HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HARMADIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján! Amen.

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

22.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

355gyermekeim_530_2.jpg

Szólj hozzá!

p_-francesco-bamonte-_220.jpgRészlet Francesco Bamonte: MEGSZÁLLOTTSÁG ÉS ÖRDÖGŰZÉS Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? c. könyvéből (IHTYS, Nagyvárad 2016. ‒ A/5 200 oldal)

A DÉMONOK NINCSENEK JELEN MINDENÜTT
     Az emberi test térbeli kiterjedésénél fogva meghatározott helyen található. Mivel a démonok tisztán szellemi lények, nem rendelkeznek térbeli dimenzióhoz kötődő testtel. Amikor tehát külsőleg vagy belsőleg jelen vannak egy helyen, testben vagy tárgyon, nem fizikai valójukban mutatkoznak Ők (hiszen mint mondtuk, ilyennel nem rendelkeznek), hanem tevékenységük által; más szóval, ott vannak, ahol tevékenykednek.(16) Ezzel magyarázható, hogy egy démon egyidejűleg több személy testébe is behatolhat és molesztálhatja azt; ez esetben a több emberi test egyetlen helyet alkot, ahol a démon közvetlenül fejti ki tevékenységét. Nem szabad azonban abba a tévedésbe esnünk, hogy hiszünk a gonosz lélek mindenütt-jelenvalóságában. Egyedül Isten mindenütt-jelenvaló! A démon, bár anyagtalan létezőként nem helyhez kötött, mégsincs jelen mindenütt. Jelenléte a működéséhez kötött, amely ‒ véges lényről lévén szó ‒, szükségképpen korlátolt.
     Az Evangéliumokból tudjuk, hogy az ellenkezője is előfordulhat: "több démon is lehet egyetlen testben(17); ez esetben azt mondhatnánk olyan, mintha több helyen lennének jelen egyszerre; s ha a démon több testre is képes egyidejűleg kiterjeszteni a tevékenységét (következésképp a jelenlétét ill. a helyét), akkor képes azt egyetlen testrészre is korlátozni. A démoni tevékenység bizonyos testrészre történő korlátozódásával összefüggésben elmondható, hogy figyelembe véve a gonosz lelkek eltérő »tökéletességi« fokát, adott esetben az illető démon hatalma korlátozottságának természetes megnyilvánulása lehet, ha nem képes azt az egész testre kiterjeszteni".(18) 
.........................................................................................
16. "Ad primum ergo dicendum quod incorporalia non sunt in loco per contactum quantitatis dimensivae, sicut corpora, sed per contactum virtutis" ("Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy a nem-testi dolgok nem úgy vannak helyben, mint a testek: nem kiterjedéssel rendelkező mennyiségi érintkezés folytán, hanem hatóerejük által érintkezve vannak helyben"). (Vö. Aquinói Szent Tamás S. Th., 1, q. 8, a. 2, ad 1
(A teológia foglalata, I. rész, Gede Testvérek, Budapest, 2002, 60. o.) A testetlen lények ‒ vagyis az angyalok és a démonok ‒ képesek hatni a testre, s ezt valóban meg is teszik. Ahhoz azonban, hogy megtehessék, valamiképpen meg kell érinteniük a testet, s ez csak a második módon lehetséges, vagyis per contactum virtutis.
17. Mária Magdolnát hét démontól szabadította meg Jézus (vö. Lk 8,2). Amikor pedig kiköt a gerázaiak földjén, megkérdezi a démont: "Mi a neved?" Az így válaszolt neki: "Légió a nevem, mert sokan vagyunk" (Mk 5,9). Más alkalommal így figyelmeztet: "Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és megnyugvást keres, de nem talál. Akkor azt mondja: Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is." (Mt 12,43-45; vö, Lk 11,24-26).
18. Vö. C. Balducci, Gli indemoniati, Coletti Editore, Roma 1959, 33.

teen_530.jpg

Szólj hozzá!

A sötét demokráciák

     Az előzőkben említett "felvilágosult" tettek, csupán csak előjátékai voltak a 19-20. századi nagy tömegmészárlásoknak, amelyek fő célpontja mindig a katolicizmus volt. Csak a huszadik században, több keresztényt gyilkoltak le, mint a megelőző 19 évszázadban összesen! Ennek tudatában akkor miről beszél az, aki sötétnek nevezi a legsikeresebb ezer évet? A "felvilágosodott'  bírálók vagy egyszerűen nem tudnak róla, mert nem tanulták, nem olvasták, vagy maguk is elkötelezettjei az antihumánus, antikeresztény - egyszóval: antikrisztusi törekvéseknek! Aztán, hogy ezt épp milyen "humánus" eszmeiségnek nevezik: marxizmus-leninizmusnak, sztálinizmusnak, hitlerizmusnak, maoizmusnak, vörös khmernek, szocializmusnak vagy csak egyszerűen népidemokráciának – az a vértanú százmilliók szempontjából – teljesen közömbös!

     Egy ilyen ideológiai fertőzéstől elvakult embernek nehéz megmagyarázni azt, hogy a középkori világrend hogyan állhatott fenn ezer évig? Különösen azon szajkózott hazugságok mellett, hogyha a korlátlan hatalommal bíró egyház megakadályozott mindennemű fejlődést? Itt most kitérhetnék arra, hogy a kolostorok milyen szerepet töltöttek be a gazdasági-technikai fejlődésben, a közoktatásban, amikor is az ember tökéletes egyensúlyban állt a rendelkezésére álló erőforrásokkal, ugyanis gazdasági és ökológiai szempontból ez az időszak az emberi történelem aranykorának tekinthető. Szemléltető példaként hozható fel a franciaországi Cluny-i bencés apátság, melynek területén iskolák, iparos-képzés, tervszerű mezőgazdaság működött és kórházak létesültek a nép számára! Így nem véletlen, hogy a Francia Forradalom, elsőként rombolta porrá az egészet, szociális intézményeivel együtt! (A tisztelt Olvasó, ha teheti, utazzon el Cluny-be és nézze meg az apátság romjait, az eredeti makettjével! Milyen volt, mit működtetett az Egyház, és miért kellett lerombolni!?) (Képünkön a Cluny-i Apátság rekonstrukciós rajza.)kompetencia-13_orszagos_meres-06.jpg
     Olykor persze előfordul, hogy a ma történészei finomabban és pontosabban fogalmaznak, mert tudják, hogy a "sötét" középkorban ment végbe az a sokoldalú fejlődés a társadalmi élet minden területén ‒ a technikában, a gazdaságban, a társadalomszerveződésben, a politikai struktúrában, a tudományban! Ekkor szerveződtek meg ugyanis azok a nagy európai egyetemek, amelynek eredményeképpen az újkorban Európa lett a világ vezető keresztény civilizációja. (Még ha a "felvilágosodás" eszméin kinevelt újkori Európai Parlament tagjai ezt nem hajlandóak elismerni az Európai Alkotmány preambulumában!)

(A sorozat 25-én folytatódik!)

_felvilagosult_nepirtas_o.jpg

Szólj hozzá!

Szeptember 21.
     Máté apostol, másik nevén Lévi egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Márk evangéliuma szerint Alfeus fia volt, adószedő és vámos Kafarnaumban. Találkozván Jézussal felhagyott munkájával és követte (Mt 9,10, Lk 5,23). A Úr legszűkebb tanítványai köréhez tartozott, tehát azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést.
matthew7_530.jpg     A hagyomány szerint Jézus halála és feltámadása, az apostolok szétszéledése után előbb Palesztinában, majd Etiópiában hirdette az örömhírt, ahol Kandaké királynő kincstárnoka -- akit az ApCsel szerint Fülöp diákonus keresztelt meg -- fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok Mátét tanácsolta urának. Ő föl is támasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy jöjjenek Mátéhoz, aki az egy Iga z Isten Igéjét tanítja.
Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Ezután Egippus király meghalt és utóda, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Mivel a frigy egyetlen akadálya az apostol volt, a király megölette: ima közben leszúrták hátulról, illetve bárddal fejezték le.
Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.
     Máté neve alatt maradt fenn egy evangélium, mely Jézus életét foglalja össze születésétől egészen feltámadásáig. Ő jegyezte le közvetlen tapasztalata alapján a Megváltó szavait és cselekedeteit, s így az evangéliumok sorában időrendben az ő írása áll az első helyen.
     Máténak köszönhetjük Krisztus szavainak és beszédeinek alapvető forrását. Az evangélium utolsó mondatai összefoglalják az Üdvözítő szándékát, aki a bűnösökért jött, hogy Isten irgalmát hirdesse és megmutassa az embereknek. Apostolait azért küldi szerte a világba, hogy minden népnek elmondják az irgalom evangéliumát: „Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá mind a népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,18-19).
matthew-and-the-angel-3.jpg     Máté apostol és evangélista névünnepét már a legkorábbi vértanúakták szeptember 21-re tették. Rómában a XI. századtól ez a nap a hivatalos emléknapja. Apostoli jelképe az angyal.
     A néphit szerint Máté napján kezdődnek az őszi viharok. Szent Máté apostol ünnepe jelentős időjárási fordulónap, az őszi búzavetés kezdete.
     Testét 954-ben vitték Keletről Salernóba, ahol ma is őrzik (Ld. lent). A keleti keresztények november 16-án ünneplik, a koptok október 9-én.

Istenünk, te mérhetetlen irgalmaddal apostolaid közé választottad Mátét, a vámost. Add, hogy példája és közbenjárása támogasson minket, és Téged követve, hűséggel ragaszkodjunk az Evangéliumhoz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

A Magyar Kurír nyománmate_apostol_sirja_salernoban530.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

MÁSODIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját!
Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

21.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

354tartsatok_bunbanatot_530_1.jpg

Szólj hozzá!

A "felvilágosult" humanizmus diadala?

_comiegnei_karmelitak.jpg     Végső soron, a renesaince esetében is szellemi újjászületésről beszélünk, de ateizmus nélkül! És ezt valamiképp egybe-mossák a felvilágosodás korával. Pl. a "nagynak" titulált Francia Forra-dalom tömegmészárlá-sairól, a teljes falvak kiírtásáról hallgatnak (pl. Vendée-i genocí-dium). Volt, hogy 48 óra alatt három katoli-kus püspököt és több mint 200 papot gyil-koltak meg (szeptem-beri vérengzés). Vagy Nantes-ban, az elfogott szerzeteseket, papokat és apácákat meztelenre vetkőztetve, párosával egymáshoz kötözték és a forradalmi ítélőszék „víz alatti házasságra ítélte” őket. Több mint 6000 embert fojtottak vízbe.
     Lyon-ban, Joseph Fouchet „a lyoni mészáros” parancsára 1900 keresztényt lőttek agyon. A francia törvényhozás közben elrendelte a szobrok, képek és harangok eltávolítását a templomokból, valamint könyvek elégetését. Mi volt az "sötétség", ha nem az, hogy bevezették az Ész kultusz ünnepét, melyet a Notre Dame székesegyházban tartottak meg, melyet az Ész Templomává neveztek ki. Az oltárra egy meztelen kurtizánt állítottak, mint az "Ész istennőjét”. A korabeli beszámolók szerint a templomi szertartás orgiába torkollott, az oltári kelyhekből ivott pálinkától rúgtak be. Miseruhákba öltöztetett szamarakon lovagolva, szentségtartóval a kézben a kocsmák ajtaja elé álltak, és a kocsmáros háromszor is megtöltötte nekik az áldozókelyheket. A menetet feszületekkel, szenteltvíztartókkal és füstölőkkel megrakott öszvérek zárták… A házak udvaraiban fából készült szentek szobrait és feszületeket égettek. A máglyák lángjai a második emeletig csaptak fel, s az ablakokból tűzbe hajították a jakobinizmus által elítélt könyveket.
     A parádé szervezője, a kommün ateista ügyésze, Chaumette örömmá-morban úszott, azt hitte, hogy sikerült Istent kiűznie a világmindenség-ből…_eug_ne_delacroix_la_liberte_guidant_le_peuple.jpg

Szólj hozzá!

49437.jpg     A garganói eseményeket követően száz évre, 590-ben Rómában hatalmas pestisjárvány pusztított. A városban tomboló járvány megszűnéséért Nagy Szent Gergely pápa könyörgő körmenetet tartott. Ekkor a Hadrianus császár síremléke feletti vár tetején meglátta Szent Mihály arkangyalt, amint angyalok éneke közben a büntetés kardját visszahelyezte hüvelyébe: ezzel jelezve a járvány végét. Gergely utóda, Bonifác pápa ennek emlékére az erődítmény tetejére hatalmas Szent Mihály bronzszobrot készíttetett. Ettől fogva nevezték a különös építményt, Angyalvárnak.
     Az alapépítmény egy 84 méter élhosszúságú négyszög, amelyen egy 60 méter átmérőjű monumentális henger áll. A henger belsejében egymás alatt 4 kamra található (legalul a sírkamra), melyeket spirális folyosó vesz körül. A későbbi évszázadokban katonai erőddé alakították a mauzóleumot.
     Az avignoni fogságból hazatérve a pápák az Angyalvárat választották fellegváruknak. IX. Bonifác pápa kezdte meg az épület átépítését 1393-ban. VI. Sándor négy bástyát építtetett az alapnégyszögre. Ide menekült VII. Kelemen pápa, amikor a protestáns V. Károly zsoldoshadserege 1527-ben elfoglalta és kifosztotta Rómát olyan módon, hogy az értelmetlen pusztítás és gyilkolás, párját ritkítja a történelemben (Sacco di Roma). Évszázadokon át az Angyalvár volt a város legjelentősebb erődje és a pápák végső menedéke.
     Nyugodtabb időkben az Angyalvárat a pápák nyári laknak használták.

angyalvar.jpgcastello_12_03_18.JPG

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)

1201019642Jp0w7N.jpg     A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz, a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek. Mindenesetre meg kell említenünk legalább a másik két főangyalt is – a többiekről nem is beszélve –, Szent Gábrielt (Isten hírvivőjét) és Szent Ráfáelt (Isten orvosát). De most Szent Mihállyal szeretnénk bővebben foglalkozni! 
7arcangelesv530.jpg    A Szent Mihály imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források és a bizonytalanságot tovább növeli a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.

leoxiiipic1.jpg

     „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével, (hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa) fölemelte fejét és tekintete összpontosult valamire. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról s félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire!’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.” A pápa tehát rendeletet hozott arról, hogy minden Szentmise után – az egész világon –, MINDIG mondják el az általa írt Szent Mihály imát!!!

     Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami, melyet megnyugtatóan igazolni nem lehet.
Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl (amit a II. Vat. Zsinat előtti olvasott misék után volt kötelező elimádkozni), XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.
     Itt most leközlöm az egyszerű nép által is napjában többször mondható imát, mely pápai áldással van ellátva és különösen hathatós! Ajánlom mindazok figyelmébe, akik maguk-, szeretteik-, az Egyház és hazájuk sorsát őszintén szívükön viselik! FORRÁS nyomán.

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.

Amen. szent mihaly (1).jpg

Szólj hozzá!

20.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

353az_isteni_buntetes_530_3.jpg

Szólj hozzá!

Felhasznált irodalmak: 1) forrás ; 2) forrás ; 3) forrás ; 4) forrás ; 

5) Huber Lipót: A spanyol inkvizícióról
6) Szeressétek egymást - katolikus evangelizációs magazin 12. szám 2014. (Grzegorz Kucharczyk cikke)

medievalbuilders_zps9a78796d.jpg     A III. vagy V. századtól egészen a XV. századig terjedő időszak "sötét" középkor minősítését, a reformáció, majd a felvilágosodás sulykolta a köztudatba. A Katolikus Egyháztól további elszakadók és az ateizmus liberalista terjesztői már nemcsak átvették ezt a fiktív fogalmat, de sokkal pejoratívabb, lejáratóbb értelemben használták.
     A középkort megvető szemlélet csak oly módon lehetséges, ha minden objektivitás és "felvilágosult" tudományos hozzáállás nélkül, a kereszténység kultúrtörténeti jelentőségét semmibe véve, csak a negatívumokat sorolják és nagyítják föl. Mindezt persze úgy, hogy a későbbi-, saját koruknak vagy a "sötét újkornak" csak a pozitívumait látják, holott aligha köszöntött az emberiségre valaha is akkora sötétség, mint épp a felvilágosodás által! (A képen a középkori építészet egyik fennmaradt remeke, a Paray le Monial-i katedrális Franciaországban.)

paray-le-monial-1.jpg

Szólj hozzá!

49437.jpg     Szent Mihály főangyal a jelenésével elérte, hogy az használhatatlannak tűnő, kietlen és ijesztő sziget, az imádság és a zarándoklat helyévé váljon! (Csak megjegyezzük, hogy a „nagynak” mondott Francia Forradalom idején a bencések közül sokakat kivégeztek, a kolostort bezárták és politikai börtönné alakították át, mely egészen 1863-ig működött! Lám-lám ilyen a liberális vélemény és szólásszabadság”!)
     Mont-Saint-Michel szigete és kolostora, ma turista és zarándokhely. A kolostor legmagasabb központi tornyán, Szent Mihály arkangyal fénylő szobra áll.
mont_st_michel4.jpgA Szent Mihály kegyhelyeire látogatók elsősorban az Istennel való kiengesztelődés kegyelmében részesülnek. Ha megfelelő lelkülettel érkeznek, megtapasztalnak valamit Isten és a mennyei seregek vezérének a fenségéből és átélik egyszerre saját nyomorúságukat és Isten irgalmát. És felajánlva magukat Szent Mihálynak, biztosabb léptekkel járhatnak azután a mennyország felé vezető úton, amelynek kapujában a Paradicsom legfőbb angyali fejedelme várja majd őket.
     A magyar néphagyományban Szent Mihály ott van a haldoklók mellett, segít itt hagyni a földi világot, átkíséri a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés.
Szent Mihály emléknapja: szeptember 29.

Mont-Saint-Michel szigetét az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.accueil_slide_530.jpgszent_mihaly_mont_saint_michel.jpg

Szólj hozzá!

19.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

352a_szent_szuz_530_2.jpg

Szólj hozzá!

Miért kiabálunk egymással, ha dühösek vagyunk?

miert_miert_13.jpg     Egy gyakran hangosan vitatkozó házaspár, akik maguk is csodálkoztak hirtelen indulataikon – mert szerették egymást –, felkerestek egy szent remetét, hogy tanácsot kérjenek tőle.
A szent ember meghallgatva őket, mosolyogva fordult hozzájuk és megkérdezte:
‒ Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A házaspár elgondolkodott, majd az egyikük így szólt:
‒ Amikor elveszítjük önuralmunkat a másik dolgai miatt, akkor óhatatlanul kiabálunk.
‒ De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz ‒ mondta a remete.
A házaspár nem talált választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
‒ Amikor az emberek feldühödnek egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt hangoskodniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, lágyan beszélnek, mert a szívük közel áll egymáshoz, hiszen nincs köztük távolság. Tán nem így van veletek az egymás felé áradó szeretet perceiben? Mert amikor annyira egy helyen van a szívetek, már halkan sem kell beszélnetek, hogy értsétek egymást! Tehát, közel kell lennetek egymáshoz a megértésben, szeretetben, a türelemben és az imádságban!
Mélyen a házaspárra nézve, így folytatta:
‒ Amikor vitatkoztok, nagy veszélynek teszitek ki magatokat! Nem a hangerővel van a baj, hanem az indulat diktálta szavakkal! Ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon és főleg, ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert eljöhet az a nap, amikor olyan nagy lehet a távolság, hogy már nem találjátok meg a visszavezető utat. Imádkozzatok, szüntelenül imádkozzatok együtt és egymásért – mondta nekik befejezésként és kezükbe nyomot egyetlen rózsafüzért. Ezzel távoztak kéz a kézben.

kozos_ima.jpg

Szólj hozzá!

Vigyázz! Mert kozmikus harc folyik minden egyes lélekért, minden pillanatban, minden órában, a csábítás, a megtévesztés és a pszichotechnika minden eszközével; a tét az örök élet boldogsága! Ha figyelmetlen vagy, könnyen elragad a világ és észrevétlenül is az istentagadók oldalára sodor! Hirtelen azt hiszed, hogy "felvilágosodtál", holott épp az életed világos célját vesztetted szem elől és sajnos könnyen a "sötétség" várományosa lehetsz!

gondolkozz 22.jpg

Szólj hozzá!

49437.jpg    1 km-re Franciaország normandiai partjaitól magaslik ki a tengerből Mont-Saint-Michel jellegzetes ár-apály szigete, mely úgy értendő, hogy apály esetén egy földnyelv köti a szárazföldhöz. (Ma már turisztikai okokból hidat építettek!) A szigeten hatalmas bencés kolostor körvonalai rajzolódnak ki, a misztikus félhomályban.michatmt2.jpg
     A sziget az első századoktól pogány temetkezőhely volt, de misztikuma nem ebből ered, hanem Szent Aubert Avranches püspökének 708-ban történt éjszakai látomásaiból.
     Neki ugyanis álmában megjelent Szent Mihály arkangyal azt kérve, hogy a tengerből kiemelkedő sziklán építtessen egy kápolnát. Aubert püspök teljesen figyelmen kívül hagyta az égi kérést – mondván –, hogy minek oda templom, ahol nincs egyházközség? És ez bizony teljesen logikus álláspont volt a részéről, ám a püspöki felszentelés nem csupán a természetes emberi gondolkodást várja el egy apostolutódtól, hanem az átimádkozott kegyelmi ráérzés képességét is! Önmagában hiába mentegetőzött, hogy álmok után nem tudhatja az ember, hogy hol fog kilyukadni! Mert ez hamarosan "világossá" vált számára! Megjelent ugyanis Szent Mihály arkangyal és nyomatékos intésként az szent_aubert_puspok_p.jpgujjával lyukat égetett a püspök koponyáján, átégetve a püspöksüvegét! A derék püspök természetesen nem halt bele, miként ennek nem is lett volna értelme, hiszen a templomot neki kellett felépíttetnie! (A szent püspök koponyája máig megtekinthető Mont Saint Michelen, lásd a legalsó képet)! Mindenesetre, erre nem mondhatta, hogy "csak" álmodta és olyan komolyan is vette a szent püspök, hogy a pontos építkezési helyszín kijelölésére személyesen ment el! 
Ekkor történt, hogy egy reggel a sziget egyik lankás rétjén megtaláltak egy rég elveszettnek hitt tehenet, amint az fekve, békésen kérődzött. Az állatról már azt hitték, hogy vadállatok áldozata lett. Ezt jelnek fogta fel Aubert püspök, és azon a helyen kezdték el az építkezést.  Mindez elég sok nehézséget okozott, hiszen a építőanyagok többségét hajón kellett szállítani, mégis olyan sürgősséggel hajtották végre, hogy még azon év október 16-án a püspök fel is szentelhette az elkészült „nagyberuházást”. I. Rikárd normann herceg 966-ban bencés apátságot alapított, a 250 éve álló templom mellé, melyet később az ezredforduló után lassan kibővítettek. Mára gyönyörű gótikus épületegyüttes pompás látványt nyújt! (Ld. alább!)

(folyt.)montsaintmichel530e.jpgmontsaintmichel530ped.jpgmontsaintmichel530_st_aubre.jpg

Szólj hozzá!

18.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

350eucharisztia_530.jpg

Szólj hozzá!

A történet magyar vonatkozásai

img_220.jpg     A jelenések kislányát jól ismerte Regőczi István atya, aki életében először éppen a jelenések évében járt Belgiumban, a szentelése előtti évben, 1942-ben pedig a Beco családnál töltötte a szilveszterestét. A hétgyermekes család eredendően, nehéz anyagi körülmények között élt, Banneux mellett egy olyan elhagyatott területen laktak, amely‒ az első világháború idején ‒ lágerként működött a menekültek számára, illetve a hontalanok elhelyezésére.
     A nélkülözések szeretetközösséggé formálták a beco_csalad_028.JPGcsaládot. Becóék korántsem voltak vallásgyakorlók, templomba nem jártak, ritkán imádkoztak. Első gyermekük, az 1921-ben született Marietta a Szűzanya jelenésekor még nem volt elsőáldozó. Regőczi István atyának ő maga mondta el az eseményeket. A magyar atyát az évek során, mindig a legközelebbi családtagként fogadták Becóék, később Marietta, aki 2011. decemberében 90 éves korában hunyt el, egy öregotthonban.
     A Mária-jelenések mindig nagy jelentőségűek számunkra ‒ összegezte egy interjúban Regőczi István atya ‒, mert abból a másik világból érkeznek, amelyet sokan tagadnak. A Szűzanya igazolja, hogy igenis van mennyország, ahova bennünket hazavár. Mint lelki szegények, ne a földhöz ragaszkodjunk, hanem többet gondoljunk a mennyországra, mert az a mi végső célunk! Minden édesanya azt kívánja, hogy a gyermeke sokra vigye. Égi Édesanyánk, a Szűzanya is azt szeretné, hogy a legnagyobb "karriert" érjük el mi gyermekei: a mennyországot!

jovahagyott_jelenesek_12.jpgsaints_apparitions_mariales3.JPG

Szólj hozzá!

TOBORZÁS 

Az imacsoport célja és beosztása: A papi és szerzetesi hívatásokért minden hónap 1-jétől 31-ig naponta két ember imádkozik amit naptárban vezetek. 
Már külön alakult Rózsafüzér-társulati csoportot is akik havonta kapják a titkokat az imaszándékkal együtt. 
A hivatalos toborzó szöveg: 
Ima és böjtlánc a papokért
 
Szeretnénk szakadatlan imával fordulni
Istenhez papjainkért és papi hivatásokért
Az ima és böjtlánc lényege az, hogy az 
év során mindennap legyen valaki, aki imáit és 
áldozatait erre a szándékra ajánlja fel. 
Várjuk a papjainkért imádkozók és böjtölők jelentkezését
Jelentkezés: imalancpapokert@gmail.com e-mail címen. 
 
Kérés, hogy minél többen terjesszék! EZT TETTEM MAGAM IS!
 
Isten áldásával: Magyar Bence ima csoportvezető bambinoimitaisacerdoti.jpg

Szólj hozzá!

huydiet-sodom_250.jpg  »Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik hazugsággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, de esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával.
Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanság-nak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.
      Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természet szerint való szokást azzal, amely a természet ellen van. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természet szerint való együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; el is vették eltévelyedésük megfelelő bérét. Ahogy ők nem törekedtek arra, hogy ragaszkodjanak Isten ismeretéhez, úgy Isten is ráhagyta őket romlott értelmükre, hadd tegyék azt, ami nem való; hiszen telve vannak mindenféle igazságtalansággal, rosszasággal, paráznasággal, kapzsisággal, romlottsággal, telve irigységgel, gyilkossággal, viszálykodással, csalással, gonosz-lelkűséggel; árulkodók ők és rágalmazók, Isten előtt gyűlöletesek, gyalázkodók, kevélyek, kérkedők, fortélyos gazok, a szülőkkel szemben engedetlenek, ostobák, megbízhatatlanok, szívtelenek, szószegők, könyörtelenek. Jóllehet megismerték Isten törvényét, hogy akik ilyeneket tesznek, méltók a halálra, mégis, nemcsak megteszik, hanem az így cselekvőkkel egyet is értenek.« (Róm 1,18-32)20840730_530.jpg

Szólj hozzá!

A mennyország kapuja

49437.jpg     A rendkívüli eseménynek híre ment, ám abban az időben – de még ezer évre rá –, sem volt biztonságos végigzarándokolni az itáliai félszigeten! (Nem úgy, mint a szentistváni Magyarországon, ahol példás közbiztonság volt!) 1118-ban a Templomos Lovagok vállalták egy északról jövő zarándokút biztosítását, melyhez a pápa jóváhagyását adta. Így zarándokolhatott el Assisi Szent Ferenc is, Szent Mihály Hegyére!4s.JPG

    1656. szeptember 22-én, Szent Mihály arkangyal szörnyű pestis-járványt fékezett meg, amikor a Gargano hegyéhez engesztelő zarándoklatot vezető  Manfredonia püspökének megjelent.
     Egyébiránt különös érdekesség, hogy a Gargano hegyi Monte San Angelo szentélyének bejáratánál a látogatót a következő felirat fogadja. Terribilis est locus iste. Hic domus Dei est et Porta Coeli. Magyarul: Félelmetes ez a hely. Itt van Isten háza és a mennyország kapuja.1jp3et.jpg 
     Volt, hogy Szent Pio atya három havonta is elzarándokolt ide gyalog, mely elképzelhető, hiszen a garganói szent barlang, San Giovanni Rotondótól 25 kilométerre fekszik. Pápák soráról tudjuk, hogy az Egyház fejeként elzarándokoltak ide, hogy a kormányzás jpii.jpgemberileg megoldhatatlan feladatához, az Egyház főpatrónusának a segítségét kérje.
Pápaként utoljára Szent II. János Pál pápa járt a kegyhelyen.

(A szerkesztő megjegyzése: Sajnos a Főangyal jelenését, sok egyházi ember is legendának tartja, holott igazolható a történet. A helyi egyházi szervezésnek szüksége van a zarándokokra és a turizmusra, ennek ellenére, nemhogy a fotózást nem engedélyezi, de nem teszi lehetővé sem Szent Mihály "lábnyomának" – sem a nevéhez fűzött csoda tárgyainak –, a bíborszínű oltárterítőnek és kristálykeresztnek a megtekintését! Nagy kár, mert ez is evangelizáció lenne, hiszen Szent Mihály arkangyal az Egyház Patrónusa...! – Hadd ne folytassam!)fotomontesantangelo.jpg
szent_mihaly_szentely2.jpgszent_mihaly_szentely1.jpgpic-new-home.jpggrottooct06dc530.jpg

Szólj hozzá!

A kegyhely nevezetességei

     A Szegények Szent Szüzének tiszteletére egyszerűségében nemes, befogadóképességében nagy, de családias jellegű templomot építettek 1984-ben.
haranglab_adenauer_emlektablaval_1.jpg     A kegyhely látnivalói közé tartoznak a fenyves különböző útjain épített kápolnák. A csendes, meditációs imának, áhítatnak, a szentek tiszteletének állomásai.
     Konrád Adenauer, a háború utáni Német-ország első kancellárja, 80. születésnapját követően 1956. január 8-án Banneux-ba látogatott, ahol Európát és hazáját a Szűzanya oltalmába ajánlotta. (Erről a gesz-tusról máig hallgat a média Európában!) Ekkor egy harangtornyot ajándékozott a haranglab_adenauer_emlektablaval_3.jpgkegyhely-nek, melyen ma emlék-tábla látható! Érdekes a Szent Mihály kápolna (ld. alul!) története. Konrád Adenauer a Bonn melletti, Rhödendorfban élt családjával. Pap fiuk – Paul Adenauer prelátus (ld. alább!) – 1960 Hús-vét keddjén megáldotta a rhödendorfi kápolna mását Banneux-ben. Megáldá-sakor a következőket mondta: "Banneux legyen kezdeményezője az egész világra kiterjedő béke-törekvéseknek. Kívánom, hogy ebben a kápolnában állhatatosan imádkozzanak az embertelenség minden áldozatáért és egy új világ építőiért."msgr_paul_adenauer_beszenteli_a_kapolna_alapkovet1960_04-19.JPGmindszenty_banneux-ben.jpg

Mindszenty József bíboros is elzarándokolt Banneux-be. Az emlékkönyvben máig olvasható a neve.
70926493.jpg     A kegyhely a szolgáló szeretet központja is. Az évek során egy kórház és számos szociális intézmény épült a kegyhely területén, így a szenvedélybetegek otthona, elhagyott kisgyermekek menhelye lett. A Banneux-i Madonna a cirkuszi akrobaták pártfogója is, akik szép számban jelentek meg, hogy találkozzanak a kegyhelyre látogató II. János Pál pápával 1985. május 21-én.8203505.jpg

Szólj hozzá!

17.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

351a_csondben_530_1.jpg

Szólj hozzá!

la_croix_260.jpgMichel Leplay protestáns lelkész, 2018. március 22-én a La Croix c. francia újságban azt a kijelentést tette, hogy „Amennyire én tudom, Mária soha nem jelent meg protestánsnak!”

     Ezúttal is tévedett, mert a kis Notre Dame de l'Osier nevű faluban, 1657. március 25-én Szűz Mária megjelent egy Pierre Port-Combet nevű hugenottának (francia kálvinista), akinek katolikus felesége volt, Jeanne, aki titokban, minden rózsafüzér-imádságát éveken át a férje megtéréséért ajánlotta fel.

notre-dame-de-l-osier-osier-sanglant-_280.jpg     Nos, ezzel a protestáns férfivel 8 évvel korábban 1649. március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a következő történt. Felesége kérésére nem volt hajlandó templomba menni, inkább kosárfonó fűzet gyűjtött, ám minden ágból ömlött a piros vér. Miután teljesen „összevérezte” magát, Jézus Anyját csúnyán gyalázta! Hívta a feleségét, de mikor ő vágott ágat, az nem vérzett! Jeanne korholta is a férjét, hogy „látod, a Szűzanya megbüntetett!”

     Ez az ember 1657. márciusában épp szántott a földjén, amikor megjelent előtte a Szűzanya ragyogó fehér ruhában, kék átvetővel és fekete fátyollal. Pierre azonban jó protestánsként nem akart hinni a szemének, és mindenképp ki akarta kerülni a „gyönyörű Hölgyet”, de hiába! Ekkor a Jelenés emlékeztette a nyolc évvel korábbi esetére és a látomására, megemlítve neki közeledő halálát! Ez annyira megrendítette Pierre Port-Combét, hogy eloszlott a hitetlensége, de öt hónapra rá, magas lázzal ágynak esett. 1657. augusztus 15-én papot kért, meggyónta bűneit és augusztus 22-én az Egyház Szentségeivel megerősítve meghalt. Utolsó kívánsága az volt, hogy a csodás fűzfa közelébe temessék.notre-dame-de-l-osier-fresque-chapelle-iseremagcr_535.jpg

     A rendkívüliségnek híre ment és az emberek elkezdtek zarándokolni a fűzfához, ahol számtalan csodás gyógyulás történt. Az eseményt az egyház tüzetesen kivizsgálta, és a zarándokok ellátására egy oblátusi közösség települt Notre Dame de l'Osier nevű faluba. Később kápolnát építettek Pierre Port-Combet sírja mellé a „Boldog találkozás Miasszonyunkkal” (Chapelle Notre-Dame de Bon Rencontre) titulussal. A kápolna kibővítését 1873. szeptember 8-án szentelték fel, majd 1924-ben XI. Piusz pápa „bazilika minor” rangra emelte. Évente három zarándoklatra kerül sor: augusztus 15-én, szeptember 8-án és december 8-án.

Íme, egy protestánssal történt Mária-jelenés, amelyet az Egyház jóváhagyott!

Források: René Fantin cikke, a La Croix 2018. márciusi számából.

http://iseremag.fr/webzine/juilletaout-2017/lisere-terre-mariale

http://medias-catholique.info/apparition-de-notre-dame-dite-de-losier-a-pierre-port-combet-a-vinay-isere-france/3496

https://baladesenisere.wordpress.com/tag/pierre-port-combet/

https://www.omiworld.org/lemma/notre-dame-de-losier/

http://www.gentiana.org/page:Jardin_osier

notre-dame-de-l-osier-tympan-iseremagcdr_535.jpg76124-849wfdbv7s_535.jpg

Szólj hozzá!

A harmadik megjelenés 493. szeptember 29-én
49437.jpg    Hálából a győzelemért, Lőrinc püspök a barlangot kápolnává akarta szentelni, de a misztikus hely iránti félelemből és tiszteletből senki sem mert oda belépni. Maga a püspök is megtorpant és elhatározta, hogy a pápától, I. Gelasiustól kér eligazítást, agelasius-i_2_2.jpg szent hely fölszentelésének módjáról és időpontjáról. A Szentatya elrendelte, hogy a környék püspökei gyűljenek össze Sipontóban, és háromnapos böjttel és imával kérjék Szent Mihályt, hogy méltóztassék kinyilatkoztatni Isten és a saját akaratát. 
     Szent Mihály szívesen fogadta ezen alázatos és bizalommal teljes könyörgéseket, és a harmadik nap éjjelén, tündöklő fénytől övezve, újból megjelent Lőrinc püspöknek és így szólt: „Nem úgy van, hogy ti szentelitek image001.jpgnekem ezt a templomot, mert én magam választottam ki székhe-lyemül és én magam szenteltem fel. Hanem ti lépjetek be oda bátran, és a jelenlétemben, mondjatok imákat és mutassatok be Szentmisét, hogy ezzel átadjátok ezt a felszentelt barlangot a népnek.”
     Örömteli szívvel indult el az összegyűlt hét püspök és a nép még ugyanabban az órában, ünnepélyes körmenetben vonult a hegycsúcsra. Szent Mihály, hogy a szent püspököket és a népet megóvja a nap hevétől, négy hatalmas testű sast küldött az égre, melyek közül kettő kiterjesztett szárnnyal védelmezte őket a Nap forró sugaraitól, a másik kettő pedig, mint két hatalmas legyező, mozgatták szárnyaikat, s ezzel kellemes, hűs levegőt teremtettek a jámbor nép fölött. A Szent Barlangnál még más új csodák is vártak a szent püspökökre és a népre. Az egyik kősziklába Szent Mihály jele volt bevésve. Az oltárt Ő maga állította fel és bíborszínű takaróval fedte be. Az oltár közepén egy legtisztább kristályból készült kereszt állott, mindezzel azt igazolva, hogy a felszentelést isteni segítséggel hajtódott végre.
     Ekkor a szent főpásztor bemutatta az első Szentmisét a püspökök és a nagyszámú nép jelenlétében. A Katolikus Egyház ennek a csodálatos eseménynek az emlékét ünnepli minden évben szeptember 29-én.

bb_2.jpgsaintmichaelmontechurchsanmichele.jpg


Szólj hozzá!

A jelenések után 2

kerkhofs_louis_29793.jpg     Egyházi részről röviddel a jelenések megszűnése után megkezdődött azok vizsgálata. Az egyházmegye főpásztora bizottságot állított föl, melyben teológusok, orvosok, pszichológusok és más szakterületek tudósai vettek részt. A főpásztor előbb 1942-ben, majd 1947-ben hivatalosan is engedélyezte a "Szegények Szent Szüzének" tiszteletét. Közben 1949 tavaszára elkészült a bizottság jelentése, majd augusztus 22-én a főpásztor kihirdette a Szűzanya jelenéseinek valódiságát. Így vált Banneux a Szentszék által is elismert és engedélyezett búcsújáróhellyé.
     Az út menti forrás területét 1958-ban rendezték és alakították ki úgy, hogy egyre több zarándok kereshesse föl.
     A vízkifolyó fölött a következő szöveg olvasható: "az egyetlen forrás Jézus Krisztus, akit a Szűzanya adott nekünk." S ott áll, hófehér kőbe faragva, a Szent Szűz szobra. A zarándokok megmossák kezüket a forrás vizében, ahogyan a Szűzanya mondotta Mariettának.800belbanneux_gel73.JPG656banneux3.jpg105_002.jpg

Szólj hozzá!

426nagy_szent_albert_535.jpg

Szólj hozzá!

16.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

349a_halal_orajaban_530_1.jpg

Szólj hozzá!

     Szeptember 15. Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmának ünnepe.

Simeon megjövendölte Mária szenvedését – azt –, hogy a hét tőr járja át a szívét (Lk 2,34-35).
Az 1423-i kölni zsinat Húsvét utáni 3. vasárnapjára rendelte az ünnepét.
XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére.
1814 után VII. Piusz pápa a napóleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette.
Az ünnep tartalmának képi megjelentetése a Pieta-ábrázolás és Fájdalmas Szív hét tőrrel.

hetfajdalu_szuzanya.jpg

Szólj hozzá!

A második jelenés 493. szeptember 19-én
49437.jpg     492-ben Odoaker, a gót Herulok királya látva, hogy Siponto milyen békés jólétben él, elhatározta, hogy meghódítja Sipontót. Hosszas csaták után már körbevette a várost. Siponto lakói püspökükhöz futottak tanácsért. Lőrinc püspök ekkor ismét fölment a Gargano Szent Hegyére, s ott könnyek és sóhajok között esedezett az Égi Fejedelem segítségéért.
     Így érkezett el szeptember hónapja. A győzelemre éhes gótok felszólították a sipontóiakat, hogy adják meg magukat. Lőrinc most is háromnapos szigorú appariozione-al-gargano.jpgböjtöt, és imát rendelt el és azt tanácsolta híveinek, hogy eszközöljenek ki Odoaker Királytól háromnapos fegyverszünetet. Mindenki megkettőzte imáit és könyörgéseit Szent Mihály tiszteletére.
     A harmadik nap végén, szeptember 19-ének hajnalán a szent püspök a sipontói Szűz Mária templomban volt és mély imába merült, amikor megjelent neki Mihály, és győzelmet ígért, és azt parancsolta a szent püspöknek, hogy a nap negyedik órájában intézzenek támadást a gótok ellen, majd eltűnt.
     Ezután megtapasztalhatták a csodát a sipontóiak és az egész világ. A negyedik órában ugyanis földrengés, villámlás, mennydörgés, homokvihar és sötétség borította el a földet. Ettől a gótok késlekedés nélkül, mindent hátrahagyva hanyatt-homlok elmenekültek. Azt a néhányat, akik rémületükben szinte megdermedtek, azokat a sipontóiak vették üldözőbe és megsemmisítették. A szent főpásztor e csodás győzelemért hála körmenetet vezetett a Gargano csúcsára a Szent Angyal Barlanghoz. A győzelem emlékére ünnepeljük május 8-án Szent Mihály főangyal garganói megjelenését.engesztelo_procession.jpg

Szólj hozzá!

15.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

247az_irgalmassag_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott! Légy te az első!_689817_530.jpg

Szólj hozzá!

     335. év szeptember 13-áján szentelték fel Jeruzsálemben a Szent Sír bazilikát, ahol 14-én mutatták be először a már május 3-án megtalált Kereszt-ereklyét, egy darabot Jézus keresztfájából. A kereszt a megváltás jelképe, így ez az ünnep közvetlenül Jézus ünnepeinek sorába tartozik. Az ünnep arra is emlékeztet, hogy az ereklyét Heraklios császár 618-ban visszaszerezte a pogányoktól. A kereszt tiszteletét a megszámlálhatatlan ábrázolás, szobor tanúsítja.

hp_Exaltation_08.jpg

Szólj hozzá!

49437.jpg     A most következő történetben, ne a régies szavakra figyeljünk, hanem a lényegre, arra, hogy a Földön minden hely valakié. Régóta szokás, hogy egyes helye-ket felajánlunk, birtokába adunk valakinek, ezzel tiszteletünket kifejezve. Esetünkben ilyen hely a Szent Mihály barlang, egy olyan hely, amely a mennyei seregek fővezérének a tiszteletét szolgálja. A jelenleg használatos Breviári-umot megelőző, II. Vatikáni Zsinat előtti Római Breviárium is ezt a leírást vette át.
Eszerint az első jelenés az_eltunt_tehen.jpgKrisztus után 490-ben, május 8-án történt. Egy Siponto-beli nemes emberrel, akit Garga-nónak hív-tak. Ő, aki a hegy birto-kosa volt, elveszítette egyik tehe-nét és 3 napi hiábavaló keresés után elhatározta, hogy szolgái-val együtt ő maga is a kutatására indul. Mindenki ámulatára az állatot egy megközelíthetetlen barlang szájánál térdepelve találták. A gazda látva, hogy onnan élve elhozni nem tudja, mérgezett nyíllal akarta megölni. A nyíl azonban félútról visszafordult és őt magát véresen megsebezte. A szolgái nagy sietséggel Siponto-i házába vitték.
     A döbbenetes történtek miatt megrémült lakosok a szentéletű püspöküktől, Lorenzo Maioranotól kértek megvilágosítást. Ő az egész nép számára háromnapos böjtöt rendelt el. Elérkezett a harmadik nap, amely éppen a 490-ik év májusának 8-ik napja volt. A szentéletű püspök is magába mélyedve imádkozott, amikor hirtelen egy angyal jelent meg neki, aki ragyogóbb volt a napnál és így szólt a püspökhöz. „Én vagyok Mihály Arkangyal, aki állandóan Isten színe előtt állok. Ez a barlang az én szent helyem, én őrzöm és vigyázok rá. Úgy akarom, hogy az egész világ tisztelje ezt a kiváltságos helyet. Bizonyítani akarom, hogy minden, ami e helyen történik, Isten Akaratából van, Aki engem e hely pártfogójának és védelmezőjének tett meg. Ott, ahogy szétnyílik a szikla, bocsánatot nyernek az emberek bűnei... Amit ott kértek imádságban, megkapjátok. Éppen ezért menj és a barlangot szenteld keresztény kultuszhellyé.”
     Örömtől és hálától ujjongott a nép ezen égi üzenet hallatára és szent püspöke vezetésével ájtatos menetben vonult fel a hegyre, ahol a csodálatos barlang volt. Nem kisebb lelkesedéssel tapasztalták, hogy Gargano uruk csodásan és hirtelen felépült. Örömüket fejezték ki neki a kiváltságért, hogy az Ég bizonyított akaratából, Szent Mihály arkangyal székhelye az ő birtokán lehet.

hala_kormenet_a_grottahoz.jpg

Szólj hozzá!

14.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

348meg_mire_vartok_530.jpg

Szólj hozzá!

A jelenések után 1

     Csodás gyógyulások és imameghallgatások is történtek Banneux-ben. Marietta barátnője is meggyógyult. Kezdetben emiatt is sokan keresték fel ezt a kegyhelyet.
     Maretta Beco, a jelenéseket követően lett elsőáldozó.elsoaldozo_1.JPG
kconstruction04.jpg     Jamin atya buzgólkodása, a hívek és az egyre nagyobb számban érkező zarándokok összefogásával, még ugyanabban az esztendőben felépült a jelenések kis kápolnája, melyet Kerkhofs püspök áldott meg 1933. augusztus 15-én a Szűzanya mennybevételének ünnepén. Az ünnepi szentmisén mintegy 60 000 zarándok vett részt. kap_benediction_mgr_kerkhofs.jpg(Jamin atya egy imatársulatot is létre hozott, mely 1955-re már 2 milliós tagsággal bírt.)
     A jelenés kápolnája kicsinek bizonyult, ezért már 1937-ben szabadtéri oltárt állítottak föl, ahol mintegy tízezer zarándok egyidőben vehet részt a szentmiséken. Kétoldalt a Szent Ferencről, illetve Szent Domonkosról elnevezett templom áll.kapolna_benediction_mgr_kerkhofs.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530_1.jpgAz Őrangyal segítsége

"Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek. Kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat." /91. zsoltár/

Férjemmel szeptember 3-án küzdelmes napra virradtunk. Kora reggel a Szívsebészeti klinikára kellett mennünk, hogy beültessék szívébe a pacemakert. 

Bíztunk a Mennyei Atya jóságában, hiszen 1988-ban ő már kapott egy műbillentyűt és csodájára járnak az orvosok, hogy 30 év alatt nem kellett kicsérni. Azt azonban az orvosok nem tudják, hogy akkoriban nagy imaháttér biztosította annak a műtétnek komoly eredményét.

Idővel azonban a sok-sok teher, melyet férjem könnyűszívvel és hittel fogadott és viselt, mégiscsak megrongálta műtött szívét. Igy aztán szükségessé vált a pacemaker beültetése. A műtét előtti estén imádságomban Szent Rafael főangyalt is kértem, aki mint tudjuk, a gyógyítás angyala...

Másnap, bár néhány órán belül kapott ágyat, de a műtét időpontját senki nem tudta megmondani. Igen sokan voltak.

Délutánra már nagyon elfáradtam, és nem éreztem jól magam, melynek voltak magyarázható okai. Nem kaptam jól levegőt, és émelyegtem. Férjem azt javasolta, hogy menjek haza, pihenjek, és ő majd szól telefonon, amikor hívják. Ezután kisétáltam, és mélyen imádkozni kezdtem: "Jézusom, mit tegyek? Nem akarom itthagyni, szeretnék mellette maradni. De tényleg nem érzem jól magam, mi lesz, ha este tízkor hívják? Mit tegyek, menjek, vagy maradjak?" Mindent feltártam Jézus előtt. Hirtelen nagy békesség töltötte el szívemet-lelkemet és egy nyugodt, gyermekien kedves hang ezt mondta bensőmben:

– Maradj, ne menj sehová! Nemsokára sorra kerül.

Ekkor váratlanul lement rólam minden súly: nem fulladtam, nem voltam gyenge. Eltűnt a kellemetlen kimerültség is egyetlen perc alatt. Csodálatos érzés volt. Úgy tűnt, hogy nem Jézus, nem is a Szűzanya, hanem az Őrangyalom volt, aki szólt. Nem tudom pontosan meghatározni e hang rendkívüli szépségét.

Amikor visszatértem férjemhez, ő kérdezte, hogy mikor megyek? Határozottan válaszoltam, hogy nem megyek, maradok és elmeséltem neki, hogy mit hallottam magamban. Ekkor ő azt javasolta, hogy imádkozzuk a rózsafüzért. Az ima alatt ezt hallottam: 

– Fél órán belül hívják!

Megnéztem az órát, és meglepődtem, mert délután fél 3 volt. Alighogy végigmondtunk két tizedet, bejött a nővér.

– Kedves uram – szólt a nővér barátságosan –, kérem a kezét, bevezetjük a branült és utána szépen megy a műtőbe.  

Amikor a kísérővel együtt elsétáltunk a műtőig, éppen 3 óra volt. Kitüntetésnek éreztem, hogy Jézussal együtt lehettünk ebben az időpontban. Az Úr szenvedésének legkisebb átélése is nagy kegyelem. Tudtam, hogy nem lesz túl könnyű, de bíztam az Irgalmasság Királyában.

A műtő előtt imádkoztam, kérve Jézust, hogy vezesse az operáló orvos kezét, töltse be az ő szívét, értelmét és lelkét a Szentlélek. A Szűzanya borítsa férjemre oltalmazó palástját. Szent Rafael főangyalt és Őrangyalomat is kértem, legyenek ott, és segítsenek. Folyamatosan könyörögtem, elimádkoztam az Irgalmasság rózsafüzért ebben az órában, majd folytattam a rendes rózsafüzér titkaival. 
Felhasználtam az időt arra is, hogy Jézus szeretetét valahogyan átadhassam a mellettem ülő családapának. Szegény panaszkodott, megosztotta velem a félelmét, és majdnem sírt. Végighallgattam, bátorítottam, hogy bízzon Istenben és megígértem, hogy imádkozni fogok érte. Ezen kissé meglepődött, de megköszönte.  Mivel a rózsafüzér kezemben volt, láthatta, hogy imádkozom.

A lányom telefonált és én elmeséltem neki az őrangyal történetemet. A beteg családja közben megérkezett és hallhatták a beszélgetést, mert  elcsendesedtek, utána pedig kissé furcsán tekintettek rám, de nem bántam, sőt örültem neki. Reméltem, ad bátorítást a szegény betegnek és családjának, hogy ne féljenek annyira. És imádkoztam... Telt az idő, már kezdtem aggódni, hiszen már több mint egy órája volt benn a férjem! Kértem újra Jézust, és a Szűzanyát... "Ne aggódj! – hallottam a kedves hangot a szívem mélyén. – Egy kis komplikáció volt. De ne aggódj."

Igy aztán tovább imádkoztam rózsafüzéremet. Fél 5 felé járt az idő, és magamban felkiáltottam: Szent angyalok, Szent Rafael gyógyító angyal, siessetek már, gyertek segítségére! Ezt aztán még vagy tízszer elismételtem. A kedves hang megint megszólalt bennem, kicsit tréfás színezettel: "Hallottuk!"  Elmosolyodtam és megköszöntem. Pár perc múlva kikísérték a férjemet, és valóban kiderült, hogy egy apró komplikáció adódott, de kisebb fájdalommal, ez megoldódott! Az, hogy mindez Jézus halálának órájában történt, nem volt véleltlen, mert véletlenek nincsenek...

Másnap hazahozhattuk, és hála Istennek és angyalainak, a műtét sikerült.

Ez a történet is emlékeztessen bennünket arra, hogyha mély bizalommal és hittel mádkozunk, könyörgünk, meghallgatást nyerhetünk. (Feltéve, ha jót kérünk, és önzés nélkül kérjük a Szeretet Lelkével.)

Körülöttünk egy láthatatlan világ tevékenykedik, és harcol értünk. "Ha tudnátok és látnátok, mekkora küzdelem folyik a lelkekért és az életekért, nem bírnátok elviselni." – mondta egyszer a Szűzanya. Ne féljünk, mert nem vagyunk egyedül ezen a földön. Velünk vannak őrangyalaink is, amit most én teljes valómban átéltem. Kérjünk bátran és gyermeki bizalommal. Ehhez szükséges, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk Jézussal, az Atyával, a Szentlélekkel, a Szűzanyával - és ne hagyjuk ki azt a személyt sem, aki születésünk pillanatától fogva velünk van, próbál visszatartani a bűn elkövetésétől, adott esetben megvédelmez minket a küzdelemben: őrangyalunkat. A Mennyei Angyalok serege élén Szent Mihály, és Szent Rafael, Szent Gábriel és a többiek mind segítségünkre sietnek, csak merjük kérni őket.

Hálát adok ezért a kegyelmi élményért Jézusnak, és dicsőítem az Atyát szent angyalaiért, akiket segítségül mellénk rendelt. Mert minden az Ő műve és keze alkotása. 
Köszönöm Neked kedves Őrangyalom, hogy megmutattál nekem valamit Isten Országából, a teljes Szeretet otthonából. Köszönöm, hogy bíztattál az átélt imádság fontosságára. S hogy megélhettem a Te konkrét segítségedet, az Úr akaratával. Szent Angyalok, kedves Barátaink, segítőink, Isten küldöttei, legyetek áldottak és sose hagyjatok el bennünket, gyenge embereket. Veletek együtt zengjük: "Dicsőség a magasságban Istennek!" Ámen.

Mária – Budapest, 2018. szept. 4. Lásd még: https://szeretetlang.blog.hu/2018/08/23/angyalok_pedig_leteznek_26_resz_valoban_szolnak_hozzank

blessed_virgin_mary_holding_jesus_535.jpg

Szólj hozzá!

49437.jpg     Szent Mihály főangyal leghíresebb jelenése, az olasz csizma boka feletti részén található 850 méter magas hegyen volt, a Monte Garganón, amelyet ma Monte San Angelo-nak neveznek.
     A Gargano hegy sziklás csúcsaival hatalmasan és méltóságteljesen emelkedik az ég felé a körülötte fekvő dombok közül. Lábainál hullámzik az Adriai-tenger. Az V. századig a hegy csúcsát sűrű erdő borította, a világ pedig mit sem tudott róla. A Nyugat-Római Birodalom bukása után azonban hamarosan ismertté vált és híre túljutott Itália határain, visszhangzott tőle az egész világ, és kezdte magához vonzani a pápákat, uralkodókat, császárokat, hatalmas urakat, nemeseket és minden nemzetből való zarándokokat. De mi is történt?
     Hogy valami Szent Mihállyal kapcsolatos dolog történt, azt ismerjük már néhány évvel később keletkezett dokumentumokból. Az események részletesebb leírása körülbelül 200 évvel későbbről maradt fenn.
Csakhogy a mai „racionális” ember hajlandó könnyen legendának, vagyis mesének minősíteni minden olyan dolgot és csodás múltbeli eseményt, amit természetes emberi okokkal nem tud megmagyarázni. Ó, bárcsak az élet minden területén – nem csak a természetfeletti dolgokkal kapcsolatban ‒ gondolkodna ilyen racionálisan az emberiség! Ám a hívő ember nem csodálkozik a csodákon, mert azokat ma is, nap mint nap, életének része. (A Gargano hegy ma.)

gargano-monte-sant-angelo.jpgszent_mihaly_arkangyal_535.jpg

Szólj hozzá!

13.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

052meg_mire_vartok_fatima_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Nyolcadik jelenés

1933. március 2-a csütörtök, este 19 óra.
forrasnal_31.jpg
     Marietta már a tizedik napja várta, hogy a Szűzanya megjelenjen. Ezen a napon is borongós, esős volt az idő, ezért szobájában maradt és imádkozott.
     Este, esernyőt véve magához elindult, hogy találkozzon Szépséges Úrnőjével. És a Szent Szűz meg is jelent. Most is mosolygott, szeretettel köszöntötte és beszél kezdett:
‒ Kedves Gyermekem! Én a Megváltó édesanyja, az Istenanya vagyok! Imádkozzatok sokat! Isten veled, Isten veled! ‒ és kezét áldásra emelve megáldotta Mariettát, majd nagy ragyogásban eltávozott!
     Ez a búcsú nagyon megrázta Mariettát aki egyre csak sírt és zokogott. Megsejtette ‒ talán tudta is ‒, hogy e földön már nem láthatja a Szűzanyát! Visszatérve a szülői házba, elmondott mindent, de zokogása nem szűnt meg, mert lelkében fájdalmasan sajgott a búcsúzás szava: "Isten veled! Isten veled!"

banneux5.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt., Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

3. Mit tanulhatnak a népek maguk a védangyalaiktól?

A népek, mindenekelőtt a népek felelős vezetői, ne tűrjenek el semmiféle “idegen isteneket.” (A bibliai korban ugyanúgy, mint manapság a pénz és a kéj.) Ne tűrjék az egyetlen élő és igaz Is­ten jogainak lábbal tiprását. – Támogassák az erkölcs megfelelő kiformálódását és a hagyományok tiszteletét; továbbá a Tízparan­csolatot, az emberi élet védelmét, a közjó ápolását stb.

     A népek, kifejezetten elsősorban természetesen a népek vezetői, ápolják az irgalmas szeretet gyakorlását, a karitatív munkát, a ta­nítást és nevelést… És végül mindent meg kell tenniök, hogy megvalósuljon az angyaloknak a Jézus születésekor felhangzott éne­ke: “Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jó­akaratú embereknek!” Nem felejtve, hogy az ember békességének feltétele az Istennek megadott dicsőség.

Az angyalok “szolgatársai” vagyunk – Isten dicsőítésének és az emberek üdvözítésének “liturgikus” szolgálatában.

 Kerekes Károly O.Ciszt. Budapest, 1993. június 9.

Szólj hozzá!

szeptember_image_535.jpg

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27.
(Fordította: Dr. Tekulics Judit)
bamonte_200.jpgKedves Olvasóm! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azáltal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas Budapest-Máriaremetei összejövetelen! Az ezen Szentmise keretében mondott szentbeszédét közlöm részekre osztva. A tartalom nemcsak rendkívül érdekes, megszívlelendő, de példaadó papjaink számára is, mert ezt kell, így kell és mind gyakrabban kell! Felelősek vagyunk ugyanis embertársaink ezügybeni ismereteiért! Fogadják szeretettel!

     (A Szűzanyának való szentelés tehát igen nagy hatalom és erő a Sátán ellen vívott harcban), ezért különösen fontos, hogy a házaspárok is a Szűzanyának szenteljék családjukat, vagyis saját magukat és gyermekeiket. A plébánosok a Szűzanyának ajánlják plébániájukat, a püspökök bízzák Rá egyházközségüket, az államfők ajánlják Szűz Mária védelmébe országukat, és könyörögjenek Istenhez, hogy a Neki szentelt család, közösség, plébánia vagy ország tagjai legyenek nyitottak, és fogadják el ezt a felajánlást, amelyet vezetőik tettek a nevükben. Ők is ajánlják fel saját magukat a Szűzanya Szeplőtelen Szívének, hogy eggyé válhassanak Fiának szívével, az Örök Atya szívével a Szentháromságban. Így minden ember, és az egész teremtett világ visszatér Teremtő Istenéhez, és minden ember követni fogja Jézus példáját, aki felajánlotta magát az Atyának, mondván, „én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal” (János, 17, 19)
     Szent II. János Pál pápa szintén azt hirdette, hogy a Szűzanyának kell szentelnünk magunkat: „Minden katolikus hívő ajánlja fel saját akaratából a Szűzanyának imáit, és szentelje magát Neki azért, hogy még jobban felajánlhassa magát az Úrnak.” Gondoljunk Szent II. János Pál pápa jelmondatára. „Totus tuus”, vagyis „Teljesen a Tiéd”. E mondat kifejezte a Szent Pápa minden szeretetét és teljes mértékben a Szűzanyának szentelt életét. Apostoli útjai során sokszor ajánlotta fel a Szűzanyának az egyházközségeket, és plébániákat, ahová ellátogatott, az országokat, amelyeket felkeresett. 1984. március 25-én pedig az Egyetemes Egyház püspökeivel együtt a Szűzanyának ajánlotta az egész világot, eleget téve ezzel a Szűzanya Fatimában megfogalmazott kérésének. Ferenc pápa pedig, pápaságának kezdetén, 2013. október 13-án, a Fatimai Szent Szűz szobra előtt megismételte elődje felajánlását, és ismét a Szűzanya oltalmába ajánlotta az egész emberiséget.
     Végezetül elmondhatjuk tehát, hogy minél tökéletesebben felajánljuk magunkat a Szűzanyának, annál tökéletesebb egységben élhetünk az ő Szent Fiával, az Atyával és a Szentlélekkel együtt, annál több kegyelemben részesülhetünk életünk folyamán, és a Szűzanya kezében mi is erős eszközzé válhatunk a Sátán elleni küzdelemben, terjesztve az egész földön Krisztus Királyságát. Ámen.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

(A sorozat, szept. 22-én folytatódik!)

platytera2.jpg

Szólj hozzá!

Szűz Mária Szent Neve (szeptember 12.) 

 /Horváth Mária írása/

Áldott légy Mária, Aki világra hoztad nekünk az Üdvözítőt!
Áldott legyen a Te szent neved!

Mária nevének jelentése, akit héberül Mirjamnak neveztek, arámul Marjamnak, nem teljesen magyarázható. Szent Lukács csak ennyit ír róla evangéliumában: "A Szűz neve Mária volt." Az egyházatyák szerint a Mária névnek hármas jelentése van:

hoysic 060ta.jpg

1./ Héberül Mirjam, ami fényességet, megvilágosítást jelent. Ezért Szent Jeromos a "tenger csillagának" fordította és így szólította meg: "Ave Maris Stella".
A Mirjam név tehát fényességes Csillagot jelent, megvilágosít bennünket, fényt mutat Jézus felé, fényösvényen vezet minket. Ő a mi földi életünk "Reménycsillaga", és "Vezércsillaga", melynek fényessége, útmutatása láttán bátorságot és kitartást kapunk földi életünk zarándokútján: Jézus felé.

2./ A rabbik magyarázata szerint a Mária név a Marar tőből ered, aminek jelentése: "keserűség".
Megjelöli Jézus Anyjának fájdalmát, a hét tőrt, mely gyengéd Szívét átjárja, a sok fájdalmat, mely végigkíséri életét, kezdve az "Igen" kimondásával együtt járó szenvedéseket, József átmeneti elfordulását, az emberek megvetését és gyanakvását, a betlehemi hányatott szent szülést, majd az Egyiptomba való menekülést és a hazától való száműzetést, József, a hűséges társ halálát és az emberek értetlenségét, Fia üldöztetését Názáretben, később pedig a rettenetes kínokat: Fia gyötrelmét, elárultatását, elfogatását és kínzatását látva, a keresztút és a kereszthalál borzalmait...
Mária nevében tehát ott van már eredetileg a "keserűség" , a fájdalom jelentése is, mely megpecsételi az Atya által kijelölt útját.

3./ A Szent Szüzet mindenki Édesanyaként szólíthatja, amint Jézus is tette. Mária minden embernek, minden nemzetnek Úrnője, és Édesanyja.

Szent Bernát így buzdít: "Mária neve ne távozzék el soha ajkadról, ne távozzék szívedből, mert Ő mindig bátorít, buzdít és erőt ad."

Az Anyaszentegyház Mária ünnepei:
I. 1:      Kiskarácsony (Mária istenanyasága);
Vízkereszt utáni vasárnap: Szent Család ünnepe;
I. 23:   Mária eljegyzése Józseffel;
II. 2:    Gyertyaszentelő Boldogasszony (Jézus bemutatása a templomban);
II. 11:   Lourdes-i jelenés emléknapja;
III. 25:  Gyümölcsoltó Boldogasszony (Angyali Üdvözlet);
A feketevasárnap utáni péntek: Hétfájdalmú Szűz;
IV. 26:  Mária, jó tanács Anyja;
Május első vasárnapja: Jó Pásztor Anyja;
V. 13:    Fatimai jelenések emléknapja;
V. 24:   Keresztények Segítsége és Úti Boldogasszony ünnepe
Jézus Szent Szíve pénteke után: Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe;
VI. 27:  Mindenkor Segítő Szűz Mária;
VII. 2:   Sarlós Boldogasszony (látogatása Erzsébetnél);
VII. 16:  Kármelhegyi Boldogasszony;
VIII. 2:  Angyalok Királynője (Porciunkula);
VIII. 5:  Havas Boldogasszony;
VIII. 15: Nagyboldogasszony (Mária halála és Mennybevétele);
VIII. 27: Mária hét öröme;
IX. 8:     Kisboldogasszony (Mária születése);
IX. 12:    Mária nevenapja;
IX. 15:    Fájdalmas Anya ünnepe;
IX. 24:   Fogolykiváltó Boldogasszony;
X. 7:       Rózsafüzér Királynője;
X. 11:      Mária istenanyasága;
X. 16:     Mária tisztasága;
XI. 21:    Mária bemutatása;
XII. 8:    Szeplőtelen Fogantatás ünnepe (Mária fogantatása);
XII. 10:   A Loretó-i ház átvitele;
XII. 18:   Mária szülésének várása.

     Temesvári Pelbárt szerint: A MÁRIA név öt betűje jelenti azt az öt nagy jótéteményt, amellyel elárasztja a földet.
M - (mater misericordiae et mediatrix) jelentése: Ő az irgalmasság anyja, a világ szószólója.
A - (advocata) jelentése: Ő az emberi nem szószólója az Úrnál.
R - (reparatrix ruinae) jelentése: Ő mind angyali, mind pedig az emberi romlás helyreállítója.
I - (Illuminatrix) jelentése: Ő az egész egyháznak és a világnak a megvilágosítója. Mert amint a nap megvilágítja a   bolygókat, úgy Mária dicsőségének fénye megvilágosít minden szentet és angyalt.
A - (auxiliatrix) jelentése: Ő minden szükségben a segítség.

maria neve.jpg

 

Szólj hozzá!

Hetedik jelenés

1933. február 20-a hétfő este, 19 óra.

forrasnal_j.JPG     Ezúttal is havazás és hideg téli este volt, bár mindez nem zavarta Mariettát. Elhagyva a kertet, a havazás és hideg ellenére az úton kétszer is letérdelt – miként a forrásnál is – és a rózsafüzért imádkozta. Mintegy nyolc fő kísérte el. A Szűzanya most is kis időt töltött el és csak ennyit mondott:
‒ Kedves gyermekem, imádkozzál sokat, nagyon sokat!
Marietta teljesítette a Szűz kérését. Hosszan és példás buzgósággal végezte imáját: a rózsafüzért. Édesatyja ezen az éjszakán, még 22 óra 30 perckor is az ágy mellett találta, mély imádság közepette!banneaux_szegenyek_szuze.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt., Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

“A NÉPEK VÉDANGYALAI”

K i e g é s z í t é s   a pasztorálszociológiai dialógushoz. (M. Faulhaber bíboros hitlerizmus előtti beszéde alapján) 

1. Miért van szükségük a népeknek “védangyalokra?”

Jönnek korok, amikor védangyalok köntösébe öltözött “küldöttek” egész népeket kényszerítenek bálványimádásra, öldöklésre. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni – Isten igéje alapján – a jó és rossz “védangyalokat,” s kérnünk kell a “jók” segítségét: (Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket harcainkban...) Tájékoztató alapszövegek a Szentírásból ismeretesek: “Arcra borultam, hogy i­mádjam. Tiltakozott: vigyázz, ne tedd, csak neked és testvéreid­nek vagyok szolgatársa. Az Istent imádd!” (A rossz “védangyal" ön­magát imádtatja. Vö. Mt 4,9.) Igenis minden kis és nagy közösség­nek, “népnek” szüksége van Isten jó védangyalaira, hogy “jártuk­ban-keltükben” kőbe ne üssék lábukat, – lelki értelemben sokkal in­kább, mint a testiben.

2. Mit tesznek a védangyalok a népekért?

Választ ad a három főangyal nevében adott szerepük a tör­ténelem folyamán: általuk, velük és bennük Isten biztos védelmet, erősítést és gyógyulást ad (Micha-El, Gabri-El, Rafa-El). Ter­mészetesen minden Jézus Krisztusban lesz valósággá: “Látni fogjá­tok, hogy megnyílik az ég és Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.” Különös angyali segítségre számíthatnak a kö­zösségek (népek) vezetői: Pétert pl. rendkívüli módon szabadítja ki az angyal a tömlöcből. Különös szerepük lesz az angyaloknak a népek közös végítéletekor. Ugyancsak a közösségek (népek) vezetői legyenek tudatában, hogy ők a védangyalok “szolgatársai,” és így ők is valóságos “angyali” hivatást töltenek be, az angyalok hár­mas küldetése szerint: az igazság útján vezetnek, az üdv jóhírét hirdetik, de hirdetik az elmaradhatatlan ítéletet is!

(folyt.)

Szólj hozzá!

12.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

367szeretetlangom_530.jpg

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27.
(Fordította: Dr. Tekulics Judit)
bamonte_200.jpgKedves Olvasóm! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas Budapest-Máriaremetei összejövetelen! Az ezen Szentmise keretében mondott szentbeszédét közlöm részekre osztva. A tartalom nemcsak rendkívül érdekes, megszívlelendő, de példaadó papjaink számára is, mert ezt kell, így kell és mind gyakrabban kell! Felelősek vagyunk ugyanis embertársaink ezügybeni ismereteiért! Fogadják szeretettel!

     Nem hallgatható el az sem, hogy néhány teológust félelemmel tölt el a Szűzanyának szentelődés fogalma, és a szentelés / szentelődés fogalmak helyett inkább a „ráhagyatkozás”, „neki ajándékozás” szót részesítik előnyben. Akkor is, ha a Szűzanyára hagyatkozás kifejezést választjuk, meg kell értenünk annak lényegét, amely nem más, mint hogy Krisztusnak szenteljük magunkat az Édesanyja által, akit ő maga választott ki arra, hogy emberi természetünk részesévé tegye Őt, amikor e világra született. Ne feledjük, hogy sok szent nyíltan a Szűzanyának szentelte életét, és ezt a kifejezést használta saját életére vonatkozóan is. Ilyen szent volt Grignon Szent Lajos, aki a Tökéletes Mária-tisztelet című könyvében azt írja, hogy „Minél inkább felajánlja magát a lélek a Szűzanyának, annál jobban Jézus Krisztusnak szenteli magát”.
     Szűz Mária Szeplőtelen Szívének szentelni magunkat nem csupán egy biztos, gyors és tökéletes út ahhoz, hogy felajánljuk magunkat Istennek Krisztusban, és eljuthassunk a Szentháromsággal való egyesülésre a Paradicsom dicsőségében, hanem egyben nagyon fontos megjegyezni, hogy a Szűzanya keze által sokkal erősebbek lehetünk a Sátán ellen folytatott harcunkban!
     Szent Maximilian Kolbe atya a következőket írta erről a Sátán elleni küzdelemben oly hatalmas erőről: „A Szeplőtelen Szűz olyan lelkeket keres, akik tökéletesen neki szentelik magukat, és hatalmas erővé válhatnak a kezében a Sátán legyőzéséhez, és erős eszközök lesznek számára Isten Királyságának terjesztésében.” Ha tehát Neki ajánljuk életünket, a Szűzanya nemcsak olyan gyermekekre talál bennünk, akik e Földön az Úr útjain járnak, és akiket egy napon maga mellett tudhat a Paradicsomban, hanem olyan gyermekekre is lel bennünk, akik földi életük során segítenek Neki megmenteni más gyermekeit, megmentenek más lelkeket a Sátán hatalmától! Így tehát méltó utódai lehetünk az Asszonynak, aki szétzúzza a kígyó fejét. (Jelenések könyve)
     A Szűzanyának szentelt élet tehát igen nagy hatalom és erő a Sátán ellen vívott harcban mind a világi emberek, mind a papok, püspökök vagy szerzetesek számára is. Ha pedig e Szűz Máriának szentelt élet meghonosodik, elterjed családjainkban, országainkban, plébániánkon, vallásos mozgalmainkban, társaságainkban, egyházmegyékben, akkor valóban lehetőségünk lesz kiűzni az ördögöt ebből a világból, és szembeszállhatnánk a Sátán tervével, amellyel meg akarja szerezni magának az emberek, a társadalmak, a nemzetek szívét, és végleg el akarja távolítani az emberiséget Istentől. (folyt.)a_tokeletes_maria-tisztelet_530.jpg

Szólj hozzá!

Hatodik jelenés

1933. február 15-e szerda, este 19 óra.
     A jelenések ritkultak és egyre rövidebbek voltak. Bár csak három nap telt el az előző jelenéstől, a kíváncsiskodók sorra elmaradtak. Ez alkalommal, csak három személy kísérte Mariettát a forráshoz! A Szent Szűz most is kedvesen, szeretettel üdvözölte Mariettát, ő pedig az idők végezetéig szívesen beszélgetett volna az Úrnővel. A társalgás folyamán a kislány ezeket mondta:
‒ Louis-Marie Jamin káplán úr azzal bízott meg, hogy kérjek jelet!
ketten.jpg     A Szűz így válaszolt:
‒ Higgyetek bennem, és én is hinni fogok nektek! Imádkozzatok sokat! Isten veled! ‒ majd távozása előtt, egy titkot bízott Mariettára. (Alul a forrás, korabeli fotón)a_forras.JPG

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt., Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Mindaz, amit a fentiekben az angyalokról megfogalmaztunk, az kiemelkedő és lényegi értelemben Jézus Krisztusban valósul meg. Az ő megjelenéséig sokkal fontosabb szerepük volt az angyaloknak, mint az ő megjelenése után. Hiszen őbenne már megvalósult a töké­letes szövetségünk, összeszövődésünk Istennel. Itt azonban vigyáz­zunk, hogy túlzásba ne essünk.

Nemkatolikus testvéreink közül so­kan vannak, akik az angyalok tiszteletét nem tartják fontosnak, sőt egyenesen veszélyesnek sejtik, mintha az elvonná a figyelmet Jézus Krisztus egyedül üdvözítő leiturgiájától, egyedüli “kezesi” mivoltától (Zsid 7,22) és egyedüli “közvetítői” szerepétől, érde­métől (Zsid 8,6; 9,15; 12,24 stb). – Ne feledjük, hogy a fentiek alapján az angyalok tiszteletét maga Jézus Krisztus is szorgalmaz­ta, sőt gyakorolta, azok szolgálatát igénybe vette, és Egyházában helyesnek ismerte el Szentlelke által.

Természetes, hogy Jézus Krisztus minden angyalok fölött áll. Erre leghitelesebb tanúnk a Zsidókhoz irt levél, amelynek egész első fejezete éppen Jézus Krisztusnak az angyalok feletti valóságáról tanít. De a maguk he­lyén igenis megérdemlik köteles tiszteletünket. Hiszen az ő kíséretükben jön el Jézus a világ végén, szerepük lesz az utolsó ítéleten, örvendeznek minden megtérőn (Mt 16,27; 25,31; Lk 15,10 stb).

És ne feledkezzünk meg arról, hogy maga Jézus a Jákob lét­rájával azonosította magát (Jn 1,51), amelyen fel-alá járva angya­lok kötik össze árva földünket a megnyílt éggel. Hátha magunkra is alkalmazhatjuk.

(folyt.)

Szólj hozzá!

11.
szeptember

MEGHÍVÓ

tibor.  |  Szólj hozzá!

A X. MAGYAROK NAGYASSZONYA TALÁKOZÓRA


1153 Budapest, Széchenyi tér
mobil: 06-20/357-4229;
email: rpmnafoplebania@gmail.com
Web: http://www.rakospalotaifoplebania.hurakospalota.JPG

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27.
(Fordította: Dr. Tekulics Judit)
bamonte_200.jpgKedves Olvasóm! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas Budapest-Máriaremetei összejövetelen! Az ezen Szentmise keretében mondott szentbeszédét közlöm részekre osztva. A tartalom nemcsak rendkívül érdekes, megszívlelendő, de példaadó papjaink számára is, mert ezt kell, így kell és mind gyakrabban kell! Felelősek vagyunk ugyanis embertársaink ezügybeni ismereteiért! Fogadják szeretettel!

     Mi lehet vajon a Szűzanya Szentlélekkel együtt végzett működésének célja bennünk? Elsősorban az, hogy Krisztus tökéletes képmásává alakítson bennünket, addig formálja lelkünket, amíg teljesen eggyé válhatunk Krisztussal.
     A másik cél pedig az, hogy vezessen és támogasson minket annak a küldetésnek a végrehajtásában, amit minden egyes ember abban a pillanatban kapott Istentől, amikor ebben a világban életre hívta őt. Mert mindenki, minden egyes ember küldetést kapott születése pillanatában Istentől, amelyet a földi életében be kell töltenie.
Érthetjük immár, hogy a Szűzanya tisztelete hogyan érheti el csúcspontját bennünk akkor, amikor teljes szívvel felajánljuk neki önmagunkat. Amikor azt mondjuk: felajánlani magunkat a Szűzanyának, más szóval, a Szűzanyának szenteljük magunkat, ezalatt azt értjük, hogy teljesen megtagadjuk önmagunkat, teljesen Neki ajándékozzuk magunkat, hogy tökéletesen és teljes mértékben Hozzá tartozzunk és Vele, Őbenne és Általa felajánljuk egész életünket Istennek, Krisztusban.
     Sokféle módon megfogalmazhatjuk tehát a 'Szűz Máriának szentelődés' fogalmát, lényege azonban mindig a tökéletes egyesülés, a szoros és folyamatos eggyé válás Isten Szent és Szeplőtelen Édesanyjával. Ez azt jelenti, hogy végtelen bizalommal fordulunk Hozzá, teljes mértékben Hozzá tartozunk, Neki ajándékozzuk önmagunkat, megosztjuk Vele életünket, annak érdekében, hogy a Szentlélekkel együtt szabadon működhessen bennünk. Hagyjuk, hogy átvegyen az életünkben minden kezdeményezést, Ő irányítsa minden cselekedetünket, Isten nagyobb dicsőségére. Ez a Szűzanyára hagyatkozó élet azonban egyáltalán nem semmisíti meg szabadságunkat és egyéni, szabad akaratunkat, hanem éppen hogy tökéletessé teszi azt, hiszen ha így élünk, akkor akaratunk teljes mértékben eggyé válik Isten akaratával.
     A Szűzanyának szentelődés tehát nem helyettesíti, és nem verseng a Krisztusra való hagyatkozással bennünk, amely szintén a Szentlélek szeretete által a Keresztség pillanatától kezdve isteni életre vezető, hanem éppen ellenkezőleg, hozzájárul annak tökéletes megvalósulásához lelkünkben. Mit jelent ez a tökéletes megvalósulás? Azt jelenti, hogy a Jézusnak szentelt élet, amely a Keresztség pillanatában veszi kezdetét bennünk, kiteljesedik és tökéletességre jut lelkünkben, elvezet minket a Paradicsomba, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szüntelen és boldogító látására, ahol megtapasztalhatjuk a Szentháromság szeretetének kimeríthetetlen mélységét.
     Örök életben részesülünk és nem kínoznak minket többé testi-lelki bajok, társadalmi konfliktusok, amelyeket földi életünk során megtapasztalhatunk. Emberi természetünk ekkor teljes mértékben részesévé válik Isten dicsőséges természetének, megtapasztalhatjuk a legfőbb és el nem múló boldogságot Édesanyánk, a Szent Szűz társaságában, az angyalokkal és a szentekkel együtt. Ehhez a csodálatos célhoz vezet el tehát minket a Krisztusnak szentelt élet, amelynek legtökéletesebb útja a Szűzanyának szentelt élet és akarat.

(folyt.)

totus_tuus_530_n.jpg

Szólj hozzá!

Ötödik jelenés

1933. február 11-e szombat, este 19 óra.
336_002.jpg     Marietta reménye és hűséges várakozása beteljesült, aznap is a forráshoz igyekezett. Miközben a kislány megmosta kezét a vízben és keresztet rajzolt magára, megjelent a Szűzanya és a következőket mondta.
‒ Jövök enyhíteni a szenvedést. Isten veled!
     Marietta hirtelen felállt, és sírva sietett vissza otthonukba! Ezúttal sem értett egy kifejezést az "enyhíteni" szó értelmét és az édesatyjától kért magyarázatot, hogy mit jelent: "A szenvedést enyhíteni?"
louis-jamin_abbe.jpg     A jelenéseknek egyre nagyobb híre kelt és a falu káplánja Louis-Marie Jamin káplán atya arra kérte a kislányt, hogy legközelebb kérje meg a jelenést, hogy adjon valami jelet. (Jobb oldali kép Marietta a kisöccsével)hs_banneaux_mar_beco07.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

c) Harmadszor egészen külön tanulmány lehetne az angyalok­nak Jézus személye körüli leiturgiája, kultikus szolgálata. Itt elsősorban “Jézus Krisztusról mint a 'Szövetség Angyaláról'” van szó. Az ezzel kapcsolatos prófétai igének (megint csak ezt a kifejezést kell használnunk) klasszikus helye Mal 3,1: “Nézzétek, elküldöm angyalomat, hogy előkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a Szövetség Angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura.” – Szeret­nénk felhívni a figyelmet a magyar “szövetség” szó igen szerencsés hogy úgy mondjuk beszédes asszociációira, Isten ugyanis az ő vég­telenül irgalmas szeretetében mindent elkövetett az egész üdvtör­ténet folyamán, hogy a maga isteni életét “összeszője” a miénkkel. Akkor is, ha ő mindenestől Szent, mi pedig mindenestül a bűn rab­ságában élünk. Ebből az állapotunkból történt megváltásunk és ránk váró üdvösségünk (megintcsak ezt a szót mondom) “mindenestül” Jézus Krisztus által történt. Ez a valóság áll a mi krisztusi hitünk mögött mint megdönthetetlen támasz, illetve fundamentum. Jézus Krisz­tus pedig kezdettől fogva “angyalok közvetítésével” (ApCsel 7,53) valósította meg a szövetséget. Sőt, földi életének is minden fon­tos mozzanatát át- meg átszövi az angyalok leiturgiája, kultikus szolgálata: születésének hírüladását (Lk 1,26), magát születését (Lk 2,13), megkísértetését (Mk 1,13), haláltusáját (Lk 22,43), feltámadását (Jn 20,12), mennybemenetelét (ApCsel 1,10). – Isten életének a Jézus Krisztus által a mi életünkkel való összeszövése magában Jézus Krisztusban mint kiemelkedő értelemben vett “angyal­ban” jelenik meg: ő az Isten Angyala számunkra!

(folyt.)

Szólj hozzá!

10.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

366a_szent_csend_530.jpg

Szólj hozzá!

Budapest, 2016. augusztus 27.
(Fordította: Dr. Tekulics Judit)

bamonte_200.jpgKedves Olvasóm! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas Budapest-Máriaremetei összejövetelen! Az ezen Szentmise keretében mondott szentbeszédét közlöm részekre osztva. A tartalom nemcsak rendkívül érdekes, megszívlelendő, de példaadó papjaink számára is, mert ezt kell, így kell és mind gyakrabban kell! Felelősek vagyunk ugyanis embertársaink ezügybeni ismereteiért! Fogadják szeretettel!

     Megkeresztelkedésünk pillanatában a Szűzanya, együttműködve a Szentlélekkel, saját Fia által új életet ad nekünk és kezdetét veszi életünkben az Ő lelki anyasága. Ezért a teológia nyelvén a Szűzanyát az Isteni Kegyelem Anyjának hívjuk. E kegyelem által mi is részeseivé válhatunk a bennünk lakozó Krisztus életének.
A Szűzanya, miután életet ad nekünk, soha többé nem hagy magunkra bennünket. Továbbra is folyamatosan gondoskodik rólunk, törődik velünk, akárcsak egy igazi édesanya.
     Mert mit tesz egy igazi édesanya, miután életet adott gyermekének? Táplálja, tanítja és védelmezi gyermekét. A Szűzanya, a természetfeletti szintjén, ugyanezt teszi velünk is. Táplál, tanít és védelmez bennünket. Táplál minket azzal, hogy közbenjárása által megszerzi számunkra az istengyermekség kegyelmét, saját Fia életének részesévé tesz bennünket, ez pedig nem más, mint a megszentelő kegyelem ajándéka. Ezen felül, segítő kegyelmeket is szerez nekünk: vagyis természetfeletti segítséget és támogatást kér gyermekeinek, amelyre időről időre nagy szükségünk van ahhoz, hogy életünk során jó cselekedeteket vigyünk véghez és méltók legyünk Isten kegyelmi ajándékaira.
     Tanít bennünket, mint egy gyermekeket szerető tanítónő. Feltehetjük magunknak a kérdést: hogyan lehet Ő a mi tanítónőnk? Elsősorban élete példája által, hiszen a Szűzanya tökéletes egységben élt Jézussal, Jézus által, Jézussal és Jézusért élt, ami egyetlen más teremtményről sem mondható el. Következésképpen minden emberi teremtmény között Ő az egyetlen, a valódi krisztusi életre nevelő tökéletes Tanító. Tanít minket a szavakkal is, amelyekkel a Szentírásban szól hozzánk. Különösen fontosak a Kánai Menyegzőn elhangzott szavak, amikor Jézusra mutatva azt a tanítást adja nekünk, „Tegyétek, amit Ő mond”. E szavakkal a Szűzanya arra hívott meg bennünket, hogy fogadjuk be a krisztusi életet, legyünk az Ő életének részeseivé és mindenben kövessük Krisztus tanítását.
     Megvizsgáltuk tehát a Szűzanya első három anyai feladatát életünkben: vagyis az életadást, a táplálást és a tanítást. A negyedik anyai feladat pedig a védelmezés.
     Hogyan teszi ezt? Állandóan őrködik felettünk, ahogyan egy igazi édesanya őrködik gyermeke felett, segít és támogat minket életünk útján és minden megpróbáltatás idején. Ezeket az anyai feladatokat a Szűzanya, aki a legfőbb és legtökéletesebb Édesanya, maradéktalanul és szünet nélkül látja el körülöttünk, nem csupán életünk egy bizonyos szakaszában vagy pillanataiban. Nekünk pedig, életünk minden pillanatában kitárt szívvel, be kell fogadnunk az Ő gondoskodó szeretetét azért, hogy tökéletesen véghez vihesse bennünk és értünk ezeket az Isten által Neki rendelt anyai feladatokat. Minél több figyelmet és helyet adunk tehát lelki életünkben a Szűzanyának, minél jobban megnyitjuk előtte a szívünket, minél tökéletesebben felajánljuk neki önmagunkat, annál tökéletesebben tudja kifejteni bennünk az ő lelki anyaságát. Így, lehetővé tesszük a Szűzanyának, hogy működjön bennünk, a Szentlélekkel együtt, aki minden szentséghez vezető út forrása számunkra.

(folyt.)

espiritusantocm530.jpg

Szólj hozzá!

eger_var_ostroma_1552ben.jpg     1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (uralk. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.

     „És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!” (Részlet az Egri csillagok című regényből)  

Forrás (részlet)

                                                                                                                              Imádkozzunk értük, hogy segítsenek bennünket most, amikor újabb iszlám inváziónak vagyunk kitéve!

eger_q2.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Negyedik jelenés

1933. január 20-a péntek, este 19 óra.
     Marietta az egész napot ágyban töltötte, mert rosszul érezte magát. Este azonban felöltözött és az odasereglett környékbeliekkel ‒ akik megígérték, hogy elkísérik ‒, kiment a forráshoz. Már menet közben elkezdte az imádságot és a környezete vele mondta.
     Rövid várakozás után a Szépséges Hölgy megjelent. Marietta örvendezett, amikor meglátta és felsóhajtva így szólt:
‒ Szépséges Úrnőm. Mit óhajt?
     A válasz így hangzott:
‒ Egy kis kápolnát szeretnék! ‒ s kitárta kezét, jobbjával megáldotta Mariettát és eltávozott! a_szuzanya_kapolnat_kert.jpg
     A kislány hirtelen rosszul lett és elájult! Kísérői karolták fel és vitték haza. Röviddel ezután Marietta visszanyerte öntudatát, de ha kérdezték is, a találkozásról keveset mondott!
     A negyedik jelenést követően több mint két hétig nem jelent meg a Szűzanya. Mindez súlyos megpróbáltatást jelentett Marietta számára. A falu népét is hatalmába kerítette a közöny, a gyanúsítás és vádaskodás! A lány azonban hűséges maradt. Mindennap imádkozott a megszokott időben, kiment a forráshoz és ott folytatta fohászkodását.

(folyt.)

a_forras_ahol_mariette_imadkozott.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Az angyalok istenszolgálata

 – Az ószövetségi Szentírás klasszikus helye az angyalok istenszolgálatának bemutatására Iz 6, 1-3. A szentírási szakasz ismerős: a hatszárnyú szeráfok kara szüntelenül énekli Isten előtt állva a “Szent, Szent, Szent” di­csőítő éneket. Közben egyik angyal a próféta ajkát is megtisztít­ja, hogy méltó módon hirdethesse a népnek Isten igéjét. – Az Új­szövetségben is érdemes reflektálva olvasni, illetve hallgatni a Jézus születésekor éneklő angyalkórus igéit: “Dicsőség a magasság­ban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek” (Lk 2,14). Hadd hangsúlyozzuk újra az angyalok lényegéből (“természetéből”) folyó legsajátosabb leiturgiájukat, kultikus szolgálatukat, amelyben az istendicséret mellett mindig ott van az emberszolgálat is. És ebben közös az angyal és az ember teremtményi küldetése!

Az angyalok emberszolgálata, különleges emberszolgálati tevékenységei. – Három irányú főtevékenységüket emelhetjük ki:

a) Először is a választott nép közösségének illetve közös­ségeinek – Izraelnek, az Egyháznak, és természetesen a rész-egyhá­zaknak, családoknak stb. – védelme és vezetése. Kezdve a Kiv 23,20-­ban Mózesnek adott isteni igén: “Íme, előtted küldöm angyalomat, hogy őrizzen utadon és elvezessen arra a helyre, amelyet kijelöl­tem...” Vagy az újszövetségben a Szentcsalád védelmén (Mt 1,20-2,20).

b) Másodszor az egyes személyek védelme. – Itt elsősorban a hívő jámborokról beszél az Isten Könyve. Mint például a Zsolt 91,11-ben: “Mert elküldi angyalát hozzád, hogy védelmezzen minden u­tadon. Kezükön fognak hordozni téged, hogy kőbe ne üssed lábadat.” Se szeri, se száma mind az Ó- mind az Újszövetségben az angyalok védő-oltalmazó szolgálatáról szóló híradásoknak. Mindenekelőtt ter­mészetesen a választott nép vezéreivel (pátriárkákkal, próféták­kal, királyokkal) kapcsolatban. De az egyszerű halandókkal is. Így az oroszlánok vermébe vetett Dániellel, tüzes kemencébe dobott há­rom társával, a pusztába taszított Hágár rabszolganővel is. Maga Jézus pedig külön kiemeli a gyermekek védőangyalait, “akik mindig szemlélik az Atya arcát” (Mt 20,10).

(folyt.)

Szólj hozzá!

09.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

364megmentestekre_530.jpg

Szólj hozzá!

Francesco Bamonte atya szentbeszéde Budapest, 2016. augusztus 27-én 
p_francesco_bamonte_icms_2_1.jpg     (Fordította: Dr. Tekulics Judit)
     Kedves Olvasóm! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat, nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a hatalmas Budapest-Máriaremetei összejövetelen! Az ezen Szentmise keretében mondott szentbeszédét közlöm részekre osztva. A tartalom nemcsak rendkívül érdekes, megszívlelendő, de példaadó papjaink számára is, mert ezt kell, így kell és mind gyakrabban kell! Felelősek vagyunk ugyanis embertársaink ezügybeni ismereteiért! Fogadják szeretettel!

Kedves testvéreim!
     A világon óriási harc dúl a jó és a rossz erői között az emberi szívek csatamezején. E gyilkos küzdelem azonban innen is továbbterjed, kiterjed a különféle intézményekre, az egész társadalomra, a nemzetekre, a kontinensekre, az egész világra, a nemzedékek tagjaira, és tart egészen az Úr dicsőséges eljöveteléig, amikor majd minden ember megláthatja Őt, az Utolsó Ítélet napján, és az Úr végleg leszámol a Sátán hatalmával a világban.
     Ebben a hatalmas küzdelemben különleges szerepet tölt be a Szűzanya. Isten az Ő gondviselő szeretetéből úgy rendelkezett, hogy a Szűzanya, aki a Megváltás és az Üdvösségszerzés isteni tervében támogatja és győzelemre vezeti az ő Szent Fiát a Sátánnal szembeni küzdelemben, minket is segítsen ebben a harcban, a Szentháromság minden erejével, Krisztus által. Velünk együtt és értünk küzd a Sátánnal szemben.
E feladat, amelyet a Szűzanya tehát értünk végez, beleillik egy még szélesebb körű feladatba, amelyet szintén Isten jelölt ki számára: ez pedig nem más, mint az anyaság.
     Jézus a saját Édesanyját adta nekünk, amikor, halála előtt a Keresztfa tövében álló édesanyjához fordult, tekintetével a Szűz Mária mellett álló Jánosra mutatott, és azt mondta: „Asszony, íme, a te fiad”. E szavakkal Jézus mindenki előtt világossá tette azt a szerepet, amelyet Szűz Máriának már a Megtestesülés pillanatától kezdve szánt: vagyis, hogy mindannyiunk édesanyja legyen. Később pedig, Jánoshoz fordult, aki az egész emberiséget képviselte és így szólt hozzá: „Íme, a te Anyád”. Az Ige Megtestesülésének pillanatától kezdve tehát mindannyian ennek az édesanyának a gyermekei vagyunk. Jézus mindenki számára érthetően és világosan fejezte ki szándékát. Az emberi nem e hatalmas ajándékát pontosan azokban a pillanatokban adta át nekünk, amikor Ő maga és Édesanyja az elképzelhető legnagyobb szenvedéseket élte át. Azért cselekedett így, hogy megértsük, mennyire szeret minket, és milyen értékesek vagyunk számára. (folyt.)bamonte_1_530.jpg

Szólj hozzá!

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe

angels-love_330.JPG     Öröktől ki volt szemelve az Istenanyaságra (február 2.), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8.) (Péld 8,22-31).  A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban várták a napfelkeltét, mert a népi hagyomány szerint a Napban megpillanthatták a bölcsőben fekvő Máriát. A szokás alapja az lehet, hogy a "Napbaöltözött" hozta világra  a világ világosságát, az Igazság Napját, Jézus Krisztust, akinek születésével új Nap, új korszak köszöntött be az emberiség történelmében.
 natividade.JPG    Mária, Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született szeptember 8-án. Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük, de régi hagyomány szerint Jézus születésekor még meg sem közelítette a 20. életévét. Későbbi hagyomány, hogy Keleten és nyugaton egyaránt már a VII. században megünnepelték az Egyházban. fb35bfa58bf5.jpgAz ortodox Egyházban mindmáig nagy ünnepélyességgel ülik meg Mária születését. A középkorban e jeles napnak nálunk, római katolikusoknál vigíliája és nyolcada is volt, azaz megkülönböztetett jelentőségű szertartásokkal és imádsággal ünnepelték Jézus édesanyjának születését. „Minden nemzet ünnepelje ezt a napot, minden fajta, minden nyelv, minden életkor, minden méltóság; örvendezéssel üljük meg a világ örömének születése napját" – mondja egy ősi Himnusz.
     Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve.
Szűz Mária születésnapján kívül csak Jézusnak és az előhírnök Keresztelő Szent Jánosnak üljük meg földi születésnapját. Minden más szentünknek földi halála napján emlékezünk, mennyei születés napjukat ünnepeljük. Ez is jelzi, hogy a mai nap ünnepeltje kiváltságos helyet foglal el a szentek seregében, az Isten által megdicsőített lelkek sorában. A néphagyományban Kisboldogasszony napja ősi őszkezdő nap, a népi megfigyelés szerint ekkor kezdenek költözni a fecskék. Hajdan asszonyi dologtiltó, főleg fonástiltó nap volt.


kisded_szuzanya_330.jpgl_immacolata_gyemek_330.jpg     De mit is jelentett valójában az üdvtörténetben Szűz Mária születése? Öröm volt a mennynek és földnek egyaránt. A mennynek azért, mert megjelent Isten legszebb, legcsodálatosabb teremtménye, a földnek pedig azért, mert felvirradt rá a megváltás hajnala. A Szent Szűz születésével az Isten eleven temploma készült el. Az Ő születésével beteljesedett az ősevangélium, mely a paradicsomi bűnbeesés után hangzott el, megszületett a megígért asszony, kinek ivadéka megtiporja a sátán fejét. Az Ő születése bizonyítéka annak, hogy az Úr Isten mennyire becsüli teremtményét, az embert - még bűnös elesettségben is. A Szent Szűz születése hirdeti a földnek, hogy az évezredes várakozás sötét éjszakája vége felé közeledik, hiszen már feltűnt a Hajnalcsillag és jelzi, hogy nincs messze a napfelkelte, Isten melengető Napja, Krisztus, hogy megvilágítsa az egyedüli üdvösség útját, hogy felmelegítse a bűnbe dermedt, jéghideg emberi szíveket. Mária számunkra a hajnali szép csillag, a Hajnal Szép Sugara! 

(Többek közt felhasznált forrás

Boldog vagy szentséges Szűz Mária és a legméltóbb minden dicséretre. Belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, Üdvözítő Istenünk. Alleluja! Íme, ezért örül ma az egész teremtett világ Szűz Mária születésének. 

kisboldogasszony-2.jpg

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Egy különös és nagyhatású szentre, a Rózsafüzér Apostolára emlékezhetünk e napon! Boldog Alan de Rupe (vagy Alanus de Rupe; Alano de la Roche) volt az, aki Szent Domonkos után 250 évvel – mint a domonkos rend tagja és a Szűzanya kiválasztottja –, megújította a szentolvasó imádságot, mely már-már feledésbe merült! E hó 22-től, 13 részes posztban olvashatnak az életéről, munkásságáról és a Szent Rózsafüzér érdemeiről! Kérjük tartsák emlékezetükben ezt a feledésbe merült szentet, hogy esdje ki számunkra a szentolvasó-imádság iránti szeretetünket, és a Boldogságos Szűzanyához való gyermeki ragaszkodásunkat!

Boldog Alan de Rupe könyörögj érettünk!

alan_de_rupe_003_1.JPG

 

Szólj hozzá!

EGY EXORCISTA MESÉLI 5

Részlet GABRIELE AMORTH atya könyvéből

gondolkozz_amig_nem_keso.JPG    Fontos tudnunk, hogy milyen hatásokat tud a démon az emberekre földi életükben gyakorolni. Először is létezik a démon szokásos működése, ami minden ember ellen azonos mértékben megnyilvánul, nevezetesen a rosszra csábítás. Jézus ebben a vonatkozásban is elfogadta emberi természetét, amikor hagyta, hogy a Sátán megkísértse. A Sátán azonban rendkívüli módon is megnyilvánulhat, amelyet Isten csak egész különös esetekben engedélyez.
A Sátánnak ezt a rendkívüli tevékenységét öt különböző csoportba lehet besorolni:


1. Külső zaklatás: Ezek azok a jelenségek, amelyekről oly sok szent életrajzában olvashatunk. Tudjuk, miként lökdösték, ostorozták és verték Keresztes Szent Pált, az arsi szent plébánost és Pio atyát a démonok. Ezekben az esetekben leginkább a felszentelt egyének imái segítenek.


2. Ördögi megszállottság: Ez a legrosszabb forma, ami azt jelenti, hogy a démon megszállja valakinek a testét (nem a lelkét) és arra kényszeríti, hogy az ő akarata szerint cselekedjen és beszéljen. Ennek az áldozat nem tud ellenállni és ezért erkölcsileg nem felelős e tettekért!  Ezt a formát látványos jelenségek kísérik, mint például az idegen nyelveken való beszéd, emberfeletti erő megnyilvánulása, titkos dolgok feltárása. Nagyon világos bibliai példa erre a gerazai megszállott esete. De természetesen az ördögi megszállottságnak széles spektruma van; ezek súlyosságukban és tüneteikben nagy különbségeket mutathatnak.


3. Ördögi kínzások: Ezek többé-kevésbé súlyos zaklatások és betegségek, amelyek azonban nem érik el a megszállottság mértékét, amely öntudatvesztéssel vagy olyan cselekedetekkel vagy beszédekkel járnak, amelyekért az áldozat nem felelős.
Néhány bibliai példa: Jób nem volt megszállott, de gyermekeiben, vagyonában és egészségében súlyosan károsodott. A meggörbedt asszony és a süketnéma, akiket Jézus meggyógyított, nem voltak teljesen megszállottak, de a démon jelenléte fizikai zavart okozott náluk. Szent Pál egészen biztosan nem volt megszállott, mégis egy diabolikus bajban szenvedett: „De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam” (2 Kor 12,7). Tehát kétségen kívül áll, hogy Pál betegségének eredete démonikus volt.
A valódi megszállottság esetei nagyon ritkák. De nagy számban találhatók olyan emberek, akiket a démonok egészségükben, vagyonukban, munkájukban, embertársi kapcsolatukban, hatalomvágyukban vagy valami másban befolyásolnak.

 
4. Ördögi kényszerképzetek: Ezek alatt hirtelen fellépő, néha hosszabb ideig tartó megszállott gondolatokat értünk, amelyek gyakran abszurdak, az illető magától mégsem képes megszabadulni tőlük. Az áldozat lehangolt, kétségbeesett és öngyilkosságra gondol. Legtöbbször az álmok is érintettek. Nyilván sokan vannak, akik úgy vélik, hogy ezek nyilvánvaló pszichiátriai esetek. A többi jelenségre is lehet pszichiátriai, parapszichológiai vagy ehhez hasonló magyarázatokat adni, mégis vannak olyan esetek, amelyeket ezeknek a tudományoknak az eszközeivel nem lehet megmagyarázni, és amelyek ördögi eredet vagy jelenlét nyilvánvaló tüneteit mutatják. Ezeknek az eseteknek a megkülönböztetését a gyakorlatban meg lehet tanulni.


5. Ördögi pusztítások: Ezek házakra, tárgyakra vagy állatokra vonatkoznak. A pusztítás, rongálás és elcsúfítás kényszere (graffiti) esetében is bizonyos megszállottságról, vagy kényszerképzetekről beszélhetünk. 

(A Szent Margit Lapban közölt részletek nyomán)

histeria_o2.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Az angyalok mint teremtmények a mi szolgatársaink

Már a eddigiek alapján is nyilvánvaló, hogy a “szolgálat” szó, sajátosan a kultikus istenszolgálat és az üdvösség érdekében vállalt ember-szolgálat (az a bizonyos “leiturgia”) tulajdonképpen az egész ange­lológiánk kulcsszava. A Jelenések könyvének befejező részében ol­vassuk (Jel 22,8-9), hogy a pathmoszi látnok imádni akarta az an­gyalt, tehát egyedül a Teremtő Istennek kijáró tiszteletben akarta részesíteni. Megdöbbentő az angyalnak a rövidebben már előbb is (Jel 19,10-ben) hangoztatott felvilágosító szava: “Én, János hal­lottam és láttam ezeket. Miután hallottam és láttam, leborultam az angyal lába elé, aki ezeket megmutatta, hogy imádjam. De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, a prófétáké és azoké, akik megszívlelik e könyv (pró­fétai) igéit. Egyedül Istent imádd!” – Az angyalok tehát Isten ki­nyilatkoztatott igéje szerint szellemek ugyan, de teremtmény ­voltuk szerint szolgatársaink. Így lehetséges az is, hogy bizonyos emberi szolgatársainkat is “angyaloknak” nevezzük, anélkül, hogy azok megszűnnének hús-vér emberek lenni. S az is érthető a Jelené­sek könyvének 2-3. fejezete alapján, hogy az ott szereplő hét kisázsiai egyháznak (amely az egész egyházat jeleníti meg, térben és időben egyetemlegesen) vezető szolgálattevőit “angyaloknak” nevezi a látnokot vezető és az üdvösség igazságaira tanító égi hírnök: “Az efezusi egyház angyalának írd meg... A szmirnai egyház angya­lának írd meg…” stb. Mindaz, aki az Isten dicsőítésére és az ember üdvözítésére való szolgálatot nyer, az mindenkor és mindenütt an­gyali hivatást tölt be, és ilyen tág értelemben, ahogy a Biblia is teszi, angyalnak nevezhető. – Sőt az ellen sem lehet kifogást e­melni, hogy bizonyos vallási közösségekben, pl. szerzetekben is, az elöljárók külön személyt megbíznak azzal, hogy a lelkiéletben, a szent közösség szabályzataiban és rendi szokásaiban kevésbé já­ratos testvér mellé egy már járatosabbat jelölnek ki, akit az “an­gelus” megtisztelő címmel tartanak számon.

(folyt.)

Szólj hozzá!

08.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

363szemed_foleg_530.jpg

Szólj hozzá!

SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK

kassai vértanú szentek.jpgSzeptember 7.
Körösi Márk: Krizevac (Horvátország), 1588. Grodziecki Menyhért: Czeszyn (Szilézia), 1584. Pongrácz István: Alvinc (Erdély), 1582. Vértanúságot szenvedtek: Kassa, 1619. szeptember 7.

Neveik sorrendje, a régebben föltételezett születési sorrendet tükrözi. Az újabb kutatások szerint azonban valószínű, hogy – a születési helyéről Körösinek nevezett – MÁRK, volt a legfiatalabb. 1611-ben, huszonhárom éves korában iratkozott be a római Collegium Germanico-Hungaricumba, s eszerint születési éve: 1588. Születési helye a horvátországi Krizevac (= Körös). Családi neve valószínűleg Stjepinac. Középiskolai tanulmányait Grazban végezte, ugyanott hallgatott bölcsészetet is. Majd a zágrábi egyházmegye papnövendékeként került Rómába, ahonnan pappá szentelve 1615-ben tért haza. Rövid körösi tevékenysége után Pázmány érsekprímás fölfigyelt rá és meghívta elöljárónak a nagyszombati papnevelő intézetbe. 1618-ban már esztergomi kanonok, komáromi főesperes, valamint a káptalan Széplakon levő birtokának uradalmi igazgatója. Ezidőben vett részt azon a nyolcnapos lelkigyakorlaton, amelyet Homonnán 1619 júliusában tartottak, s amelynek végén későbbi vértanútársa, Grodziecki Menyhért letette utolsó szerzetesi fogadalmát.

MENYHÉRT, családi neve Grodziecki, a sziléziai Czeszynben (Tesin, Teschen) született – a galíciai Grodekből származó – lengyel családban, valószínűleg 1584-ben. Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban Brünnben belépett a jezsuita rendbe. Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol 1614-ben kinevezték a Szent Vencel-kollégium igazgatójává. 1618-ban beosztották tábori lelkésznek a kassai helyőrség német és különféle szláv anyanyelvű katonái mellé.

ISTVÁN az ősi szentmiklósi és óvári Pongrácz-család sarja. 1582-ben született az erdélyi Alvincen. Középfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte a jezsuiták kollégiumában. 1602-ben lépett be a brünni jezsuita novíciátusba, ahol együtt volt Grodzieckivel. Klagenfurt, Laibach (ma Ljubljana) és Graz következett ezután. 1615-ben került Homonnára a Jézus-társasági kollégium tanárának és hitszónoknak. Kassára őt is 1618-ban küldték, nemcsak a helyőrség magyar ajkú katonái, hanem a csekély számú katolikus egyházközség lelkipásztorának. Érkezését megelőzte a híre: homonnai működése annyira sikeres volt, hogy Alvinczi Péter, Kálvin híveinek híres kassai prédikátora fölpanaszolta, hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot''. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása 1619 augusztusában Sárosban találta Pongráczot, aki késedelem nélkül Kassára sietett. Ide menekült Bethlen vezérének, Rákóczi Györgynek protestáns hadai elől Körösi Márk és Grodziecki Menyhért is.

Rákóczi György hajdúi szeptember 3-án a város falai alá érkeztek. A várost védő Dóczi András császári főkapitány kevés katonájával kilátástalannak látta a harcot, különös tekintettel, hogy a város protestáns vezetés alatt állott. Másnap létrejött a város átadásáról szóló szerződés, melynek az volt a kikötése, hogy senkinek, se a katolikus híveknek, se a papoknak nem esik bántódása. Szeptember 5-én bevonultak a hajdúk a városba, és tüstént fölrúgták a megállapodást: Dóczit bilincsbe verték, s elhurcolták Erdélybe. Rákóczi meghagyta, hogy a három papot tartsák szigorú házi őrizetben. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Az első sikertelen kísérlet után 7-én, éjféltájban ismét rájuk törtek, és válogatott kínzások után Márkot és Menyhértet lefejezték, Istvánt pedig halottnak vélve egy közeli szennygödörbe vetették, s mellédobták a másik két vértanú testét is.

Elvonulásuk után Eperjessy István, a három pap házi-kápolnájának sekrestyése, István atya nyöszörgésére lett figyelmes. De nem tudott rajta segíteni, mert maga sem merte elhagyni a házat és Hoffmann tanácsos, akihez Pongrácz atya tanácsára fordulnia kellett volna, szintén áldozatul esett a martalócok kegyetlenségének. Így húszórás kínlódás után István atya is meghalt...

Az első, akinek sikerült méltóbb helyre hozatni és eltemettetni a 3 vértanú holttestét, özvegy Gadóczy Bálintné volt. Fél év elteltével Bethlen és a királyi Magyarország képviselői ugyanabban a házban folytatták a béketárgyalásokat, ahol a három vértanút megkínozták. A befejező díszlakoma után az erdélyi fejedelem táncra kérte föl Forgách Zsigmondnak, a királyi nádornak a feleségét, Pálffy Katalint. Ő azonban csak azzal a föltétellel volt hajlandó táncolni Bethlennel, ha kiadatja neki a három pap holttestét. Ez megtörtént és a hitéről meg nem feledkező asszony piros selyembe burkoltatta a drága ereklyéket, amelyeket előbb a birtokán levő sebesi templomba, majd a hertneki várba vitetett. 1635-ben szállíttatta innen a nagyszombati klarissza zárda templomába. E rendháznak ugyanis leánya, Forgách Mária volt a főnöknője. Miután II. József föloszlatta a klarisszákat, Batthyány prímás engedélyével 1784-ben a nagyszombati Szent Orsolya-rendi apácák templomába kerültek a holttestek és fejereklyék.

Boldoggá avatásuk eljárását még 1628-ban indította el Pázmány bíboros, de az csak 1905-ben vezetett sikerre, amikor Szent X. Pius pápa január 15-én népes magyar küldöttség jelenlétében engedélyezte nyilvános tiszteletüket. II. János Pál pápa szlovákiai látogatása alkalmával 1995 júliusában szentté avatta őket.


Eperjessy István, a sekrestyés vallomásából tudjuk a következő részletet:

Rákóczi... először Körösit akarta megtörni... Előkelő emberekből álló küldöttséget menesztett hozzá, melynek szónoka... arra kérte, pártoljon át Bethlenhez, tagadja meg hitét, kövesse Kálvin vallását, s az esetben nemcsak szabadságát nyeri vissza, hanem megkapja a széplaki apátság birtokait is. A csábítást végig kellett hallgatnia Pongrácznak is, aki... így szólt a vesztegetőhöz: ,,Úgy látszik, az ördög ábrázatát viseled, mert annak feladata az embereket Krisztustól és az Anyaszentegyháztól elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd ember!'' De megfelelt neki Körösi is: ,,Értem, mit akar Rákóczi, és mit a főrendek. De a széplaki jószág se nem az enyém, hogy valakinek elajándékozhassam, se nem az uraké, hogy tőlük elfogadhassam; annak minden jussa az esztergomi káptalannál vagyon. Ami pedig vallomását illeti, mondd meg Rákóczinak: "Inkább kívánok ezerszer meghalni, mintsem hogy ezzel az elhajlással híremet és lelkemet pokolra vessem. Tudja meg, vannak a római eklézsiában, kik gyönyörűségesnek tartják Istenért meghalni. Tudja meg, vannak az esztergomi káptalanban férfiak, akiknek szokásuk nagy dolgokat cselekedni s el is szenvedni.'' – Így állta ki az első próbát; utána mindhárman térdre borultak és Te Deum-ot énekeltek. Ezt követően a protestánsok, szörnyű kínzások közepette kivégezték őket!


Kérünk, Istenünk, segítsen minket szent vértanúid, Márk, István és Menyhért könyörgése, hogy akiknek győzelmével dicsőítünk Téged, azoknak hitbeli állhatatosságát kövessük!

 ( Forrás )kassai_vertanuk_09. 07.jpg

Szólj hozzá!

kisded_szuzanya3_320.jpgAz alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldozsár 
– Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő!

Ave Maria! Sis benedictus!

 

Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyájában az Üdvösség Reménye              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki kezecskéjével az Ég Urát fogva tartja         – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki pólyában is a mindenséget igazgatja          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit a Szeretet magának teremtett és megőrzött                                                                                                                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság tündöklő Boldogsága            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Szeretet Leánya                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentlélek Választottja                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten egyetlen Kedvese                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Mátkája              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akivel a Szeretet frigyet kötött                           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Istentől megáldott Szűz Ara                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az üdvösség ruhájában ékes Menyasszony      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben Istennek kedve telik                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akiben az Örök Szeretet gyönyörködik             – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit az Ég és Föld csodál                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Szerelem Zsengéje                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, aki a Szép-szeretet Anyja lettél                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a völgyek tövisei közt érintetlen Liliom           – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, harmatos fehér Rózsa                                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az istenszeretők Erőssége                                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a Kármel Ékessége és Fénye                               – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a tündöklő hajnal legszebb Sugara                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, ránk sugárzó tiszta Fénysugár                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a lepecsételt mennyei Forrás                              – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a paradicsomkert legszebb Lilioma                    – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a túláradó kegyelem Árja                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akit körülvesz az imádság Illata                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, kicsiny lelkek mennyei Mannája                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Örök Világosság Ragyogása                            – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Béke Szentélye                                        – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az isteni Kegyelem Tükre                                      – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, akinek Szíve az isteni Szeretet Lángoló Tűzhelye                                                                                                                                  – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Isten Jóságának Hasonmása                          – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, minden malaszttal teljes                                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten átható Áldása                                                – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, az Újszövetség Szűzi Papja                                   – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, Isten Bárányának áldozati Oltára                       – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, a legragyogóbb Tabernákulum                            – Üdvözlégy! Kis Szűzanya, a mi leghűbb Szerelmünk                                     – Üdvözlégy!
Kis Szűzanya, örökre Tiéd a szívünk                                            – Üdvözlégy!

Üdvözlégy Kis Szűzanya, az Isteni Irgalom Reménye, életünk,
édességünk üdvözlégy! Hozzád kiáltunk e siralom völgyében,
ahol előttünk jártál csendben, szép-szeretetben.
Fordítsd felénk irgalmas szemedet és plántáld belénk erényeidet,
hogy teljesen krisztusivá váljunk!
Üdvözlégy Kis Szűzanya, üdvösségünk Reménycsillaga, üdvözlégy,
mindörökkön örökké hű, édes kis szerelmünk!

l_immacolata_gyemek_530_3.jpg

Szólj hozzá!

EGY EXORCISTA MESÉLI 4

Részletek GABRIELE AMORTH atya könyvébőlfekete0666-530.jpg

    Kérdés, miben és milyen módon szegül ellen a Sátán Istennek, a Megváltónak? Nos azzal, hogy az Úrnak kijáró tiszteletet a maga számára követeli és a keresztény intézményeket utánozza. Ezt nevezzük antikrisztusnak és antiegyháznak. 
    Az isteni kultusz majmolására a Sátánnak megvan a maga egyháza, kultusza, papjai és imádói, miként "segítségének" és ígéreteinek (a neki lelküket eladott) hívei is. Miként Jézus a lélek és a test üdvének elnyerését elősegítendő különleges hatalmat adott apostolainak és ezek utódainak, úgy adott a Sátán is különleges hatalmat tanítványainak a lelkek elkárhozásának és a test megrontásának elérésére. Az embert megváltó testté vált Ige ellen a Sátán felhasználja pl. a szexualitás bálványimádatát, amely az emberi testet a bűn elállatiasodó eszközévé alacsonyítja le. 
    Még egy megjegyzés egy olyan kérdéshez, ami alaposabb megvitatást érdemelne. Ahogy tévedés a Sátán létezését tagadni, úgy szintén helytelen más erők vagy szellemi lények létezésében hinni. Ez a hiedelem nagyon elterjedt, holott ilyen lényekről a Bibliában nem esik említés, ezek csak a spiritisztáknak, az ezoterikus vagy okkult tudományok képviselőinek, a lélekvándorlás tana követőinek vagy azoknak a találmánya, akik az úgynevezett „bolyongó lelkekben” hisznek. Nincsenek jó szellemek az angyalokon kívül, ahogy gonoszak sem a démonokon kívül. Az elhunytak lelkei vagy azonnal a paradicsomba, a tisztítótűzbe vagy a pokolba kerülnek, miként ezt két zsinat (a lyoni és a firenzei), kötelező érvénnyel kijelentette. Azok a halottak, akik a spiritiszta üléseken állítólag megjelennek (vagy azoknak az elhunytaknak a lelkei, akik élő testekbe költöznek, hogy kínozzák azokat) nem mások, mint démonok (akik az elhunyt nevében jelentkeznek). Az a néhány nagyon ritka kivétel, melyet Isten engedélyezett, azok közé a kivételek közé tartozik, melyek csak a szabályt erősítik, mármint azt, hogy van túlvilág!
    II. János Pálnak a Sátánról tartott számos beszédéből szeretnék egyet idézni, mégpedig azt, amelyet 1987. május 24-én a Szent Mihály arkangyal római templomában tett látogatásakor mondott: „Szent Mihály arkangyalnak a démon ellen folytatott harca ma is aktuális, mert a démon itt él és működik a világban. A rossz a világban, a társadalmak rendezetlensége, az emberek megzavarodása és belső meghasonlottsága valójában nem csupán az ősbűn következménye, hanem a Sátán nyugtalanító és sötét művének eredménye is.” Ez világos utalás a kígyónak Isten általi elátkozottságára, ahogy ezt a teremtéstörténet leírja: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15).
    Az Apokalipszis megmondja, hogy a démonokat a földre taszították; de végső elkárhozásuk még nem történt meg, akkor se, ha az angyalok és démonok szétválasztása megváltoztathatatlan. Tehát még megmaradt nekik bizonyos, Isten által megengedett hatalom, még ha csak „rövid időre” is. gerasa_demonpossessedpigs2_1.jpgEzért intézik Jézushoz a kérdést: „Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” (Mt 8,29). És emiatt a hatalom miatt, ami a gerazai gonosz lelkeknek még megmaradt, kérték ők Jézust, „hogy ne küldje őket a pokolba, engedje meg, hogy a sertésekbe mehessenek” (Lk 8,31-32). Egy emberből kiűzött démon számára, ha a pokolba küldik, ez a végleges halált jelenti. Ezért védekezik, ahogy csak tud ez ellen.
    Jóllehet az ördögnek azokért a kínokért, amelyeket az emberi társadalmaknak és a megszállt embereknek okoznak, még nagyobb örökkétartó büntetéssel kell majd fizetnie, de gőgjében mégis megpróbálja, hogy népet gyűjtsön maga köré. Szent Péter nagyon világosan megírja, hogy az utolsó ítélet a démonok fölött még nem történt meg: „Mert Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre” (2 Pét 2,4). Másfelől azoknak az angyaloknak, akik több jót tesznek, szintén nagyobb tiszteletben lesz majd az Utolsó Ítélet után részük. (

A Szent Margit Lapban közölt részletek nyomán)

a_001.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Külön vizsgálat tárgya lehet az angyalok neve és száma is. Ismerjük Mihály, Gábriel, Ráfael, Uriel nevét.. Ezek a nevek megjelenésüknek, különleges funkciójuknak értelmezései csupán. Ki olyan mint az Isten, Isten ereje, Isten gyógyít, Isten a fényem. Számuk 7-től szinte a végtelenig mozoghat. Ráfael azt mondja Tó­biásnak: “Ráfael vagyok, az Úr angyala, egy a hét angyal közül, akik készen állnak arra, hogy az Úr fenséges színe elé lépjenek.” (Tób 12,15). A Jelenések könyvében viszont az mondja a pathmoszi látnok: “Amint néztem, sok angyal szavát hallottam a trón, az élő­lények és a vének körül. Számuk meghaladta az, ezerszer ezret és a tízezerszer tízezret” (Jel 5,11). Ne felejtsük, hogy a Bibliában a számok (az egyes számjegyen kívül) mind csak jelek, vagy erőbeli különbségek. A becsületes felelet ebben a vonatkozásban is csak az n lehet: Nem tudjuk. – “Angyali karokról” is beszéltek már az Ószö­vetségben. is. P1. az említett ráfaeli idézet alapján az angyalok hét karát emlegették, a keresztény ókorban Pszeudo-Dionüsziosz óta az angyalok kilenc karát. Ezek a számok alapjában pedagógiai utak, módszerek az angyalok különböző liturgiáinak, kultikus szolgála­tainak a megjelölésére. Így beszélünk különböző angyali karokról: angyalok, arkangyalok, trónusok, uralmak, fejedelemségek, hatal­masságok, égi erősségek, kerubok és szeráfok. Ezeknek azonban teológiai jelentősége nincsen. Ismételjük: ezek a különbségtételek csak az angyalok működése, szolgálattétele és üdvösségtörténeti szerepük szerint adódnak.

(folyt.)archangels_uriel_michael_gabriel_raphael_530.jpg

Szólj hozzá!

07.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

362ha_lesz_egymillio_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Valamely különös kegyelem elnyerésére
3. nap

Ó Szentséges Kisded Szűz Mária! 
Aki szent szüleid: Joachim és Anna öröme és dicsősége vagy, és amellyel szeplőtelen gyermekséged iránt tanúsított szorgoskodásukat oly példaadóan viszonoztad, hallgasd meg kegyesen kérésemet és egyazon szeretet által esd ki számomra a mindenható Istentől azt a kegyelmet, melyért fohászkodom. 
     Ó édes Kisded Mária! Ki Szeplőtelen Fogantatásod kiváltságánál fogva oly közel vagy Istenhez mint senki más Éva leányai közül! Fordítsd reám irgalmas és kegyes tekinteted és mint hathatós közbenjáróm és szószólórn, eszközöld ki számomra a kért kegyelmet. 
Ne engedd, hogy megszégyenülve távozzam drága bölcsődtől, hanem eszközölj ki számomra áldást és segélyt, melyért oly annyira esedezem. 
Végül kérlek, ó Mária! Eszközöld ki a magam és felebarátaim számára a te szent gyermekséged iránt a valódi áhítat lelkületét és a szent állhatatosság megbecsülhetetlen ajándékát. Amen. 
Üdvözlégy..., Dicsőség...

szeplotelen_kis_szuzanya_530.jpg

Szólj hozzá!

EGY EXORCISTA MESÉLI 3

Részlet GABRIELE AMORTH atya könyvéből1944gaudiumetsp_530.jpg

     A II. Vatikáni Zsinat nyomatékosan emlékeztetett az Egyház változatlan tanítására. „Az emberiség egész története át van szőve a sötétség erőivel folytatott szörnyűséges harccal, mely a világ kezdete óta fennáll.” (Gaudium et spes/GS 37) Az ember, akit a történelem kezdetekor megkísértett a gonosz, visszaélt szabadságával, amikor felkelt Isten ellen, és útját Isten nélkül akarta járni. És az ember, miközben vonakodott Istent saját eredeteként elfogadni, tönkretette a végső céljára vonatkozó Isten-akarta rendet.” (GS13) „De Isten elküldte Fiát a világra, hogy ő az embereket a sötétség és a démon hatalmából kiszabadítsa.” (Ad gentes/AG 1,3) De hogyan érthetnék meg azok Krisztus művét, akik a démon létezését és igen aktív működését tagadják? Hogyan érthetnék meg Krisztus megváltó-halálának értékét? A Szentírásra hivatkozva a II. Vatikánum kijelenti: „Krisztus halála által megszabadított bennünket a Sátán hatalmából.” (Sacrosanctum Concilium/SC 6) „A megfeszített és feltámadt Jézus legyőzte a Sátánt.” (GS 2)
     Krisztustól legyőzetett Sátán, Krisztus követői ellen harcol tovább. „A gonosz szellemek elleni harc tovább folyik, és miként az Úr mondta, az utolsó napig tart.” (GS37) Ez idő alatt minden ember a harc állapotában van, mivel a földi élet az Istenhez való hűség próbája. (!) Ezért „kell a híveknek igyekezniük állhatatosan ellenállni az ördög támadásainak és minden nap újra harcolni ellene. Mielőtt azonban a sugárzó Krisztussal együtt uralkodhatunk és földi életünk egyedülálló útját befejezhetjük (nincs más próba!), mindannyian meg fogunk jelenni Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számadást adjunk arról, amit halandó életünkben tettünk, jót és rosszat. És a világ végén eldől, hogy aki jót tett, az az élet feltámadását kapja, aki azonban a gonoszat, az az elkárhozás feltámadását.” (Lumen gentium/LG 48)
     Akkor is, ha ez a Sátán elleni harc minden idők minden emberére érvényes, afelől nincs kétség, hogy a Sátán hatalma bizonyos történelmi korokban erősebben kifejezésre jut, legalábbis általános síkon és a tömegek bűneire vonatkozólag. A római birodalom bukásának tanulmányozása nekem például világosan és érthetően megmutatta annak a kornak az erkölcsi széthullását. Erről tanúskodik Szent Pál rómaiakhoz írott levele is. Mi magunk is hasonló helyzetben élünk, ami a tömegtájékoztatási eszközökkel való visszaélésben, de a materializmus és a társadalmak fogyasztói szemlélete által is megmutatkozik, amik megmérgezték a nyugati világot. (A Szent Margit Lapban közölt részletek nyomán)

aryscheffertemptation.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Az angyalok létének és természetének megfelelő működés

– Az angyalok lényegi mivoltára vonatkozólag a már említett újszövet­ségi kinyilatkoztatásunk a Zsid 1,7 és 1,14-ben egyértelműen a lei­turgoi-nak, tehát különleges kultikus szolgálattevőknek nevezi őket a sugalmazó Szentlélek. Illetve még tovább pontosítva: kultikus szolgálattevő szellemeknek (leiturgia pneumata). A Szentírásban kö­zölt angyal-jelenések mind ennek a lényegi tartalomnak különböző létsíkok illetve létszférák irányában megnyilatkozó tevékenységei. De minden létszférában – Isten felé, világ felé, ember felé, minő­ségileg továbbtagolva egyén felé, közösség felé és egészen kiemelt módon Jézus Krisztus felé mint a “Szövetség Angyala” felé – “litur­gikus” (vagyis kultikus, végeredményben istentisztelethez kapcsoló­dó) szolgálatot hordoznak. Az emberekkel kapcsolatban az említett klasszikus bibliai helyen egészen pontosan meg is fogalmazva: “kül­detésüket azoknak a szolgálatára kapják, akik örökölni fogják az üdvösséget.” Vagyis a teremtménynek a Teremtő létteljességébe való beépítése a szolgálatuk.

Külön probléma az angyalok személyes jellege. Személyek-e, és ha igen, akkor hogyan? – Az emberről tudjuk, hogy személyes lény. Ez annyit jelent, hogy felismeri a Teremtő teljes létteljességéhez való viszonyát, és dönteni képes mindkét irányban a maga felelős magatartásáról. Sajátos dualizmusa (testi és szellemi természete) ebben segíteni, de gátolni is tudja. – Személyes lény az Isten is. De egészen másképpen, mint az ember. Ti. az Atya, a Fiú és a Szent­lélek egymáshoz való viszonyukban sajátos és semmi máshoz nem ha­sonlítható relációjukban rejlik személy-voltuk gyökere, miközben ugyanazt az egyetlen isteni lényeget hordozzák. – De hogy hogyan személyes az angyal, arra igazából csak negative-pozitíve tudunk felelni: ti. hogy nem úgy, mint az ember, és nem úgy, mint az Is­ten. Az angyal is felismeri a Teremtő Istenhez, valamint a teremt­ményekhez (köztük kimagaslóan az emberhez) való viszonyát és kö­telességét, köteles “szolgálatát”. Mindezekről szabadon dönt (illet­ve szabadon döntött) ő is. De az embertől különbözően nincs teste, az Istentől különbözően nincs létteljessége stb. – A kinyilatkoz­tatásban személyes jelleggel jelennek meg az angyalok. De hogy pontosan hogyan személyek, megvalljuk őszintén: nem tudjuk. (folyt.)a47629_535.jpg

Szólj hozzá!

06.
szeptember

MEGHÍVÓ

tibor.  |  Szólj hozzá!

A X. MAGYAROK NAGYASSZONYA TALÁKOZÓRA


1153 Budapest, Széchenyi tér
mobil: 06-20/357-4229;
email: rpmnafoplebania@gmail.com
Web: http://www.rakospalotaifoplebania.hurakospalota.JPG

Szólj hozzá!

06.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

104templom_530_1.jpg

Szólj hozzá!

05.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

359a_jo_cselekedeteknel_530.jpg

Szólj hozzá!

Valamely különös kegyelem elnyerésére
2. nap

Ó Szentséges Kisded Szűz Mária! 
Aki előtt az angyalok elragadtatással és csodálkozással hajolnak meg és szent örömmel folyton hangoztatják: "Uralkodj Szent Fiaddal örökké fölöttünk!" 
Kérlek Téged ezen boldog, szolgáló és hódoló szellemekre tekintettel, akik bölcsődet körülvéve, mint jövendőbeli királynéjukat tiszteltek, méltóztass a felséges Istentől kiesdeni számomra azt a kegyelmet, melyet annyira óhajtok. 
     Ó édes Kisded Mária! Ki Szeplőtelen Fogantatásod kiváltságánál fogva oly közel vagy Istenhez mint senki Éva leányai közül! Fordítsd reám irgalmas és kegyes tekinteted és mint hathatós közbenjáróm és szószólórn, eszközöld ki számomra a kért kegyelmet. 
Ne engedd, hogy megszégyenülve távozzam drága bölcsődtől, hanem eszközölj ki számomra áldást és segélyt, melyért oly annyira esedezem. 
Végül kérlek, ó Mária! Eszközöld ki a magam és felebarátaim számára a te szent gyermekséged iránt a valódi áhítat lelkületét és a szent állhatatosság megbecsülhetetlen ajándékát. Amen. 
Üdvözlégy..., Dicsőség...

kis_szuzanya_530.jpg

Szólj hozzá!

EGY EXORCISTA MESÉLI 2

Részlet GABRIELE AMORTH atya könyvéből

angyalok00004b.jpg     A Szentírás az angyalokról és a démonokról kifejezetten mint szellemi lényekről beszél, akiknek azonban igenis saját értelmük, akaratuk, szabadságuk és függetlenségük van. Ezzel szemben, a modern teológusok a Sátánt a gonosz elvont eszméjével azonosítják. Ez egyértelműen eretnekség, ami ellentétben áll a Bibliával, a patrisztikával és az Egyház tanítóhivatalával. A múltban soha nem kérdőjelezték meg ezt az igazságot, ezért nem történt meg eddig a sátán és a démonok létének dogmatikus definiálása. Ezzel együtt, a IV. Lateráni Zsinat világosan kimondja: „Az Ördögöt (tehát a Sátánt) és a többi démont Isten természetüknél fogva jónak teremtette, de ők saját hibájukból (szabad akaratukból) gonoszak lettek.”   Aki a sátánt eltűri, az a bűnt is eltűri, és nem érti meg többé a krisztusi kegyelem működését.

    Az is nyilvánvaló, hogy Jézus kereszthalálával legyőzte a Sátánt, de ezen felül még tanításával is: „De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa” (Lk 11,20). Jézus az erősebb, aki a Sátánt megkötözi, elrabolja holmiját és birodalmát kifosztja, amely így nem állhat fenn tovább (Mk 3,26-27). Jézus ezt válaszolta azoknak, akik elmondták neki, hogy Heródes meg akarja őt ölni:„Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: lám, ma és holnap ördögöt űzök és gyógyítok, csak harmadnap leszek készen” (Lk 13,32). Jézus megadja az apostoloknak a hatalmat az ördögűzéshez. Azután ezt a hatalmat kiterjeszti a 72 tanítványra is, végül mindazoknak megadja, akik hisznek őbenne.
    Az Apostolok Cselekedetei beszámol arról, miként folytatták az apostolok a Szentlélek eljövetele után a démonok kiűzését. És ugyanígy tettek a későbbi idők keresztényei is. Már a legkorábbi egyházatyák, mint például Jusztin és Iréneusz, világosan beszéltek Sátánról és az ő kiűzésére szolgáló hatalomról. És ugyanígy tanítottak a többi egyházatyák is, akik közül én különösképpen Tertulliánt és Origenest emelem ki. Elég ezt a négy szerzőt idézni azoknak a modern teológusoknak a megszégyenítésére, akik gyakorlatilag nem hisznek az ördögben és ezért nem is beszélnek róla. (A Szent Margit Lapban közölt részletek nyomán)

Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. (Lk 10,18)mint villám, úgy zuhant le az égből.jpg

Szólj hozzá!

Harmadik jelenés

1933. január 19-e, csütörtök, este 19 óra.
     Ezen a napon is kellemetlen, csípős, hideg téli este volt. Marietta egy régi kabáttal takarta be fejét, hogy védekezzen a hideg ellen. A kertbe sietett. A kis ösvénynél letérdelt és imádkozott.
3_jelenes.jpgEzen az estén hatan kísérték el a találkozás helyére. Imádkozva várták a "Bájos Hölgyet"! Ő pedig valóban jött és mosolygott.  
     Marietta azonnal megszólította.
‒ Ki Ön, szépséges Úrnőm? ‒ kérdezte Marietta.
‒ A szegények Szüze vagyok!
‒ Szépséges úrnő! Tegnap azt mondotta, hogy e forrás nekem van fönntartva. Mit jelent ez?
‒ Ez a forrás minden nemzeté. A betegek enyhítésére! ‒ válaszolta a Jelenés.
     Marietta pedig csodálkozó hangon ismételgette magában "minden nemzeté, a betegek enyhítésére", majd hirtelen megszólalt:
‒ Köszönöm. Köszönöm!
     Az Úrnő pedig ezeket mondotta:
‒ Imádkozni fogok érted! Isten veled! ‒ és eltűnt.
     Marietta pedig tovább nézett a "Szépséges Úrnő" felé és sírva ismételgette az elhangzottakat. De Marietta nem értette, mit jelent valójában a "minden nemzeté" és a "betegek enyhítésére" kifejezés. Otthon édesapjától tudakozódott, aki levetkőzve korábbi félelmét és fenntartásait, megnyugtatóan elmagyarázta a szavak értelmét. Marietta pedig tele volt örömmel. Beszélt a találkozásról!

(A sorozat szeptember 9-én folytatódik!)

mariette_beco12.jpgmariette_beco3.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

De hát akkor mit mond az Isten most már konkréten, és nem­ csak úgy általában az angyalok természetéről? – Szent Bernát kiemeli a Zsidókhoz írt levél angyaltanából mindjárt az 1,7-ből: “Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”. (Poión túsz angelusz lei­turgúsz autú pürosz phloga.) Ez a képnyelvi kinyilatkoztatás kísér­tette néhány szentatyát az említett “éteri test” elméletre: “tűz­test.” Az egész Szentírásba beleágyazott szemlélet szerint ez a ké­pi megközelítés egyszerűen az angyalok teremtett szellemi természe­tére utaló tanítást hordozza. – Ezt a szilárd véleményt húzza alá a pár sorral később leírt kinyilatkoztatás, amelyet talán a leg­klasszikusabb szentlelkes tanításnak kell elkönyvelnünk az angyalok természetéről – már amennyire ez világos lehet a biblikus teológia művelői számára. Amit tehát a Zsid 1,14-ben olvashatunk: “Nemde szolgáló szellemek ők mindnyájan? Küldetésüket azoknak a szolgála­tára kapták, akik örökölni fogják az üdvösséget.” Jegyezzük meg: Nincs az egész Szentírásban még egy vers vagy még egy hely, amely Isten szavával és tekintélyével világosabb tanítást adna az angyalok lényegéről, természetéről, és egyben mindjárt működéséről is, mint ez a vers. Először is félreérthetetlen egyértelműséggel tanítja, hogy az angyalok szellemek: pneumata. Tehát se nem különleges test­tel felruházott lények, se nem az Istenből vagy az emberből kiára­dó-kisugárzó fény- vagy kép-jelenségek, hanem egyszerűen teremtett szellemek. A “szellemek” megjelölés már hét verssel előbb is el­hangzott Isten hírnökeiről, üzenetvivőiről. Istenből indulnak ki, de nem emanációk, az Isten lényéből való kisugárzások formájában, mint ahogy sokan magyarázzák az ószövetségi “Isten angyala” illetve “Isten-angyal” kifejezést. (Vö. Ter 31,11; Szám 22,22; Bir 6,12 stb.)

Felfigyelhetünk még arra a mozzanatra is, hogy a Zsid 1,7-ben “tűz-láng”-nak nevezi a szent szerző az angyalokat. Az ószövetségben a Bír 13,20-ban azt olvassuk, hogy az Isten angyala, illetve az Is­ten-angyal Sámson apjának Mánuénak a látomásában “amikor a láng az ég felé csapott az oltárról, az Úr angyala felemelkedett ebben a láng­ban.” De ez is csak látomás, és semmiképpen sem holmi materializá­ció az “éteri test” értelmében. A lángot, amely mind a héber, mind a görög, mind a latin nyelvben a lobogást (lobbanást) kifejező hang ­utánzó szó (lahav, flog, flamma), az angyalra vonatkoztatva asszoci­ációs kép hordozója.

(folyt.)

Szólj hozzá!

Valamely különös kegyelem elnyerésére

Ezen imasort, a "Háromnapi ájtatosság a Kisded Szűz Mária tiszteletére" c.
virgen-nina_ii_300.jpgkiadvány nyomán,a blog szerkesztője állította össze némi stilizálással.
A forrásként használt füzet jóváhagyásai: 
Nihil obstat. Dr. Georgtus Hajós m. p. censor. 
Imprimatur. Quinque-Ecclesiis, die 13. Octobris a 1925. Dr. Dionysius Mosonyi m. p. vic. gen. eppalis. 

 

1. nap

Ó Szentséges Kisded Szűz Mária! 
Aki örök időtől fogva megnyerted a teljes Szentháromság tetszését, kérlek téged, hogy rendkívűli kiváltságaid által, melyekkel fel vagy ékesítve, fordítsd anyai kegyes tekintetedet reám, ki oly szegény vagyok rninden erényben és nyerd meg nekem az irgalmas Istentől azt a kegyelmet, melyért itt lábaidnál esedezem. 
     Ó édes Kisded Mária! Ki Szeplőtelen Fogantatásod kiváltságánál fogva oly közel vagy Istenhez mint senki Éva leányai közül! Fordítsd reám irgalmas és kegyes tekinteted és mint hathatós közbenjáróm és szószólórn, eszközöld ki számomra a kért kegyelmet. 
Ne engedd, hogy megszégyenülve távozzam drága bölcsődtől, hanem eszközölj ki számomra áldást és segélyt, melyért oly annyira esedezem. 
Végül kérlek, ó Mária! Eszközöld ki a magam és felebarátaim számára a te szent gyermekséged iránt a valódi áhítat lelkületét és a szent állhatatosság megbecsülhetetlen ajándékát. Amen. 
Üdvözlégy..., Dicsőség...

l_immacolata_mariabambina_530.jpg

Szólj hozzá!

04.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

358aki_tetszeleg_530.jpg

Szólj hozzá!

EGY EXORCISTA MESÉLI

Részlet P. Candido Amantinia, GABRIELE AMORTH atya könyvéhez írt előszavából

gabriele_amorth.jpg     A Szentírás több helyen beszámol arról a rendkívüli hatalomról, amelyet Jézus ezen a területen mutatott. Isten egyszülött Fiának e világba való küldésével világosan kifejezésre juttatta, hogy a Sátán emberekre gyakorolt káros hatásának gátat akart vetni.
A szent írások ismételten utalnak arra, hogy a Sátán e világ fölötti hatalmát fizikai megszállottság formájában is kifejezi. Azok közé a rendkívüli képességek közé, melyeket Jézus az apostoloknak és azok utódainak át akart adni, az ördögök kiűzése is beletartozik (Mt 10,8; Mk 3,15; Luk 9,1).
     Ha Isten megengedi, hogy az embereket ördögi támadások érjék, akkor mindenféle hatásos segítségről is gondoskodik ez ellen. Ezért az Egyházat nagyhatású szentségi erőkkel látta el. De mindenekelőtt a Szűzanyát rendelte az ördög támadásai elleni védelemre; hiszen már a kezdetekkor ellenkezést vetett közéjük.
Korunk szerzői, köztük a katolikus teológusok is arra törekszenek, hogy a Sátán és a többi bukott angyal befolyását kisebbítsék, ha éppenséggel nem tagadják egyszerűen még a létezésüket is. Holott ha fizikai befolyásról van szó, akkor a bizalmatlanság nem csak kötelesség, hanem egyúttal az okosság jele is. De sajnos manapság az ördög emberekre gyakorolt hatását elmúlt, sötét korok babonájának tartják csak.
     A gonosz munkáját ez a beállítottság természetesen nagyban elősegíti, különösen azért, mert olyanok véleménye ez, akiknek hivatásuk szerint kötelességük és kompetenciájuk lenne a káros aktivitások ellen fellépni. Az ördögtől gyötörteket a Szentírás kijelentései, a teológia és a napi tapasztalat alapján még korunkban is szerencsétlenek légiójának kell tekinteni, akikért a tudomány csak keveset tud tenni, habár ezt nem vallja be. Felelősséggel démonopátiát diagnosztizálni – így lehet minden diabolikus hatást nevezni – a legtöbb esetben nem lehetetlen olyan valaki számára, aki ismeri azokat a tüneteket, amelyekkel a démoni tevékenység általában észrevéteti magát.
satan.jpg     Egy démoni hatásra keletkezett kóros állapotnál meglepő módon minden szokásos orvosság hatástalannak bizonyul, miközben nehéz betegségeknél, még halálosaknál is gyakran lehet csodálatosképpen pusztán vallásos segítséggel javulást, sőt gyógyulást elérni. Ugyanakkor a gonosz szellemek áldozatai úgy érzik, hogy sorscsapások üldözik őket: életük szerencsétlenségek sorozatából áll.

     Manapság sok tudós foglalkozik olyan jelenségekkel, amelyek a démonopátiás eseteknél is előfordulnak. Mivel ezek objektív szemmel nézve mindennemű szabályon kívül állnak, tudományos kifejezéssel paranormálisnak nevezték el őket. Bár semmiképpen nem akarjuk a tudomány fejlődését kisebbíteni, az azonban mégsem reális, hogy mindent a természettudománnyal akarjanak megmagyarázni, és mindenféle tünetet, bajt természetes okokra akarjanak visszavezetni.
     Csak nagyon kevés kutató van, aki hisz az idegen, intelligens, de mégis testetlen hatalmak befolyásának lehetőségében, aki e lényeket bizonyos jelenségek okozójaként elfogadja. Azon orvosok száma is csekély, akik a reménytelen eseteknél és klinikailag megmagyarázhatatlan vizsgálati eredményeknél, egyáltalán feltételezzék ilyen hatalmak befolyását. Ilyenkor közülük többen Siegmund Freud-hoz folyamodnak, amivel persze csak rontanak a szerencsétlen áldozat állapotán, miközben egy felszentelt exorcista ezekben az esetekben is segíthetett volna. (A Szent Margit Lap 85-87. száma nyomán)

Szólj hozzá!

Második jelenés

apja.jpg     1933. január 18-án, szerda este 19 órakor Marietta este a havas kertben imádkozott, s egyre csak a szépséges hölgy megjelenésére gondolt, szinte várta. Édesapja közben izgatottan járt-kelt, hogy elűzze a boszorkányt, persze senkit sem talált.001.jpg

     A kislány ekkor, benső indíttatásra elhagyta a kertet, kiment az útra. Ott letérdelt a fagyos talajra és imádkozva várakozott. Az út melletti árokban egy kis tócsa volt, melyet egy parányi vízforrás táplált. Amint a lány ezt szemlélte, egyszerre ott állott a "Bájos Hölgy"! Kedvesen köszöntötte Mariettát, majd így szólt:

‒ Mártsd kezedet a vízbe!
     A kislány készségesen megtette. Ekkor a Bájos Hölgy így szólt hozzá:

‒ Ez a forrás neked van fenntartva! ‒ majd jó éjt kívánva eltűnt.
     Marietta tovább imádkozott és örömmel szívében tért vissza szegényes otthonukba! (folyt.)foto_1322856856.jpg

 

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Az angyalok létezése és természete az Egyház általános          taní­tásában

– A kinyilatkoztatás kezdettől fogva beszél az angyalokról. Létüket sehol soha kétségbe nem vonja. Természetesnek tartja terem­tett voltukat, bár kifejezetten nincsenek felsorolva az ég és föld, az emberek és állatok teremtésekor. Az angyalok természetéről meg egyáltalán nem beszél a kinyilatkoztatás. Gyakorlatilag nem érzi fontosnak ezt a kérdést a Biblia. Ismeretes Szent Ágoston tanítása, hogy t.i. az “angyalok” szó inkább csak a működésüket jelzi, és nem a természetüket. Sok szentatya töpreng azon, hogy van-e az angyalok­nak testük, legalább afféle “éteri test”, ami viszont már az anyag­hoz való kötöttségüket sejtetné. Szent Bernát igencsak tiszteli az angyalokat, és igen megszívlelendő tanításokat ad róluk, pontosabban az életünkben és üdvösségünkben betöltött szerepükről. Az “éteri testről” megvallja, hogy ő bizony erről semmit sem tud mondani; amit erről elődei tanítanak, az őt nem elégíti ki. Precíz teológiai meg­fogalmazásokra nem törekszik, megelégszik a Biblia tényszerű közlé­sével.

Mint tudjuk, csak a IV. Lateráni zsinat (1215) foglalkozik először tételesen a “látható és láthatatlan világ” teremtésével s benne külön a szellemi természetű angyalokkal. Csak ez után, és fő­ként az arisztotelészi filozófiának a keresztény teológiába, ponto­sabban a skolasztikába való beépülése után kezdték szisztématikusan, rendszerbe foglaltan kidolgozni az angelológiát. Legkiválóbb angelo­lógus az éppen ezért “angyali doktornak” is nevezett Aquinoi Szent Tamás. (Az ő nyomain haladva írja meg egy jó félszázaddal ezelőtt az angyalokról szóló nagy tanulmányát a magyar Horváth Sándor OP.) Mi azonban nem a bölcseleti teológia bazalt kockakövein járunk most, hanem a Biblia négyezer év óta taposott gyalogösvényein. Amelyeken maga Jézus Krisztus is járt. – Csak mellékesen jegyzem meg: Én magam keserves kínok között jöttem rá 1950-ben (a szerzetesek szétszóratásának évében) a szatanológiával való foglalkozásom közben, hogy teljesen elég nekünk erről a kérdésről az, amit az Isten mondott a kinyilatkoztatásban. Ez áll természetesen nemcsak a szatanológiára, hanem az angelológiára is.

(folyt.)

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Csapataink harcban állnak?

     Nos, a Római Katolikus Egyházzal szemben már "fortyog a gyűlölet krátere" és zászlót bontott az Anti-egyház, mely akár állítólagos "égi üzenetek" által is igyekszik éket verni a hívek és a klérus közé. Esetenként igen rafináltan fogalmazott "Új Tant" hirdet, elveti a jelenlegi pápát és isteni átokkal fenyegeti meg azokat, akik "üzeneteinek" hitelességét kétségbe vonják! A forrás minden ember számára ismeretlen, hiszen álnéven munkálkodik a zavarkeltésen és a lelkek vesztén, s bizony sokan még a választottak közül is fennakadnak hálójában anélkül -, hogy tudatosulna bennük, mit és kit követnek.  
     A fentebb taglaltakról az Egyház szaktekintélyei tudnak ugyan, de a nyilvánosság előtt nem beszélnek, valószínűleg azért, hogy ne látsszanak vészjóslónak, hiszen – és ebben igazuk van –, ha mindenki hűséges maradna a Keresztségéhez (imádkozna, gyakorolná a hitét és élne a Szentségekkel), akkor valóban nem kéne tartani nagyobb "ijedelemtől", ám ez sajnos nem így van! Ha Isten Népe egyként kérné az Urat: "Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,7-8) És itt ez a fenyegető tragédia nem az, hogy valakik hallgatnak a dolgokról vagy sem!
     Szinte az 56-os segélykiáltást hallanám: "csapataink harcban állnak!" De egyházunk esetében, sajnos  ez nem így áll! Krisztusunk követői nem állnak harcra készen, csak várják (vagy nem is tudják, mi várható), ahelyett, hogy szüntelenül imádkoznának és élnének a Szentmise és a Szentségek kegyelmével, amíg lehet! Mert hiszen mondva van: töltekezettek és erősödjetek meg benső emberré, hogy elkerüljétek mindazt, aminek rövidesen meg kell történnie!

(A sorozat szept. 9-én folytatódik!)

veszelyben az egyhaz.JPG

Szólj hozzá!

LITÁNIA A KISDED SZŰZ MÁRIÁHOZ

szeplotelen_kis_szuzanya_250.jpg
Uram irgalmazz nekünk 
Krisztus kegyelmezz nekünk 
Uram irgalmazz nekünk 
Jézus, hallgass minket                         Jézus, hallgass meg minket

Mennybéli Atyaisten       ‒ Irgalmazz      nekünk!
Megváltó Fiúisten            ‒ Irgalmazz     nekünk!
Szentlélek Úristen           ‒ Irgalmazz     nekünk!
Szentháromság egy Isten ‒                       Irgalmazz nekünk!

 

Kisded Szűz Mária, az örök bölcsesség széke         ‒ Könyörögj érettünk! 
A Szentlélek jegyese                                                     ‒ Könyörögj érettünk!
Akiben Isten Igéje anyját látta                                   ‒ Könyörögj érettünk!
Aki Istentől akaratában öröktől fogva teremtettél ‒ Könyörögj érettünk!
Ki szeplőtelenül fogantattál                                        ‒ Könyörögj érettünk!
Joakim és Annának áldott leánya                              ‒ Könyörögj érettünk!
Kisded Szűz Mária, édes anyádnak öröme és 
megtiszteltetése                                                             ‒ Könyörögj érettünk!
Szebb mint Ádám és Éva ártatlanságuk 
első napján voltak                                                         ‒ Könyörögj érettünk!
Nyájasabb az angyaloknál                                           ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek születésénél angyalok szolgáltak                  ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek neve összhang és édesség                               ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek nevét az anyák gyermekeiknek tanítják       ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek neve tenger-csillagot jelent                            ‒ Könyörögj érettünk!
Kinek neve a szenvedélyek hullámait lecsendesíti  ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek nevére a lankadt bátorság föléled                 ‒ Könyörögj érettünk!
Akinek nevére a pokol megrémül                               ‒ Könyörögj érettünk!
A pátriárkák magasztos leszármazottja                     ‒ Könyörögj érettünk!
Akit a próféták megjövendöltek                                   ‒ Könyörögj érettünk!
Kisded Szűz Mária, Jesse csodálatos gyökere           ‒ Könyörögj érettünk!
A mezők pompás lilioma                                               ‒ Könyörögj érettünk!
A dicsénekek hógalambja                                              ‒ Könyörögj érettünk!
Kellemes illatú myrha                                                    ‒ Könyörögj érettünk!
Titokzatos ajtó, melyen a kiválasztottak járnak        ‒ Könyörögj érettünk!
Ragyogóbb mint a hajnal                                               ‒ Könyörögj érettünk!
Az igazság napjának hajnala                                         ‒ Könyörögj érettünk!
Tisztább mint a hajnali csillag                                      ‒ Könyörögj érettünk!
A földet üdítő harmat                                                     ‒ Könyörögj érettünk!
Aki három éves korodban a templomban
magadat az Úrnak bemutattad                                     ‒ Könyörögj érettünk!
A lelki élet példaképe                                                      ‒ Könyörögj érettünk!
A hallgatás példaképe                                                     ‒ Könyörögj érettünk!
Az alázatosság példaképe                                               ‒ Könyörögj érettünk!
Az egyszerűség példaképe                                              ‒ Könyörögj érettünk!
Az engedelmesség példaképe                                         ‒ Könyörögj érettünk!
A gyermekség példaképe                                                ‒ Könyörögj érettünk!
Aki első a tisztaság fogadalmának letételében           ‒ Könyörögj érettünk!
Aki az Üdvözítő eljövetele után áhítoztál                    ‒ Könyörögj érettünk!
Kisded Szűz Mária, ki Istenhez könyörögtél,
hogy az Üdvözítő Anyját szolgálhasd                           ‒ Könyörögj érettünk!

Isten báránya ki elveszed a világ bűneit ‒ Kegyelmezz nekünk! 
Isten báránya ki elveszed a világ bűneit ‒ Hallgass meg minket! 
Isten báránya ki elveszed a világ bűneit ‒ Irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk Kisded Szűz Mária, 
hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.

KÖNYÖRÖGJÜNK! Isten, ki a Boldogságos Szűz Máriának
szent gyermekségét kegyelem kincseiddel elárasztottad,
kérünk add meg nekünk, hogy gyermeki áhítattal tiszteljük 
a Kisded Szűz Máriát, hasonlóak lehessünk hozzá 
s egykoron a mennyben vele örvendezhessünk, 
a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

A fordítást jóváhagyom, a litániát magánhasználatra engedélyezem 
és 40 napi búcsút adományozok. 
Kassa, 1917. VIlI./6-án. Ágoston ppk.angels-love_3_530.JPG

 

Szólj hozzá!

03.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

177hiaba_altatod_530.jpg

Szólj hozzá!

Az exorcizmus leértékelődése az Egyházban?

Írta: Dr. Heinz-Lothar Barth

     Bár a katolikus teológiában biztosan akadnak szebb és fényesebb témák, az ördög és az ellene folytatott harc mégis a keresztény élet realitásai közé tartozik. Az ördögűzés, különösen a keresztelési, de egy valódi megszállottság esetén alkalmazott is, a keresztény-európai vallástörténelemben az eltelt csaknem 2000 évben nem lebecsülendő szerepet játszott. Ezért jobb az, ha az exorcizmust és korunkban játszott jelentőségét józan tudományos szempontból vizsgáljuk meg, mintha egyszerűen kiszorítjuk gondolatainkból és agyonhallgatjuk. És számolni kell azzal is, hogy egy ilyen témát a felvilágosulatlan szenzációhajhászás kezd el tárgyalni, miként ez sajnos már ebben az esetben is megfigyelhető.

images (3)_2.jpg    Korunk egyetlen kritikus szemlélőjének sem kerülhette el figyelmét a sátánizmusnak és minden e körbe tartozó jelenségnek az utolsó években történő szinte megrázó mértékű növekedése. A médiák újra és újra mágikus és okkult praktikák különböző formáiról számolnak be, az állatkínzásoktól, a szexuális bűntettektől és az ún. fekete misék mindennemű egyéb perverzitásától kezdve egészen a nyilvánvaló és részben különös kegyetlenséggel végrehajtott rituális gyilkosságokig. Aki ezekről a szörnyűséges rémtettekről tájékozódni szeretne, annak ajánlani tudjuk Guido és Michael Grandt „Schwarzbuch Satanizmus. Innenansichten eines religiösch Wahnsystems” (= Feketekönyv, sátánizmus. Egy vallási tébolyrendszer belső nézetei, Pattloch Kiadó, Ausztria, 1995) című könyvét.
     Íme egy kóstoló a napi sajtóból. A „Die Tagespost” című napilapban 2001. december 6-án a „Sátánizmus az, ha magadat imádod” címmel a következő hír jelent meg: „Két héttel ezelőtt az olasz napilapok arról számoltak be, hogy egy 18 éves olasz lány iskolája WC-jében öngyilkosságot követett el. A vizsgálatok Manson porphyria1.jpgmegmutatták, hogy a lány a sátáni rockénekest, Marilyn Mansont istenítette. A múlt októberben két tizennégyéves egy dél-itáliai kisvárosbeli barátnőjük torkát próbálta meg elvágni. A két fiatal kijelentette, hogy tettükben Marilyn Manson inspirálta őket. Néhány nappal később két tizenöt éves, Milánó környékén egy temető néhány sírját gyalázta meg úgy, hogy spray-vel sátáni szimbólumokat és megfordított kereszteket fújt a sírkövekre. Az átkozódó szavak mellé idoljuk, Marilyn Manson nevét is felírták. A fiatalok köreiben az utolsó években a mágiának, az okkultizmusnak, a spiritizmusnak és magának a sátánizmusnak szabályos „boom”-ját figyelhetjük meg, jelentette ki Carlo Climati, olasz újságíró nemrég megjelent „l giovani e l'esoterismo” (A fiatalság és az ezoterizmus, Paoline Kiadó, 2001.) című könyvében, melyben a szerző az Olaszországban a közeljövőben megtörtént eseményekből kiindulva analizálja a mágia, a sátánizmus és az okkultizmus fiatalokra gyakorolt hatását. Ez a könyv 2001. tavasza, vagyis első megjelenése óta már négy kiadást ért meg, mely világosan mutatja e téma nagy aktualitását.”
    Az Egyháznak tehát jobban, mint valaha, intenzívebben, mint ahogy ez a II. Vatikánum idejében történt, foglalkoznia kellene a gonosszal – gonosz alatt mind a személyt, mind a jelenséget értve. E célra különböző tevékenységi területek jöhetnek szóba: szóbeli és írásbeli felvilágosító munkák, a veszélyeztetettek lelki gondozása, különleges szándékú istentiszteletek stb. De mindenekelőtt a püspököknek kellene egyik legelső és legősibb feladatukra emlékezniük, nevezetesen a Sátánnak és seregeinek az imák és rítusok sajátos formáival való rendreutasítására. Ezek egyik és legelső formája az exorcizmus. Sajnos az utóbbi időkben több helyütt, éppen az ellenkezőjét tették, és az ördögűzést vagy teljesen megszüntették vagy legalábbis erősen ellaposították. És ez sajnos vonatkozik a keresztelés során, az exorcista ima következetes elhagyására is! (Megjelent a Szent Margit Lap 69. és 70. számában /részlet/)

satan_jele_ext.jpg

Szólj hozzá!

Az első jelenés

mariette_beco_001.jpg     1933. január 15-e vasárnap, igen hideg volt. Banneux környékén az emberek behúzódtak estére otthonaikba. A hét gyermekes Beco család Marietta nevű 12 éves kislánya, ki-kitekintgetett az ablakon, mert türelmetlenül várta haza 10 éves húgát, akit még reggel átvittek ablak_2.JPGmagukhoz a szomszédok.

     A kékesen-hideg mozdulatlan téli vidéken egyszerre csak egy villanásra lett figyelmes. Először a szobában világitó lámpa tükröződésének gondolta, de rájött, hogy a kinti ragyogás egy hölgyforma. Kiáltott is primera_aparicion.jpganyjának:

‒ Édesanyám! Egy szépséges Hölgyet látok a fénysugárban. Az anya is kitekintett és látva a különös fényalakot, ijedten így válaszolt:

‒ Biztosan egy boszorkány!

     Marietta úgy látta, hogy a szépséges hölgy kedvesen, szívélyesen integet neki és hívja. Ki is akart menni a kertbe, de édesanyja bezárta előtte az ajtót. Marietta, sírva visszatért az ablakhoz, de a csodálatos fénysugarat és benne a "Bájos Hölgyet" már nem látta. A fényesség is megszűnt. Ekkor imádkozni kezdett.

(folyt.)

071_001.jpg

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Mondanivalónk lényegét két főrészre osztjuk. Egyrészt azt vizsgáljuk, hogy mit lehet tudni a kinyilatkoztatás alapján az angyalokkal kapcsolatban létezésükről és lényegükből fakadó működé­sükről, természetükről, személy voltukról, nevükről-számukról. Más­részt viszont, mit tudhatunk konkrét tevékenységeikről, “szolgála­tukról”: istenszolgálatukról, emberszolgálatukról, és legkiemel­tebben Jézus Krisztus mint a Szövetség Angyala körüli szolgálatuk­ról. Sietünk megjegyezni, hogy vizsgálódásunk és egész látásmó­dunk itt nem annyira a szisztematikus teológiának, nem az “angyali doktornak”, Aquinoi Szent Tamásnak kicövekelt útját követi, hanem sokkal inkább a magas skolasztikus tudományosság előtti “utolsó nagy nyugati egyházatyának”, Clairvaux-i Szent Bernátnak a nyomai­ban jár. Bernát ugyanis felbátorodva Jézus Krisztus példáján, aki a Jn 1,51 tanúsága szerint önmagára alkalmazta a Jákob létráját, amelyen “Isten angyalai fel és leszállnak” a megnyílt ég és föld között, ezt a Jákob-létra hasonlatot Jézus nyomán Szűz Máriára alkal­mazta. Hogy a magad helyén temagad is lehess fel- és leszálló angya­lokat hordozó létra földünk és a megnyílt ég között. Mindez persze csak úgy, hogy él benned Jézus Krisztus. (mint Máriában.) Ez azon­ban az előadást követő dialógusnak csak egyik témája lehet.

Jó öt­ven évvel ezelőtt egy kiváló lelkipásztor főpap, Michael Faulhaber müncheni bíboros a maga idejében feltűnő nagy prédikációt tartott A népek védőangyalai címmel. Három főkérdésre kereste a választ: 1) Miért van szükségük a népeknek védangyalokra? 2) Mit tesznek a védangyalok a népekért? 3) Mit tanulhatunk a népek védangyalaitól? Ez lehetne például a társadalom problématikája iránt érdeklődők számára egy másik kérdés-sor a dialógushoz.

Hogy azonban kitűzött feladatunkról meg ne feledkezzünk, tér­jünk a lényegre: Az angyalokról – a Bibliában.

(folyt.)

Szólj hozzá!

A sátán tüzét mégsem oltjátok?

     Az Úr panaszos szavai uo.: "Ha valahol, bármerre is tűz támad, hogy összefuttok, és mentek segíteni, hogy a tűz minél kevesebb kárt okozzon. A sátán tüzét mégsem oltjátok, engeditek, hogy pusztítson a pokol lángja. De jaj nektek, kik gyáván nézitek, kik felelősek vagytok! Eltakarjátok szemeiteket és engeditek tovább a lelkek elkárhozását. Ismerhettek, tudjátok ti, választott lelkek, türelmem és jóságom határtalan, de ismeritek szigoromat is, mely el fog hangzani felettetek: Távozzatok Tőlem az örök tűzre! Kezetek nem gyűjt Velem, csak szétszór. Ó, ti igazán szerencsétlenek, Nekem szentelt lelkek, szálljatok magatokba, és térjetek már Hozzám! Van még idő. Ne engedjétek magatokon úrrá lenni a jóra való restséget! Ez minden bajnak a gyökere, mely lelketekbe férkőzik. Koptassátok le magatokról legalább ti minél hamarabb ezt a szörnyen kétségbeejtő bűnt, melyről nem akartok tudomást szerezni. A sátán úgy eltorlaszolta lelketekben az isteni fény útját, hogy az be ne hatoljon, és ennek a fénynek éltető világossága nélkül a restség sötét nyomása alatt szenvedtek és kínlódtok. Jöjjetek Hozzám, kik a jóra való restséggel terheltek vagytok, Én leveszem vállatokról és megkönnyítlek benneteket! Az Én Testemnek vétele segíthet csak ki ebből a gonosz  által oly gondosan eltorlaszolt sötétségből. Csak engedjétek át magatokat Nekem!  Nem veszitek észre, mennyit járok utánatok?  És a sok figyelmeztetés  is hiábavaló? Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a sátántól való, az ő műve a sok rossz. A sátán műve csak addig tart, ameddig Én engedem. Én fogom kezeteket, csak ne szakítsátok ki magatokat az Én ölelő karjaimból. Térjetek hozzám, és áldozzátok fel magatokat az elvonultság és belső mártíromság szent oltárán!” Itt megkérdeztem az édes Üdvözítőt, hogyan értsem ezt? Hisz a külső tevékenység úgyis eléggé meg van akadályozva. Ő erre azt válaszolta: „Akarjátok észrevenni, hogy ez az Én akaratom. Ezt a belső mártíromságot a sátán nem tudja megakadályozni. Ez a harc a lelkek mélyén, mint Értem hozott mártíromság, bőséges gyümölcsöt hoz. Imádkozzatok, virrasszatok, jöjjetek össze ketten-hárman, és vegyétek fel a harcot a sötétség pusztító erejével. Ne tétlenkedjetek! Úgy tesztek, mintha nem volna Mennyei Atyátok az égben, ki figyel reátok.
Vágyaitokkal öleljétek át a földet! Áldozataitokkal, melyek a tiszta szeretettől izzanak, perzseljétek fel a bűnt. Ne higgyétek, hogy ez lehetetlen! Csak bízzatok Bennem! Én veletek vagyok, és a küzdelem oroszlánrésze az Enyém, azt Én vállalom magamra. Fogjunk már össze, ti lanyha lelkek! Ne tegyétek magatokat szerencsétlenné. Bízzatok Bennem! Ez a hit és bizalom millióknak fog erőt adni a kitartáshoz." (I/90)

(folyt.)

Grabtuch2.JPG

Szólj hozzá!

02.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

333sokkal_inkabb_530.jpg

Szólj hozzá!

A denveri érsek a Sátán térnyeréséről és a győzelem esélyéről

     „Kudarcos, zavaros időket élünk, mégpedig azért, mert nem fogjuk fel, hogy van ellenségünk. Pedig kifejezetten ellenségünk a Sátán, és sok ellenségünk van a világban is" – figyelmeztetett Charles J. Chaput egy római konferencián tartott beszédében. 

Charles J. Chaput.jpg    A római Emmanuel közösség és a Redemptor Hominis Pápai Lelkipásztori Intézet által szervezett Papok és világiak küldetése című konferencián az amerikai érsek egy protestáns lelkipásztor gondolatát idézte: „Úgy prédikálunk, mintha nem volna ellenségünk”. Hozzátette: „Fontos, hogy megértsük: harc folyik, valóban szellemi küzdelem idejét éljük és azt hiszem, az egyház valahogy megfeledkezett erről. Fontos, hogy ráébredjünk: a Gonosz ténylegesen létezik, a Sátán valóságos személy."

     A CNA hírügynökség kérdésére, hogy hol lehet tetten érni a Gonosz jelenlétét a társadalomban, az érsek így válaszolt: „Amerikában az egyik legmarkánsabb megnyilvánulása az észrevétlenül mindenhová beférkőző, csábító internetes pornográfia, amely életeket tesz tönkre, mégis alig beszélünk arról, hogyan lehetne védekezni ellene. Ha az ember szót emel a pornográfia vagy más, nyilvánvalóan romboló jelenség ellen, mindjárt társadalomellenesnek, szólásszabadság-ellenesnek bélyegzik."

csalad_57.jpg     Chaput a válást és a házasság újradefiniálását is a Sátán térnyerésének nevezte. „Minden statisztika azt mutatja, hogy ép testű-lelkű utódok férj és feleség stabil kapcsolatából születnek, mégsem lehet ezt ma kiejteni anélkül, hogy szabadság- és igazságellenesnek ne bélyegeznék az embert. Olyan alapvető emberi értékek, mint a tisztaság és a családi élet, az emberek szemében idejétmúltnak tűnnek a sok hazugság, a Gonosz szemfényvesztése következtében. Még a katolikusok sem mernek kiállni az igazság mellett; félünk, hogy régimódinak tartanának."

     A küzdelem sikerére vonatkozó kérdésre az érsek így felelt: „Úgy vélem, sok nagyon jó kezdeményezésünk van, jól küzdünk, de a társadalmi életben, kultúrában sok csatát veszítünk. Ugyanakkor – tette hozzá – minden egyes megtérés komoly győzelem, mert nem közösségileg üdvözülünk. Mindenki egyénileg üdvözül, és Isten ellenségének, a Sátánnak az tetszik, ha az emberek egyénileg hűtlenné válnak istengyermekségükhöz. Ezért valahányszor megtérünk és elfordulunk a bűneinktől, csatát nyerünk. Sok győzelmünk van, nem hiszem hát, hogy teljes társadalmi rétegek meghódítása jelentené a sikert; inkább az, ha egy-egy embert meg tudunk nyerni, hogy hűségesen, odaadóan kövesse Isten hívását az életében" – fogalmazott Chaput érsek. (Magyar Kurír nyomán)

Szólj hozzá!

Egy történelmi korszak nagy figyelmeztetése

belgium.jpg     A Banneux-i Mária-jelenés sokkal egyszerűbb és áttekint-hetőbb mind eseményében, mind üzenetében , mint a Beauraing-i! 

     Belgium déli részén, az Ardennek vidékén, a Liege-i egyházmegyében fekszik egy alig pár száz lelkes település Banneux, nem mesze a francia határtól. A helység lelkipásztori szolgálatát évszázadokon át bencés szerzetesek látták el, egészen a francia forradalomig.

final_solution_for_slavs_in_gulag3.jpg     Elgondolkodtató, 1933-ban volt megváltásunk ezerkilencszáz éves jubileuma. Sztálin, több tízmilliós népírtása után, ekkor vitte végbe az ukrajnai éhínséget is tíz millió áldozattal. A Szűzanya erre is figyelmeztetett 1917-ben Fatimában! Kérései azonban nem lettek teljesítve, melyek megakadályozhatták volna az istentelenség szétáradását a világban! Ennek folyománya volt, hogy 1933-ban Hitler, Németország kancellárjaként hatalomra került.

banneux_nd_1.jpg     A Szűzanya szinte előkészítette az embereket a Sötétség Erőinek újabb térnyerésére és  próbálta felkészíteni szegény gyermekeit a nehéz időkre, miszerint ennek a "fajzatnak" a pusztítását, csak imádsággal enyhíthet-jük. Kijelentette, hogy ő a Szegények Édesanyja és minden alkalommal kérte, hogy imádkozzanak sokat, és higgyenek, mert az élő hit hegyeket mozgathat. Az Istenanya felhívta az emberiség figyelmét, hogy bízzunk Őbenne és Ő is bízik azokban, akik a segítségét kérik. Az élő hit képes olyan cselekedeteket véghez vinni, amelyek megfékezhetnék a sátáni erő-ket, és az ő Szeplőtelen Szíve által lehívhatná Krisztus Békéjét a világra!

Felhasznált források:

Dr. VARGHA Damján: Két belga Lourdes, Beauraing, Banneux – Maurinum Pécs 1933.
P. SCHANS Josef OSB.: Szűz Mária Belgiumban ‒ Congregationis Maria 1935.
BALASSY József: A Szűzanya banneux-i jelenése ‒ Balassay kiadó. Budapest, 2001.
Dr. MOLNÁR Gyula: Szűz Mária a történelemben ‒ Budapest, 2005.
Dr. ANTALÓCZI Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő ‒ Eger 2000
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2008.01.13/0801.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Our_Lady_of_Banneux
http://gloria.tv/?media=487794&connection=tablet&language=DGtkouwHWmP
(Képek az internetről!)

Szólj hozzá!

angyalok_pedig_leteznek_530.jpgKerekes Károly O.Ciszt, Budapesten, 1993. június 9-én elhangzott előadása

Mióta az a túl magabiztos német professzor, H. Haag megírta a Búcsú az ördögtől című könyvét, igen sokan azt gondolták, hogy a felvilágosult hivő embernek az angyaloktól is búcsút kell vennie. Így tettek a Jézus korabeli szadduceusok is.

Való igaz, hogy egyesek ma megkérdőjelezik az angyalok léte­zését. Vagy ha létezésüket el is fogadják, természetükről és működé­sükről a legkuszább nézeteket vallják. Ezzel szemben, mint az tör­ténni szokott, egyre erősebben hallatja szavát egy másik véglet. Gondoljunk az ugyancsak német földön sarjadt “Engelwerk” mozgalom­ra, amely élők-holtak sorsában annyira túlhangsúlyozza az angyalok szerepét, hogy szinte eltörpül mellettük Jézus Krisztus. – Szaporod­nak az “angyal-jelenések”. Olvastam leírásokat különféle rendű és rangú angyalokról, akik a legmodernebb szabású, legváltozatosabb színű drága ruhákban, fejükön, karjukon és derekukon a legrafinál­tabb fazonú ékszerekkel és drágakövekkel jelennek meg, aszerint, hogy jó- vagy rossz hírt hoznak stb. Ilyen körülmények között mit tegyünk, vagy egyáltalán mit higgyünk az angyalokról?

Bizonyára sokan vannak velem együtt, akik ilyenkor nem a legújabb sütetű brosúrákat bújják, hanem felteszik a legalapvetőbb kérdést: Mit mond erről az Isten, mindenekelőtt a Bibliában? Isten kinyilatkoztatott igéje nélkül ilyen kérdésekben én egy tapodtat sem tudok lépni. Tudom ugyanis a boldogult Prohászka püspökkel, hogy “az emberi ész istállólámpásával legfeljebb csak mitológiai lidércálmokat szövögethetünk”. Attól tartok, hogy az általam ismert angyal-jelenések leírásai is ilyen fogantatásúak. – Tudomásul kell vennünk, hogy emberi ésszel, bölcseleti spekulációval az angyalok létét, természetét, működését bizonyítani nem lehetséges. Ezért ismételjük, hogy helyes kiindulásunk és jó eredménnyel kecsegtető alapkérdésünk csak az lehet: Mit mond erről az Isten?

(folyt.)

Szólj hozzá!

A Római Katolikus Egyház sorsa az emberiség sorsa

     Don Stefano Gobbi atya könyve is hasonló nyomatékkal hívja fel figyelmünket (idézet Antalóczi prelátus könyvéből): "Kimondhatatlanul nagy megpróbáltatások ideje van készülőben, hogyha az emberek tudnák, talán megtérnének." (1973. 12. 01.)  Az Istenanya 1974. 05. 20-án az emberiség várható helyzetéről még szomorúbb képet fest: "Oly súlyos idők közelednek, hogy el sem tudjátok képzelni. Azért szeretnélek most felkészíteni benneteket, hogy a kellő időre mindig készen legyetek." A bejelentett harcot, a kemény küzdelmet – Gobbi atya szerint – a pápa és az Egyház ellen harcoló, tévedést hirdető egyháziakkal szemben kell majd folytatni. "Amikor bekövetkezik a rettenetes ütközet ideje a tévedést képviselő papokkal, akik szembeszállnak a pápával és az Egyházzal, a kárhozat felé hurcolva végtelen nagyszámú szegény gyermekemet, akkor ti lesztek az én hűséges papjaim." (1975. 01. 04.) Ehhez olvassuk el a Szent Szűznek egy másik megnyilatkozását: "Szavaimat csak azok képesek megérteni és befogadni, akiknek értelme alázatos és készséges; akiknek szíve egyszerű, akiknek szeme világos és tiszta. Amikor az Édesanya gyermekeinek beszél, azok meghallgatják, mert szeretik. Megteszik amit mond, és így gyarapodnak a tudásban és az életben. Nem lehetnek az Édesanya gyermekei azok, akik még mielőtt meghallgatnák, bírálják azok, akik visszautasítják azt, amit mond, még mielőtt megvalósítanák. Ezek, ha a tudományban gyarapodnak is, nem gyarapodhatnak a bölcsességben és az életben..." (1977. 10. 29.). (Jelenések, üzenetek és a jövő, Eger 2000; 189-190 p.)
400_MARK-OF-THE-BEAST.jpg     A Szent Szűz szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban: "A Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. És Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot, mely által a lelkek éltető levegője fojtó és halált okozó. (...) A választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez! Nem, inkább orkán, és pusztít, még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét, melyet a lelkek sötét éjébe Szeretetlángom kegyelmi hatása kiáradása által nyújtok." (II/100)

(folyt.)

Szólj hozzá!

01.
szeptember

NAPI GONDOLAT

tibor.  |  Szólj hozzá!

383mindig_jezus_530.jpg

Szólj hozzá!