-bartolo-longo-ereklyeje

     Don Gabriele Amorth, aki 26 éven keresztül Pio atya lelki gyermeke volt, „Pio atya – miként ismertem” c. könyvében (IHTYS 2010 tbk. írja:

Nem tehetem meg, hogy ne utaljak néhány személyes jellegű dologra. Ördögűzőként mindig Szent Pio atya segítségéhez folyamodom, aki egész életén át oly sokat viaskodott az ördöggel és mindig győzött. S azt kell mondanom, Pio atya mindig komolyan segít.

A halálát követően többé nem láttam, álmomban sem. Nem éreztem az illatát és jelenlétének nem volt semmi érzékelhető jele. Sok alkalommal azonban az ördög, a megszállott személyen keresztül látja Pio atyát és azt kiabálja: „Azt a barátot ne! Azt a barátot nem akarom! Küldjétek el azt a barátot!”

Jó néhány esetem volt már, amikor az érintett személyek bár soha nem gondoltak Pio atyára, de igénybe vették ördögűzői szolgálataimat, és ezt követően vagy álmukban vagy ébren, illatot érezve tudatosult bennük, hogy Pio atya segít nekik a saját kezdeményezéséből, mert ők soha nem fordultak hozzá. (…)

Pio atyát századunk legnagyobb szentjének tartom. Amikor 2008. március 2-án újra exhumálták Szent Pio atya holttestét, még mindig teljesen épnek találták – olyannyira –, hogy egy üvegkoporsóban közszemlére tették és a hívek százezrei leróhatták tiszteletüket a Szent ereklyéje előtt.

(folyt.) Források az I. részben!

Mária, Isten Anyja meg akarja menteni gyermekeit!

     Ma egy szellemi világháború végső, döntő harcában élünk, melynek végcélja a tömeges kárhozat! Vigyázzatok tehát!
Ezt a harcot rafináltan, álnokul és szinte észrevehetetlenül folytatják a római katolikus keresztényekkel szemben. A beetetés taktikája az, hogy az emberek valamiképp elszakadjanak Rómától, a Pápától, a Tanítóhivataltól, és csatlakozzanak egy új szinkretista-ökumenikus egyházhoz. És ez az, amely már fél évszázada, minden vallási felekezet szövetségeseként – rendületlenül –, bontakozik! Hogy mivel állhatjuk útját? – A hűséggel! – Nem csupán a Szentatya iránti hűséggel, hanem az Egyház karizmáival való bensőséges élettel; a Szentségekkel, az imádsággal és az engesztelés gyakorlatának élésével! 
"Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, hogy legyen valamennyiünk édesanyja. Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében." (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
     Mint fentebb említettük, a történelmi méretű küzdelem külön-külön folyik valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Vigyázzatok tehát, mert az ember rövid életének tétje kimondhatatlan: bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. Az ember ugyanis kezében hordozza örök sorsát, a tetteivel pedig hatékonyan befolyásolhatja az üdvözültek és az elkárhozottak számát. Mária azért jön, hogy Isten akaratából és erejéből leleplezze a bűn szerzőjét és segítségünkre legyen örök életünkért vívott küzdelmünkben.
Na, épp ez az amiről tudni lehet, hogy legnagyobb akadálya Isten- és az Egyház-ellenes erők törekvéseinek, akik épp ezért igyekszenek rombolni az Eucharisztiában való hitet és a Mária-tiszteletet.
     A boldogságos Szűz üdvtörténeti hivatásának értelmét az emberek örök boldogságáért folytatott küzdelem adja. A Szentírás egyes helyei arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1Tim 4,1; 2Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával fog a lelkekben pusztítani. Ennek egyes, példátlan környezeti és lelki rombolásait már megélhettük és napjaink ijesztő eseménye. Úgy tűnik, hogy az Üdvözítő nem hagy magunkra ebben a veszélyben sem. Elküldte Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel (Rózsafüzér, Csodásérem, Szeretetláng) segítségünkre legyen és győzelmes harcra, nagy megtisztulásra készítse elő a világot.
     Az ádáz hatalmakkal szemben tehát Mária áll, aki széttiporja a kígyó fejét (Ter 3,15), ahogy azt Isten az emberiség történelmének elején meghatározta.

(folyt.)

Az Ég hívására
     Környezete, látva Ritának a szenvedések iránti türelemét és a megtapasztalt csodákat, igen nagy tisztelettel vette körül. Imádkoztak az ágya mellett és feljegyezték, hogy halála előtt Ritának látomása volt, melyben Jézus és Mária hívták magukhoz a Paradicsomba. 1457. május 22-én, elfogadta az égi meghívást s ennek jeleként magától megszólalt a kolostor harangja. Halála pillanatában eltűnt a homloksebe, csak egy rubinszínű pont maradt a helyén.
     Mielőtt Rita kilehelte a lelkét, utolsó szavai a nővértársainak ezek voltak: „Maradjatok meg Jézus szeretetében. Maradjatok engedelmesek a Római Katolikus Anyaszentegyházhoz, a Pápához és akkor megmarad köztetek a béke és a testvéri szeretet!” Ekkor, annak ellenére, hogy éjszaka volt, nagy számban megjelentek a fehér méhek Szent Rita fölött.
     Nővértársai olyan nagy fényt láttak a szobában, mintha a Nap költözött volna be. Finom rózsaillatot érzett mindenki és egy nővér azt is állította, hogy látta amint angyalok vitték Ritát Isten Országába.
     A harang hallatára összegyűltek a környék népei, és a ravatala előtt számtalan csoda történt.
Ennek hatására a nővérek úgy határoztak, hogy Ritát el sem temetik – annál is inkább –, mert a napok, hetek múltával sem jelentkeztek Rita testén a romlás jelei.
     Első koporsóját cédrusfából készítették, mely hamarosan (egy tűzesetben) porrá égett, Szent Rita teste azonban nem sérült meg. Második koporsóját egy Chicco Barbaro nevű ács készítette nyárfából. A munkálatok közben a mester agyvérzést kapott, melynek következtében a bal keze lebénult. A nővérek Rita közbenjárását kérő imájára, még aznap teljesen felgyógyult, és a gyönyörű koporsót sikerült befejeznie.

(folyt.)

(Legalsó kép, Szent Rita festett fakoporsója)

     A Szűzanya arra biztat, hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, ajánlja fel önmagát és szeretteit Szeplőtelen Szívének. Imádkozzák a rózsafüzért és fogadják szívükbe az Isten és emberszeretet tüzét, működjenek együtt lélekmentő anyai vágyával.

    Az engesztelő szentórák megtartása közösségben, a családi közös ima szorgalmazása, a böjt, az áldozat és az imádság ajánlása képezik azt az eszköztárat, amit a Szent Szűz ajánl azoknak, akik figyelnek rá.

„Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt hozzátok intézem s veletek összefogva akarom a világot megmenteni!” (Szeretetláng Napló. III/140)

Pio atya fegyvere

     Francesco Bamonte írja „Szűz Mária harca” c. munkájában (IHTYS 2014), hogy ördögűzői tapasztalata, miszerint az ördög számára egyetlen nem-liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, rettegett és ellenszenves, mint a Szent Rózsafüzér.

„Egyik nap, mikor kézbe vettem a Rózsafüzért, a gonosz lélek felkiáltott: „Ezt képtelen vagyok elviselni! Az a vén bolond jól elnevezte és helyesen mondta ’fegyvernek’, mert valóban az. Valódi fegyver – ellenünk!”

E szavak hallatán így szóltam hozzá:

„Jézus nevében, ki az a vén bolond, akire utaltál?”

„A Pio.” – hangzott a válasz.

„Pietrelcinai Pio atya?” – „Igeen!”

Ekkor ellenkezni kezdtem: „Nem bolond, hanem értelmes, bölcs, jámbor ember.” – Erre ő: „A mi szemünkben bolond. És az a bolond még mindig ott dolgozik a Názáreti és az Asszony mellett, aki ott van fent.”

„Mi a neve az Asszonynak, aki ott van fent?” – „Úgy hívják, ahogy ezt a megszállottat itt (és káromló szavakkal illette).”

Pietrelcinai Szent Pio atya egyszer ezt mondta: „A sátánnak az a célja, hogy lerombolja ezt az imát, de soha nem fog sikerülni: ez az az ima ugyanis, amely minden és mindenki fölött diadalmaskodik és egyetlen Üdvözlégytől is megremeg a pokol.” Az atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórus ablakából – ahova a szerzetesek szoktak imára összegyűlni – kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte: „Kik vagytok? Mit akartok?” A tömeg pedig kórusban egyszerre, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!” A szerzetes ekkor vette csak észre, hogy akiket embereknek nézett, valójában mind démonok. Ennek hallatára visszament a kórusra imádkozni, s a Szűzanyát látta feléje közeledni, aki anyai tekintettel és határozott mozdulattal kezébe nyomta a Rózsafüzért, mondván: „Ezzel a fegyverrel a kezedben te leszel a győztes!”

Pio atya ekkor visszatért az ablakhoz és megmutatta a kezében lévő Rózsafüzért. Rémületükben a démonok rögtön a földre vetették magukat.

Néhány pillanattal később, miután szertefoszlott a jelenet – de még mindig álmában –, látomása volt, amint ugyanannál az ablaknál áll. Ismét nagy sokadalmat látott és kissé csalódottan odakiáltott: „Óh, hát nem haltatok meg?” Majd újból megkérdezte: „Kik vagytok?” Azt felelték: „Keresztények vagyunk!” Erre Pio atya fellélegezve így szólt hozzájuk: „Jézus gyermekei és követői, gyertek velem! Kövessetek, és soha senki nem fog tudni ártani nektek.” Majd hozzátette: „Tartsátok mindig szorosan a kezetekben Mária fegyverét, s mindig, mindenhol győzelmet fogtok aratni a pokoli ellenség fölött.” (vö. 121-22. oldal)

(folyt.) Források az I. részben!

      A Szeplőtelenül Fogantatott Szüzet, nem csak szentnek nevezzük, hanem – a teremtmények közül egyedülállóként – szentségesnek is, mivel neki adatott az a kegyelem, hogy Isten Szentséges Anyja lehetett. Amíg mindannyian az Úr Krisztus teljességéből meríthetjük az állapotunkhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanezen  Forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat, ezért nevezzük Őt ezerévek óta malaszttal teljesnek!

XIII. Leo pápa, így ír Isten Anyjáról:

„Amiként a magasságos Atyához senki sem járulhat, csakis a Fiú által, úgy bizonyos mértékben Krisztushoz sem járulhat senki, csakis Édesanyja által”. (Octobri Mense kezdetű enciklika, 1891)

A Mindenkor Segítő

     Mára már sokan felismerték – vagy felismerhették volna –, hogy a "végidősnek" tekinthető küzdelmes harcban, hűséges és hathatós segítőnk Isten Szentséges Anyja, aki "a kegyelem rendjében az angyali üdvözletkor hittel adott beleegyezéstől kezdve, a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott, és hűséges marad, egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Mert ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, s veszedelmek között forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába. Ezért nevezik a Boldogságos Szüzet az Egyházban Szószólónak, Segítőnek, Oltalmazónak, Közvetítőnek. Természetesen ezeket úgy kell érteni, hogy ne csökkentsék Krisztus, az egyetlen Közvetítő méltóságát és hatóerejét, és ahhoz semmit hozzá ne adjanak." (vö LG 62)
     Ezzel szemben, úgy a protestáns felekezetek, mint a "felvilágosodás" követői, szinte rettegnek az Istenanya nevének puszta említése esetén is, holott a Mária-tisztelet alapja éppen az, ahogy a Szentháromság is a legnagyobb tisztelettel köszöntötte: Üdvözlégy Mária malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldottabb vagy minden asszonynál! (Lk 1,27-31) – Akkor mi hogyan tekinthetnék rá csupán egyként a sok közül? – Hiszen igazak az Apostol szavai, miszerint egyetlen közvetítőnk van: »egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságdíjul adta magát mindenkiért (1Tim 2,5-6). Mária anyai feladata ugyanis semmiképp sem homályosítja el, nem is csökkenti Krisztusnak ezt az egyetlen közvetítő szerepét, hanem éppen erejét mutatja meg. A Boldogságos Szűz minden hatása az emberekre az üdvösség rendjében nem a dolog belső természetéből, hanem az isteni tetszésből ered és Krisztus túláradó érdemeiből fakad, Krisztus közvetítésén alapul, teljesen ettől függ és minden hatékonyságát belőle meríti; a hívőknek Krisztussal való egyesülését pedig egyáltalán nem akadályozza, hanem éppen előmozdítja.« (LG 60)

(folyt.)

 Pio atya megvalósult álma a „Szenvedés Enyhítésének Háza” az egészségügyi szakemberek szerint is kiválóan működik, bár a gyógyíthatatlan eseteket e kórház orvosi kara is a Jóistenre kell, hogy bízza. Ez történet 2000 januárjában is, mikor az egyik alkalmazott orvos 8 éves kisfia, Matteo Pio Colella súlyosan megbetegedett.

     A kórház ugyan mindent megtett a kis Matteóért, mégsem volt remény az életben maradására. A szülők és az egészségügyi dolgozók a kórház égi patrónusához folyamodtak imában, kérve Boldog Pio atyát, esdje ki Istennél a gyermek gyógyulását. A kis Matteo orvosilag megmagyarázhatatlan módon hirtelen és véglegesen meggyógyult. Az eset annyira egyértelműen természetfeletti volt, hogy azonnal jelezték a Szentszék felé, és végül ez vált Padre Pio szentté avatásának perdöntő csodájává.

     A csaknem két évvel későbbi kihallgatás során a legényke elmesélte, hogy álmában (akkor) megjelent neki Pio atya három angyal kíséretében, és kézen fogva elrepültek Rómába. Ott Pio atya feltette neki a kérdést, hogy meg akar-e gyógyulni? A gyermek bár kifejezte vágyát a gyógyulásra, mégis inkább azon csodálkozott, hogy miként jutottak ilyen hamar Rómába, melyet – mint elmondta –, a Luna Parkról ismert fel. Pio atya megmutatta neki azt a helyet, ahol majd a Szentatyával találkozni fog. Úgy is történt! 2002. június 16-án Matteo Pio Colella is részt vett a szentté avatáson, ahol a Szentatya személyesen fogadta.

(folyt.) Források az I. részben!

A piros rózsa csodája
     Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették Rita erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. A halála előtti hónapokban a napi tápláléka egy korty víz volt és a szentáldozás, mely mennyei örömmel töltötte el. Ennek ellenére betegágyában gyakran meg kellett élnie a lélek sötét éjszakáit is, az Úrtól való teljes elhagyatottság érzetével. Érthető, ha olykor maga is jelet várt, lelke megerősítésére.
     Halála előtt néhány hónappal a falujából meglátogatta unokahúga. Amikor megkérdezte Ritától, hogy mivel szerezhetne neki örömet, szentünk azt kérte, hogy szüleinek Roccaporena-i kertjéből vigyen neki rózsát! Ez elég lehetetlen kérés volt januárban. Nem is vette komolyan, úgy gondolta, hogy a beteg félrebeszél. Ennek ellenére az asszony felment Ritáék hegyoldali kertjébe (lásd alsó képek!) és csodálkozva fedezte fel, hogy a hóban rózsabokor virít, rajta egy szál vörös rózsával. Azonnal visszagyalogolt a casciai kolostorba és átadta Ritának, aki hálát adott Isten szeretetének e jeléért! Nagy bizalom fakadt Rita szívében, mert ez a rózsa egy bizonyság volt számára, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.
Így lett Szent Rita a gyönyörű – ám tüskés rózsa szentje –, aki Jézus töviskoronájának egy tövisét a homlokában viselte.
     Néhány héttel a rózsacsodát követően, újból látogatást tett az unokahúg. Megint megkérdezte Ritát, hogy mi lenne a kívánsága? Szentünk így válaszolt: „életem bevégezte előtt, úgy ennék még egyszer a fügefánk gyümölcséből!” Látogatója már nem is csodálkozott, hazagyalogolva egyenesen Ritáék fügefájához ment, melyen két egészséges érett fügét talált. Elvitte.
     És így lett Szent Rita – Szent Júdás Tádé mellett ‒ a lehetetlen kérések szentje, aki a szószólója mindazoknak, akik képtelen helyzetükben hozzá fordulnak (és ilyenek a félresiklott „lehetetlen” házasságok is)!

(folyt.)

"A sátán harca Isten népe ellen." (Jel 12,1-14,5)

     A pokol hatalmainak az Egyház ellen folytatott ádáz harca a Jelenések könyvében rajzolódik ki.
Ezt a harcot a Biblia a következő felirattal írja le:
"Az égen nagy jel tűnt föl: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona." (Jel 12, 1) "Akkor egy másik jel tűnt föl az égen: egy nagy tűzvörös sárkány. Hét feje és tíz szarva volt, fejein pedig hét királyi korona." (Jel 12,3) – "Erre a sárkány haragra lobbant az asszony ellen és harcba szállt a többi gyermekével is, akik megtartják Isten parancsait és kitartanak Jézus tanúsága mellett." (Jel 12,17)
     "A sárkány kiállt a tenger partjára" a Két Oszlop, az Eucharisztia és a Szent Szűz iránti tisztelet lerombolására (vö Jel 12,18). "Akkor láttam, hogy egy vadállat bukkan föl a tengerből. Hét feje és tíz szarva volt, szarvain tíz királyi korona, fejein pedig istenkáromló nevek. Ez a vadállat, melyet láttam, hasonlított a párduchoz, lábai olyanok, mint a medvéé, szája pedig, mint az oroszláné ... " (Jel 13,1-2)
     A sátán és csatlósainak alattomos megnyilvánulásai, bárhol és bárhonnan bukkannak is föl az egyének és a társadalom életében, bár változatosak, mégis felismerhetők. Nagyon fontos ráébredni, hogy a bűn szerzője által inspirált eszmék és a hamis üzenetek propagálásával "tévútra akarja vezetni az egész világot'' (vö Jel 12,9b), a bűn következményei révén igyekszenek tönkretenni az ember testi-lelki valóságát, istenhitét, letérítve ezáltal az üdvösség felé vezető útjáról. A sátán általános módszerei közé tartozik a kísértés, az ördögi zaklatás, a hamis információk terjesztése, a rossz szokásokban való megkötözöttség és a megszállottság. Ezen veszélyekkel minden embernek számolnia kell, és tudatosan harcolnia ellene nap mint nap, akár önmagát is áldozatul adva (vö. Róm 12,1).

(folyt.)

Az első római út
     Ritát, homlok-stigmájának gyomorforgató szaga miatt elkülönítették a nővérektől. E sebek 15 éven át véreztek, és szentünket mennyei magasságokba emelték. Közbenjárására megszállottak és betegek gyógyultak meg.
    1450-ben V. Miklós pápa az „Immense et Innumerabilia” kezdetű bullájában jubileumi évet hirdetett meg, Rita felvetette a főnöknőnek, hogy konventjük egy csoportja zarándokoljon el az Apostolok sírjához. A felvetés mindaddig tetszett a nővéreknek, amíg tudomásukra nem jutott, hogy Rita is velük megy, az ellenszenv persze a homloksebéből áradó nehezen viselhető bűz miatt volt.
Ekkor Rita azzal a kéréssel fordult az Úrhoz, hogy a stigmáját, szagával együtt vegye el a zarándokút idejére. A kérése meghallgatásra talált és a seb mindenestől eltűnt nyomtalanul, a vele járó fájdalom azonban megmaradt!
 
     Nyolcan keltek útra hegyen-völgyön át, a jó 130 km-re lévő Róma felé.
A főnökasszony némi pénzzel is ellátta a zarándokcsapatot. A nővérek Ritára bízták a pénz kezelését, mint volt háziasszonyra, ám ő a Gondviselésre való hagyatkozás intelmével ‒ társai nagy rémületére ‒, bedobta az egész pénzt a Corno folyóba.
     Az ágostonos nővérek ahogy haladtak, sorra megtapasztalhatták, hogy a Gondviselés valóban őrködik fölöttük! Vendégül látták őket, és szállást is felkínáltak anélkül, hogy keresniük kellett volna. Amint meglátták a hét domb egyikén Róma tornyait, térdre borulva adtak hálát Istennek.
     Rómába érve elámultak a gyönyörű templomok sokaságán, az utcák zajos forgatagán. A Szent Péter bazilika akkor még nem épült meg, de a régi bazilika is lenyűgözte a nővéreket, akik jóval kisebb templomokhoz voltak szokva.
     1450. május 24-én, Pünkösd vasárnap volt a főünnep, melyen csak a szerzetesek közül 3 ezren vettek részt ‒ köztük későbbi nagy szentek egész sora ‒,ezért ezt az alkalmat a „szentek jubileumának” is nevezi az utókor. Ekkor avatták szentté a 6 évvel korábban elhunyt Szienai Szent Bernátot.
     A jubileumi év annyira népszerű volt, hogy néhány szerzetesrendben a főnök engedélye nélkül is zarándoklatra indultak, mondván „inkább engedelmeskedünk a pápának, mint a rendfőnöknek”!
V. Miklós pápa ekkor mondta a szállóigét: „Melior est obedientia quam indulgentia” – Többet ér az engedelmesség, mint a bűnbocsánat!
     A casciai nővérek római zarándoklata azonban sok veszéllyel is járt vagy járhatott volna! Sajnos a nagy zarándoktömeg behurcolta a pestist a városba, ráadásul a Tiberis is meg volt áradva. A zarándoktömegek súlya alatt leszakadt az Angyalhíd. Sokan vesztek a folyóba.
     A római zarándoklat sikeresen és mindannyiuk számára nagy kegyelmekkel zárult, a Gondviselés legnagyobb csodája azonban az volt, hogy épen-egészségesen érhettek haza. Casciában, Ritán nyomban megjelent a vérző homlokseb.

(folyt.)

     A pápa idézett a Galatákhoz írt levélből: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” (Gal 6,14) „Mennyire időszerű a kereszt lelkisége, amit ez a pietrelcinai alázatos kapucinus elénk állított! A mi korunknak is arra van szüksége, hogy ezt újra felfedezze annak érdekében, hogy a szívek megnyílhassanak a remény irányába” – mondotta a pápa.

Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott: egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. Enélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik Őt követni akarják. „Olyan Isten vagyok, aki irgalmasságot gyakorol.” – Idézte a Szentatya a Teremtés könyvét (9,23), kiemelve, hogy Pio atya nagylelkű képviselője volt ennek az isteni irgalomnak a lelkivezetésben és a gyóntatásban. Ez volt apostolkodásának egyik legfontosabb tevékenysége, mely a hívek tömegeit vonzotta a szerzetesi konvent gyóntatófülkéjéhez. Bár látszólagos keménységgel beszélt a hozzá zarándokló hívekkel, ezzel is tudatosítva a bűn súlyosságát és a való bűnbánat nélkülözhetetlenségét. Sokan vissza is fordultak a rossz útról a szentségi bűnbánat megbocsátó ölelésén keresztül. Példa lehet ez a papok számára, hogy örömmel és buzgósággal teljesítsék ezt a ma is olyannyira fontos szolgálatot, amire a Zsidókhoz írt levél is emlékeztet bennünket. A szentatya leszögezte: Pio atya apostoli munkájának hatékonysága abban rejlett, hogy lelkisége mélyen Istenben gyökerezett. Bensőséges és állandó egységben élt Istennel, mindennap hosszú órákat töltve imádságban.

Meg volt győződve arról, hogy az imádság a legjobb fegyver a kezünkben, olyan kulcs, amely megnyitja Isten szívét. Lelkiségének ez az alapvető jellegzetessége folytatódott azokban az imacsoportokban, amelyeket alapított, és amelyek az Egyháznak és a társadalomnak szüntelen és hűséges imaszolgálatot ajánl. Pio atya szüntelen és hűséges imádsága rendkívüli szeretettevékenységgel is párosult, melynek nyomán megszületett a „Szenvedés Enyhítésének Háza”.

Imádság és szeretetgyakorlat, ez Pietrelcinai Szent Pio atya életének a titka. (A Vatikáni Rádió és a Magyar Kurír nyomán)

(folyt.) Források az I. részben!

Pio atya, a szent

     Padre Pio az ember nyomot hagyott a világban – az isteni kegyelem nyomait –, melyet saját vérével pecsételt meg.

Sötétzöldes gránit szarkofágja előtt milliók imádkoznak, köztük neves egyházi személyek és kormányfők is. Teljes bizalommal fordulhatnak Padre Piohoz, mert Isten őt igazolta.

1999. május 2-án II. János Pál pápa a boldogok sorába emelte. Boldoggá avatási beszédében a Szentatya tbk. így méltatta:

„Pietrelcinai Pio atya – akárcsak Pál apostol életének és apostolságának csúcsán, erejének, bölcsességének és dicsőségének tekintette Ura keresztjét. Jézus Krisztus iránti izzó szeretetében hasonlóvá lett Hozzá abban, hogy áldozatul adta magát a világ üdvösségéért. Annyira buzgón követte a Megfeszített Krisztust, hogy elmondhatta volna: ’Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek, de már nem én, hanem Krisztus és bennem.’ (Gal 2,19) A kegyelmi kincseket, melyekkel Isten bőségesen árasztotta el, szüntelen misztériumával osztotta szét: szolgálta az őt egyre nagyobb számban felkereső férfiakat és nőket, akik közül megszámlálhatatlanul sokan lettek lelki gyermekeivé…”

2002. június 16-án Padre Pio szentté avatása napján, amikor Szent II. János Pál pápa szájából latinul elhangzott: „A mi Urunk, Jézus Krisztus, Péter és Pál apostolok, valamint saját tekintélyünkkel Pietrelcinai Boldog Piót szentnek nyilvánítjuk, és nevét beírjuk a Szentek Könyvébe.” – A Rómában és San Giovanni Rotondóban összegyűlt félmilliónyi zarándok tapsviharral köszönte meg az évtizedek óta várt pillanatot.

(folyt.) Források az I. részben!

Szűz Máriának döntő szerepe van Isten üdvtervének megvalósításában

     A donboszkói látomás máriás oszlopa, a megváltó-társi szerepet szimbolizálja. Sajnos a protestantizmus, az egyházellenes ideológiák és a katolikus hívek egy részének elvilágiasodása azt eredményezte, hogy a Szent Szűz szerepét szinte csupán csak a karácsonyi ünnepkörbe tudják elképzelni. Ezáltal erősen háttérbe szorul Mária – segítő Édesanyai szerepében –, holott Jézus a Kereszten, nekünk ajándékozta Jánoson keresztül: "Íme a te anyád!" (Jn 19,27)
     A II. Vatikánum is így nyilatkozott: »Szűz Máriát ugyanis, aki az angyali üdvözletkor szívébe és testébe fogadta Isten igéjét, és világra hozta az Életet, Istenünk és Megváltónk igazi anyjának ismerjük el és tiszteljük. Fiának érdemeiért a megváltásban fenségesebb módon részesedett, s Vele szoros, fölbonthatatlan kötelék által egyesült; azt a nagyszerű feladatot és méltóságot kapta, hogy anyja legyen Isten Fiának, így kiváltképpen is szeretett leánya az Atyának és szentélye a Szentléleknek, s e rendkívüli kegyelmi ajándékok miatt messze fölötte áll minden mennyei és földi teremtménynek. Ugyanakkor Ádám törzsében kapcsolatban áll minden üdvözítésre váró emberrel, sőt "teljes értelemben (Krisztus) tagjainak anyja, ... mivel szeretetével közreműködött, hogy a hívők megszülessenek az Egyházban, akik tagjai ama főnek". Ezért egyrészt az Egyház egészen kiemelkedő és páratlan tagjaként, másrészt az Egyház hitének és szeretetének előképe és ragyogó példájaként tiszteljük, s a katolikus Egyház a Szentlélek ihletésére a gyermeki jámborság érzületével édesanyaként követi őt«. (LG 53)
     »A Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, itt a földön isteni Üdvözítőnk anyja, másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, evilágra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve – engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével – egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk.« (LG 61) Mégpedig velünk és értünk küzdő Anyánk! (folyt.)

A tövis-stigma
     Szent Rita szüntelenül mások helyett vezekelt, minden munkát elvállalt, ápolta a betegeket, mégis gyakran gúnyolódások tárgya volt a nővérek részéről, ámde minden elmúlik, így leteltek szentünk novicia évei is.
Fogadalomtételének éjjelén álmában egy égig érő létrát látott, melynek tetején Krisztus állt hívogatón intve neki, hogy fokról-fokra jöjjön feljebb.
Ezt követően Rita 40 éven át élt a zárdában, folytatva önfeláldozó életét és fokról-fokra gyarapodott az életszentségben.
     Az 1442-es Nagyböjtben egy ferences szónok ‒ a később Magyarországon is szolgált ‒ Marchiai Szent Jakab prédikált Casciában. Nagypénteki prédikációjában különös hangsúllyal elmélkedett Megváltónk töviskorona okozta szenvedéseiről. A beszéd oly mélységesen megérintette Ritát, hogy zokogás fogta el. A Szentmise végeztével belső kápolnájuk csendjébe sietett, ahol földre vetve magát a feszület előtt könyörgött, hogy legalább egy kissé engedje megérezni az Úr töviskoronájának fájdalmait.

     Egy órával később a refektóriumban feltűnt a hiánya. A főnöknő többeket keresésére küldött. Hamarosan visszaérkeztek és újságolták, hogy a kápolnában megint önkívületbe esett.

Szentünk óhaja ugyanis meghallgatásra talált az Úrtól, és egészen különös és fájdalmas stigmát kapott, egyetlen tüskét Krisztus töviskoronájából.

     Rita homlokstigmája nem csak egész életében vérzett, de mindvégig fájdalmas is volt, mely egészen haláláig nem gyógyult be. Hamarosan elgennyesedett, sőt elférgesedett, miáltal igen kellemetlen szag áradt belőle. Az állandó fájdalom és a szag miatti megaláztatás még jobban elősegítette Rita szemlélődő elmélyülését az Üdvözítő megváltói áldozatában.
     (Az 1972-ben és 1997-ben elvégzett orvosi vizsgálatok során megerősítést nyert, hogy a tövis-stigma elváltozást okozott szentünk homlokcsontján!)

(folyt.)

A Rózsafüzér Királynője

     Bízhatunk a csodákban, miként Pio atya is bízott, jóllehet valamennyi csodát – miként az emberek háláját is – mindig a Rózsafüzér Királynője felé hárította. Bízhatott, mert élete minden pillanatában oly nagy odaadással imádkozta a rózsafüzért – mondhatni – jövet-menet, lépcsőn fel és le, hogy szíve teljesen a pompeji Szűzanyához, a Rózsafüzér Királynőjéhez kötődött. Nehéz megpróbáltatásaiban, legsötétebb pillanataiban állandó menedéke volt a pompeji Madonna.

Egyik lelki leányának ezt írta: „Napok óta vasprés szorításában van a lelkem. Kérd az Urat, hogy adjon erőt elviselnem súlyos akaratát. Örökké hálás leszek neked, ha szándékomra három kilencedet mondasz értem a pompeji Rózsafüzér Királynőjéhez.”

Életében, ha csak tehette, mindig meglátogatta a pompeji Madonnát. Bármi kegyelmet akart is elérni Istennél, azt mindig a pompeji Szűzanya közbenjárása által kérte, miként így ajánlotta másoknak is.

A Pio atyát szeptember 20-án ünneplők ajándékai közt volt egy gyönyörű rózsacsokor is. Az akkor már igen gyenge atya reszkető kézzel kihúzott egy szálat a csokorból, és megkérte egyik Nápoly-béli lelki fiát, hogy vigye el Pompejibe, és helyezze az Istenanya kép lába elé. Így is történt. S míg a többi virág sorra elhervadt, Padre Pio rózsája még 23-án is üde, friss és illatozó volt. Ezen a napon hunyt el az atya, és ekkor a rózsa összezárult bimbóvá, és úgy is maradt. Ma is látható!

(folyt.) Források az I. részben!

Don Bosco álma 2

  A harcok közepette a pápa súlyosan megsebesült egy lövedéktől. Környezete megpróbálta ugyan a kormánynál tartani, de hamarosan egy újabb lövés végzett vele, és holtan esett össze. A megmaradt ellenséges flotta felől diadalittas ordítás tört ki. A pápai hajón összesereglett parancsnokok azonban oly gyorsasággal választottak új pápát, hogy az előzőnek a halálhíre és az újonnan megválasztott neve egy időben jutott el az ellenséghez. Erre ezeknek minden bátorságuk inukba szállt, a pápai hajó pedig az adott  nehézségeket legyőzve a két oszlop közé navigált biztonságosan, és egy-egy lánccal hozzájuk erősítette magát.

   Az ellenség hanyatt-homlok menekülni kezdett, de fejvesztettségükben egymásnak ütköznek és elsüllyednek. A pápához hű kisebb csónakok és vitorlások biztonsággal révbe értek és kikötöttek valamelyik oszlopnál. Ezt követően a tengerre fönséges és végtelen csend borult.

        Don Bosco ehhez az álmához hozzáfűzte: Az ellenséges hajók, a Római Egyház ellenségei, akik a legsúlyosabb szenvedéseket készítik elő az Egyház számára. Az ami eddig volt, szinte semmi ahhoz képest, ami be fog következni. Annyi veszély között két eszközzel lehet megmenteni magunkat és az Egyházat: a buzgó Mária-tisztelettel és a gyakori szentáldozással.

     A Legméltóságosabb Oltáriszentség és a Szent Szűz a Római Katolikus Egyház két nagy oszlopa! Nyilvánvaló tehát, hogy az istenteleneknek e kettő a támadási pontja. Ha a külső ellenség kudarcot vallott is, de a belső ellenség az ökumenizmus leple alatt igyekszik az Eucharisztiát összemosni az úrvacsorával és untalan gúnyt űzni a Mária-tiszteletből.

     A Katolikus Egyház Katekizmusa, így figyelmeztet: „Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni.” (KEK 675) „Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni az állandó fejlődés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása fölötti győzelme által.” (vö. KEK 677) (folyt.)

A szentek segítsége

     1417-et írtak akkor, amikor Rita nagy szomorúságában, gyermekkori imahelyére vonult el, a 120 m magas sziklacsúcshoz (a Scoglio-hoz,  ld. lent!). Itt mély imádságában azt forgatta fejében, hogy remeteként teljesen elvonul a világtól és ehhez kérte Keresztelő Szent János segítségét, aki képes volt megélni a pusztában. Ekkor megjelent neki a Szent, akit a templomi szoborról ismert fel. Egyszeriben eltűnt előtte a szikla és maga mellett találta még Szent Ágostont és az akkor még nem kanonizált Toletinói Szent Miklóst is. Az volt az érzése, hogy a casciai ágostonos kolostorban van, ám a kísérői ekkor eltűntek. (Hogy miért épp e három szent segített Ritának? Talán azért, mert úgy Keresztelő János, mint Tolentinói Miklós ‒ Ritához hasonlóan ‒ idős szülők gyermeke volt. Ágoston segítsége pedig kétszeresen is érthető! Az ő megtéréséért ugyanis, szintén szüntelenül imádkozott édesanyja (Mónika), másfelől a szóban forgó rendnek ő a védőszentje!)

     Tény, hogy bármily misztikus módon, de a mély imába merült Ritára az ágostonos nővérek találtak rá belső kápolnájukban. Hát még a főnökanya mennyire csodálkozott, minekutána minden kulcsot ő maga őrzött a legszigorúbban!
A kulcsok egyszemélyű birtoklása is gondviselésszerű volt, mert így kétkedésében nem vádolhatott senkit Rita becsempészésében. Ámuldozásuk közepette ‒ hogy a természetfelettiség igazolást nyerjen ‒, a harangok is maguktól megszólaltak. A főnökasszony kénytelen volt Isten akarata előtt meghajolni és Ritát befogadni, egyenlőre jelöltként.
     Hogy próbára tegye alázatosságát, egy képtelen feladatot bízott rá. Az udvaron leszúrt egy száraz tűzifát és megparancsolta neki, hogy azt a kútból húzott vízzel rendszeresen locsolja! Rita engedelmesen öntözgette a mindenki számára nevetséges fadarabot, ám, nem volt sokáig a gúnyos pillantásoknak kitéve, mert a fadarab harmadnapra levélbe borult, gyökeret vert szőlőtőkeként, és ősszel termést is hozott. (Casciában, máig is mutogatják az állítólagos szőlőtőkét, és nagy kiváltság annak, aki ehet a gyümölcséből!)
     A Ritával történt csodás események óvatos tiszteletet ébresztettek mindenkiben. Ez azonban nem késztette szentünket önteltségre. (A hegytető, ahová Rita elvonulni járt a Scoglio-ón, ma egy emlék-kápolna áll.

Lásd az alábbi képeket!) 

(folyt.)

Don Bosco álma 1

     Bosco Szent János egy híres látomása az Egyház jövőjével kapcsolatos: 1862. május 30-án Don Bosco azt álmodta, hogy egy csupasz sziklán állt, maga előtt a végtelen tengerrel. A hullámokon rengeteg vitorlás hadihajó sorakozott fel csatarendben. A hajók többségének orra vasból készült, és fedélzetük ágyúkkal, puskákkal és mindenféle más fegyverrel volt felszerelve. Egyértelműen látható volt számára, hogy egy sokkal nagyobb és magasabb hajót (az Egyházat) igyekszenek éles orrukkal felsérteni, felgyújtani és bármi módon megkárosítani. A nagy hajó oldalán és farvizén számos kisebb hajó és csónak úszott, látható módon hozzá igazodva, s mintegy megvédve az ellenséges flotta támadásaitól. A szél azonban az ellenségnek kedvezett és a felkavart tenger is – úgy tűnt – az ellenséget segíti.
     A távolban, nem nagy távolságra egymástól két oszlop volt látható a tarajos hullámok közt kiemelkedve. A magasabbikon egy hatalmas Szentostya ragyogott, alatta egy táblával: Salus credentium (a hívek üdvössége). Az alacsonyabb oszlopon pedig a Boldogságos Szűz szobra állt, e felirattal: Auxilium christianorum (a keresztények segítsége).
     A pápa a nagy hajó kapitányaként felmérve az ellenség ádáz dühét, mely veszélyeztette szövetségeseit, magához rendelte hajójára a kisebb járművek parancsnokait. De a vihar egyre hevesebb lett, és a parancsnokoknak vissza kellett térniük vitorlásaikra. Mikor a szélvész egy kissé elcsendesült, a pápa másodszor is magához hívatta őket. Ekkor a vihar hirtelen megerősödött, s a pápa a kormánykeréknél állva igyekezett hajóját minden erejével megfeszítve a két oszlop közé kormányozni, de a vihar csak fokozódott és még bőszültebben söpört végig a tengeren. Az ellenség megpróbálta a pápa hajóját újfent elsüllyeszteni és égő anyagok átdobálásával felgyújtani. Minden ellenséges objektum össztüzet zúdított a pápa hajójára.
     Az összpontosított támadás azonban, a számos fegyver bevetése ellenére is sikertelen maradt, mert a pápai hajónak sikerült szabadon és biztosan átszelnie a tengert, holott minden oldalról komoly támadásnak volt kitéve. Számos sérülést és léket is kapott, azonban egy lágy szellő, mely az oszlopok felől támadt (a Szentlélek szele), azonnal betömte a sérüléseket, sőt az Egyház hajójának vitorlái újra kidagadtak a széltől. Ekkor a támadók hajóin nagy zavar támadt, mert felrobbantak az ágyúcsövek, repedések és törések keletkeztek, ennek következtében jónéhányuk elsüllyedt a tengerben.

(folyt.)

A békességkeltő magányossága

     Rita szülei és rokonai már rég megtértek Istenhez, már csak egy unokahúga élt. Teljesen egyedül maradt és úgy érezte, hogy vadidegenként jár-kel a világban.
     Mielőtt azonban beteljesítette volna vágyát a világtól való elvonulásra, előbb felkereste a két ellenséges családot, a férjéét és a másik klán tagjait. Arra kérte őket, hogy béküljenek ki szívből egymással és mindenkorra szűnjön meg köztük a vendetta! A Rita által alaposan kiimádkozott lehetetlen szándék, sikerrel zárult. Megoldódott a két család sátáni megkötözöttsége, a több évszázados féktelen gyűlölködés, és a két család írásba foglalta megmásíthatatlan békeszándékát.

     Rita ezek után, a saját megfontolásaként vagy a Gondviselés sugallatára, de minden vagyonát szétosztotta.
Biztosra vette ugyanis, így már semmi akadálya nem lehet, hogy Isten szándéka és saját dédelgetett vágya szerint szerzetbe vonulhasson. Fel is kereste Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostort.
Itt azonban meg kellett tapasztalnia, hogy kudarcai és megaláztatásai korántsem értek véget! A főnökasszony – aki bár jól ismerte Rita szent lelkületét – hallani sem akart a befogadásáról. Úgy vélte, hogy egy meggyilkolt ember 36 éves özvegye, aki ráadásul túl szép, megzavarhatja közösségük nyugalmát. Attól tartott, hogy egyfelől kolostorukra vonhatja a duhaj kérők figyelmét, másfelől Ritának a klánok-hoz fűződő kapcsolata is aggasztotta ‒ még akkor is ‒, ha ismerte békeszerzésének pozitív eredményét! De volt egy kimondatlan sérelme is, az, hogy Rita mindenét szétosztotta a szegények közt és a szerzetbe nem hozott „semmit”. A látszat szerint azonban azzal magyarázkodott, hogy csak lányokat vehet fel és özvegyeket nem.
Tipikusan földhözragadt gondolkodás volt ez a főnökasszony részéről, aki ahelyett, hogy isteni Jegyeséhez fordult volna válaszért, a saját emberi logikáját szedte pontokba és aszerint döntött. Ó, ha Isten megmutatta volna neki, hogy az „üres kézzel jött” Rita fogja fenntartani az egész rendet századokon át, nos, bizonyára elsüllyedt volna szégyenében!
     Lehet, hogy a szentek másként mérlegelnek, de emberileg megeshetett, hogy ez már Ritának is sok volt! Ez a felületes meg nem értés, szörnyű csapás volt számára, hiszen ő a rendbe vonulás minden kritériumának tökéletesen megfelelt. Szabad volt, nem kötődött semmiben a világhoz, tartozása és felelőssége nem volt senki felé. Még férje családjában is békét szerzett. Szegény és engedelmes volt, állapotbeli tisztaságához pedig nem fért kétség. Ráadásul életerős volt és az életszentségre törekvését gyóntatói tanúsíthatták! De Istennek semmi sem lehetetlen!

(folyt.)

     Padre Pio szentté avatási eljárásának aktáit tartalmazó ún. Positio második kötetében a szent szerzetes életének különleges epizódját tárta fel civil munkatársa, Angelo Battisti, aki a boldoggá avatási eljárásban tanúvallomást tett a szent kapucinus életszentségének különböző megnyilvánulásairól: „Pio atya mindent tudott mindenkiről, számára nem léteztek fizikai távolságok; mindent Istenben látott.” – áll a tanúvallomásban. A Positio második kötetének 1638. oldalán olvasható tanúságtételben szó esik Pio atya többek által leírt különleges isteni ajándékáról, a bilokációról is, vagyis, hogy egyszerre két helyen is jelen tudott lenni.

A visszaemlékezésben az áll, hogy amikor Mindszenty bíborost bebörtönözték, Pio atya egy reggel a szentmise kellékeivel együtt megjelent a bíboros cellájában. A két pap beszélgetett egymással, majd Pio atya ahogyan érkezett, el is távozott. Angelo Battisti évekig nem merte megkérdezni Pio atyától, valóban megtörtént-e az eset. Végül 1965 márciusában egy este, miután befejezte beszámolóját a kórház aznapi munkájáról, mégis rákérdezett:  Atyám, Mindszenty bíboros felismerte önt? – „Mit képzelsz, láttuk egymást, beszélgettünk és gondolod, hogy nem ismert föl?” – felelte Pio atya, aki letartóztatásától kezdve segítette Mindszenty bíborost és így figyelmeztette munkatársát: „Ne feledkezz el imádkozni ezért a nagy hitvallóért, aki annyit szenvedett az Egyházért.” – idézi a vatikáni dokumentum (Magyar Kurír, 2009.06.22.)

P. Pio bizonyára tudhatott népünk különleges meghívásáról és arról, hogy az emberiség történelmének nem volt egyetlen más olyan királyi dinasztiája sem – mint az Árpád-ház –, amely annyi kiváló szentet adott volna a Világegyháznak. Köztük Szent Erzsébetet, a szolgáló szeretet szentjét, akinek színes üvegablaka ma is a kapucinus öregtemplom szentélyére néz. A híveknek jobbra, ott, ahol Pio atya ötven évig misézett. Hányszor nézhetett rá, és hányszor néztek egymásra?! Az pedig, hogy imádkozott-e Pio atya hazánkért, aligha kétséges, hiszen nemcsak mélységes Mária tisztelő volt, de ő említette azt a „Madárkát”, amely ezernyi „kelepce” ellenére is készül világra szóló röptére. Így, remélhetőleg az „istentelenség jeges kövületéből” hazánk – MÁRIA ORSZÁGA –, újra a szívet-lelket melengető isteni kegyelmek továbbítója lesz – Királynője, Szűz Mária által, az egész emberiség javára.

Szent Pio atya fentebb sorolt megnyilatkozásainak egy része dokumentált, más kijelentései viszont csak a szájhagyomány alapján maradtak fenn. Ez a bizonyos „Magyarország egy kalitka” jó hasonlat lehet a magyar „géniuszra”, de hitelessége kérdőjeles – olyannyira –, hogy a magyar kapucinusok írásban kérdezték meg a San Giovanni Rotondói levéltárukat a kijelentés felől. A válasz egyértelmű volt: szentünk ilyet soha nem írt le, és erre való utalást nem találtak. Ehhez persze hozzá tehetjük, hogy amit nem írt le, azt még mondhatta, sőt tehette is, hiszen a fennen említett Mindszenty látogatás sincs Padre Pio által lejegyezve. – A forrás? – Nos, e könyv szerkesztője személyesen ismerte a kiváltságolt Thirring Éva asszonyt, akinek megbízhatóságához nem fér kétség. Sokat fordított Rómában a magyar látogatók beadványainak ügyében a szentszéki magyar ügyvivő, Mester István pápai prelátus megbízásából.

(folyt.) Források az I. részben!

Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona 

Keresztvetéssel kezdünk!

Szent István király felajánlása:
„Mennyek Királynője, nagy könyörgéssel a Te oltalmadba ajánlom a Szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az Országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a Te kezedre bízom.” Ámen. (1038. augusztus 14.)

Dicsőséges rózsafüzér:
A rózsafüzért keresztvetéssel kezdjük, majd elmondjuk az Apostoli hitvallást. Az első szemekre elmondjuk a bevezető imákat: Mi Atyánk…, három Üdvözlégy Mária a megfelelő titkokkal és a Szeretettláng betéttel és Dicsőség. Ezt követően kezdjük az első tizedet a Miatyánkkal és a tíz Üdvözléggyel és a Szeretettláng betéttel. A tizedek végén a Dicsőséget imádkozzuk és a Fatimai fohászt:
A bevezető három Üdvözlégy titkai:
1. aki gondolatainkat irányítsa,
2. aki szavainkat vezérelje,
3. aki cselekedeteinket kormányozza,
A tizedek Üdvözlégy titkai:
1. aki a halálból feltámadt,
2. aki a mennybe felment,
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte,
4. aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett,
5. aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott,
Záró ima a rózsafüzér végén:
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!
Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával
megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos
Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve, higgyük, amit magukban
foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE

Bevezetés:
Miatyánk
Üdvözlégy
Hiszekegy

Tized ( 5-ször) Örök Atya…. Jézus fájdalmas ( 10-szer )……
Nagy szemre: Örökatya ! Felajánljuk Neked, szeretett Fiadnak a mi
Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét,
engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Kis szemekre: Jézus fájdalmas szenvedéséért, irgalmazz nekünk és
az egész világnak !
Befejezés 3-szor: Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan
Isten irgalmazz nekünk és az egész világnak !

Szent Mihály ima

Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály
arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy
kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon, a mi Urunk, Jézus Krisztus
keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent
Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért és minden szenvedéséért, melyet
Passiója és egész földi élete folyamán a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz
erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és
Isten kegyelme áradjon minden szívbe; hogy ezáltal Magyarország,
Lengyelország, Európa és minden ország a te békéddel teljen el. Mi
Nagyasszonyunk és Királynőnk! Tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el
szent angyalaidat, hogy a pokolba taszítsanak minden gonosz szellemet. Szent Mihály arkangyal, a mennyei
seregek vezére, az Úr téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr
kegyelme örökösen velünk lehessen.
Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a
kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd mind erőidet, hogy legyőzd Lucifert és
bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére
törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed, kérd Istentől
számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi
Urunkat, Isten Országa felé. Ámen.

Jézus Krisztus, kérünk Téged, helyezd hazánkat a Te Szent Sebeidbe, hogy a Te
Szent Sebeidben nyerjen gyógyulást, a Te Szent Véred által tisztulást, és a Te
szerető Szent Szíved által békességet Isten dicsőségére és a mi lelkünk üdvére.
Ámen.

Magyar Szentjeink könyörögjetek érettünk!

A legmélyebb irgalmasság
     Ritának eddigi életében is lehetetlennek tűnő élethelyzeteket kellett Krisztusra tekintve megoldania, ám a most eléje tornyosuló problémasor megoldása, minden eddiginél képtelenebbnek tűnt!
     Meg kellett óvnia fiait a „vendetta” teljesítésétől, az emberölés súlyos bűnétől, és jézusi módon megbocsátást kellett gyakorolnia férje gyilkosa felé, aki egy este zörgetett az ablakon! Arra kérte Ritát könyörögve, hogy rejtse el magánál, mert a fiai halálra keresik és már majdnem megtalálták őt.
     Rita, az édesanyai aggodalmak hihetetlen mélységeit járta meg és már odáig jutott gyermekei üdvössége iránti aggodalmában, hogy azért imádkozott, hogyha más módja nincs, inkább vegye őket az Úr magához, még mielőtt az esküdött bosszúval beszennyeznék lelküket.
     A két legény, naphosszat kereste apjuk gyilkosát! A széles nagy környék minden házát, tanyáját, lakóját, zeg-zugát és barlangját ismerték, de a gyilkost, de még a nyomait sem találták sehol!
Nem is találhatták, mert anyjuk a rettegő férfit maga bujtatta el házukban. Titkon viselte gondját úgy, hogy erről senkinek sejtelme sem volt. A férfi elmondta, hogy súlyos lelkiismeret furdalás gyötri, egyébként is a családját fenyegető kényszer hatására cselekedett. Bocsánatot kért Ritától, aki azt válaszolta, hogy ő megbocsájt neki, de elsősorban Isten bocsánatáért kell esedeznie, ezért megtanította a rózsafüzér imádkozására és lelkére kötötte, hogy amint teheti, menjen el gyónni. A férfi megtért, titokban felvette a Szentségeket és a tartományban kitörő pestisjárvány utolsó áldozatai közt volt. A járvány azonban, Paolo halála után egy évre, elvitte a két fiút is.
     A Fájdalmas Anyán kívül kevesen éltek át ilyen fájó hálát Isten iránt, mint Rita, aki szünet nélkül ápolta a betegeket és minden fáradságát, szenvedését, anyai fájdalmát felajánlotta Jézus szenvedéseit kiegészítendő.

(folyt.)

     Angyalok, vagyis az embernél tökéletesebb szellemi valók léteznek, anyagi testük nincs, de a látszatért magukra ölthetik! Az angyalok személyes, halhatatlan és tisztán szellemi teremtmények, akiknek (az emberét messze felülmúló, de Isten által behatárolt) tisztánlátásuk, magas értelmük és önálló, határozott akaratuk van. Tökéletességük fölülmúlja valamennyi látható teremtményét. A jó angyalok mindig készek arra, hogy Istentől kapott feladatuk szerint az emberek segítségére legyenek, védelmezőn és szolgálva mellettünk álljanak. (Katolikus hittétel)

A Szeretet lánghevében

     Ha Padre Pio ezen elmélkedéseit valamely lelki szárazság okán nem értenénk meg, úgy Pio atya szavaival kérjük a Szent Szüzet: „Legédesebb Anya! Segíts, hogy szeressem Szent Fiadat! Áraszd lelkembe azt a szeretetet, mely a Tiédet égeti!”75

Égető szeretet? Ugye ismerős szavak ezek?! – Nos, Pio atya kiváltságos személyét ismerve, felmerül a kérdés: voltak-e Magyarországgal kapcsolatos megnyilatkozásai?

Hála, Istennek, elmondhatjuk, hogy igen!

Tudunk lelkigyermekeinek seregéről hazánkban, akik közül többen személyesen, álomlátásban vagy csodás „illat-élményben” találkoztak vele, – gyógyulások, élet- és lelki jobbulások kíséretében. De konkrét személyekről is beszámolhatunk:

A hatvanas években egy Thirring Éva nevű budapesti asszony – aki kiválóan beszélt olaszul – több alkalommal járt San Giovanni Rotondóban. Adódó alkalommal így szólította meg Padre Piót: – Atyám, én Magyarországról jöttem, kérem imádkozzon népünk megtéréséért! – Az atya visszafordult feléje, és így szólt: „Magyarország egy kalitka, melyből egyszer egy gyönyörű madárka fog kiszállni!”

Emlékszem, ezt később hallva – mi valamennyien – a Szeretetláng majdani kegyelmi kiáradására gondoltunk. Arra a „Tűzmadárra”, mely szívről-szívre szállva nagy jót hoz majd az emberiségre.

Feltételezhetően Pio atya is erre gondolt, mert a „Szeretet tüze” nem volt ismeretlen fogalom a számára, hiszen egyik levelében ezt olvashatjuk: – „Nem tudom kifejezni és leírni annak az égető és állandóan működő vulkánnak a TÜZÉT, amelyet Krisztus helyezett a bennem dobogó kicsi szívbe. Röviden így fogalmazhatok: elemészt az Isten- és emberszeretet tüze.”

De mit tudhatott Pio atya Magyarországról? Hihetjük, hogy talán a múltat és a jövendőt!

Ezt példázza egy magyar főpappal történt elgondolkoztató eset is. Miután az eminenciásnak sikerült rövid beszélgetésbe keveredni páter Pióval, még egy utolsó kérdést akart feltenni neki, de az atya nem engedte neki kimondani, ám a fel nem tett kérdésre mégis válaszolt! Elkérte a pap szentolvasóját és az asztalon minden szó nélkül kirajzolta a rózsafüzérrel Nagy-Magyarország körvonalát.

Egy alkalommal állítólag azt nyilatkozta Szent Pio atyánk, hogy „irigyli a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre!” Mástól még azt is hallottam, miszerint „kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, s bizony helyes lenne fokozottabban kérniük hathatós oltalmát országukra!” – Nem hihetetlen vagy mégis?!

Az viszont igazolt valóság, hogy Pio atya bilokációban meglátogatta börtönében Mindszenty hercegprímásunkat. De hogyan is? 

(folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

75. NN. Kézirat nyomán

     Grignon Szent Lajos írja:

Kérve kérlek benneteket azzal a szeretettel, melyet Jézusban és Máriában irántatok érzek, ne elégedjetek meg azzal, hogy a Boldogságos Szűz kis füzérét elmondjátok, hanem imádkozzátok el naponta az olvasót, sőt az egész 15 tizedes rózsafüzért, ha időtök van rá.

Halálotok óráján áldani fogjátok a napot és az órát, amikor nekem hittetek, és mivel Jézus és Szűz Mária dicséretét vetettétek, a Mennyországban örökké tartó áldást fogtok aratni.

(TMT 254)

Ha az utolsó pillanatban is, de...
     Besötétedett, amikor Paolónak, közel Roccaporénához sikerült gázlót találnia a folyóvá duzzadt patakon. Amint azonban átkelt és már látta otthona fényeit, hirtelen egy késszúrást érzett a hátában. Sötét volt. A merénylőjét nem látta, összeesett és levegő után kapkodva vergődött a sárban. Átfutott előtte egész élete, a gyalázatos kalandoktól a véres gyilkosságokig, mely iszonyattal töltötte el. Átérezte, hogy az élete tökéletesen hasonlított eme szerencsétlen végéhez. Még fájóbb volt számára, hogy sivár és kegyetlen életének egyetlen boldogító napsugara, szeretett feleségének türelmes mosolya volt, amelyet soha nem viszonzott kellően. Most minden pillanatnyi kínját feledtetné, ha utoljára láthatná és bocsánatot kérhetne tőle. Ám, még szörnyűbb rettegés kerítette hatalmába, amiért az Istentől való bűnbocsánat kérését halogatta. Attól a szerető Istentől fordult el, aki ekkora ajándékot adott neki családjában, érdemtelenül! És ez mélységes bűnbánatra késztette. Paolo egyre csak zokogott és legkevésbé az életét sajnálta, inkább csak azt, hogy az üdvössége szempontjából teljesen eltékozolta.
     Viharos éjszaka volt, és a család rettenetesen aggódott, amikor egy faág megzörgette az ablakot. Rita feszült idegállapotában összerezzent. Végképp rosszat sejtett. Azonnal elküldte két fiát apjuk felkutatására, akik a sötétség ellenére nyomban rátaláltak a haldoklóra. Egyikük elszaladt a papért és riasztotta a szomszédokat.     Hazavitték. Paolo végre töredelmes gyónása után még tiszta tudattal fogadta a szent Útravalókat. Ezt követően, szerető és hálás pillantást vetett Ritájára és lehunyta szemét, mint aki csak erre várt, nyomban elhagyva ezt a bűnnel teli világot, melynek lelki vakságában oly tevékeny részese volt.
     18 évig éltek házasságban.
     Apjuk meggyilkolása miatt a két fiú ‒ helyi szokás szerint ‒, nyomban vérbosszút esküdött.

(folyt.)

A legalsó kép, Paolo meggyilkolásának helyszíne.

Egyetlen testként

     Pio atya tettei, hűsége és szeretete az Egyház iránt példaértékű a számunkra! Ő, az Egyház tagjainak botlásait, szeretetlenségeit, hűtlenségeit, mint a Titokzatos Testen serkenő megannyi sebet látta.

Mint már említettük, gyóntatásait követően Pio atyán gyakran erőt vett a zokogás, megismerve a temérdek bűnt, az újabb sebeket a Misztikus Egyházon.

Mikor egy kábítószeres fiatalember tétován sodortatva magát a tömeggel az atya közelébe került, hetykén odavetette: „Na, ki vagyok én?” Pio atya megállt, és megrendülten ezt válaszolta: „Egy sajgó seb vagy Krisztus Testén! – és rámutatott a feszületre.

A férfi, kinek fejében már az öngyilkosság is megfordult, mélyen megrendülve még aznap este visszatért és rendezte lelki életét. Az atya így búcsúzott tőle: „Fiam, most már gyógyerejű balzsam vagy Krisztus Titokzatos Testén.”

Igen, miként bűneink és mulasztásaink, úgy hűségünk és szeretetünk is hatással van az egész Egyházra.

Egy francia pap mesélte: „Felszentelésem után nem sokkal San Giovanni Rotondóba mentem és kértem Pio atyát, hogy fogadjon el „lelki fiának”. Jól van! – mondta, de aztán ne hozz rám szégyent!”

Röviddel ezután egyik gyónásom alkalmával említést tettem neki, hogy néha munkámba feledkezve elhagytam a breviárium elmondását. Az atya felelete az volt, hogy kétszer arcul ütött, jobbról és balról. „Ez majd megtanít arra, hogy ne felejtsd el a lényegest! Hát nem érted, hogy ezzel az Egyházat loptad meg?!” – mondta. Sohasem fogom elfelejteni ezt a leckét, mely fájt nekem, és még jobban neki, mert átlyuggatott kezével ütött meg – azzal –, melyet érinteni sem lehetett anélkül, hogy kegyetlen kínt ne okozott volna.

Padre Pio életét és Krisztus melletti tanúságát szemlélve – mint „látványos zónán” túl –, ráérezhetünk a megváltott ember életének értelmére, misztikus egységére az Élő Egyházzal, és az áldozat-imádság titokzatos hatású értékére.

Ne bíráljuk az Egyházat, AZ EGYHÁZ SZENT, mert Krisztus Titokzatos Teste. De ez a Test szenved, vergődik, küzd és ezer sebből vérzik, s e Test sebei mi magunk vagyunk!!!

Mi vagyunk kétkedéseinkkel, mulasztásainkkal, kicsinyességeinkkel, de nagyravágyásainkkal, elhamarkodott ítéleteinkkel és hiúságunkkal is! Fogjuk fel végre Pio atya szavaival: „Jézus felénk akarja nyújtani kezét, de át van szegezve! Ahhoz, hogy megölelhessük az Édes Üdvözítőt, ahhoz át kell ölelnünk Keresztjével együtt!”74

Mert ha valóban meg akarjuk találni Jézus Krisztust úgy, hogy szívünk együtt dobbanjon Vele, akkor részt kell vállalnunk haláltusájában is. Ez az emberi élet célja: a hittel és áldozattal vállalt mindennapi kereszt! – Mert minden kiválasztott lélek arra van rendelve, hogy Krisztusához váljék hasonlóvá.

 (folyt.) Források az I. részben!

______________________________

74. NN. Kézirat nyomán

     A természetfeletti létre teremtett ember szinte ellenállás nélkül hagyja magát elmerülni korunk zajos világának káprázatában – észre sem véve –, hogy közben elveszíti élő kapcsolatát Istennel, az Élet forrásával.

A hitbeli gyengülésnek, mely a világ végzetes eltévelyedésének oka az, hogy egyre kevesebben imádkozzák a rózsafüzért és csökkent a bensőséges Mária-tisztelet.

Az emberek, még a súlyos csapásokból sem vonják le a tanulságokat, hogy a Teremtő felé fordulnának segítségért, sőt, inkább vádaskodnak, „miért engedi ezt az Isten?”

Ám, fel kellene ismerniük, hogy a bűnök és mulasztások, mint feldobott kövek zuhannak vissza, és csakis az Isten iránti bűnbánatban és a szeretet-párbeszéd felújításával remélhetnek békét és megújulást!

(Szerk.: Szentolvasó c. füzet 3. o.)

Az imádság soha nem marad nyomtalan!
     Paolo iszonyú bűnök és lelkiismereti válságok után végre valóban eljutott a tisztább életszemlélethez. Amikor megölték Francesco nevű testvéröccsét és ezért neki kellett volna bosszút állnia, ő megvívott az elkövetővel, de életben hagyta a kegyelemért könyörgő gyilkost. Lelkének megvilágosodása által, végre előbbre valónak tartotta az irgalmat a bosszúnál, felvállalva azt is, hogy ezért még életével fizethet.
     Tény, hogy olyannyira megcsömörlött az öldökléstől, hogy végleg eldobta a kardját, és sok embertől bocsánatot kért, akit csak el tudott érni. A családjával szentmisére járt, imádkozott ‒ jóllehet ‒ egy életgyónásra teljesen képtelennek érezte magát.
     Ettől kezdve megpróbált elvonulni és egy elhagyott tanyára költözött családjával, ahol molnárként kezdett új életet.
     Harcostársai azonban nem nézték jó szemmel a klánból való távozását, a megtérése meg egyenesen vörös posztó volt számukra, a gyengeséget ugyanis megbocsáthatatlan bűnnek tartották, amit szerintük mindenképp meg kell torolni. Nyíllal levelet lőttek Ritáék kapujába, követelve, hogy Paolo térjen vissza közéjük.
     Azt a fiatalembert, akin Paolo megkönyörült, orvul ledöfték és úgy állították be, hogy ez mégis Paolo jogos vérbosszúja volt. Tekintve, hogy az ördögi kör törvénye szerint: a bosszú, bosszút szül, így már ő lett a viszont-vendetta következő célpontja a gyászoló család részéről.
     1415 tavaszán, Paolónak megbeszélt tárgyalnivalója volt egy gabonakereskedővel Casciában és a templomban is akart egy kicsit időzni. Bár felesége ilyenkor mindig azt remélte, hogy ez is alkalom, hogy férje a Bűnbocsánat Szentségéhez járuljon, mégis ezúttal kitartóan marasztalta, részint a rossz időjárás, másrészt a Corno patak várható áradásától tartva, de legfőképp a rossz előérzetei miatt. Paolo arra hivatkozva, hogy nem tudja értesíteni a partnerét, mégis útnak indult.

(folyt.)

(Alul a megáradt Corno folyó Roccaporénánál)

     Egy magyar orvosnő hálatelt levelében írja: „18 évig szenvedtem csípőbántalmakban. 1991-re már halaszthatatlanná vált egy protézis műtét. Helyzetemet nehezítette, hogy még „fém allergiám” is volt, ezért speciális anyagra lett volna szükségem, melyről addigi tudomásom szerint csak Amerikában lett volna lehetőség. Képtelen helyzetemben elhatároztam, hogy kilencedet végzek Pio atyához.

A tizedik napon beállított egy régi kollégám, aki legfeljebb 4-5 évenként – ha meglátogatott. Anélkül, hogy a gondomat feltártam volna neki, elújságolta, hogy évekig dolgozott a Budapesti Orvostudományi Egyetem Ortopéd Klinikáján U.I. professzor mellett, aki sebészként különféle műanyag- és kerámia protéziseket alkalmazott sikerrel.

Végülis látogatómon keresztül eljutottam a nevezett professzorhoz, aki sikeresen meg is műtött egyetlen óra alatt, holott az ilyen műtét 4-5 órát is eltarthat. Mivel magam is orvos vagyok, meg tudtam kellően ítélni, hogy milyen különös és ritka sikerrel segített rajtam Pio atya.

Belső késztetést éreztem, hogy – mintegy – hálából elutazzam San Giovanni Rotondóba. Azonban utamat is csak csodálatos égi segítséggel tudtam sikeresen lebonyolítani. Köszönöm!

Dr. Gura Mária

Budapest”73                                                                   

(folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

73. Die Stimme P.P., 26. évf./2. nyomán

A kis eredmény, nem eredmény!?
     Paolo duhajságai legtöbbször megtörtek felesége szerető gyengédségén, de nem mindig! A házból gyakran kihallatszottak a férj hangos és néha tettleges durvaságai, de senki sem merte soha szóvá tenni. Ha Ritát óvatosan efelől kérdezték, ő mindig alázatos és szelíd mosollyal hárította el aggodalmukat.
     Rita szülei már nem élhették meg unokáik jövetelét!
     Gyönyörű ikerpár fiaik születtek, Giovanni-Antonio és Paolo-Maria. Ez nagy ok volt a boldogságra és Paolót mélyen meg is érintette, mégsem érezte magát képesnek, hogy életmódján alapjaiban változtasson. Itt-ott, azonban már kezdtek megmutatkozni a lelkületváltás jelei, Paolo egyre kevesebbet maradozott ki.
     Kis eredmény, nem eredmény! Ritának nem csupán kedves, jó férj és családapa kellett, akivel büszkén kiállhat az emberek előtt, hanem olyan társ, akivel együtt állhat majd meg Isten Szent Színe előtt is! Világos volt előtte, hogy a házasság az egymás üdvösségéért ‒ esküvel vállalt küzdés ‒, még akkor is, ha az egyik félre olykor aránytalanul több áldozat hárul!
     És Rita tovább ostromolta az eget. Egy alkalommal, amikor férje késő este ért haza és már röstelkedve osont a házba, meghallotta amint felesége, a feszület előtt mély imába merülve őérte imádkozott. Ez olyan erősen megérintette a szívét, hogy szinte úgy érezte, mintha valami láng gyulladt volna benne. Paolót elkapta a zokogás és bocsánatot kért feleségétől összes vétkéért, erősen megígérve, hogy életmódját nem csak részleteiben változtatja meg, de alapjaiban és véglegesen! 
     A gyermekek már serdültek és apjuk kijelentette Ritának, hogy semmiképp nem engedi fiait a banda-harcos életmódba keveredni és távol tartja őket a klántól. Rita nem győzött hálát adni a Keresztrefeszítettnek és úgy érezte, hogy a házasságának hosszú nagypénteke a Húsvét vasárnapjához közeledik.

(folyt.)

     Minden embert édesanyaként szeretek, ám keserűség szívemnek, ha nevemben a vallások egyenlőségét hirdetik. Mondhatnék-e ilyet, amikor Jézuson kívül nincs üdvösség senki másban, mert más vallás létezik, de Üdvözítőként csak egyedül isteni Fiam adatott az embereknek az ég alatt! Az Atya egyedül Őt igazolta, feltámadásával! Márpedig, aki követhetné az Evangéliumot de nem teszi, aki nem tekint hódolattal a Keresztre, annak kevés esélye van az örök életre!

(Az Istenanya követése 423.)  (Kép: eredeti fotó az internetről: a Szirakúza-i Szűzanya könnyezéséről)

Két levél

     Egy lengyel asszony rendkívüli tanúsága: „Lengyelországban születtem. 1991-ben férjhez mentem egy svédhez, aki protestáns volt ugyan, de biztosított arról, hogy születendő gyermekeink az én (róm. kat.) vallásomat követhetik. Svédországba költöztem, ahol egy év múlva megszületett első gyermekünk.

Férjem ekkor „színt vallott”, és kijelentette, hogy ez az első és utolsó gyermekünk! Három évre rá már teljesen becsődölt a házasságunk és válóper előtt álltunk. Én azonban felfedtem, hogy újabb gyermeket várok, mire férjem ragaszkodott az abortuszhoz.

A puszta gondolat, hogy gyermekemet megöljem – majd’ megőrjített. Férjem brutalitása azonban kényszerhelyzet volt számomra. Május 4-re nyolc hetesen ki lettem írva terhességmegszakításra. Szünet nélkül sírtam és könyörögtem férjemnek, aki szinte megszállottként hajthatatlan maradt.

Ebben az időben, nővérem levelében azt tanácsolta, hogy forduljak imában Padre Pióhoz, kinek életrajzát épp olvasta. Én magam nem ismertem az atya történetét, sem csodáinak hírét, mégis valami benső indíttatásra – vagy talán végső kétségbeesésemben –, de teljes bizalommal fordultam feléje.

Május 4-én aztán a férjem be is hurcolt a Kristianstad-i klinikára, ahol már elő is készítették az altatást. Mielőtt eszméletemet elvesztettem volna, még egyszer Pio atyához fohászkodtam. Estére már otthon is voltam, túl mindenen. Testileg és lelkileg kisemmizve, roppant nyomorultul éreztem magamat.

Május 22-én a klinikáról sürgős értesítést kaptam, hogy újra be kell feküdnöm, mert a kiemelt „abortum” a laborvizsgálatok szerint NEM EMBRIONÁLIS SZÖVET! 29-én férjem újra bevitt a kórházba, ahol a csodálkozó orvosok megállapítása szerint „terhességem 13. hetében vagyok”.

Az abortőr orvos – mentegetve magát – határozottan kijelentette, hogy tízéves gyakorlatának megfelelően vezette le a művi beavatkozást, mégpedig „technikailag kifogástalanul és komplikációk nélkül”.

Férjem természetesen ragaszkodott hozzá, hogy a „korrekciós” beavatkozást azonnal végezzék el. Én azonban energikusan ellenálltam és mielőtt elaltattak volna, minden bátorságomat összeszedve felálltam és kimentem. Tudtam, hogy a CSODA nem fog még egyszer megismétlődni. Visszautaztam anyámhoz Lengyelországba és ott elolvastam Padre Pio élettörténetét. Ennek ellenére a beavatkozás miatt tele voltam aggodalommal, születendő gyermekem testi-lelki egészségét illetően, mellyel a svéd orvosok is megfenyegettek. Amikor e félelmemben is oly sokat imádkoztam Pio atyához, gyakran titokzatos, finom illatot éreztem.

Szeptemberben megvolt a válás, és én teljesen magam alatt voltam. Egyedül az ima adott némi békét és vigaszt lelkemnek.

Október 24-én csodálatos, finom illatot éreztem, mely mint kiderült, Pio atya fényképéből áradt. Ezt követően reggel 2,59 kg-mal megszületett – bár kicsit korábban – szép és egészséges kisfiam.

Mindez máig is oly hihetetlennek tűnik számomra, mint egy furcsa álom. Az orvosi leletek azonban feketén-fehéren bizonyítják, hogy Pio atya mentette meg „halálra ítélt” gyermekemet. Hála érte Istennek!

Elisbieta Nilsson

Simrisham, Svédország”72                                                           (folyt.) Források az I. részben!

___________________________________

72. Die Stimme P.P., 28. évf./3. nyomán

A hitelt érdemlő igazolás

     Ha meggondoljuk, hogy Pio atya látható sebhelyeit fél évszázadig viselte, felmerül a kérdés: miért nem hallgatta meg Isten Pio atya kérését, mint ahogy azt egyszer már megtette?! A láthatatlan stigmákat ugyanis nyolc évig viselte.70

Vajon mi okozhatta a teológiai problémát? Hiszen a sebek hirtelen eltűnte épp oly CSODA, mint létrejötte. Ha ugyanis a stigmák csupán „fizikai vagy pszichés manipuláció” sérülései lettek volna, úgy gyógyulásuk is hosszabb időt vett volna igénybe – nem feledve –, hogy a neves orvosok klinikai felügyelet mellett sem tudták szereikkel begyógyítani. Sőt, a professzorok maguk tanúsították a „képtelen anamnézist”, miszerint a „sebek se nem gyógyulnak, se be nem gyulladnak, holott a fertőzés veszélyei állandóan adottak”! – Tegyük hozzá a nyomatékos tényt: ÖTVEN ÉV ALATT!

Az egyszerű „teológiai” következtetés: „Isten adta, Isten elvette.”

Az Égiek hatalmas horderejű missziót bíztak Padre Pióra, és tudjuk, hogy Isten megbízottjait mindig hitelt érdemlően igazolja. A krisztusi sebhelyek bizonyították a világ számára, Krisztussal való teljes azonosulását. „Pio atya áhított kérése – a sebek láthatatlanságát illetően – csupán halálát megelőzően nyert meghallgatást. Nyolc nappal előtte ugyanis eltűntek lábsebei, egy nappal később pedig kézsebei. Szívsebe viszont csak halála után tíz perccel tűnt el. Mindezek úgy, hogy nyomuk sem maradt, vagyis a szövetek teljesen regenerálódtak.”71

(folyt.) Források az I. részben!

_______________________________

70. Levelek, 466, 469

71. Die Stimme P.P., 25. évf./1. nyomán

     Elszomorít, ha bárki azzal kérkedik, hogy szóltam hozzá! Holott – jó esetben – csak benső monológjait véli „üzenetnek” és ahelyett, hogy a jóra való indítását maga teljesítené, égi szózatként hirdeti azt másoknak! (Az Istenanya követése 425.)

Imával és szeretettel
     Ritát lelki viharaiban és érveiben megerősítette lelki anyja, az Ágoston-rendi kolostor főnöknője is a vele való beszélgetés során. Feltárta előtte a házasság ‒ mint a legnehezebb szerzet ‒ transzcendens vetületét, miszerint bizonyára Isten akarataként találkozott Paolóval, hiszen Jézus azt is mondta: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,13) Senki sem üdvözülhet, ha csak magával törődik és közömbös a rábízott lelkek vesztén.
     Rita ekkor döbbent rá, hogy Paolónak talán ő az utolsó és egyetlen esélye itt a földön, hogy elkerülje az örök kárhozatot. Megerősítette őt ebben, a házasságát mindvégig aggodalommal néző édesanyja is a halálos ágyán: „Mindig igyekezz előbb megérteni őt, mielőtt ő próbálna megérteni téged. Soha ne ítélkezz ‒ ez az Istenre tartozik ‒, inkább bocsáss meg neki, mert ez viszont a te kötelességed!”
     Természetesen Rita is szembesült a kísértő azon „józan” érveivel, miszerint miért kéne megbocsátania annak, aki nem kér bocsánatot, és miért imádkozzon azért az emberért, akit ez láthatóan még fel is bosszant?
     Márpedig a házastársak egymásért való imája ‒ a Szentség révén ‒ sokszorosan nagyobb hatású, mintha bárki más mondaná értük, és természetesen Rita imái sem maradtak nyomtalanok férje elfásult lelkére.
     Paolót egyre nagyobb szorongással töltötte el a kezéhez tapadt rengeteg vér, különösen az, hogy emiatt menthetetlenül a pokolra fog jutni. Már ennek felismerése is biztató volt, ám ez csak fokozta benne a „nekem már úgyis mindegy” csüggedését! Ki is mondta feleségének „lehet, hogy az én lelkemet már késő megmenteni”. Rita volt azonban az az asszony, és következetes nő, aki nem ismert lehetetlent: „Soha nem késő, ha hiszünk és bízunk Isten szeretetében” ‒ válaszolta. És ez a kitartó bizalom adott erőt gondoskodó szeretetéhez, példaadásához. A férjét mindig friss vacsorával várta, aki olykor késő este, gyakran részegen, vérfoltos ruhában tért haza.

(folyt.)

Ita missa est

     1967. május 9-én, nyolcvanöt éves korában meghalt Michele, Pio atya bátyja. Ugyanez év júniusában érkezett San Giovanni Rotondóba az a neves szobrász, Prof. Francesco Messina, aki a domboldali keresztút stációinak megalkotásával lett megbízva.

1968 Padre Pio földi életének utolsó éve. Ekkor már csak tolószékben tudott közlekedni. Többször olyan legyengült állapotba került, hogy még misézni sem tudott, és ez súlyos megpróbáltatás volt számára.

Szeptember 20-án hatalmas zarándok tömeg jelenlétében ünnepelték stigmatizációjának félévszázados évfordulóját. Pio atya mintha végrendeletét fogalmazta volna, mikor így szólt rendtársaihoz: – Vannak pillanatok, hogy úgy érzem, a szívem szakad meg, mikor oly sok szenvedőt látok, s nem tudom enyhíteni szenvedésüket, és amikor azokat a testvéreimet látom, akik a sátán szövetségesei lettek…!”69 Az Úr lelkes munkatársának szavai ezek, azé, aki még akkor is kész volt a lelkeket menteni, amikor „halál nővérünk” már közel volt.

Padre Pio szeptember 22-én hajnali öt órakor mutatta be utolsó szentmiséjét. Zsúfolt templom, aggódó csend és meghatott részvét kísérte az atyát, aki csak nehezen tudta énekelni a misét. Még megáldoztatott egy ifjú párt. Kezei remegtek.

Réveteg szemmel végignézett a hullámzó tömegen, és nem bírta visszatartani könnyeit, amikor az ITE MISSA EST elhangzásakor hatalmas taps tört ki a templomban. Úgy kapták el, mikor az oltárnál összeesett, ennek ellenére a gyóntatószékbe kívánta vitetni magát, hogy néhány embert még meggyóntasson, de még rosszabbul lett.

Cellájába vitték, ahol állandó felügyelet mellett, suttogva imádkozott. Délelőtt tizenegy óra tájban még kihajolt a kórus ablakán, hogy megáldja a várakozó zarándokokat, és integessen „kockás zsebkendőjével”.

(folyt.) Források az I. részben!

__________________________________

69. D. Alimenti, 168

Ne legyünk hiszékenyek!

     A magánkinyilatkoztatások elfogadásában a legsúlyosabb nehézséget a hamis események jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája. Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikus így figyelmeztet erre: „Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.” (Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő. Eger 2000.)

Ez is oka lehet Égi Anyánk könnyezéseinek!

IDE!