HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Magyarok a Loretói Mária-tisztelet terjesztésében 2      Meg kell említenünk II. Ferdinánd királyunkat, aki már fiatalon elzarándokolt Loretóba, és eljegyezte szívét a Loretói Boldogasszonnyal. Felesége 1627-ben fölállíttatja a bécsi ágostonos templomban a Loretói Ház, a Domus Lauretana mását.…

Szólj hozzá!

     Az Istenanya által felkínált eszközök (áldozat, imádság, bűnbánat), látszólag haszontalanok és nem hatékonyak a racionalizmusra nevelt újkori ember szemében, ennek ellenére előbb-utóbb mégis mindenki fog imádkozni, mert mindenki eljut az igazság ismeretére (1Tim 2,4), csak nem mindegy, hogy…

Szólj hozzá!

Miként keletkezett a legenda Mária jeruzsálemi haláláról és sírjáról? 1      Az évek során az irodalmi és egyháztörténelmi harc természetesen nem csitult a kérdés körül, még akkor sem, amikor az efezusi Mária Ház ügye rendeződni látszott. A nagy kérdés az újszövetségi exegéták (bibliamagyarázók)…

Szólj hozzá!

Magyarok a Loretói Mária-tisztelet terjesztésében 1      Ismert, hogy 1571-ben Lepantónál összecsapott a keresztény Európa a muszlim világ tengeri ármádiájával. Az európai gályák fővezére megsemmisítő győzelmet aratott a török felett. Miután a győzelmet október első vasárnapján vívták ki, az…

Szólj hozzá!

     A kilencnapi szigorú böjt után így szólt: „Hívj meg asztalodhoz vendégnek szerény reggelidhez! Ne légy közömbös, mert akkor azt kell hinnem, hogy kelletlenül teszed Értem. Hozd el gyengeségeidet Hozzám. Nehogy azt hidd, hogy ez nem érdemszerző! Ismerlek Én nagyon jól. Nyitott könyv Előttem…

Szólj hozzá!

      A fatimai jelenések súlyos történelmi események kezdetével estek egybe (a háború, a bolsevizmus megjelenése, s később a nácizmus új pogánysága), így azokat értelmezhetjük sorsdöntő figyelmeztetésként. Sarugi Szent Jakab   (más néven Jacob von Batné) († 521) szuggesztív kifejezése Máriáról ‒…

Szólj hozzá!

A török állam akadékoskodása     Folytatva az efezusi Meryem Ana történetét, a területet a török vámhatóság egyszerűen kisajátította azon az alapon, hogy a nevezett terület „hegy” – ennél fogva tehát – állami tulajdon! Be kellett tehát bizonyítani, hogy a Panaya Kapulu már eredetileg is beépíthető…

Szólj hozzá!

Magyarok zarándoklatai 2      1514-ben Pécsváradi Gábor szentföldi útja során Loretóban is megfordult, latin nyelvű beszámolójában emlékezett meg Szűz Mária házáról. Nem akasztották meg a magyarországi zarándoklatokat sem a török háborúk, sem a hódoltsági viszonyok, sőt erős törökellenes jelentése…

Szólj hozzá!

     A Szűzanya: "Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni rajtatok, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal…

Szólj hozzá!

    Szent II. János Pál pápa szavaival összefoglalva: «Ez az üzenet (a fatimai) különösen is szól a XXI. század emberéhez, hiszen ezt a kort (a XX. századot) megjelölte a háború, a gyűlölet, az alapvető emberi jogok áthágása, az emberek és a népek hatalmas szenvedései és végül az Isten elleni harc,…

Szólj hozzá!

A törökök, mindig törökök maradnak!     A történelem viharai a felfedezett Mária-szentélyt követően sem csillapodtak, és a hadi cselekmények nem kímélték a Szűzanya Efezusi Házát sem!     Az 1914-es év gyors véget vetett a zarándoklatoknak és egészen 1927-ig nem tartottak Szentmisét a Kápolnában. Az…

Szólj hozzá!

Magyarok zarándoklatai 1      A magyarok loretó-járása még a középkorban elkezdődött, ugyanis a Rómába zarándokoló magyar búcsúsok rendszeresen útba ejtették Loretót is. Örömteli és elmélkedésre érdemes a Názáreti Ház magyarországi vonatkozása! Az, hogy először a Magyar Királyság területére hozták…

Szólj hozzá!

    Papi vélemények szerint a Szeretetláng Lelki Napló a lelki irodalom gyöngyszeme. A Mária-korszak üzenetei közül bensőséges párbeszédeivel és a felkínált többletkegyelmével, a legnagyobb mértékben valósítja meg a Jézus iránti imádó áhítatot és a tökéletes Mária-tiszteletet. Mai előadásomban ezt…

Szólj hozzá!

     Egy teológiai olvasatban az idők jeleit, a világháborúkat és a totális háborút a rossz elmélyüléseként, a bűn elterjedésének valódi jelképeiként láthatjuk, amelyet először hatalmas méreteiről, világméretű szinten megnyilvánuló borzalmairól veszünk észre. Ezek nyilvánvalóvá teszik a globálisan…

Szólj hozzá!

Az egyházi állásfoglalás     Szűz Mária efezusi házának hitelességét Msgr. Andrea Policarpo Timoni szmirnai érsek 1892. november 1-i helyszíni vizsgálata 14 résztvevővel alapozta meg, közöttük volt P. Poulin és P. Jung is. A jegyzőkönyvben mindnyájan vallották: „Afelé hajlunk, hogy a Panaya Kapulu…

Szólj hozzá!

A tudomány megerősítette, hogy angyalok vitték Loretó-ba a Názáreti Miasszonyunk házát 2.     Az előzőkben említett "légi szállításokat" sok szemtanú, köztük tengeri halászok is látták – olyannyira –, hogy a régió számos püspöke jóváhagyta a csodás átszállítások tiszteletét.Mígnem VIII. Orbán pápa…

Szólj hozzá!

      Sajnos, modern világunkban az üdvözülni akaró ember hitét az elerőtlenedés súlyosan veszélyezteti. Az egyébként jó szándékú hívek is ‒ a korszellem jegyében ‒, ezt-azt átvesznek a világ mentalitásából, miközben észre sem veszik, hogy ennek folytán az erejük megfogyatkozik a saját és mások…

Szólj hozzá!

Az  elkövetkező öt részes sorozatomhoz tbk. felhasználtam a"Boldog Ferenc és Jácinta" c. fatimai folyóirat 2004. I-II. számát, valamint a Mária Rádióban elhangzott előadásaim szövegrészleteit!      2017 a Fatimai Jelenés 100. évfordulója volt. Október a Fatimai Napcsoda hónapja. 1917. október 13-án…

Szólj hozzá!

Epizód Mária efezusi életéből (B. Emmerich Katalin írása nyomán) 2     Efezusi léte utolsó idejében azt láttam, hogy Mária egyre csöndesebb és bensőségesebb lesz, szinte semmi táplálékot sem vett többé magához. Úgy tűnt, ez már csak a látszat, hogy itt van még, a lelke mintha már odaát lenne. Azt…

Szólj hozzá!

 Az alábbiak forrása: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 34-36. oldal. (Részletek), 1996. május 13. A biztos út      "...Fatimában, a Cova da Iriában történt 1917. május 13-án, eljöttem az égből,…

Szólj hozzá!

         A Szeretetláng lelkiségét illusztrálják az Úr, Lelki Naplóban elmondott szavai: "Szeretném ha azt, amit most mondok leírnád és kezéhez juttatnád azoknak, akiknek nagy szükségük van erre, hogy eligazodjanak! Szenvedéseiket ajánlják fel engesztelésül a lelkekért. Segítsetek hordozni…

Szólj hozzá!

A tudomány megerősítette, hogy angyalok vitték Loretó-ba a Názáreti Miasszonyunk házát 1.     A kérdés, hogyan emelkedett fel alapjairól a Szent Ház, és miként érkezhetett meg épségben mintegy 2000 mérföldnyire, ahol a mai napig megmaradt?Az olaszországi Staggia Senese „Amici del Timone” Kulturális…

Szólj hozzá!

Epizódok az Istenanya efezusi életéből (B. Emmerich Katalin írása nyomán) 1     A Szűzanya imafülkéjében volt egy feszület fából, melyet a magaslatba erősítettek, mint Krisztus keresztjét a Kálvária sziklájába. A lábánál pergamencédula volt, amire írva volt valami, azt hiszem, Krisztus szavai. A…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

          Többen kérdezték tőlem, hogy egészen pontosan, miben is áll – mi a lényege – a Szeretetlángnak a gyakorlatban? Nos, a Szeretetláng nem egy – ma oly divatos – üzenet, mely zarándoklatra hív vagy imádkozásra, nem is a Mária-tisztelet egy újabb formája, még csak nem is egy újabb kegyelem…

Szólj hozzá!

A Szentszék elismeréseként bazilika épült a Szent Ház fölé!      1469-ben II. Pál pápa (1464–1471) templomot építtetett késő gótikus stílusban a Loretói Szent Ház fölé a kis kápolna köré pedig falat építtetett. VII. Kelemen pápa (1523–1534) sok mindent lebontatott, és egy nagyobb méretű templom…

Szólj hozzá!

Jézus Anyja élete végén Efezusban lakott      Különös jelentősége van a helyi hagyományoknak. Az Efezustól keletre fekvő hegyekben, Panaya Kapulutól nyolc kilométernyire fekszik Kirkindzse (ma Szerendzse) falu. A görögök Kisázsiából való kiűzéséig (1922) négyezer ortodox keresztény lakta.      Ők…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása