HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

https://youtu.be/lXI_SxcApV8 Elmélkedések a Szűzanyáról. A Szeretetláng üzenetének kérése és ígérete A Szűzanya minden jelenésében a szentolvasó imádkozását kérte. Hogyan mondjuk a rózsafüzért a Szeretetláng betéttel?

Szólj hozzá!

A Boldogságos Szűz Mária közbenjáró szerepe 2      Milyen ellenszolgáltatást vár el tőlünk a Szűzanya ahhoz, hogy kegyelmi kiváltságaiban részesülhessünk? (A szerk. összeállítása!): 1. Törekednünk kell az állapotunknak megfelelő tisztaságban élni. 2. Viseljük a Kármelita Skapulárét, valamint…

Szólj hozzá!

Lúcia nővér tanúsága 1      1917. május 13-án a Szűzanya ezzel zárja üzenetét: «Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, hogy a világ békéjét és a háború befejezését kieszközöljétek!».     Miért kérte tőlünk azt a Szűzanya, hogy rózsafüzért imádkozzunk, s miért nem azt, hogy menjünk mindennap misére?…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/GqyMIrIEcKQ Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy úm. időtálló-e a Szeretetláng üzenete? Gamáliel rabbi evangéliumi szavai: "ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le." (Apcsel 5,38-39)

Szólj hozzá!

A Boldogságos Szűz Mária közbenjáró szerepe 1      Meg kell említenünk Szűz Máriának a tisztítóhelyre való édes befolyását, aki erről Szent Brigittának ezt mondta: Én vagyok az anyja és királynéja mindazoknak, kik a kiengesztelődés helyén vannak. Imáim megédesítik szenvedéseiket, melyekkel vétkeik…

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 4      Térjünk vissza most a rózsafüzér bibliai és liturgikus vonásához, s vegyük szemügyre a könyörgést, amelyet az üzenet tanított, hogy minden tized végén mondjuk el. Ilyen könyörgéssel a szentmisén is találkozunk, mivel a liturgia szabályai szerint a szent áldozatot a…

Szólj hozzá!

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS 1386. június 24-én született az olaszországi Capestrano városkában. Apja német zsoldoskapitány volt, akit hét évesen elveszített. Otthon nagyon tehetséges tanulónak mutatkozott, majd Perugiában jogot tanult, és egy ideig bíróként dolgozott. Később Perugia és környéke…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/sXzRQ8ZJEqU Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír? Ezt XII. Piusz és Szent II. János Pál pápák is megválaszolták!

Szólj hozzá!

Tagadható-e az emberiség hármas egysége? 2      Szent Domonkos mondta rendtársainak haldokolván: „Ne sírjatok, hasznosabb leszek nektek halálom után, és hatékonyabban segítlek majd titeket, mint életemben” (KEK 956).    Mivel a 16. század reformátorai megtagadták ezt a tant, nemcsak az Egyház…

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 3      Az «Ember Jézus Krisztus» a mi Közvetítőnk természet szerint − az emberi természet szerint, amelyet Szűz Mária méhében öltött magára. Ám Krisztus nem azért lett ember, hogy az emberiségnek egyetlen megmaradt túlélője legyen, hanem hogy «elsőszülött [legyen] a sok…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/MyD_SfWWTik Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír? Talán azért, mert egyre kevesebb tiszteletet tanúsítunk Fiának a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, és egyre inkább elhagyjuk az egykor még kötelező "imádás gesztusait"!

Szólj hozzá!

Tagadható-e az emberiség hármas egysége? 1      Bizonyára sok ember hal meg bocsánatos bűnökkel. Így nem méltók arra, hogy azonnal a mennybe kerüljenek, ám nem lenne igazságos, ha elkárhoznának. Kell lennie egy közbülső állapotnak is, ahol a büntetés arányos a vétekkel, melytől valamiképp…

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 2      A Miatyánkot, amelyet minden tizedben elmondunk, Jézus Krisztus tanította nekünk, amikor tanítványai arra kérték, tanítsa őket imádkozni: "Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." (Mt 6,9). Ezzel ez az ima – amellyel minden tizedben Istenhez…

Szólj hozzá!

BÍZZÁL A RÓZSAFÜZÉR EREJÉBEN https://youtu.be/UG1uYRU1JQE 3 perc 20 mp

Szólj hozzá!

https://youtu.be/SB8D-44ieUI Elmélkedések a Szűzanyáról és a rózsafüzér imádságról A rózsafüzér a feszületre irányul, Tőle indul és Hozzá érkezik, hiszen Krisztusban összpontosul a hívek imádsága.

Szólj hozzá!

Hogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 5      Szent Fausztina: Örök Atya! Tekints irgalmas szemmel a tisztítótűzben szenvedő lelkekre, akik Jézus irgalmas Szívébe be vannak zárva. Kérlek Szent Fiad keserves kínszenvedéséért és mindazért a keserűségért, ami legszentebb lelkét eltöltötte, mutass…

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 1      A Szűzanya rögtön az 1917. május 13-i jelenés alkalmával azt kérte: "Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért", s ezt a kérést októberig minden hónapban megújította.     Ha felidézzük, Isten milyen állhatatosan ajánlja a fatimai üzenet által a rózsafüzér imádkozását és…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/5EaIhupSLHM Elmélkedések a Szűzanyáról és arról a fájó kérdésről, hogy miért sír? A néma anyai könnyek a legbeszédesebbek.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Hogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 4      Montforti Grignon Szent Lajos írja: Egy Alexandra nevű nemes úrhölgy, akit megtérése után maga Szent Domonkos vett fel a Rózsafüzér Társulatba, halála után megjelent a Szentnek, kérve Őt, hogy Rózsafüzér Társulatában imádkozzanak érte, mert a…

Szólj hozzá!

 A pápák ajánlásai 15      Talán olyan is van, aki attól fél, hogy hangsúlyozott máriás jellege miatt a rózsafüzér kevésbé ökumenikus. Valójában a rózsafüzér Isten Anyja tiszteletének azt a tiszta formáját képviseli, melyet a Zsinat hangsúlyozott: a keresztény hit krisztológiai központjára irányuló…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/XpPOvla0CQg Elmélkedések a Szűzanyáról és arról, hogy jelenéseivel megérintette-e az emberi szíveket és elérte-e anyai célját? Napjainkban, a megelőző századok új eszméinek és fogalmainak a "gyümölcseit" szenvedhetjük, amelyek mind a hit pusztításának és az emberi élet…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Hogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 3      A Szeretetláng Lelki Napló tanítása, hogy böjttel, imádsággal és Szentmise látogatással (amikor az nem kötelező), kiszabadíthatjuk a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, akik üdvözültként visszasegítenek bennünket földi életünkben! Az Üdvözlégyekben…

Szólj hozzá!

A pápák ajánlásai 14      Azoktól, akik azt mondják, hogy a rózsafüzér elavult és monoton imádság, azt kérdezem: van-e élő dolog, amely nem ugyanazoknak a cselekedeteknek az ismétlése által él?Isten teremtett mindent, ami létezik, de úgy, hogy fennmaradásuk érdekében ugyanazok a cselekedetek…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása