1903 májusában, egy kollegiális helyettesítésként lehetősége nyílt, hogy orvosként kísérje el a betegek zarándoklatát Lourdes-ba. A vonat a közel 300 zarándokkal május 26-án hagyta el Lyont.
Az indulás előtt Dr. Alexis Carrel kivizsgálta a legrosszabb egészségi állapotban lévő zarándokokat, köztük az 1879-ben született Marie-Louise Baillyt. A lánynál 21 éves korában kezdtek mutatkozni a tüdő és emésztőszervi tuberkulózis tünetei, mely 1901 végére egyre súlyosabbá vált. Hasa egyre jobban megdagadt, táplálékot alig tudott magához venni és 
egyre nagyobb fájdalmai voltak. Az orvosok lemondtak róla, Marie ennek ellenére mondogatta, hogy meggyógyulhat még, mert álmában a Szent Szűz ezt a meggyőződést keltette benne. „A Szent Szűz kieszközli nekem ezt a kegyelmet, mert gyógyulásom egy személy megtérését is segíti majd” – hajtogatta. Szenvedéseit felajánlotta Istennek, ateista unokafivér megtéréséért, aki újságíró volt és ezzel sokat ártott a lelkeknek. Mellesleg a szülei és a bátyja is ugyanebben a betegségben haltak meg és ezt ő is tudta, mégis minden elviselhetetlen fájdalma ellenére, ragaszkodott ahhoz, hogy Lourdes-ba utazhasson a betegeket szállító vonaton. Végül a környezete beleegyezett, mert kérését a halála előtti utolsó kívánságának tekintette.
Közben a vonat haladt, késő estére a lány fájdalmai elviselhetetlenek lettek és úgy nézett ki, hogy Marie Bailly állapota a végső stádiumába jutott. A beteg már képtelen volt felülni, vért köpött, gyakran hányt, a hasa erősen meg volt duzzadva. Mindamellett, hogy szörnyen szenvedett, erőtlenségében is sokat imádkozott, unokafivére megtéréséért. Carrel morfiuminjekciót adott neki, hogy enyhítse kínjait. Marie azonban még hallotta a megjegyzését: „Oktalanság volt a beteget utaztatni ilyen állapotban. Minden pillanatban meghalhat.”
Az orvos felmérte a lány kétségbeejtő állapotát és mindent feljegyzett.
(folyt.)
