HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/1T9EysD06oWahGlz1L_n57lpeN2WNxlme/view

0eb444ecaea665edd2fa_535.jpg

Szólj hozzá!

391a_hibaitokrol_530.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgAkinek fogalma sincs róla, az ismeri
     A harmadik napra vizük elfogyott és szomjúság gyötörte őket. Végül július 29-én délelőtt 11-kor már csak lihegtek. Fáradtan és szomjasan elértek egy dohányföldhöz, melyen néhány asszony dolgozott. „Van egy kis vizük inni?” ‒ kérdezték a tikkadt férfiak. „Sajnos nincsen ‒ válaszolták ‒, de ha felmennek az erdei kolostor-romhoz, ott találnak ivóvizet”, és ujjal egy dimbes-dombos helyre mutattak. És lám, ott valóban találtak egy bővizű forrást. És amikor felfrissültek, körülnézve, a forrástól tíz lépésnyire egy régi épület romjaira bukkantak, melynek regip_fr_joung_250.JPGjellegzetessége P. Jung legnagyobb csodálkozására tökéletesen emlékeztetett Emmerich Katalin leírására: „Mária háza kőből épült, négyszögletes, a hátsó oldalán kerek, vagy szögletes, az ablakok magasan vannak, a teteje lapos” – írja Emmerich Anna Katalin.
regimeryem_ana_a_haz_bal_felol_szembe_330.jpg     A leírás ráillett az előttük álló romokra és a topográfiai elhelyezkedésére is: „Az Istenanya nem magában Efezusban lakott, hanem olyan vidéken, ahol több ismerős keresztény nő már korábban megtelepedett. Lakása Jeruzsálem (értsd: dél) felől jövet mintegy három és félórányi járásra Efezus előtt balra fekvő hegyen volt ... Efezustól délre keskeny utak vezettek a vadon benőtt hegyre. E hegycsúcs közelében kissé dombos, szintén benőtt, mintegy félóra járásnyi kerületű síkság van: ott volt a település.” Amikor fölmásztak a csúcsra, meglátták a tengert. A négy férfi két napon át vizsgálta a környéket, és megbizonyosodtak arról, hogy megtalálták a házat, amelyet a stigmatizált oly pontosan leírt, anélkül, hogy járt volna Efezusban. Ez volt az a ház, amelyben egykor Szűz Mária élt! (Fentebb: a Ház bal felől elölről, alább, jobb oldalról)
regimeryem_ana_a_haz_jobb_oldala_530.jpg     Az alapfalak maradványai is megfeleltek a látnok által megadott Mária Házáról szóló leírásnak. A megmaradt alapfalak romjainak láttán a csodálkozók lelkében megelevenedtek Emmerich Katalin leírásai. Ekkor 1891. július 29-e volt.
     Az expedíció tagjai megtudták azt is, hogy ezt a helyet ősidők óta „Panaya Kapulu"-nak nevezték. „Panaya” az Istenanya görög elnevezése: Panhagia - legszentebb, a török Kapulu pedig kaput, ajtót, házat jelent. Ennek megismerése koronázta meg a kutatást: valóban Szűz Mária Házának maradványait találták meg.
     Visszatérve Izmirbe (Szmirna), jelentették megállapításaikat Poulinnak, de az elöljáró atya nem hitt nekik. Még ugyanezen évben poulin_250.jpg(1891) P. Poulin, P. Junggal, az előző expedíció négy tagjával, Marie de Mandat Grancey 5 nővérével és egy fotográfussal, öszvérháton útra keltek, hogy meggyőződhessenek a felfedezés igazáról, arról, hogy a ház helyzete minden részletében megfelel Emmerich Katalin leírásának (ld. az alsó képeken).
     És minden stimmelt. Nyolc hatalmas platán vette körül a romokat és nyújtott hűvös árnyékot. Úgy tűnt, hogy Tours-i Gergely óta a hely alig változott. A háznak valóban nem volt teteje és a falak is meglehetősen romos állapotban voltak.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)mandatephesus_sisters_to_ride_to_mary_s_house_530.jpgmandatephesus8_530.jpg

Szólj hozzá!

Az üdvözültek dicsőségéről 3

DIALOGUS 002.jpg     Az üdvözültek vágya az, hogy lássák dicsőségem győzelmét bennetek, zarándokokban, akik úton vagytok és mindig a halál végállomása felé rohantok. Dicsőségemre vágyakozva gondoskodnak üdvösségtekről, azért mindig imádkoznak hozzám értetek. És Én ezt a vágyukat mindig beteljesítem, ha ti tudatlanok, nem rugdalóztok irgalmasságom ellen.

     Arra is vágyakoznak, hogy visszakapják lelkük hozományát*, a testet; /bár/ e vágy nem gyötri őket, mert biztosan tudják, hogy vágyuk beteljesül (...).

     Ne gondold, hogy a test boldogsága a föltámadáskor növeli a lélek boldogságát.

655.jpg     Ha így volna, ebből az következne, hogy az üdvözültek boldogsága mindaddig tökéletlen, amíg vissza nem nyerik a testet; ez pedig lehetetlen, mert a tökéletességből nem hiányzik bennük semmi. Nem a test az, ami boldogságot ad a léleknek, hanem a lélek fogja boldoggá tenni a testet: a tulajdon bőségéből fog neki adni, amikor ismét magára ölti az ítélet napján a testét, melyet a földön hagyott. Amint ugyanis a lélek halhatatlan, szilárd és állandó lett bennem, ugyanúgy válik ebben az egyesülésben a test is halhatatlanná; elveszíti az anyag nehézkességét, s finom és könnyed lesz. Tudd meg, hogy a megdicsőült test át tud menni a falon. Sem a tűz, sem a víz nem árthat neki, de nem a test, hanem a lélek ereje miatt, amely erő az enyém és kegyelemből adatott a léleknek a kimondhatatlan szeretet által, amellyel a magam képére és hasonlatosságára teremtettem őt. (D. 81-82)

(folyt. köv.)

* A lélek e hozományt a teremtéskor kapta a szülőkön keresztül a mennyei Atyától.

nova jerusalem.jpg

Szólj hozzá!

196 éves nemzeti Himnuszunk
erkel_es_kolcsey_300.jpg     196 éve, 1823. január 22-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg. Gyönyörű költői mű e 64 sor.
A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza. Válaszolok rá három példával:
     1) A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
     2) A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot, az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálint éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak – mondjuk így: a jogutódnak – csupán 2000-ben változott meg a himnusza. Az új szöveget Putyin elnök felkérésére az írta, aki 1944-ben Sztálin felkérésére a szovjet himnusz eredeti szövegét is szerezte.
Az új tartalom a soknemzetiségű Oroszország földrajzi nagyságát és történelmi múltját idézi, a hazafiasságot dicsőíti és optimista jövőbetekintést sugall. Teljes egészében mentes a korábbi internacionalista és kommunista ideológiai szöveg-fordulatoktól, viszont tartalmaz az orosz hagyományokból táplálkozó vallásos utalásokat.
     3) A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise – mely a legvérengzőbb "nagy" Francia Forradalom hevében született 1792 áprilisában, és valóban a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
     E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az országépítő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el – így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
     Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Ám, az elmúlt század diktatúrái, 1919 és az 55 évig tartó magyar bolsevizmus tűzzel-vassal irtott mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága), később a Székely Himnusz, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned bíztunk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke. Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk örökül hagyott a 33 éves Kölcsey. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
     Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 50-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: Jó a régi. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
Ezt követően a diktatúra megpróbálta meghonosítani a "Sződd a selymet elvtárs, a selyemből lobogót...", sikertelenül!
     Mégis, sajnos mára megszűnt az oktatás és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység, hiszen a nemzettudat és a hit mindig elválaszthatatlan volt a magyarság szívében.
Wass Albert írja: "aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi galád mozdulatukat.
     A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:
     Magyarország bajban van!
magy-kult-napja-_280.jpgS legelsőül azért, mert a 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve.
Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével – a jövő magyar generációjának kell átadnunk.
Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:

Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.

(Forrás: az interneten küldözgetett ismeretlen eredetű szöveg és a Wikipedia felhasználásával)himnusz_p530.jpg

 

Szólj hozzá!

354tartsatok_bunbanatot_530_2.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgAkinek tudnia kéne az nem tudja
     A vidék annyira barátságtalan és rossz hírű volt, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült vezetőt, öszvért és hajcsárt találniuk. Megkérdeztek egy örmény mehitalista pátert, iránymutatásért. A páter úgy vélte, hogy valamit látott Deĝirmendere-ben ‒ ám ezzel rossz felé regip_fr-jung-photo250.jpgirányította őket. Deĝirmendere-be érkezve, egy ortodox görög kolostorban megkérdezte P. Jung, hogy „hol halt meg Szűz Mária?” A válasz lazán, mintha a világ leginkább magától értetődő dolga lenne, így hangzott: „Jeruzsálemben, fiam!”
Persze az izmiri lazarista misszióból jött Jung atya nem éppen ezt a választ várta. „Mária házának nem valahol Efezus közelében kell lennie?”
„Efezus közelében? ‒ csodálkozott rá az idős kalojerosz ‒ Ott János apostol halt meg. Az ő sírját meg tudom önnek mutatni!”
„Ez nagyszerű! És azt a házat is ismeri, amelyben Szent János a Boldogságos Szűz Máriával lakott együtt?”
„Az Istenszülő? Nem, fiam, ön téved. Ő Názáretben élt és Jeruzsálemben halt meg. Így tartja a hagyomány!”
„De egy stigmatizált apáca a látomásaiban Efezusban látta a házat, ahol meghalt. Azért jöttünk, hogy ezt a házat megkeressük. – erősködött Jung atya.”
„Látomások? Asszonyi fecsegés! Látja fiam ezt az ikont? A Szent Istenszülő elszenderedését ábrázolja az apostolok körében, Jeruzsálemben.” (Mellesleg a képről, nem derül ki a helyszín! Lásd alul!)
„Köszönöm, főtisztelendő atyám, de úgy látszik, nem tud nekünk tovább segíteni..."
„Isten legyen önökkel keresésükben, fiam. Akkor is, ha rossz helyen keresnek.”
     Ez a párbeszéd azt bizonyította, hogy az ortodox testvérek hűségesek voltak a bizánci hagyományokhoz a „Dormitio Mariae” kérdésében.
     Az első két nap eredménytelenül telt, mire négyen egyként határozták el, hogy iránytűvel és Emmerich Katalin leírását pontosan követve folytatják utukat, így Ayasuluk felé indultak, de eredménytelenül fésülték át az Efezustól délre elterülő dombokat.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

tomb-of-mary2_530.jpg

Szólj hozzá!

Az üdvözültek dicsőségéről 2

DIALOGUS 002.jpg     Mikor egy lélek megérkezik az örök életre, valamennyien részesednek az ő javából, ő pedig a többiekéből. Nem mintha edényeik növekedhetnének vagy jobban megtelhetnének, hiszen kinek-kinek edénye tele van és nem növekedhet: hanem ujjonganak, örvendenek, vigadnak és minden megújul bennük, mert megismerhették e lelket. Látják, hogy irgalmasságomból ez a lélek a kegyelem teljességével vétetett el a földről, és így ujjonganak a jó miatt, amit jóságomtól kapott. (...) Vágyaik mindig kiáltanak színem előtt az egész világ üdvösségéért. Minthogy életük a felebarát szeretetében fejeződött be, nem hagyták maguk mögött e szeretetet (...). Lássad tehát, hogy ők megmaradnak a szeretetnek ugyanazon kötelékében, melyben befejezték életüket: s e kötelék az egész örökkévalóságon át tart és megmarad.

2842812_orig.jpg      Annyira hasonlóvá formálódnak akaratomhoz, hogy nem tudnak mást akarni, csak azt, amit Én; szabad megfontolásuk ugyanis a szeretet kötelékével oly módon köttetik meg (amikor az értelmes teremtmény eléri földi életének végét és a kegyelem állapotában hal meg), hogy többé nem vétkezhet. És akarata annyira egyesült az én akaratomrnal, hogyha az édesapa vagy édesanya a pokolban látná a gyermekét, vagy a gyermek látná ott az édesanyját, nem törődne vele; hanem elégedett lenne /tiszta Igazságommal/. (...) (D. 81)

(folyt. köv.)promessas-do_1.jpg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta! Légy te az első!niebla_535.jpg

Szólj hozzá!

046alan_de_rupe_530_3.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgAmikor a megismerésnek eljött az ideje
catherine_emmerich_la_vie_de_la_vierge_marie_xl250.jpg

     Az első lépést a mai szentélyhez Julien Gouyet (†1899) francia pap tette meg azzal, hogy nem csupán legyintett egyet egy stigmatizált nővér írására, hanem utána is nézett! Francia fordításban olvasta Emmerich Katalin „Szűz Mária élete'' c. könyvét. Az elbeszélésben Szűz Mária utolsó éveinek pontos és részletes leírása szerepel. Egyúttal elmondja a legapróbb részletekig azt a helyet és az utat, ahogyan el lehet jutni a házhoz, melyben Szűz Mária lakott. Hogy a könyv adatainak helyességét ellenőrizze, Julien Gouyet 1881-ben útra kelt Egyiptomon, Palesztinán keresztül és Anatóliába ment.
regip_mons_andrea_policarpo_timoni_marcius_14_1833_smyrna_augusztus_1_1904_smyrna_250.jpg     Gouyet atya semmi kockázatot nem vállalt. Először is bejelentkezett Msgr. Andrea Policarpo Timoni (†1904) szmirnai (Izmir) római katolikus érseknél, és helyismerettel rendelkező vezetőt kért tőle, az egyébként nem túl jó közbiztonságú útra. Ennek társaságában indult útnak. Az atya egy feliratot készített görögül a hátizsákjára: „Kérem legyenek tekintettel egy szegény, pénztelen utazóra!"
     Végül október 18-án Efezustól délre a nehezen járható hegyen fedezte fel, egy kápolna-szerű ház romjait és a nála lévő Emmerich leírás alapján beazonosította, hogy minden valószínűség szerint ez Szűz Mária egykori lakása. Amikor jelentette a szmirnai érseknek és a római elöljáróinak, senki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a felfedezésnek.
mandatmarie_de_mandat_grancey_new_photo250.jpg     Elmúlt egy évtized és az izmiri francia kórházban a „Vincés Nővérek” főnöknője Maria de Mandat Grancey (1837-1915) is olvasta Brentano írását, sőt a nővéreknek is rendszeres felolvasást tartott, különösen a Mária Háza és környezetének leírásáról. A főnöknő szólt az intézet lelkivezetőjének, a lazarista P. Henry Jungnak: „Efezus egyáltalán nincs messze, érdemes lenne egyszer elmenni oda!” Jung atya jónak találta az ötletet, és engedélyt kért elöljárójától, Eugene Poulintől az expedícióra. Poulin abbé előbb elolvasta a könyvet, ám az olvasottakat, bárkivel meg akarta beszélni, mindenki képtelenségnek tartotta. Ez késztette végül őt magát is arra, hogy utána nézessen a dolognak, így engedélyt adott, hogy a természettudós P. Henry Jung vezetésével egy kis expedíció induljon. Ő. Jung 1891. július 27-én egy rendtársával és két laikus kísérővel útra is kelt, kezükben Emmerich Katalin leírásával.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) (Korabeli fotó)
regip_fr_poulin_es_fr_joung_530.JPG

Szólj hozzá!

Az üdvözültek dicsőségéről 1

 DIALOGUS 002.jpg    Az igaz lélek, aki életét a szeretet érzületében fejezi be és a szeretetben Istenhez kötődött, szintén nem növekedhet már az erényben, mert a földi idő letelt, hanem mindig szerethet azzal a szeretettel, amely benne irántam van, s amely szeretet szerint a jutalmat is mérik. Mindig vágyódik utánam és mindig szeret; ezért vágyakozása nem üres, hanem bár éhezi, betelt és betelten is éhezik; mindazonáltal jóllakottságától távol van az undor, amint éhségétől távol van a szenvedés.

     Az üdvözültek a szeretetben örvendeznek látásomnak, mivel mindegyikük a maga mértéke szerint részesedik abból a jóból, amelyet én birtokolok. A szeretetnek ugyanazzal a mértékével mérek nekik, amellyel ők mértek, amikor hozzám jöttek: megmaradtak szeretetemben és a felebarát szeretetében; egyesültek az általános és különleges szeretetben*, amely egy és ugyanazon Szeretetből ered.

     Örülnek és ujjonganak, mert túl azon az egyetemes jón, amit valamennyien együtt birtokolnak, egymás javából is részesednek a szeretet érzületével. Együtt örvendenek és ujjonganak az angyalokkal és társaikkal, a szentekkel, az erények különféle foka és fajtája szerint, melyeket elsősorban a világban birtokoltak, miközben a szeretet köteléke mind egybekötözte őket.

Jesus yyo en el Cielo..jpg     Különlegesen is részesednek azok javaiban, akikhez különleges szeretet kötötte őket a világban, amely szeretet által gyarapítván egymást az erényben, növekedtek a kegyelemben. Egyik a másikat késztette arra, hogy kinyilvánítsa nevem dicsőségét és dicséretét önmagában és a felebarátban. Ezt az egymáshoz kapcsolódó érzületet az örök életben sem veszítették el, hanem hozzákapcsolták ahhoz az általános jóhoz, mely által jobban és bőségesebben részesülnek egymás javából is. (...) (D. 80-81) (folyt. köv)

Lábjegyzet: * Az "általános szeretet" az a jó akarat, amely az embert Isten minden teremtményéveI egyesíti. A "különleges szeretet" az a jóakarat, amely az embert azokkal a teremtményekkel egyesíti, amelyeket és akiket Isten állapotának megfelelően külön reá bízott.jesus_04_2.JPG

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta!

Légy te az első!taj_bosque-bajo-0_535.jpg

Szólj hozzá!

032a_rozsafuzer_fegyver_530_3.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgBoldog Emmerich Katalin látomásai
     Katalin, egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát!
bolgogga_avatottak.jpg     Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg. II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károllyal - az utolsó magyar királlyal -, egy napon emelte a boldogok sorába.
regipanaghia_capoulu_530.jpg     Boldog Emmerich Katalin leírása szerint: „Ha az ember Jeruzsálem (értsd: dél) felől jön, Mária lakhelye mintegy három és fél órányira volt Efezustól az egyik hegyen baloldalt. Ez a hegy erősen lejt Efezus felé, amelyet az ember délkelet felől jövet úgy lát, mintha szorosan előtte feküdne, amely azonban egészen körbe vonul, ha tovább megyünk. ‒ Efezustól délre, ahol nagy fasorok vannak, s a fák alatt sárga gyümölcsök a földön, keskeny ösvény vezet egy vadon benőtt hegyre, s a hegy oldalában dombos, ugyancsak benőtt vidék található, ott telepedett le.
Ez nagyon magányos vidék volt, sok termékeny, kedves dombbal és tiszta homokkő sziklabarlanggal. A környék vadregényes volt, de nem sivár. Számtalan elszórt, alul széles, sima törzsű, árnyékot adó fa nőtt ott.
szuzanya_es_janos_002_250.jpgAmikor János idehozta a Szent Szüzet, akinek a házát előzőleg felépíttette, már több keresztény család és Szent asszony lakott ezen a vidéken, részben föld- és sziklabarlangokban, amelyeket könnyű famunkával lakásokká alakítottak, részben pedig törékeny sátorszerű kunyhókban. ‒ Ők már a heves üldözések előtt ideköltöztek. Mivel a barlangokat és a helyszínt úgy használták menedékül, ahogyan a természet nyújtotta, lakásaik remetelakszerűek voltak, többnyire negyedórányira egymástól, s ez az egész telep itt a környéken hasonlított amolyan szétszóródott parasztgazdasághoz. ‒ Egyedül Mária háza volt kőből. ‒ E ház mögött kis út vezetett föl a sziklás hegyre egészen a csúcsáig, ahonnan a dombok s fák fölött Efezusra és a sokszigetű tengerre lehetett látni. A hely közelebb fekszik a tengerhez, mint Efezushoz, csak néhány órányira van a tengertől. A vidék magányos és nem látogatott”.

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)regimeryem_ana_11-530.jpg

Szólj hozzá!

A kárhozottak, már semmi jót nem tudnak kívánni

DIALOGUS 002.jpg     Oly nagy a gyűlöletük, hogy semmiféle jót nem képesek akarni vagy kívánni, hanem mindig káromolnak engem. És tudod, miért nem képesek vágyódni a jóra? Mert amikor véget ér az ember élete, megköttetik a szabad akarata, s így elvesztegetvén az alkalmas időt többé már nem szerezhet érdemeket.

     Ha a gyűlölet állapotában, a halálos bűn vétkével fejezik be életüket, a lélek az isteni igazságosság következtében végleg megkötözött marad a gyűlölet kötelékeiben, végleg rögződik abban a rosszban, ami az övé, önmagát mardosva; így mindig gyarapodik a szenvedésben, különösen azok gyötrelmei miatt, akiknek gazdag parable-of-Lazarus.jpgkárhozatát ő okozta. Ezt mutattam meg nektek az elkárhozott dúsgazdagban, amikor kérte a kegyelmet, hogy elmehessen Lázár a testvéreihez, akik még a világban éltek és hírt vihessen a kínjairól (Lk 16,20). Ezt nem szeretetből tette, s nem is a testvérei iránti részvétből, hiszen meg volt fosztva a szeretettől és semmiféle jóra sem tudott vágyódni: sem az én dicsőségemre, sem az ő üdvösségükre. Mondtam ugyanis, hogy a kárhozottak semmi jót sem tudnak tenni a felebarátnak és csak káromolnak engem, mivel életük az irántam és az erények iránti gyűlöletben fejeződött be.

     Akkor hát miért tette ezt a gazdag? Azért tette, mert ő volt a testvérei között a legnagyobb, s ugyanabban a nyomorúságban nevelte testvéreit, amiben ő maga is élt: így oka lett a kárhozatuknak. Látta, hogy ebből további gyötrelmek származnak majd számára, mert ha testvérei is eljutnak a rettenetes kínokra, mindig marni fogják egymást a gyűlöletben, mivel életük gyűlöletben ért véget. (D.80)

 

Szólj hozzá!

031fausztina_530_4.jpg

Szólj hozzá!

Kattints ide!

ttps://drive.google.com/file/d/1dYpzUDVhbN8IibC34tDwLOOwDAa-2SyP/view

 003_la_salette_535.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgNincs olyan titok, ami így vagy úgy, ki ne tudódna! (lásd Lk 12,2)
     Isten kegyelme több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magánkinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet bold_emmerich_katalin2a_330.JPGfoglalnak el Boldog Emmerich Anna Katalin látomásai!
Ha ezeket nem is fogadhatjuk az isteni kinyilatkoztatásnak járó hittel, de információként (hiszen ennek alapján találták meg Mária Házát), vagy lelki olvasmányként elősegíthetik elmélkedéseinket! A kedves jelenetek, melyek e látomásokban szemünk elé tárulnak, a drága szavak, melyeket az Úr és környezetének kijelentéseiről olvashatunk, benső-, áhítatos közelségbe hozhatják a mi lelkünket is e fölséges személyekkel, eseményekkel.gebhaus_530_1.jpg
     Katalin, 1774. szeptember 8-án a Coesfeld melletti Flamschenben született. Mélyen hívő szülei szegények voltak, egy gazdag paraszt napszámosaiként, egy csűrben laktak, melyben az egyetlen szobát gyakran elárasztotta a füst, mert a tűzhely fölött nem volt kémény. A teret deszkafal választotta ketté: egyik oldalon éltek a szülők, Katalin és nyolc testvére, a másik oldalon a jószágok. Katalin már kisgyermekként a sarokba akasztott egy Mária-képet, oltárként egy tuskót állított eléje.
Míg szülei aludtak, ő órákon át imádkozott pirkadatig, többnyire a szabad ég alatt. Hitte, hogy közben az őrangyala tanítja. Hogy könnyebb legyen felébrednie, deszkát tett az ágyába és követ a fej párnája alá. Imádsága intenzitásának növelésére télen a hóba, nyáron csípős csalánba térdelt. Alig kondult meg a harang, sietett a szentmisére.
1802-ben Dülmenben, felvették az Ágostonrendi kolostorba, ám 1811-ben a „felvilágosodás” forgatagában feloszlatták a rendjét.
Egy özvegyasszonyhoz költözött, ahol 1812 karácsonyát követően, elnyerte az Üdvözítő Szent sebeit, és egész életében a legnagyobb türelemmel vállalt részt Jézus Krisztus kínszenvedésében, (melyről megrendítő könyvben számolt be). Az esetenként „helyszíniben közvetített” látomásokat olvasva, olykor szembetűnő lehet a pillanatnyi „jelenidő” használata.
anna_emerich_latomasai_530.jpg     Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok „tárgya” lett. Szenvedéseinek jutalmául abban a kitüntető kegyelemben részesült, hogy kiszakadva teste kötelékéből, mintegy „időutazóként” lélekben áthelyeződött az Úr Jézus és a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem- és fültanúként szemlélhette
emmerich_3_280_1.JPGéletüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait lelkivezetőinek
parancsára tollba mondta, köztük a nagy megtérőnek, a neves katolikus költőnek és írónak, Clemens von Brentanónak (1778-1842), Herder és Goethe barátjának. (folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)anne_catherine_emmerich_530.jpg

Szólj hozzá!

A harmadik vád, mely az Utolsó Ítélet napján következik

DIALOGUS 002.jpg     Hátra van még, hogy a harmadik vádról szóljak, amely az ítélet utolsó napján következik. A másik kettőről már beszéltem, de hogy jobban lásd, mennyire becsapja magát az ember, beszélni fogok a harmadikról is, azaz az egyetemes ítéletről, melyben a boldogtalan lélek kínja felújul és megnövekszik, mert miközben újra egyesül a testtel elviselhetetlen szemrehányásban, szégyenben és gyalázatban lesz része.

     Tudd meg, hogy az ítélet utolsó napján az Ige jön el, (...) hogy hatalommal vádolja a világot (...), hogy a saját személyében vádoljon; és nem lesz teremtmény, aki ne rettegne majd, mivel mindenkinek megfizet úgy, amint jár.

     Tekintete a szerencsétlen kárhozottak számára akkora rettenetet és oly nagy gyötrelmet fog jelenteni, hogy nyelv azt képtelen elmondani; az igazakban viszont a tiszteletteljes félelemmel együtt majd igen nagy vidámságot ébreszt. És ez nem azért van, mintha az arca változna, hiszen (...) emberi természete szerint is változhatatlan az arca, mert a feltámadás dicsőségét öltötte magára, hanem a kárhozottak szemei számára mutatkozik ijesztőnek, minthogy a kárhozott azzal a sötét és szörnyű szemmel nézi Őt, amely a sajátja. (D. 79)

IMG_8766.JPG

 

Szólj hozzá!

dt4_530.jpgImádság Árpád-házi Szent Margithoz

Ó, Szent Királylány, hazánk engesztelő áldozata!
Te, aki vezeklésül adtad magad értünk, segíts nekünk, hogy népünk karizmája szerint,
felismerhessük feladatunkat.
Tündöklő alázatosságoddal beragyogod hazánk egét, mint fénylő csillag világítasz nekünk.
Nevedhez méltó igazi Gyöngy lettél a Boldogasszony Koronáján!
Légy velünk e nehéz, és küzdelmekkel teli időszakban!
Segíts imádkozni, segíts jónak lenni, türelmesnek és kitartónak a hitben és a szeretetben!
Fiataljaink számára kérd a tisztaságban való állhatatosságot, s hogy felfedezzék a tiszta és a
másokért vállalt áldozatos élet értékét a családban és társadalomban, az egyházban és
világban egyaránt!
Köszönjük áldozatos életedet, és kérünk, ne hagyj el minket.
Esedezz népedért, maradj egységben velünk, Boldogasszony hűséges Leánya!
Ékes Virágszál, Fényességes Gyöngy, esedezz népünkért, szép magyar hazánkért.
Tenger bánatunkban légy segítségünkre, fénylő könnyeiddel kelj védelmünkre!. Ámen

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

szent_margit_zardaba_lep1_530.jpg

Szólj hozzá!

355gyermekeim_530_3.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgHol volt Mária Háza és hol volt elszenderülésének helye?
gregoire-tours-4_220.jpg     Tours-i Szent Gergely (538-594) műveiben, sorra keveredik a történelem és a legenda! Ő viszont nem kevesebbet írt, minthogy az „Efezus közelében lévő hegycsúcson megmaradt négy, tető nélküli fal. János lakott e falak közt”. (Liber miracolorum 1,30) – Márpedig logikus következtetés, hogyha az Úr Jánosra bízta Szent Anyját, akkor ahol János lakott, ott kellett lennie Máriának is! Elképzelhetetlen, hogy János Efezusban lakjon úgy, hogy a rábízott Istenanya pedig Jeruzsálemben legyen, kitéve őt a bosszúálló zsidóknak. Különösen abszurd ez akkor, ha az Őt ismerők elmenekültek vagy elüldözték őket (Bűnbánó Magdolnát, Lázárt és az Apostolokat stb.) – ja, hogy ezek magukkal vihették Jézus Anyját is – nos, ez logikusnak látszó feltételezés! Ez esetben viszont, hogyan lett volna Jézus Anyja Jeruzsálemben? Később erre is választ adok! A helyi keresztény néphagyomány szerint, először a Szent Szűz egy barlangban húzta meg magát Efezus nyugati részén, Budrun hegyén északra. Ott rejtőzködött a Szűzanya a pogányok üldözése miatt. Ezt a barlangot Ghizli Panagíának, a »Legszentebb rejtekének« nevezték. Emléknapját, húsvét után pénteken ünnepelték. Innen költözött be közben elkészült Házba!
 regipanaghia7_330.jpg    Mindenesetre a Meryem Ana-tól 17 km-re lévő Kirkinjé-ben réges-régi néphagyomány, hogy fenn a Fülemüle hegyen (Bülbül Dagh) van Mária Háza, melynek helyét ismerték is. Szmirnától 80-, Selcsuktól 11-, Ó-Efezustól 7 km-re a Bülbül Dagh (Fülemüle-hegy) tetején, a tengerszint felett 380 méterre található az a kőház, melyben Jézus Anyja és Szent János apostol lakott. A kirkindzsei parasztok – vallási hovatartozástól függetlenül – minden évben Mária Mennybevételének napján oda zarándokoltak. A hagyomány az volt, hogy „abból a házból szállt fel az égbe Jézus Anyja Mária"!
     A helyi lakosok, akik az első efezusi keresztények leszármazottai, az évszázados üldözések során felvették a török nyelvet és az ortodox vallást, de megtartották atyáik hagyományait. Ez a szokásuk annál is inkább meglepő, mert az ortodox egyház a középkortól fogva következetesen azt állítja, hogy Mária Jeruzsálemben halt meg!

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

szuzanyadormi_koimisisthstheotokou530.jpgmaxresdefault_530.jpg

Szólj hozzá!

A kárhozottak négy fő gyötrelme és az ördög rútsága 2

DIALOGUS 002.jpg     Tovább növeli gyötrelmüket, hogy az ördögöt a maga formájában látják, és ez annyira szörnyű, hogy nincs az az emberi szív, amely el tudná ezt képzelni.

     És ha emlékszel rá, egy alkalommal megmutattam neked az ördögöt a maga formájában, oly rövid időre, ami csak annyi volt, mint egy pont, s amikor te magadhoz tértél, azt mondtad, hogy inkább választod, hogy tűzön menj keresztül és parázson járj egészen az ítélet napjáig, mint hogy még egyszer őt lásd. És mindabból, amit láttál, még mindig nem tudod, hogy az ördög milyen rettenetes, mert az isteni igazságosság következtében ő még szörnyűbbnek mutatkozik az előtt a lélek előtt, aki bűnei súlyossága szerint többé vagy kevésbé meg van fosztva Tőlem.

     A negyedik gyötrelem a tűz; egy olyan tűz, amely éget, de nem emészt el, mivel lehetetlen, hogy eleméssze a lélek létét. A lélek nem anyagi természetű, hogy a tűz képes legyen elhamvasztani, hanem anyagtalan. Én azonban megengedtem az isteni igazságosság miatt, hogy a tűz égesse a kárhozottakat (...) különféle módon bűneik különbözősége, bűneik súlyossága szerint.

     Ebből a négy gyötrelemből következik minden egyéb, mint a hideg, a forróság és a fogak csikorgatása. És így nyomorúságukban megkapják az örök halált az ítélet és az igazságtalanság első vádja után, ami az életükben történt, anélkül, hogy megjavultak volna; és a későbbi, a második vádban, a halál pillanatában, amikor nem akartak remélni bennem, s nem is az én megbántásom miatt bánkódtak, hanem csak a saját büntetésük miatt. (D.78)

dc3a9tail-enfer1.jpg

Szólj hozzá!

412az_ahitattal_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta.

Légy te az első!_archangelos-rhodes-greece.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgHomályos utalások és valóságos tények
     De bármennyire is hallgattak a nagy egyházi szerzők, valamiképp mégis adtak közvetett bizonyságot a Szent Szűz hollétéről! st_jerome_250.jpgPéldaként hozható fel Szent Jeromos (347-419) a legnagyobb történelem tudós, aki helyzetleírásaiban tökéletesen hallgatott Mária jeruzsálemi létezéséről. Ő az, aki oly nagy precízséggel leírta a Getszemánét, azt a helyet, ahol Jézus vérrel verítékezett, és melynek emlékére templomot emeltek, de említést sem tett Szűz Mária sírjáról, holott ezt aligha mulasztotta volna el megemlíteni, ha lett volna! Merthogy a későbbi hagyomány határozottan állítja, hogy Jézus Anyja nem Efezusban halt meg (szenderült el), hanem Jeruzsálemben, és ennek helyén később valóban templom épült 560-ban (!).
denis_areopagite_250.jpg     Három 4. századi apokrif irat, a „B. Inatii missa S. Ioanni”, Areopagita Dénes levele Titus püspökhöz (363) és a „Ioannis liber de Dormitione Virginis”, Mária utolsó éveit és sírját Jeruzsálembe helyezik. Az 5. század óta a zarándokok úgy tudják, hogy Mária sírja a Getszemáni-kertben van. Az pedig, hogy Mária Efezusban halt volna meg, egyedül egy 431-ben íródott levél említi, amelyet a zsinati atyák a konstantinápolyi papságnak írtak, miszerint ez az esemény Efezusban történt: „ahol János a teológus és az Istenanya, a Szentséges Szűz, a Szent atyáktól elváltak.”
     Egy még korábbi szerző, Lenchius Kr. u. 160-170 körül írt „János cselekedetei Prochorus szerint” című művében azt állította, hogy János csak Mária halála után költözött Efezusba. Ezzel viszont ellene mond annak, hogy miért emeltek volna egy hatalmas – és a világon első – Máriának szentelt templomot éppen Efezusban, ha nem ott halt volna meg?
emmerich_k_color_250.jpg     Emmerich Anna Katalin azt állította, hogy Mária már 44-ben vagy 47-ben – vagyis „tizennégy évvel és két hónappal Krisztus mennybemenetele után” – Efezusban halt meg. Részletesen leírta a ház helyzetét, amelyben kilenc éven át János felügyelete alatt élt.
     Ebben az összefüggésben nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a 431-ben a III. Egyetemes Zsinat, egy már akkor Máriának szentelt templomban ülésezett, ami az Istenanya nagy tiszteletére vall Efezusban – nem másutt ‒ már a zsinat előtt is! Tehát itt – az egyetlen Mária-templomban – hirdették ki Mária Istenanyaságát dogmaként!  (vö. DH 252)
És azt is tényként kell elfogadnunk, hogy az Egyház az első évszázadaiban csak olyan helyen emelt templomot, ahol egy Szent vagy vértanú meghalt. Ez is egy érv arra, hogy Isten szentséges Anyja az utolsó földi napjait Efezusban élte!

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)

(Alul: az efezusi Mária templom romja, ahol a zsinat volt 431-ben)elso_maria_templom_romjai_530.JPG

Szólj hozzá!

Az Úr színe előtt

DIALOGUS 002.jpg     A második vád a bűnös felé – ó drága leányom – abból a tényből következik, hogy elérkezett utolsó percéhez a halál pillanatához, amikor nincs több orvosság, hanem megjelenik a lelkiismeret férge, amely mint mondtam , megvakult az önszeretettől. Most, a halál pillanatában, látván, hogy kezeim közül nem képes kibújni, ez a féreg látni kezd és ezért siránkozva rágja önmagát, mert felismeri, hogy a saját bűne vitte ily nagy bajba.

    Ha a léleknek volna világossága arra, hogy beismerje és megbánja bűnét nem a pokol büntetése miatt, ami bűnét követi, hanem mert engem bántott meg, aki a legfőbb és örök Jóság vagyok , még irgalmat találna. De ha a lélek (...) jobban bánkódik a saját kárhozata, mint az én megbántásom miatt, akkor az örök kárhozatra jut.

igazsagos krisztus 1.jpg     Akkor az én igazságosságom kegyetlenül vádolja mind az igazságtalanság, mind a hamis ítélkezés miatt; és nem csupán azért az általános igazságtalanságért és ítélkezésért, ami általában minden cselekedetében megnyilvánult a világban, hanem sokkal inkább vádolja amiatt a konkrét igazságtalanság és ítélet miatt, amit az utolsó pillanatban követett el, azaz amikor feltételezte, hogy a saját nyomorúsága nagyobb az én irgalmamnál. Ez az a bűn, amely nem nyer bocsánatot sem itt, sem odaát, mert ezzel a lélek nem akarja, hanem megveti irgalmasságomat. Valamennyi bűn között, amit csak elkövettek, ezt tekintem a legsúlyosabbnak. Ezért volt annyira utálatos előttem Júdás kétségbeesése: /mely/ súlyosabb bűn volt, mint hogy elárult. Vádolva lesznek tehát a hamis ítélettel, azzal hogy a saját bűnüket nagyobbnak tételezték fel, mint irgalmasságomat; és ezért az ördögök büntetését kapják és velük együtt gyötrődnek mindörökké.

     De vádolva lesznek az igazságtalanságért is, mivel jobban bánkódnak a saját káruk, mint az ellenem elkövetett bántás miatt. (...) Látod tehát, hogy igazságtalanságot követnek el, és az előbbiekkel együtt eléri őket is a büntetés, mert megvetették irgalmasságomat. Igazságosan adom át őket annak a kegyetlen szolgálónak, ami az érzékiség, és annak a kegyetlen zsarnoknak, aki az ördög: az ő rabszolgái lettek ezek a lelkek épp az előbb említett szolgáló, az érzékiség által; átadom őket, hogy miként együtt vétkeztek, együtt is bűnhődjenek és szenvedjenek. (D.77

cimg0312.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta. Légy te az első!_bankoboev_ru_beskrainyaya_doroga_535.jpg

Szólj hozzá!

044mondd_draga_530_2.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgA halvány utalások is források?
a_john_the_apostle220.jpeg

     Logikus következtetés, hogyha Szent János csak a két apostol, Péter és Pál kivégzése után 67-ben költözött volna Efezusba, akkor idősebben már nehezen tudta volna apostoli útjait a meredek hegy-völgyek között megvalósítani! Nem beszélve arról, hogy miként tudta volna megalapítani az általa annyira szeretett közösségét, az „apokaliptikus egyházat"? Ráadásul gyakran látogatta őket, akiktől meg is kapta az „Ázsia Apostola” címet, mely olyannyira kitüntető cím, hogy legfeljebb egy egyházalapítót illet meg!
   Szent Krizosztomus ↓ is említést tesz arról, hogy János hosszas időt töltött a_john_chrysostomos_220.jpg„Ázsia vidékén” és ott egy közösséget alapított.
     Márpedig ha az egyházi krónikásoknak hitelt adunk, akkor arra juthatunk, hogy a Szűzanya és Szent János 42-ben költözhetett Efezusba, jóllehet kétségkívül csekély az írásos forrás arra, hogy Mária dokumentáltan ott tartózkodott. Ez azért történhetett meg, mert az Egyház alapításának időszakában a krónikások csak azokat említik érdemben, akik apostolok, vagy különleges hatalommal bírók voltak a fiatal egyházban. Ezzel szemben Szűz Mária teljes visszavonultságban élt, hogy fiatal egyházat és Szent Fiát nehogy háttérbe szorítsa (Ld.: Montforti Grignon Szent Lajos Tökéletes Mária-tisztelet 1-2-3!)
     Az tény, hogy Jézus Anyját egyfelől alig említik, másfelől alig akad forrás arra vonatkozóan, hogy Mária egyáltalán járt volna Efezusban. Ez nem jelenti a tények meg nem történtét! Példaként említem, hogy az Apostolok Cselekedetei sem tesz említést Szent Péter a_st-irenaeus_220.jpgAntiochia-i és római tartózkodásáról, ezek mégis megcáfolhatatlan
tények!
     Végtére is a II. és III. századból maradt fenn több áttételes hivatkozás és halvány utalás a Szent Szűz efezusi tartózkodásáról! Megemlíthetjük
Szent Ireneuszt
, Polykárpot, Hyppolituszt, Eusébiuszt, Alexandriai Szent Kelement és Origenészt. Példának okáért Szent Ireneusz 203-ban halt meg, és személyesen ismerte még Szent Polykárpot aki Szent János apostol tanítványa volt. Tehát ennél fogva biztos forrásból értesülhetett arról, hogy János a_s_polycrates_220.jpegaz evangéliumát Efezusban írta.

Figyelemre méltó még Polycrates
Efezus akkori püspökének ‒ 2. levele, melyet Viktor pápához (185-199), melyben megemlíti Szent János efezusi sírját.
     Hasonlóképp tanúságot tettek az Apostol Ázsia fővárosában való életéről, Alexandriai Kelemen (+215), valamint a tudós Origenesz (185-250) is.
     Meg kell említeni még Epifánuszt (315-403), aki 52 évig élt Judeában és Jeruzsálemben. Ő azt írja, hogy „biztos forrásból tudni Jánosról, hogy Ázsiába utazott, de azt senki nem állítja, hogy az Úr kedvenc tanítványát – mint útitárs –a_epiphanius_epiphanius_220.jpg elkísérte volna Mária is".

     Nos, kétségkívül Epifánusz írásából Szűz Mária hollétéről semmiféle konkrétum nem vonható le, de akarata ellenére, egy közvetett bizonyítékot mégis szolgáltatott Panarion c. művében. Ebben ugyanis említést tett a szerzetesek vitáiról, ahol az egyik fél Szent János és a Szűzanya visszavonultságát említi, mint a szerzetesi élet ideális képét!

(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)szuzanya_es_szent_janos_530.jpg

Szólj hozzá!

DIALOGUS 002.jpg(A továbbiakban részleteket közlök Szienai Szent Katalin: DIALÓGUS c. könyvéből; Szent István Társulat 1983. Az alcímek a szerkesztőtől! Az utalás rövidítése: D.oldalszám)

 

A földi élet érdemei és következményei

     (Az Úr szavai:) ...A szentek is, akik valamennyien megszenvedtek, az egyik ettől, a másik attól. Én engedtem és engedem meg ezeket a szenvedéseket, azért, hogy a lélekben gyarapodjék a kegyelem és az erény. Ők is ugyanúgy bűnben születtek, mint ti, ugyanolyan eledellel táplálkoztak, mint ti, én pedig ugyanaz az Isten vagyok, aki akkor voltam. (...) tudok, akarok és segítek is annak, aki akarja, hogy segítsek neki. Az akarja az én segítségemet, aki kijön a folyóból és a hídon jár, azáltal, hogy követi az én Igazságom tanítását.

     Nincs tehát mentségük, mert a vád elhangzott és én szüntelenül feltárom előttük az igazságot. Ha nem javulnak meg, amíg idejük van rá, a második vád, a halál pillanatában elítéltetnek. Akkor az én Igazságom így fog kiáltani: "Ébredjetek, halottak, jöjjetek az ítéletre!" azaz te, aki halott vagy a kegyelem számára és így, halottként érkeztél meg a testi halálba, kelj fel és jöjj a legfőbb Bíró elé igazságtalanságoddal, hamis ítéleteddel és a hit kioltott világosságával. Meggyújtottan kaptad ezt a világosságot a szent Keresztségben, de te kioltottad a gőg és a szívbéli hiúság szelével ; ezekből készítettél vitorlát azoknak a szeleknek, melyek üdvösségeddel szemben fújtak, sőt, önszereteted vitorlájával még növelted is önbecsülésed szelét.
judgment-seat-of-christ.jpgÖnakaratoddal a világi örömök és méltóságok folyamában sodródtál; a törékeny test valamint az ördög ösztökéjét és kísértéseit követted. Önakaratod vitorlája által az ördög a híd alatti úton vezetett, ami egy rohanó folyó; és így önmagával együtt az örök kárhozatba vitt. (D. 76)

(folyt.)ChristusRex-judge.jpg

 

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta.

Légy te az első!_altdorf-sunset_535.jpg

Szólj hozzá!

008en_a_hajnal_szep_sugara_530_4.jpg

Szólj hozzá!

Szienai Szent Katalin 2.
(Siena, 1347. március 25. - Róma, 1380. április 29.)

     Szienában pestis tört ki, s akkor Katalin életét is kockára téve szolgálta felebarátait. Ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait. Útjaira mindig három gyóntatópap kísérte, hogy a hozzásereglő bűnbánók lelki terheiktől megszabadulhassanak.
     Fölsorolhatatlanok a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért.  
papagregorioXI.jpg     1375. április 1-én testén megjelentek Krisztus stigmái. Ebben az évben írta első levelét Avignonba XI. Gergely pápának.
     1376-ban Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva  és rábírta a Rómába történő visszatérésre 1377. január 17-én. (Ezzel véget vetett a pápaság "avignoni fogságának".)
     Ekkor Katalin hazatért, s elkezdte diktálni – legtöbbször misztikus elragadtatásban – az isteni gondviselésről szóló könyvét, a Dialógust. Azért diktált, mert ő maga sokáig (amíg az írás és olvasás képességét misztikus módon meg nem kapta az Úrtól) nem tudott sem írni, sem olvasni. Levelei és a Dialógus lenyűgözik az olvasót, aki elfogulatlanul fogadja tanítását.
     Katalin 1378 októberében fejezte be a Dialógust. Ekkor levelet kapott VI. Orbán pápától, aki arra kérte, hogy jöjjön Rómába és legyen segítségére. Egészsége egyre gyengült, de azért minden reggel gyalog ment el a S. Maria sopra Minerva-templom melletti szállásáról a vatikáni Szent Péter-bazilikába, hogy ott szentmisét hallgasson és hosszan imádkozzon. Az 1379-es év levelezéssel, tárgyalásokkal, sok-sok vezekléssel és imádsággal telt a pápa közelében.
     1380 nagyböjtjére Katalin fekvőbeteg lett, míg végül április 29-én a tercia idején eltávozott égi Vőlegényéhez.
     A szentté avatást II. Pius pápa 1461. június 29-én végezte. Szent Katalint 1939-ben – Assisi Szent Ferenccel együtt – Itália védőszentjévé nyilvánították, 1970-ben pedig Avilai Szent Terézzel együtt megkapta az egyházdoktor megtisztelő címet.
     Bölcseletének sajátossága, hogy amit Aquinói Szent Tamás elvont, cizellált rendszerben fogalmazott meg az Egyház tanításából, ugyanazt Katalin – a mindennapi élet konkrét problémáit Istenben elfogadva és megoldva – „egzisztenciálisan” közli tanítványaival. Mint a szentek mindannyian, először ő maga szemlélte és élte meg tanítását, azután adta tovább az embereknek. Ezért tanítása gazdag forrás ma is. Anyai és égi bölcsességgel neveli mindazokat, akik a tanítvány hívő alázatával közelítenek hozzá.
     Ünnepét 1597-ben vették föl a római naptárba, égi születésnapjára, április 29-re. 

(Diós István: A szentek élete nyomán)

Szienai Szent katalin 003.JPG

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgHogyan került Jézus Szentséges Anyja Efezusba?
     Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de egyes korakeresztény írók említést tettek róla.
Felmerült ugyanis a keresztényekben, hogy Jézus Anyja egyáltalán miért Jánosnál van és miért nem Péternél, akit az Úr Egyházának fejévé tett? E kérdéssel Jánosnak is szembesülnie kellett, és ő egyetlen evangéliumi idézettel válaszolt: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,27) „Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett” (19,28) – írja János ezt követően.
Jézus kereszten elhangzott szavai, „végrendelet”. A „beteljesedésnek” tehát része volt, hogy Üdvözítőnk Anyját az Egyházra bízta, melyet ott és akkor „a szeretett tanítvány” jelenített meg. És „Ettől az órától fogva, házába fogadta Őt..." (Jn 19,27)szent_janos_ap330_c.jpg
     Tekintve, hogy János az evangéliumát az Efezusiaknak írta, sőt a többi írása is Kisázsiában íródott, így a teológiai kutatás, amiként a misztika is erre a helyszínre alapoz. Ennélfogva a Szent Szűz lakhelyét is János mozgásterületének közelébe tehetjük. A „házába fogadta Őt..." (Jn 19,27) Az eredeti értelmezés szerint, a dolgaiba", a házába" fogadta Őt, mellyel valódi életközösség jött létre.
     A történelem kevés problémája mozgósított annyi szerzőt, mint Szent János efezusi tartózkodásának kérdése! Ehhez még hozzájön, hogy abban a korban feljegyeztek egy másik „Ázsiai János” nevű szereplőt is, akiről szinte csak kósza feljegyzések vannak és bizony lehet ‒ sőt biztos ‒, hogy nem azonos Szent János evangélistával!
     Az természetes és nagyon valószínű, hogy Mária és János kezdetben Jeruzsálemben tartózkodtak, de ahogy növekedett a keresztény közösség, annál vadabban reagáltak a zsidó hatóságok, mely keresztényüldözésbe torkollott! Ez 36-ban István diakónus megkövezésével kezdődött el! Amikor Agrippa király a betlehemi gyermekek hóhérának unokája hatalomra került, hogy kedvébe járjon a zsidó Vallási Tanácsnak, kivégeztette János apostol bátyját, Jakabot és az apostoli közösség fejét Pétert pedig börtönbe vetette, dupla őrizettel!
     Ettől kezdve nemcsak a krisztuskövetők, de az Apostolok is szétszóródtak Judeán és Szamárian túlra. Szent János is biztonságba akarta helyezni Jézus Anyját. Lényegében menekülniük kellett a zsidók elől, ezért János ime_a_te_anyad_530.jpgEfezusba vitte a közben ott már megépített kőházába. Szent Eusebius (265-340) is említést tesz arról, hogy János ebben az időben Ázsiába ment – ám az „Ázsia” kifejezés a római terminológia szerint akkoriban Efezust jelentette!szuzanya_es_janos_002_530.jpg
     Két további említésre méltó tény is igazolni látszik a fenti feltételezést. Egyfelől az Evangéliumok hallgatnak Jánosról 37-49-ig! Másfelől magát Jánost nevezik „Ázsia apostolának”, mely nem vonatkozhat Pál apostolra, hiszen ő csupán néhány évet töltött a környéken. Nem meglepő tehát azt olvasnunk, hogy Pál és Szilas 50-ben, Frigián és Galacián (azaz Efezustól északra) csak átvonultak. Az apostol feljegyzéseiből következtetve a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Isten igéjét Ázsiában (Efezusban) hirdessék.

(folyt.)terkep_galatia530.jpeg


Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta! Légy te az első!peatbogvosgesmountain_535.jpg

Szólj hozzá!

043grignon_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Szienai Szent Katalin  1.
(Siena, 1347. március 25. - Róma, 1380. április 29.)

     A 14. században az egyetemes Egyházat két nagy baj gyötörte. A római pápa hetven éven át idegenben, a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a török terjeszkedésnek csak fegyverrel lehet útját állni.
Ezekhez járult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
     Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus édes Menyasszonyáért és a földi Krisztusért, ahogy ő az Egyházat és a pápát nevezte.
     Szienai Szent Katalin életrajzát az írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter, aki hat éven át állt Katalin mellett mint gyóntató és lelkivezető, mégpedig a szent életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
     Egy kelmefestő házaspár huszonötödik gyermekeként jött a világra. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány, egyikük Giovanna, másikuk Katalin, akik 1347. március 25-én születtek.
Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, aki a jámborság szokatlan jeleit kezdte adni.
     Ilyen pici korában szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet. Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett – ez a templom a házuk közelében állt, és Katalin nagyon szerette – megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta.
     Ettől a látomástól Katalin megváltozott. Felnőttesen komoly lett, imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában szüzességi fogadalmat tett. A család mindezt nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Szienában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét.
4santa-Caterina-da-Siena7.jpg     1363-ban történt, hogy a nővérek befogadták. Katalin a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, semmi más nem táplálta.
     Három éve tartott ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának.
     Lassanként híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, érdeklődők, tanácstalanok, tanulni vágyók.
Kialakult körülötte egy tanítványi kör, amelyet ő maga a családom névvel illette.

(Diós István: A szentek élete nyomán) (folyt. köv!)St_-Catherine-of-Siena.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgEfezus hírneve
     A fentiekben felvázolt, történelmi és kereskedelmi jelentőségén túl Efezusban volt az ókor egyik csodája, az Artemisz Templom, mely Artemisznek, a termékenység istennőjének állított emléket.
artemephesus-artemis-temple_530.jpg     A keresztény Efezus, más okok miatt vált híressé. Az Apostolok cselekedete szerint egy virágzó evangelizáló közösség alakult meg itt, akik az ázsiai provincia lakosságát ismertették meg Krisztus tanaival.
szent_janos_ap_temetese530.jpgA keresztény időkben „Hagios Theologos” névvel is illették, Szent János evangélista emlékére. (Üres sírja a neki szentelt bazilikában található, bár maradványainak hollétét mindmáig homály fedi!) A kereszténység anatóliai virágzására már az 1. századból vannak emlékek. A Jelenések könyve is említést tesz hét Kis-ázsiai gyülekezetről, ezek név szerint: Epheszosz, Magnézia, Thiatíra, Szmirna, Philadélphia, Pergamon és Laodícea.
terkep_a_7-churches-asia530.jpgEzt igazolandó az ifjabb Plinius leírja „Epistulae” című művében, hogy a bithüniai kormányzó Traianus római császárnak 112-ben írt levelében megemlíti, hogy különféle népek csatlakoznak a kereszténységhez, és egyre inkább kiürülnek a római templomok.
     Több Újtestamentumi írás Efezushoz kötődik, így Szent Pál első Korintusi- és a Filippiekhez írt levele, de feltételezések szerint a Galata levél is, a hagyomány szerint Szent János evangéliuma és levele is Efezusban íródott. A Jelenések könyvében szereplő 7 egyház központja is Efezus volt.
     Boldog Emmerich Katalin leírása szerint az Apostolok többsége is megfordult itt, legalábbis Szűz Mária Házában (de erről később)! Erre az időszakra tehető a „Hétalvók” legendája is (lásd később)!
emmmeryem_ana_530.jpg431-ben a III. Egyetemes Zsinat is e városban ült össze az efezusi Panhagia templomban, ami az első Szűz Máriának szentelt templom a világon, jóval azelőtt, hogy a Zsinat kinyilvánította volna a „Theotokosz” Istenszülő dogmát.
    A valaha dicső város elnéptelenedése, pusztulása több tényező együttes közrejátszásának tudható be.
Elsősorban a geológiai változások, az egykor kikötőváros ma már jó 10 km-re van az Égei tengertől. Másodsorban a háborús hatalomváltások okán, de jelentős mértékben az évszázadok alatti betörő rabló hordák garázdálkodása miatt.
     Efezus ma, lényegében romváros és mint turisztikai központot, nem utolsó sorban a vallási turizmus tartja fenn. Sorozatom fő témája Meryem Ana – Szűz Mária Háza, 7 km-re van a régi Efezustól, és a 11 km-re lévő Selçuk közigazgatási területéhez tartozik!
meryem_ana_efezus_0008_mary_s_house530.jpg     Szűz Mária Házának török neve Meryem Ana, mely egyszerre jelenti „Mária Anya”, „Szűz Mária”, miként „Mária-szentély” kifejezéseket. Ez a hely Törökország Nyugat-anatóliai részén, a régi Efezustól délre, a Bülbül-Dagh (Fülemüle hegy) hegy-völgyeinek erdős részén található, melynek hírneve, jelentősége állandóan növekszik, annál is inkább, mert Szűz Mária háza nem csak a keresztények kegyhelye, hanem a muzulmánok számára is Szent hely!
     Isten végidős tervének bizonyítékát láthatjuk abban, hogy itt, Meryem Anában a keresztények és hívő mohamedánok, minden ember közös anyjának tiszteletében egyesülnek.
     „Meryem Ana” ‒ Szűz Mária Háza ‒ az a hely, ahol Szűz Mária egykor Szent János gondviselése alatt élt. Így figyelmeztet ez a hely Jézus szavára, amivel anyját a szeretett tanítvány gondviselésére bízta (Jn 19,26-27).szuzanyaburialofjesus530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta!

Légy te az első!taj_blue-winter-snow-trees_535.jpg

Szólj hozzá!

042magyarorszag_egy_kalitka_530_1.jpg

Szólj hozzá!

marie_julie_jahenny_extase13.jpg 

     Marie-Julie Jahenny engesztelő életét csodálatos szentáldozások, rendkívüli gyógyulások és a jövőt illető, részben már beteljesült próféciák sora igazolja. Egyik megrendítő revelációjában Urunk és Lucifer közötti párbeszédet hallotta, és az utóbbi ezt mondta: "Támadni fogom az Egyházat és ledöntöm a kereszteket. Megtizedelem az embereket, és legyengítem szíveikben a hitet és ezzel elérem a nagy hittagadást. Minden dologban én leszek a mester, és minden felett kontrollom lesz, még a templomokban is!" És Marie-Julie Jahenny megrendülten látta, hogy szinte nyoma sem maradt a Szent Áldozatnak és szörnyű zavartság lesz mindenhol... Ekkor megszólalt Szent Mihály arkangyal: "Valóban már-már minden a sátán birtokában lesz, és minden jóság, hit, vallás szinte el lesz temetve a sírban. Amikor azonban a sátán saját diadalától megittasul, az Úr összeszedi a maradék igazakat és legyőzi a gonoszt. Fel  fogja emelni a sírból az eltemetett templomokat és a ledöntött kereszteket..."

Marie-Julie Jahenny-nek feltűnő jellemzője volt a papság és a püspökök iránti engedelmessége és mély alázata.

     1880. júniusától, négy hosszú évig meg volt fosztva a hallásától, a látásától és beszélni sem tudott. Ennek ellenére megértette a papi szavakat, még ha latinul is szóltak hozzá (jóllehet e nyelvet nem ismerte), vak szemével azonban látta a mennyországot, mely élmény meghatározta egész életét. 1873-ban megkapta Krisztus sebhelyeit, és töviskoszorújának és bal vállának a sebeit is, melyeket Krisztus a kereszt hordozásakor szerzett. Mellén egy nagy kereszt volt felirattal, mely csodálatos módon a húsába volt rajzolva, mely csakúgy, mint a sebhelyek minden pénteken véreztek. Attól a naptól kezdve, hogy megkapta Jézus stigmáit - se nem aludt, se nem evett-ivott többet semmit. 

     Julie Jahenny 1891. március 4-én a következőkről számolt be: „Háromnapos sötétség fog a természetben megjelenni, három éjjel és két nap szakadatlanul éjszaka lesz. Ezen rémisztő sötétség alatt egyedül a megszentelt gyertyák adnak fényt. Egyetlen egy gyertya elég lesz az egész három napra. De az istentelenek és istenkáromlók házaiban a gonosz szellemek a legborzalmasabb és legundorítóbb alakokban fognak megjelenni: a levegőkből a legborzalmasabb istenkáromlásokat lehet majd hallani. A villámlások behatolnak a lakásokba, de a megszentelt gyertyát nem fogják kioltani; se a szél, se a vihar, se a földrengés nem fogja őket kioltani. Az égen vörös felhők jelennek meg, mennydörgések robaja fogja a földet megrázni. Baljóslatú villámlások villannak át az utcákon, olyan időben, amikor egyébként soha nem szokott villámlani. A föld alapjaiban fog megrendülni. A tenger tajtékzó hullámokat fog a szárazföldre sodorni. … A föld felmérhetetlenül nagy temetővé fog változni. A föld felszínét az istentelenek és az igazak hullái fogják borítani. Akkor eljön a nagy éhség. Minden elpusztul és az emberiség kétharmada meghal. E krízis szinte egészen váratlanul tör ki. A büntetés az egész földet sújtani fogja.”

Dr. Imbert-Gourbeyre.JPG     Hivatalos felkérésre, Dr Imbert-Gourbeyre specialista vizsgálat alá vette Marie-Julie stigmáit és azt a nyilatkozatot tette, hogy "a Fraudaisinál nem állapítható meg semmi csalás!" Mint kirendelt orvos megfigyelés alatt tartotta Marie-Julie-t az öt éves böjti időszakában is, és leírásában rögzítette, hogy az egész idő alatt, nem volt sem folyékony sem szilárd ürüléke. Dr. Imbert-Gourbeyre vizsgálatokat eszközölt az extázisok alatt is, miszerint teljesen érzéketlen volt mindenféle fájdalomra vagy erős fényre, sőt az extázisokat olykor levitáció is kísérte.

     Két Nantes-i püspök is hitelesnek ismerte el Marie-Julie Jahenny misztikus életét, így Marie-Julie Fournier, aki Rómában ismertette a M. J.Msgr. Fournier, püspök Nantess.jpg Jahenny életét, hasonlóképp Le Fer de la Motte püspök is megtette ezt. Pacelli bíboros (a későbbi XII. Piusz)   1937-es Párizs-Lisieux-i látogatása során meglátogatta a bretagnei misztikust Fraudais-ban. Hozzá kell tennünk, hogy sajnálatosan a helyi papság részéről nemcsak a meg nem értésnek, de zaklatásaiknak is ki volt téve!

     Békésen halt meg 1941. március 4-én, 91 éves korában. Boldoggá avatása folyamatban van.(vége!)marie-julie Jahenny 007.jpg

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgA kereszténység előtt és után
     Kr.e 334-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és így egész Kisázsia az uralma alá került. Epheszoszban is felszabadítóként üdvözölték. Az uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, ha nevét felvésik a templom homlokzatára, ám ezt a büszke efezusiak visszautasították.
     A várost Nagy Sándor halála (Kr.e 323) után az ekkorra már feltöltődött kikötőt malária-veszélyes mocsarak vették körül s így a lakosság, szárazabb területen új várost épített, de a neve megmaradt. Epheszosz az egész régió egyik leggazdagabb kereskedelmi központja lett.
     Epheszosz a Szeleukida Birodalom fővárosa is volt, sőt rövid ideig ‒ Kr.e 263 és Kr.e 197 között Egyiptom is uralta III. Ptolemaiosz fáraó alatt –, majd Kr.e 190-ben Epheszosz római uralom alá került és Pergamonból kormányozták. Ettől kezdve, újabb és újabb hatalmi vetélkedések pusztították.
shore-excursion-ephesus-530.jpgA sanyarú évtizedek után i.e 27-ben Augustus császár Epheszoszt "Asia provincia" fővárosává tette. A város végülis ekkortól élte igazán fénykorát, olyannyira, hogy Kr.u. az 1-2. században a Római Birodalom második legnagyobb városaként a lakossága meghaladta az 500 ezer főt. Számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere is a legmodernebb volt az ókori világban. Emellett Kis-Ázsia fontos kereskedelmi és pénzügyi központja is volt. A legjelentősebb fennmaradt épületek ebből a korból valók.
     A város a kereszténység történetének is kiemelkedő helyszíne, hiszen még a Jelenések könyvében is említést nyert (Jel 2,1-11). Szent Pál 2. és 3. missziós útján hirdette itt az evangéliumot. A második alkalommal, több mint két évi apostoli munka után, Demeter ezüstműves lázadása késztette arra, hogy elhagyja a várost (vö. ApCsel 18,19-21; 19,1-20,1).
Természetesen Epheszosz is megsínylette Róma gyengülését, mígnem többek között gótok lerombolták 263-ban. Ennek ellenére 395-re, amikor a Bizánci birodalom része lett, Konstantinápoly után a második legfontosabb városává vált és a bizánci császárok, komoly fejlesztéseket hajtottak végre.
arcadius.jpg     Arcadius császár idejében újjáépítették a színház és a kikötő közötti Arcadiana utat. Justinianus császár idejében, a 6. században János evangélista sírja fölé bazilikát emeltek.
     Ettől az időtől kezdve a környezetében meg-megújuló hatalmi villongások miatt, lakosai kezdték elhagyni. Ezt szinte teljessé tette a 614-es földrengés, majd az anatóliai térség középső és keleti vidékén zajló török-muszlim háborúskodás. A 11. században muszlim arabok telepedtek meg Délkelet-Anatóliában. Végül 1071-ben a Szeldzsuk törökök elfoglalták egész Anatóliát és létrehoztak egy államot Ikóniumi Szultánság néven, melyből Bizánc egy időre visszafoglalta ugyan az ókori Efezust és környékét, de 1304-től ismét szeldzsuk befolyás alá került. Nem csoda, ha a dicső Efezus elhagyatott romvárossá vált, különösen, hogy 1390-től évtizednyi mongol dúlást követően, végleg az Oszmán Birodalom része lett. Csak a 20. században indult régészeti feltárás, és végtére is a turizmus keltette életre, nem utolsó sorban a 19. századi – a kereszténység szempontjából – fontos felfedezés, Szűz Mária és Szent János háza okán. Sorozatom ez utóbbi történetével és kutatási eredményeivel foglalkozik!

(az alábbi első kép Mária Háza, korabeli felvételen!)meryem_ana_house_as_discovered_in_1891_530.jpg
ephesus4-530.jpg

Szólj hozzá!

041a_muveszet_nem_lehet_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Kattints ide!

 https://drive.google.com/file/d/1PpCxCUzarg8um95FdKnUxITo88_E0cVA/view

002_csodaserem_535.jpg

Szólj hozzá!

marie_julie_jahenny_extase13.jpg

     1874. február 21-én a Szent Szűz figyelmeztette, hogy "a mai napon nagy megtiszteltetésben lesz részed, mert Fiam eljegyez téged menyasszonyaként!" Ezen a napon egy látható gyűrű alakult ki a gyűrűsujján, melyet a számos jelenlévő közt a helyi püspök is látott.

     Marie Julie Jahenny, hogy szeretetét és hűségét tanúsítsa az Úrnak, hosszú és kemény böjtöket vállalt, megvonva magától minden szilárd ételt és folyadékot (!). Mint mondotta: "a Szentáldozás elegendő ahhoz, hogy tápláljon engem"! Két huzamosabb böjti időszakát jegyezték fel, az egyik 94 napig, a másik 5 év, egy hónap és 22 napot tartott. (Alább, szívstigmájának vére a ruházatán, lentebb: extázisban.)

Marie Julie Jahenny szívstigmáinak vére a ruháján.GIF     Az Úr és szentséges Anyja részéről, hosszas és részletes jelenésekben és próféciákban volt része az emberiség és az Egyház jövőjét illetően. Misztikus látomásaiban a bűn általános pusztításáról, természeti csapásokról, kormányválságokról és polgárháborúkról, Párizs pusztulásáról, az Egyházon belül felmerülő széthúzásról, a hamis üzenetek megjelenéséről, az Egyház üldözéséről, a templomok bezárásáról, az Antikrisztusról, a Háromnapos Sötétségről és a világvégéről is kapott közléseket. "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által."

extase02 (1).JPG     Próféciáiban több helyütt említ egy misztikus Fényt, valamint közléseket kapott a sátán leendő, totálisnak látszó sikereiről a világban arról, hogy már azt fogja hinni, hogy győzedelmeskedett, de megszégyenül a Szűzanya Szíve által. Mint Marie-Julie megjövendölte, a végén a világ hatalmasai felismerik, hogy egyedül a krisztusi szeretet és az Ő Vére által újulhat meg a világ, minek következtében az Egyház soha nem látott fényességben fog ragyogni!

(folytatódik!)

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpgEfezus, ókori város vázlatos története
     Az Anatóliában elterülő Epheszosz városa (latinul: Ephesus, hettita nyelven Apa-šaš, görögösen Apasza), régi magyar neve: Efezus vagy Efézsa), Törökországban helyezkedik el, régi török neve Küçük Menderes volt. Ma Efes néven, a Selçuk közigazgatási körzet központja.
     A régészeti kutatások alapján Efezus a Kr.e 7. évezredben már lakott, forgalmas kikötőváros volt és már akkor kereskedelmi központként virágzott, amikor Rómának még híre-hamva sem volt!
     Amit Efezus régmúltjáról a történészek tudnak, az mind hettita forrásból származik.
     A görögök említik később, hogy Anatóliát a birodalomalkotó szkíta népek lakták és nyomaik máig is láthatóak (ld. az alábbi képet!). Nos, a „szkíták” elnevezés a lovas népek gyűjtőfogalma (hettiták, hunok, magyarok). Márpedig az tény, hogy a hunokat és magyarokat szkítáknak tartotta a világtörténelem. Ezt igazolja több ókori neves személyiség kijelentése, így többek közt a következők.
m-nemrut-dagi-530.jpgChronicon Pascale VII. században: „a szkítaizmus a Vízözön utáni, s a hellenizmus előtti”. Trogus Pompeius: „A szkíták a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják.” Coccius Sabechius így vélekedett: „Senki előtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak”.  Bonfini is ezt írta: „Az összes történetírók megörökítik azt, hogy a magyarok a hunoktól eredtek.... akik a szkítáktól származtak.” II. Szilveszter pápa III. Ottó német császárt dicsőítő iratában Szent Istvánt „a szkíthák hatalmas királyának” nevezi. II. Pius pápa, 1500 körül (Cosmographia): „Azt tartják, hogy a Duna partját lakó hungarok is a szkíták neméből valók.”
     Márpedig ezek a népek léteztek egyenként és összesen is! Nem nomádok voltak, mert birodalomalkotó (államalkotó) kultúrával bírtak!
     Hettita Nyugat-anatóliai Arzava királyságot először I. Labarnasz (vagy Tabarnás Kr.e. 1650-1590) neve alatt említik. Őt tartják a tulajdonképpeni Hettita Birodalom alapítójának, melynek fővárosa a már említett Apasas volt.
A Hettita Birodalom széthullását követően a Kr.e 11. században az athéni Kodrosz király fia, Androklosz vezetésével attikai iónok foglalták el. Ő később a környék ión városait szövetségben egyesítette, és így jött létre a 12 városból álló dodekapolisz: Epheszosz, Erüthrai, Klazomenai, Kolophón, Lebedosz, Milétosz, Müusz, Phókaia, Priéné, Szamosz, Teósz és Khiosz.
temple_of_artemis.jpg     Epheszosz tipikus ión várossá vált. Templomot emeltek Athéné, Apolló artemisz_250.jpgés az anyaistennő Artemisz tiszteletére, Akropoliszt és stadiont építettek. Kr.e 650 körül egy indo-európai eredetű lovas-nomád nép, a kimmerek szinte földig rombolták, akkor pusztult el az Artemisz templom is.
     Kr.e 560 körül a várost a Lüd király, a gazdagságáról híres Krőzus (Kroiszosz) foglalta el. Ő nem csak nem pusztított, de újjáépíttette az Artemisz templomot is Kr.e 550 körül, amely az ókori világ Hét Csodája közül az egyik lett.
     Hosszas háborúságok után Kr.e 478-ban Epheszosz a többi ión várossal együtt belépett a Déloszi Szövetségbe. Később perzsa fennhatóság alá került.
     Kr.e 356. július 21-én éjszaka Herostratus (lent) ‒ egy elmeháborodott ember, hogy nevét bevésse a történelembe ‒ felgyújtotta az Artemisz templomot. A tettest kivégezték, de az újjáépítés a háborús időkben lassan haladt.herostratus-destroyed-the-temple.jpg

Szólj hozzá!

380nincs_olyan_535_1.jpg

Szólj hozzá!

marie_julie_jahenny_extase13.jpg

Marie Julis Jahenny parents.JPG     Marie-Julie Jahenny 1850. február 12-én született egy módos paraszti családban a franciaországi Blain-ben (Nantes és Rennes között). A Jahenny család, három-négy éves korában költözött La Fraudais-ba. Igen jámbor kisleány volt, akin már kora gyermekkorában megmutatkozott bensőséges vonzalma az imádság és a kereszt iránt. (A jobboldali kép a szülőket, míg alábbi a szülői házat ábrázolja!)

     1873. január 6-án a Szentmise alatt, rendkívüli fáradságot érzett és olyan siralmas állapotba került, hogy azt hitték meg is hal. A kihívott orvos afölött habozott, hogy gyomorrákja van vagy görvélykórja. Február 15-én feladták neki az Utolsó Kenetet. Ezt követő 22-én eszméletét vesztette és környezete már a végét hitte, mire egyszeriben megszólalt: "Ne sírjatok, nem fogok meghalni, a Boldogságos Szűz – aki gyönyörű fehérbe volt öltözve –, megígérte, hogy meg fogok gyógyulni és még visszajön".

maison_marie_julie.bmp     Március 15-én, a Szűzanya megkérdezte Marie Julie-t, hogy elfogadja-e Szent Fia Sebeit és vállalja-e a szenvedéseket a bűnösök megtéréséért? "Igen, jóságos Anyám! Minden vágyam, hogy teljesítsem Jézus akaratát!" – volt Marie Julie válasza. "Gyermekem, ez a te hivatásod!"

     23 éves volt, amikor elnyerte a haláláig kísérő stigmákat, melyre 1873. március 21-én került sor számos tanú jelenlétében. Az Úr megjelent neki és Öt Szent Sebéből fény áradt, melyek sugarakként érintették Marie Julie kezeit, lábait és oldalát, ezt követően mindenki szeme láttára vér szivárgott a stigmák helyeiből. Ez a vérzés, minden pénteken megismétlődött. Délután egy óra volt és Maria Julie Jahenny elkezdte az Úr Keresztútját járni és egészen haláláig minden pénteken részesült Jézus szenvedéseiben. Ugyanez év október 7-én kapta meg a töviskoronát és november 25-én az Úr vállsebeit. (folytatódik!)

(A képen Marie Julie Jahenny 23 éves korában, kezein a stigmákkal.)

 

Maria Julie Jahenny 2zx9l8o6.JPG

Szólj hozzá!

meryem_ana_virginmary530.jpg
Bevezetés

     Kedves Olvasó! Ezen sorozatom felér egy drága utazással, és bátran elmondhatom, hogy így feldolgozva a Szűzanya efezusi házának történetét képekkel, nem olvashatta még senki, hacsak nem két éve ilyenkor e blogomon. Magam is tudatában vagyok, hogy a Üdvözítőnk Anyjáról, Szent János evangelistáról, Efezusról és Mária Elszenderüléséről írni laikusként nem csekély merészség! 
     Ám, erőt vett rajtam egy benső indíttatás, mely nem csak "kutatási izgalmat" keltett bennem, de átható örömöt is, mert Őérette tettem! A Szűzanyáért és magunkért, mert amiként szeretetlang_blog_grignion_n.jpgMontforti Grignon Szent Lajos írta: „Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal lép fel Isten ellenségei ‒ a megátalkodott bálványimádókkal, a szakadárokkal, a mohamedánokkal, a zsidókkal és az istentelenekkel szemben ‒, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa. (...) Különösen az utolsó időkben, mert az ördög, mivel jól tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait. Rövid időn belül borzalmas üldözéseket fog előidézni, Szűz Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek pedig, akiket nehezebben győz le mint másokat, irtózatos kísértéseket okoz”. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f-g)

     Elnézést kell kérnem az ezt követő hosszas történelmi felvezetésért, de úgy éreztem ‒ ha foghíjasan is ‒, de valami „alapot” kell adnom annak a rendkívüli helynek, melyet az Evangélium is sejtet, és „Mária Efezusi Házáról” máig tartó történelmi és hittörténelmi viták folynak. Márpedig ha pápák és magas egyházi tisztségviselők érdemesnek találták meglátogatni, akkor okkal keltheti fel mindannyiunkban az érdeklődést! Olvassák tehát, kíváncsian és megértő szeretettel! (A képen XVI. Benedek pápa lép be a Ház Szentélyébe, a Szűzanya hajdani hálószobája felől! Bővebbet majd a 15. részben!)

pmeryem_ana_mf3a_530.jpgFelhasznált irodalom:
1) http://www.miri.hu/index.php?ow_page_number=236
2) Klf. Wikipedia felület.
3)https://hu.wikipedia.org/wiki/Anat%C3%B3lia_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#Anat.C3.B3liai_kereszt.C3.A9nys.C3.A9g_a_r.C3.B3mai_id.C5.91kben
4) R.P. Elie Remy Thierry: Das Mysteriuk des Hauses der Heiligen Jungfrau in Ephesos. ‒ IZMIR 1989.
5) Leo Maria Schölzhorn: Szűz Mária Efezusban. ‒ OMC Bécs-Pozsony-Budapest 1990
6) Jungfrau Maria ‒ HITIT COLOR, Selcuk 2000.
7) Montforti Grignon Szent Lajos: Tökéletes Mária-tisztelet

aa_meryemana_google_530.jpgterkep_sus_530.jpg

Szólj hozzá!

(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában, Asraf Benjamin cikke nyomán)

Az Iszlám Állam dzsihádistájának megtérése
      A keresztények vértanúsága a Közel-Keleten számos muzulmán megtérését segíti elő. Néhány hónappal ezelőtt Szíriában egy rendkívüli megtérés történt. Heves harcok után súlyosan megsebesült az ISIS egyik dzsihádistája. A haldokló férfira véletlenül találtak rá misszionáriusok, elsősegélyt nyújtottak neki, és gondoskodtak róla.
groschlin-priest-syria.jpg     Néhány nap elteltével a dzsihádista magához tért. A róla gondoskodó Fr. Hermann Groschlin papnak elmesélte szörnyű lelki élményét, mely felébresztette benne a keresztség felvételének vágyát.
     "Mint mesélte, muzulmánként biztos volt abban, hogy a hitetlenek ellen vívott harcban elszenvedett vértanúhalál megnyitja számára a paradicsom kapuját. Ám amikor a klinikai halál állapotában a lelke elvált a testétől, démonokat látott meg, akik egy rettentő pokoli szakadékba húzták őt. Mérhetetlen szenvedéseket élt át, melyet az élete során elkövetett bűntettei, az üldözések és a bántalmazások okoztak másokban. Újra és újra át kellett élnie a kivégzések pillanatait ‒ melyeket ő tett ‒, de mintha az áldozatai testében lett volna.
Krisztus megmutatta neki, hogyha most meghalna, örökre elkárhozna, de ha visszatér az életbe, esélyt kap a megtérésre és a bűneiért való vezeklésre." muslim-hospitalized.jpg
     A dzsihádista többet is meg akart tudni Krisztusról. Meghallgatott néhány katekézist, egész életét átadta Krisztusnak és megkeresztelkedett. Sebei néhány nap alatt csodálatosan begyógyultak, s a fiatal férfi a misszionáriusokkal maradt, segíti őket Szíria evangelizációjában. Meggyőződése, hogy imádkozni kell a muzulmánok megtéréséért, hogy elfogadják az Örömhírt Krisztusról, aki a Katolikus Egyházban ténylegesen él, működik, tanít és gyógyít. (Befejezve)

bizzatok_irgalmamban_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta!

Légy te az első!taj17s_535.jpg

Szólj hozzá!

006csak_annyi_530_3.jpg

Szólj hozzá!

irg_jezus_160_1.jpg(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)

     Az Istenhez intézett könyörgés és a böjt a muzulmánok számára a politikai párbeszéd végét jelenti. Attól félnek ugyanis, hogyha a koptok Isten kezébe helyezik gondjaikat, akkor ez bonyodalmat jelent az állam és a koptok közti kapcsolatra nézve, az ő kárukra. A muszlimok erős hitűek, mégis két dologtól rettegnek, mely meghátrálásra kényszerítheti őket, és ez a keresztények böjtje és a disznóvér érintése!

christians-_535.jpg     Az a páni félelem, amelyet a keresztények szervezett böjtölése minden alkalommal kivált, világos tanúbizonysága annak, hogy a koptok ellenségei igen félnek az így mondott imáktól, mert tudatosítják, hogy a keresztények Istenének valódi hatalma van, és képes megvédelmezni híveit. Márpedig az Úr hangsúlyozta az ima és böjt együttes erejét: "ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel". (Mt 17,21)

     Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy imádkozzuk a Szent Rózsfüzért, kérve Isten irgalmát, nemcsak saját személyes problémáink megoldása érdekében, hanem hazánkért és az üldözött Egyházért is, valamint az Egyház ellenségeinek és üldözőinek megtéréséért. A végtelenül irgalmas Isten (Ef 2,4) biztosan meghallgatja kérésünket, és megkönyörül rajtunk és az egész világon.

(folyt.)tumblr_o54xyrutr31s9od7wo_535.jpg

 

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     A tömeg nehezményezte, hogy Rómától messze volt eltemetve, ezért az általános helytartó rendelkezésére exhumálták és átszállították a Santa Maria della Pace-templomba. A lepecsételt koporsót felnyitották és az eltelt 18 év ellenére, a holttestet teljesen ép állapotban találták!

     Mikor IX. Pius pápa tudomást szerzett az elhunyt azon kívánságáról, hogy a trinitáriusok templomában helyezzék örök nyugalomra, a testet (merthogy ép volt) 1865. augusztus 18-án átszállították a San Crisogono-bazilikába. Három évvel később a koporsót újra felnyitották, és a még mindig romlatlan testet új ruhába öltöztették, majd nyolc napra a híveknek közszemlére tették ki. A tömeg oly nagy, hogy a rend fenntartására katonaságot kellett kirendelni. Ma is látható a trinitáriusok Santa Maria in Trastevere bazilika bal kápolnájának oltáránál egy nagy üvegtábla alatt harmadrendi ruhában.pio-ix.jpg

IX. Pius pápa 1863-ban indította meg a boldoggáavatási eljárást, és    XV. Benedek_1.jpgXV. Benedek pápa 1920. május 30-án iktatta a boldogok sorába Taigi Annamáriát. Ünnepe június 20-a.

     Az emberiség történelmének vérzivataros korában élt Taigi Annamária, egy nagycsaládos édesanya, korának talán legnagyobb kanonizált misztikusa és csodatevője. Egészséges szentségi házasságban valósította meg a szentségi életet, mely történelemalakító volt, erről azonban a történészek nem beszélnek, mert csatáit nem a földi küzdőtereken, hanem a kevesek által ismert lelki küzdelmekben vívta meg. Üdvtörténeti nagyságát a boldoggá avatási dekrétum így méltatja: "Isten, hogy hatalmát és bölcsességét megmutassa,... a büszkék megalázására... az istentelenség áradatával szemben egy egyszerű szegény asszonyt állított... engesztelő áldozatnak és védőbástyának".

Boldog Taigi Annamária élete példaértékű a mai házasoknak, próféciáinak ismerete pedig tisztánlátást adhatna napjaink jövőfürkésző emberének. Mindazáltal ezekről egyházunkban sem a modernista-, sem a dogmatikus irányultságúak nem beszélnek! Ez az "óvatos álláspont" túlmutat minden józan megfontoláson, hiszen a háromnapos sötétségről való jövendöléshez, az életszentségben elhunytak nevének egész sora fűződik, így Bingeni Szent Hildegard (+1179), Father Nectou (+1777), Boldog Emmerich Anna Katalin (+1824), Elizabeth Canori-Mora (+1825), Buffalói Szent Gáspár (+ 1837), Rosa Asdenti nővér (+1847), Palma Maria d'Oria (+1863), a Megfeszített Jézusról nev. Paui Mária nővér (+1878), Marie Baourdi (+1878), Marie Martel +1913), Pere Lamy (+1931), La Fraudais-i Jahenny Mária Júlia (+1941), Tiszteletreméltó Helena Aiello Lombardi (+1961).

(Alább, a S. Maria Trastevere templom, mely a trinitáriusok öltözetében őrzi Boldog Taigi Annamária épen maradt testét!)

 

- S. Maria in Trastevere1.jpg- 002 B. Taigi Anna-Mária(1).jpg

Szólj hozzá!

005en_josagos_530_3.jpg

Szólj hozzá!

irg_jezus_160_1.jpg(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)

Böjt és ima az irgalmasságért

     Az előző részben röviden leírt történet már évszázadok óta nemzedékről-nemzedékre szájról-szájra száll Egyiptomban. Annak ellenére, hogy a világi történelem nem említi a rendkívüli ese-ményt, a Mokattan hegyén akkora vízszintes ha-sadék tátong, mely a világ legnagyobb templomá-nak ad helyet, 20 ezer ember befogadására!612664395a_535.jpg

     Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a koptok az egyedüli keresztény nép Észak-Afrikában, akik Krisztus-hitüket az iszlám uralom alatt is vallhatják. A kopt liturgiában az adventi időszak három nappal meg van hosszabbítva a hegy háromszoros felemelkedésének emlékezetére. A húsvéti időben pedig szintén ennek az eseménynek az emlékére 400-szor imádkozzák el a Kyrie eleison-t, mely során a hívők kelet, nyugat, dél és észak felé fordulnak. (A mindennapi imádságban gyakran 41-szer ismétlik a Kyrie eleison, mint egyetlen lélegzetvételre mondott szekvenciát. A hagyomány szerint ebből 39 a Krisztust ért korbácsütéseket idézi, egy a töviskorona okozta sebet, egy pedig a Krisztus oldalát ért lándzsa döfését.)khani-1_250.jpg

     A muszlimok ‒ az Egyház üldözői ‒ ismerik a böjttel összekapcsolt csendes keresztény ima erejét és ezt ők halálos fenyegetésnek veszik! Ennél fogva nem könnyű az egyiptomi keresztények helyzete: egyre gyakoribbá válnak a kopt templomokat és házakat érő terrorista támadások; nőket és lányokat rabolnak el, erőszakkal az iszlám hitre térítik és muzulmán férfival kötött házasságba kényszerítik őket; terjed a politikai és társadalmi diszkrimináció. Ezek után, ha a koptok nemzeti böjtöt hirdetnek, a muszlim vezetők egyenesen pánikba esnek és az általuk irányított média (pl. az al-Dzsazíra televíziós csatorna) azt állítja, hogy a keresztények megszegik az állammal kötött egyezséget és elutasítják a problémák békés megoldását, mert támadnak (!).

(Alább lásd a Szent Simon Monostort és a bennlévő sírját!) (folyt.)

the-monastery-of-st_-simon-the-tanner_535.jpgszent_simon_sirhelye_535.jpg

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     A család olyan szegény volt, hogy a temetési költséget képtelenek lettek volna összeszedni, ám csodás nagylelkűségben volt részük, mert bíborosok és gazdag adományozók küldtek összegeket.

     Mihelyt Pedicini bíboros tudomást szerzett a halálesetről, levelet intézett az általános helynökhöz és kérte, hogy Taigi Annamáriát méltó temetésben részesítsék.

     A temetése azonban furcsán zajlott le, mivel a (nagy engesztelő) halálát követő napon óriási kolerajárvány tört ki Rómában – amitől Anna életében – az Úr, mindvégig megkímélte a bűnös várost. Egész családok haltak ki, mindenütt sírás, jajgatás volt hallható. Így az első pillanatokban érdektelenség követte Anna halálát, hiába volt két napig felravatalozva a Santa Maria in Via Lata-templomban. Jámbor tisztelőinek kis csoportja vasárnap este, a pápa utasításának megfelelően lepecsételt, kettős, fa- és ólomkoporsóban kísérte ki az új Campo Veranó-i temetőbe, ahol a pápa engedélyével, a kápolnához közel temették el.

234f0.jpg     Néhány nap múlva azonban feleszmélt a nép és a járvány ellenére szegények és gazdagok, püspökök és bíborosok zarándokoltak el az egyszerű sírhoz. Nemsokára Odeschalchi bíboros megbízta msgr. Natalit az elhunyt életére vonatkozó adatok összegyűjtésével. Ezután megjelent az első életrajz, melynek leírhatatlan sikere volt, több nyelvre is lefordították.

     Rövidesen megkezdődtek a boldoggá avatással kapcsolatos előkészületek, miközben a közbenjárására történt csodák száma egyre növekedett. (folytatódik!)001 B. Taigi Anna-Mária 001.jpg

Szólj hozzá!

satan_signthumb_ext.jpg

     Sokan nem ismerik (mert nem tájékoztatták őket), vagy már meg is feledkeztek az előző posztokban felsorolt igazságokról. Így gyorsan növekszik azok száma, akik kijelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire, álprófétákra hallgatnak, sokan pedig mágikus, ezoterikus és démonikus eszközöket használnak boldogulásukhoz. Óva intenek ezektől a szakemberek, sőt még emléktárgyként, szobadíszként sem ajánlatos pogány istenségek, totemek, guruk, nagymesterek képmásait, démonikus eszközöket, vagy mágikus irodalmat környezetünkben tartani, pláne forgatni. Ide sorolhatók a „démonhívogató” őspogány ritmusok döngetése (még tudatlanul is), mint a sátánt dicsőítő metal és a keményrock zene hallgatása. Az emberek szélesedő körben fordulnak el az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak (vö 2Tim 4,4). A logikus következmény: egyre nagyobb teret kap a sátáni tevékenység és lassan társadalmi, sőt világméretűvé növekszenek.
     Az említett folyamat egyre inkább felgyorsulni látszik a globalizáció, különösen az „Istennel szembeni autonómiát” hirdető New Age mozgalom térhódítása révén. Már X. Piusz is ezt nyilatkozta a modernizmusról: „Az összes eretnekség végső összefoglalása.”
     Általánosan megfigyelhető, hogy az Evangéliumot és a katolicizmust minden módon igyekszenek kikezdeni, megfélemlíteni – nem kevesebb céllal –, minthogy Jézus személyét egyszerű szupersztárként, a megváltás tényét ámításként, szentségi Jelenlétét „kárhozatos bálványimádásnak” degradálják. Ál-evangéliumok, ál-történeteinek ál-kutatási eredményeit jelentetik meg, rombolásként (Da Vinci kód, Júdás evangéliuma, protestáns Káték stb.) Ez mind a Gonosz műve!
     Ez a hamiskodás már Jézust követően elkezdődött, ám a médialehetőségek mára milliószor nagyobbak, így tehát hatalmas tömegeket tudnak elérni, az elidegenítés, a megtévesztés alig leplezett szándékával! Mit ajánlhatunk? Munkáljuk szüntelenül a saját és mások üdvösségét! „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” 

Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció vezetőjeként való két megnyilatkozása: „Akinek világos képe van korunkról, ennek sötét oldalairól, láthatja azokat az erőket, amelyek azon munkálkodnak, hogy szétverjék az embereket összekötő kapcsolatokat.” „Van valami ördögi abban az aljas közönyben, amivel a pénz nevében tönkreteszik az embert, kihasználva gyöngeségét és megkísérthetőségét. Pokoli az a nyugati kultúra, mely bebeszéli az embernek, hogy az élet egyetlen célja a gyönyör és az egoista önzés!”
Az Isten megáldjon Benneteket, térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, amíg nem késő!!!

(Jézus vár a gyóntatószékben!)

gesu_nel_confessionale.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta.

Légy te az első!_albero_raggiante1_535.jpg

Szólj hozzá!

004hasznald_fel_530_2.jpg

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     Végül gyermekei mind az ágya köré gyűltek, és a haldokló édesanya könnyekkel szemében áldotta meg őket, mert aggasztotta a jövőjük. A Mester azonban, akinek akaratából szegénységben élt, eloszlatta kétségeit: "Védelmembe veszem őket. Ne bántson, hogy irántam való szeretetből szegénységben hagyod itt őket. Azok, akik jót tesznek velük, el fogják nyerni jutalmukat."

     Utolsóként kérette magához kedves Sophie lányát, hogy négyszemközt beszéljen vele. Átnyújtotta neki kulcsait e szavakkal: "illeszd a zárba! Mostantól kezdve neked kell a háziasszonynak lenned!" Ezzel rábízta az egész családot, s kérte, hogy gondoskodjon az öreg Domenicóról és saját gyermekeiről. Ne engedje őket kíséret nélkül kilépni a házból. Figyelmezteti, hogy még sok szenvedés áll előttük: szegénység, üldöztetés és a rossz nyelvek. De meg is nyugtatta, hogy az Úr meg fogja őket vigasztalni. – fejezte be oltalmazó édesanyai szavait, majd hozzátette: "minden további beszéd fölösleges" és megáldotta.

     Ezek után egyedül maradt, egyedül Istennel. Kimerült szervezetének az orvostudomány erős hajtószert írt elő. Az Úr közölte vele, hogy ez meg fogja ölni, de ha ragaszkodnak bevételéhez, ne tiltakozzon. El fogja nyerni az engedelmesség koronáját!

     Szerdán megkapta a Szent Útravalót, egy trinitárius atya feloldozta és "in articulo mortis" teljes búcsúban részesítette. Anna felszólított mindenkit, hogy térjenek nyugovóra, majd hosszú hallgatásba merült. Mielőtt elment volna, megérintette Don Natali mellkasát, hogy eloszlasson egy vérrögöt, s az ezáltal meggyógyított papot is pihenni küldte.

     Csütörtök este, a betegek szentségének felvétele után haláltusájának fájdalmai súlyosbodtak. Férje és a gyermekek olyan hangosan sírtak, hogy el kellett őket távolítani. A jelenlévő papság és a szerzetesek is mind visszavonultak, mert úgy vélték, hogy a halál még nem fog bekövetkezni. A haldokló három órás halálküzdelmében, teljesen egyedül maradt. Reggel négy óra körül Don Natali egy belső hangtól felébresztve hozzá sietett.

     1837. június 9-én, péntek reggel fél ötkor, hangos sóhajtással beállt a halál. Anna ekkor 68 éves volt. (Csupán megjegyzésként: A Gondviselés különleges intézkedését kell látnunk abban, hogy Domenico majd fél évszázados együttélésük ellenére is, csak felesége halála után ismerte fel annak erényeit.) (folyt.)

 

taigi_anna_maria_4ea9.jpg

Szólj hozzá!

irg_jezus_160_1.jpg(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)

     A kétségbeesett pátriárka háromnapos böjtöt és imát rendelt el erre a szándékra. A harmadik napon megjelent neki a Szent Szűz e szavakkal: "Ne félj, hűséges pásztor! A népedért ontott könnyeid, a böjtjeid és imádságaid nem voltak hiába! Állj fel és menj a piaci vaskapuhoz! Ott találsz egy egyszemű szentéletű susztert, őt kérdezd, hogy mit kell tennetek ahhoz, hogy a csoda megtörténjen".

capture-4_535.jpgabram-ibn-zaraan-n-samaan_250.jpgÚgy is történt, és a szentéletű suszter ezt mondta a pátriárkának: "Csak ön, a püspökök, a papok és a diakónusok menjetek fel a dombra. Ott emeljétek magasra a Bibliát, a keresztet, fáklyákat és tömjénezzetek a négy égtáj felé. Ünnepeljétek meg a Szentmisét, és a könyörgésnél ismételtesd a néppel a "Kyrie Eleison"-t (Uram irgalmazz!), százszor Keletre, százszor Nyugatra, százszor Északra és ugyan így Délre! Az Eucharisztiát az egész nép töredelmes szívvel, térden, magasra emelt karokkal ünnepelje. Majd helyezzétek el a keresztet a domb csúcsán. Csinálják ezt háromszor, és meglátjátok Isten dicsőségét! Ez a Fény Anyjának parancsa! – fejezte be a suszter."

Ibn Abram pátriarka alázatosan és megrendült szívvel hallgatta végig, és mindent úgy is tett, ahogyan azt az egyszerű ember mondta!

A nagy szertartásos Mise végén, amint a koptok elkezdték az említett háromszoros imádó bűnbánatot, a Mokattam hegye felemelkedett, nemcsak egyszer ‒ ahogy azt a kalifa akarta ‒, hanem háromszor és annyira, hogy a lemenő Nap átragyogott a hegy alatt! (Ld. a képeket!)coptic-saints-saint-simon-the-tanner_535.jpg

A kalifát és kíséretét szörnyű félelem fogta el. A kalifa fel is kiáltott: "Hatalmas az Isten!", és rettegve kérte meg Ibn Abramot, hogy hagyja abba a szertartást, nehogy a hegytömeg rácsússzon a városra.

Amikor minden megállapodott, a kalifa engedélyt adott a Kopt Egyháznak, hogy Egyiptomban maradjon, és újjáépíthesse Kairóban az általuk lerombolt templomait.

Az Istent vakmerően kísértő kalifa még abban az évben meghalt.

A szentéletű suszter az eseményeket követően remeteségbe vonult és a Kopt Egyház, Szent Simon (Samaan) néven tiszteli. (folyt.)img_7634_535.jpg2007_02_18-09_10_10_535.jpg

(

Szólj hozzá!

Tisztelt Olvasó! Úgy néz ki, hogy a vasárnapi ismétlés, nem keltett szá-mottevő érdeklődést a blog látogatói részéről! Ennek nyilvánvaló oka egy-felől, hogy előző nap már meghall-gatták, másfelől a könnyed visszake-reshetőség!

Magam azért eshettem e "rádiós" hibába, mert a Mária Rádió felé épp az volt a kifogásom – pontosabban a javaslatom –, hogy a műsoraim hetente kerüljenek adásba, kétszeri ismétléssel! Nagy eséllyel emiatt állí-tották le totálisan a műsoraim továb-bi sugárzását! Hiába hangsúlyoztam, hogy a Rádió feladata végtére is a Mária-tisztelet fokozott terjesztése, ez szintúgy visszatetszést keltett!

Kérem tehát kedves Olvasóimat, hogy mindenki vegye személyes meghívásnak Édesanyánk részéről, a blog tartalmának terjesztését,  "akár alkalmas, akár alkalmatlan" (2Tim 4,2)! 

Köszönöm!nevtelen225_535.jpg – A szerk.

 

Szólj hozzá!

003szienai_szent_katalin_530_3.jpg

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     Tekintve, hogy a kapott sugallatokkal kapcsolatban Annát néha lelki nyugtalanság gyötörte. Az Úr tudtára adta, hogy miként ismerheti fel egy-egy sugallatról, hogy Tőle vagy pedig a gonosz lélektől származik. (Sok mai látnok megfeledkezik ennek lehetőségéről és azt hiszik, hogyha valami jónak és szépnek látszó sugallat fogalmazódik meg bennük, az biztosan az Úrtól van. A kísértő azonban nagyon ravasz! Nem a sugallat "szép és jó" volta a lényeg, hanem a belőle fakadó végső következmény!) Ugyancsak Jézus hívta fel figyelmét az alázatosság fontosságára, valamint a büszkeség veszélyeire. Rámutatott neki a lelki élet hullámmozgásaira, melyek következtében az emberek olyanok, mint a szélkakasok. Ha a kegyelem szellője megérinti őket, máris fellengzős ígéreteket tesznek, ha viszont jönnek a megpróbáltatások, Péter apostolhoz hasonlóan elárulják Mesterüket. Az Úr arra is figyelmeztette, hogyha valaki a kapott kereszttől menekül, még nehezebbet kap.

AnnaMariaTaigi 2.JPG     Az Úr kiváló főpapokhoz irányította, akiknek mindent el kellett mondania. Ezek közé tartozott Don Rafaele Natali is. Őt nevezhetjük családtagnak is, mert hosszú évekig a Taigi családnál étkezett, s Annának amolyan személyi titkára és életrajzírója volt. Mindezt annál is inkább, mert Anna nem tudott írni, és Natali atya fontosnak tartotta, hogy napról-napra feljegyezze azokat a megvilágosításokat, amelyeket Anna kapott, és amelyeket – a gyónáson kívül – vele közölt. Tanácsokat adott Annának, miként ő is kapott tőle. Elmondható, hogy Taigi Annamária mellett vált szent életű pappá.

Közben egyre nőtt a család nyomora. Don Natali naponta volt kénytelen segítség után nézni. Ennek tudata Anna asszony számára leírhatatlan szenvedést okozott.

     Amikor néhány gazdagtól tyúkokat, gyümölcsöt, bort vagy ajándékokat kapott, azt megköszönve maradéktalanul továbbadta a gyógyíthatatlan betegeknek.

     Don Natali minden nap misézett Anna imahelyiségében, és szentáldozásban részesítette őt.

1837. június 2-án, a Nagyhét első napján vasárnap, Annamáriát kirázta a hideg. Nagyhétfőn, a szentáldozás után hosszú ájulatba esett. Azt gondolták, hogy meghalt, de valójában elragadtatásban volt. Az Úr ekkor közölte vele, hogy Nagypénteken, szenvedésének napján fog meghalni. Amikor magához tért, élénk örömmel hozta Don Natali tudomására a jó hírt.

     Egyik kezében a rózsafüzérével, a másik kezében a názáreti Jézus képével imádkozott.

Ezt követően kétszer hívta a férjét, megvigasztalta és megköszönte neki a gondos ápolást, majd egyenként szólította gyermekeit, figyelmükbe ajánlva az imádságot és a közös rózsafüzért, a Szűzanya szeretetét és az egyetértést. (folytatódik!)

(A képen Don Natali kézírása, Annamária látomásáról!)

 

009 Manuscritos Taigi, 02.jpg

Szólj hozzá!

irg_jezus_160_1.jpg(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)

     A történelem számos példával bizonyítja, hogy Jézus megszabadítja azokat, akik az irgalmát kérték. Az egyiptomi keresztények, a koptok, hagyományukban a mai napig őrizik annak emlékezetét, hogy megtapasztalták Isten rendkívüli könyörületét.

     A világ legnagyobb temploma, amelyben 20.000 ember is elfér a Mokattam hegyén, Kairóban található. Ma ez a megtérések, gyógyulások és a megszállottságból való szabadulások helye. Krisztus valóságos jelenlétét és szeretetét itt a muszlimok is megtapasztalják, akik aztán nagy eséllyel keresztény hitre térnek. A Mokattam hegyén lévő templomban az irgalmas Jézus csodálatos kegyelmeket osztogat. Az isteni irgalomnak csodás megnyilvánulásának három kulcs-szereplője volt: Ibn Abram kopt pátriarka, Szent Simon patriarka_es_a_remete_260.jpgfélvak remete (ld. a mellékelt képen!), és az alább bemutatott muszlim kalifa.

Ennek a templomnak a története Isten csodás közbeavatkozását idézi.

     A 10. században Al-Muizz Li-Din Illah kalifa  (معد المعز لدين الله) (932-975) elrendelte, hogy Egyiptom őslakói a koptok, akik már az 1. századtól fogva keresztények voltak, vegyék fel az iszlám vallást. Az iszlám ugyanis, Mohamed parancsához hűen ezt hirdeti: "Megparancsoltam, hogy harcoljatok ellenük, míg el nem ismerik, hogy senkit sem szabad imádniuk Allahon kívül, és hogy Mohamed Allah prófétája. Imákat és alamizsnát kell felajánlaniuk, s ha mindezt megteszik, megőrzik életüket és vagyonukat" (Sahih Al-Bukhari, 25. hadis).

     A kalifa ezen kívül káromló módon kigúnyolta a keresztények "naiv" hitét e szavakkal: "Azt állítjátok, hogy a ti Jézusotok azt mondta, hogy egy mustármagnyi hit is elég ahhoz, hogy egy hegy arrébb menjen?" A kopt pátriárka, Abram Ibn Zaraa (+ 979) helyeselt, erre a kalifa így folytatta: "Bizonyítsátok hát be, hogy a hiteteknek hatalmában áll hegyeket mozgatni! Ha ez nem igaz, akkor vagy felveszitek az iszlámot, vagy elhagyjátok az országot, vagy meghaltok. Ezért azt parancsolom nektek, hogy a hitetekkel vigyétek arrébb a kairói Mokattam hegyet!"89784860_535.jpg

 

Szólj hozzá!

christnotofthisworld1.jpg

     A büntetés a végső eszköz az Isten kezében. Ha szóba kerül mint fenyegetés, netalán be is következik, akkor az, az ember által előidézett helyzet logikus következménye, amit "ökörlánccal" húzott magára (Iz 5,18). Az elvetés, a kárhozatra taszítás pedig a megátalkodott ember osztályrésze lehet, aki Isten törvényével szemben mintegy "új istenként" végérvényesen "öntörvényűen" rendezte be életét. A törvénynek ugyanis csak akkor van értelme, ha megszegését szankcionálják. A Szentírás és a magánkinyilatkoztatások üzenete sokszor hangsúlyozza: az Isten, aki "megbocsátó", "irgalmas", "könyörületes", "hosszan tűrő" és "végtelenül jó" (Neh 9,17), s találékony szeretetében, a legvégsőkig elmegy, hogy a "szegény bűnöst" megmentse a magára vont büntetéstől. Arról azonban szó sem esik, hogy az Isten kiiktatná eszköztárából akár a legvégső büntetést is, mert ezzel ő maga nyitna kaput a szeretetével való visszaélésre. Az emberiség üdvözítésének szándéka komolytalan volna, ha a bűn büntetésével nem kellene számolni.
     A Szentírásban több büntető ítéletről olvasunk, ami sok ember pusztulását jelentette, de éppen ezek a történetek tanítanak arra is, hogy Isten nem akarja büntetni az embert (Ninive). ő nem leli örömét a pusztulásban, hanem jobb belátásra akarja bírni övéit. "Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?'' (Ez 18,23). A büntetés bekövetkezése Mária szavaiban is mindig feltételesen van megfogalmazva, tehát elkerülhető vagy enyhíthető megtérés esetén, s mondanivalója ebben is összecseng a Szentírás gondolataival: "Az Úr arra vár, hogy irgalmazzon nektek,..." (Iz 30,18). "Az Úr... nem kívánja senkinek a vesztét, hanem hogy mindenki bűnbánatra térjen" (2Pét 3,9), sőt utána is megy a bűnösnek, s eléje a megtérőnek. Ld. pl. a "jó pásztor" (Jn 10,11-15), ,,az elveszett bárány" (Mt 18,12-13), "az elveszett drachma" vagy a "tékozló fiú" (Lk 15,4-10) esetét.
     Jakab apostol szerint az elhatalmasodó bűn "halált von maga után" (Jak 1,15). Az elhatalmasodó bűn természetes következménye az, amit az egyre nagyobb terephez jutó sátán művel az egyes ember, s az egész emberiség történetében. A sátáni rombolás tönkreteszi és pusztítja az embert, tönkreteszi és pusztítja az emberi munkát, tönkreteszi és pusztítja az ember körül a világot, végül pedig a megkötözöttség révén a kárhozat felé tuszkol mindenkit, akit csak tud. (Gyilkos az, és ordító oroszlán.) Ha pedig a pusztítás veszélyesen elhatalmasodik, az Isten tisztító ítéletére is sor kerülhet. Éppen úgy, ahogyan Noé és családja, vagy Lót és családja körül megtisztította Isten a világot. Ezt a kilátásba helyezett tisztító ítéletet nevezzük az elhatalmasodó bűn természetfölötti következményének.
     Az ítélet, a büntetés tehát – ami lehet valamilyen kataklizma vagy politikai esemény – a Szentírás szerint az elhatalmasodó bűn és a belőle fakadó életmód büntetése, s egyben tisztító esemény. Elkerülésére egyedül a megtérés (az öntisztulás) az egyetlen lehetőség. Éppen úgy, mint Ninive esetében.
     A megtérés és tisztább látás súlyos akadálya az értékrendek világméretű átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. A meggazdagodás vágya, a jövővel kapcsolatos többlettudás vágya, a szórakozás vagy a szexualitás, aránytalanul túlzott hangsúlyt kap a társadalmi kapcsolatokban annál, mint amennyit helyénvalón érdemelne. Az élvhajhászat szinte életcél nagyságrendre van emeltetve, holott az említettek elhangoló és megkötöző erejénél fogva épp az „életből” való kizárást eredményezheti! Ezzel szemben generációk nőnek fel, akik nem, vagy alig ismerik a Kinyilatkoztatást, egyre-másra veszítik el hitüket, a keresztényi és nemzeti identitásukat. Kellő ismeretek hiányában megfeledkeznek arról, hogy az Isten egyedül a Názáreti Jézust igazolta (ApCsel 2,22), értésünkre adva: csak Jézus által lehet eljutni Istenhez (Jn 14,6) és "nincs üdvösség senki másban" (ApCsel 4,12). Az egyetlen igaz forrás pedig az Evangélium (és nem a naprakész magánkinyilatkoztatások)!
BeuronAngelsCrux.jpg     Többen azt is feledik, hogy Jézus az egyetlen "közvetítő Isten és ember között" (1Tim 2,5), Ő "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), és Ő az aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak a hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei): "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10,16). Az Apostoli Egyház az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa, "megbízott továbbadója és értelmezője" (Új Katekizmus 85-87). Különös nehézsége az evangelizációs munkának az, hogy a sátáni gondolat sokszor tetszetős eszmék köpenyében jelenik meg, s az emberi jogok címén, a felvilágosult ember nevében és érdekében kerül terjesztésre. (És ebben az internet élen jár!) Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert a tét: az örök élet!

Szólj hozzá!

Kattints ide: Szilveszteri köszöntő

https://drive.google.com/file/d/1H6693JaHI29AApB0SzVWMoCulBsx6Tb5/view

Kattints ide: 000 Szűz Mária Istenanyasága

https://szeretetlang.blog.hu/2019/01/01/tibor_musora

Kattints ide: 001 A Mária-jelenések - bevezető

https://drive.google.com/file/d/19vFMMagcbIrYoreY_j1Jl03Mo66yhGNz/view

Tisztelt Olvasó! Úgy néz ki, hogy a vasárnapi ismétlés, nem keltett szá-mottevő érdeklődést a blog látogatói részéről! Ennek nyilvánvaló oka egy-felől, hogy előző nap már meghall-gatták, másfelől a könnyed visszake-reshetőség!

Magam azért eshettem e a "rádiós" hibába, mert a Mária Rádió felé épp az volt a kifogásom – pontosabban a javaslatom –, hogy a műsoraim hetente kerüljenek adásba, kétszeri ismétléssel! Nagy eséllyel emiatt állí-tották le totálisan a műsoraim továb-bi sugárzását! Hiába hangsúlyoztam, hogy a Rádió feladata végtére is a Mária-tisztelet fokozott terjesztése, ez szintúgy visszatetszést keltett!

Kérem tehát kedves Olvasóimat, hogy mindenki vegye személyes meghívásnak Édesanyánk részéről, a blog tartalmának terjesztését,  "akár alkalmas, akár alkalmatlan" (2Tim 4,2)! 

Köszönöm!nevtelen225_535.jpg – A szerk.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

002a_vilagbeket_530_1.jpg

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett, felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     Bár Anna kifejezetten szeretett enni, egyre inkább lemondott az étkezésről, egyre többet böjtölt. Pénteken az Úr-, szombaton a Szűzanya-, szerdánként Szent József tiszteletéért és engeszteléséért ajánlotta lemondásait. Annának rövidek voltak az éjszakái. Térden állva a bölcsők között mondta el a hosszú esti imáit és mivel rendszerint hajnalban kelt, az alvásra szánt ideje alig volt több két óránál. Önkéntes vezekléseit főképpen az Istentől elhidegült papokért, a szerzetesekért és az egyházi méltóságokért ajánlotta fel.

     Anna megmondta Angelo páternek, hogy Isten őt arra hívta meg, hogy engesztelő áldozat legyen a világ bűneiért. Hogy hivatását előmozdítsa, a gyóntató arra buzdította, hogy lépjen be a trinitáriusok harmadrendjébe. A rendbe való belépéshez Anna megszerezte ugyan Domenico hozzájárulását, ám nehézséget okozott, hogy a felvétel egyik feltétele volt, hogy Anna hagyjon fel a házaséletével. Ezt viszont mind férje, mind maga is kifogásolta. A Gondviselés azonban megoldotta a problémát azzal, hogy Anna már áldott állapotban volt első gyermekével. Külön engedéllyel tehát felvették, hiszen az egyik Szentség, nem lehetett akadálya egy másiknak.

     A szertartás nem minden zavaró körülménytől volt mentes. Anna ugyanis az akkor már a szokásos extázisba esett, és sírásban tört ki. Gyóntatójának egyetlen jelére azonnal abbahagyta. Anna ezt a lelkiatya iránti feltétlen engedelmességet élete végig megtartotta.

     Annamária, negyvennyolc évig élt Domenicóval és ez idő alatt tíz gyermekük született, ebből hét élte meg a felnőtt kort. A harmadrendbe lépés nem akadályozta Annát a gondos családanyaságban, sőt, felajánlotta magát engesztelő áldozatul a világ bűneiért.

     Felajánlásának viszonzásaképpen, az Úr megajándékozta egy fényes "napgömb" állandó látomásával, melyben nyitott könyvként láttatta vele a múlt, a jelen és jövőbeli eseményeket, és a holtak túlvilági sorsát. A Taigi család lakását rengetegen keresték fel papok, egyházi méltóságok, nemesemberek, de alacsonyabb néprétegből valók is, hogy lelki tanácsát kérjék. De előre jelezte a politikai eseményeket, gyilkosságokat, az emberiség jövőjében majdan lezajló lelki katarzist, a nagy büntetést és a nagy kiengesztelődést Istennel. Tőle ismerhetjük a legrészletesebben a Háromnapos Sötétség leírását is! Belső élete egy hatalmas misztikus vihar volt: extázisok, látomások, próféciák hosszú sorával. Isten gyakran elragadta a lelkét, akár mosogatott, akár főzött vagy éppen varrt. (folytatódik!)

 

b._taigi_annamariapicture.jpg

Szólj hozzá!

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep

Vízkereszt ünnepét, amelyet eddig január 2. és 8. közti vasárnap tartottunk Magyarországon, az idei évtől január 6-án ünnepeljük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a hívek számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt, Jézus Krisztus a világ előtt való nyilvános megjelenésének ünnepe. A magyar 'vízkereszt' elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/vizkereszt-unnepe-kotelezo-unnep

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta.

Légy te az első!_alfold_066_535.JPG

Szólj hozzá!

Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/19vFMMagcbIrYoreY_j1Jl03Mo66yhGNz/view

001_jovahagyott_jelenesek_535.jpg

Szólj hozzá!

029st_josemaria3_530_2.jpg

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett  felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     A lelkében alakuló Domenico végtére is nagyon szerette feleségét és egyre inkább fájlalta, hogy bájos tekintetéből gyakran szomorúság tükröződött. Párja ugyanis amellett, hogy igyekezett helytállni asszonyi és családanyai szerepében, egyre csak gyötörte a kérdés, hogy miként egyeztetheti össze a hitbeli tökéletességre való törekvését az állapotbeli kötelességeivel.

     Anna végül úgy döntött, hogy gyóntató tanácsát kéri lelki vívódásaira. Elment tehát a Szent Marcell-templomba, ahol esküvője reggelén annyira boldog volt. Remegve térdelt be abba a gyóntatószékbe, melyben a szervita Angelo Verardi gyóntatott, aki évekkel korábban a Szent Péter téren látta már ezt az asszonyt és égi figyelmeztetést kapott: "Nézd jól meg ezt az asszonyt, egyszer rád fogom bízni, mert nagy életszentségre hívom meg őt". A pap ekkor újabb sugallatra ismerte fel Annát és így fogadta: "Végre, hogy eljött!".

     Ezzel a találkozással indul el Anna lelki átalakulása. Ekkor nyerte el boldogunk az engesztelésnek azt a szellemét, mely soha többé el nem hagyta. Amint hazaért otthonába, kis házioltára elé térdelt, kíméletlenül ostorozta magát és a padlóba verte fejét úgy, hogy vér buggyant ki belőle. Új lelkiatyjának kellett buzgóságát megfékeznie és felhívnia figyelmét arra, hogy ő nem szerzetesnő, hanem feleség és hites férje pedig nem Szent József.

B. Taigi Anna-Mária -picture.jpg     Egy áldozás után Jézus így szólt hozzá: "Tudd meg, arra szántalak, hogy bűnös lelkeket téríts meg, és minden rendű és rangú embernek, papoknak, szerzeteseknek, prelátusoknak, bíborosoknak, sőt, magának a helytartómnak is vigasza legyél. Küzdened kell majd a gyenge és szenvedélyeknek alávetett teremtmények egész serege ellen. Mindazoknak, akik szavaidat igaz és nyílt szívvel megfogadják, kegyelmeket fogok adni. (...) Sok álnok és hamis lélekkel lesz dolgod, nevetségessé tesznek, megvetnek, gyalázni fognak és megrágalmaznak, de te mindezt el fogod viselni irántam való szeretetből. Én, a hatalmas Isten biztosítalak arról, hogy üldözőidnek számot kell majd adniuk magatartásukról!"

 view id=94359&size=2.jpeg    Már eleve csodának tekinthető, hogy férje beleegyezését adta felesége lemondásaiba, melyek őt is súlyosan érintették. Vége szakadt a korzón való sétáknak, a színházba járásnak és így a férj, asszonyával való dicsekvő büszkélkedésének. (folytatódik!)

Szólj hozzá!

Mire megy ki a "játék"?

     „Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására törekszenek. Rendes és vonzó állapotnak próbálják föltüntetni azon helyzeteket, melyek valójában rendellenesek. A sugallt élethelyzetek ugyanis ellentmondanak annak az igazságnak és szeretetnek, melynek indítania és vezérelnie kell a férfi és a nő kapcsolatát! Éppen ezért, feszültséget és megosztást támasztanak a családokban súlyos következményekkel, főként a gyermekekre nézve. Elhomályosítják az erkölcsi lelkiismeretet, eltorzítják azt ami igaz, jó és szép, miközben a szabadságot valójában szolgaságba süllyesztik. Mennyire aktuálisak Szent Pál szavai a szabadságról, mellyel Krisztus szabadított meg minket, s a rabszolgaságról, mely a bűn következménye!” (vö Gal 5,1) (vö II. János Pál pápa LCS 7-8.o)
     „Még sohasem vált a szó ennyire a sátáni csábítás eszközévé mint ma. Beszélnek, hogy becsapjanak.(…) Beszélnek, hogy elrejtsék az igazságot. Az emberi szellem értékének és eredményének tüntetnek fel olyan dolgokat, melyekkel valójában áthágják a természeti törvényt, az Isten törvényét! A tévedést úgy terjesztik, mint az igazság újfajta értelmezését!” (Don Gobbi, 1977. 04. 23) (Begyik Tibor OCDS: Útravaló a HIVATÁSRÓL, HÁZASSÁGRÓL ÉS A CSALÁDRÓL, előszava)cel_ctrax19.jpg

     Előre kell bocsátani, hogyha posztomat az ügyben "sárosak" olvassák, nyomban az egész gondolatsort  "összeesküvés elméletnek" fogják titulálni! Márpedig érzékelhető és értékelhetően tudatos tematikát fedezhetünk fel abban, ahogy a társadalmak összetartó pilléreit, a házasságot, az istenhitet a nemi identitást és a nemzettudatot próbálják aláásni. De beszéljünk az első sarokpontról!

házasok.jpg     Az igazi cél, lényegében nem az egyneműek házasságának propagálása, hanem a férfi és nő közötti házasságnak, a családnak, végül pedig a férfi és nő – mint szabad akaratú személyiségnek – a lerombolása! Az erkölcsi mértéket tartó, az önálló identitású, gondolkodó embertípust kívánják kiírtani. Ennek egyenes folyománya, hogy az ezekhez az emberi értékekhez ragaszkodó Egyház (esetenként egyházak) elhallgattatása következik soron.
     Kétféleképpen lehet valamit elpusztítani: vagy erőszakkal szétverni (törvényileg betiltani), vagy (propagandával) lejáratni, kiüresíteni, hogy értéktelennek tűnjön. Nos ma, a házassággal az utóbbi történik!
     És íme a tünet: először tartóssága és kizárólagossága szűnik meg (válás), majd a célja is (a fogamzásgátlás). Végül magát a fogalmát is kiüresítik azáltal, hogy a kötelező tolerancia nevében az értelmetlenségig tágítják. Ha ugyanis, mindent rózsának neveznek ami földből kinő, a rózsa szó elveszti jelentését. Ha bármilyen nemű személyek bármilyen ideig tartó, céltalan viszonyát házasságnak nevezzük, a házasság szó elveszti tartalmát.
     Mint Orwell az 1984-ben megjegyzi, a zsarnokság elsősorban a definíciókon múlik: nehéz a szabadságért harcolni, ha nincs rá szó. Nehéz a házasságért küzdeni, ha tartalmatlanná vált a fogalma.
     A házasság lerombolása csak egy tágabb folyamat része, melynek a homoházasság csupán állomása. A távolabbi cél – mint XVI. Benedek pápa is rámutatott – magának az embernek a lebontása és atomizálása!
Tehát az első lépés a nemi szerepek felszámolása; ezt követi a házasság szétbomlasztása, majd az egyneműek házasodása, végül a nemiség megszüntetése. Az ember neme, létállapotból tudatállapottá lesz. Férfi vagy nő: csupán választott szerep, letehető jelmez, mely mögött nem marad más, mint képlékeny massza, mely arra vár, hogy valaki formát adjon neki. De vajon ki fogja (ki akarja) megformálni az új korszak emberét? (Hadd ne válaszoljam meg!) Felhasznált forrás felhasználásával!

familia wi.jpg

Szólj hozzá!

406batran_es_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Folignói Szent Angéla (1248-1309) egykor a szépségtől
és gazdagságtól elkényeztetett családanya, egyszeriben
megcsömörlött léha életétől és felismerve az élete igazi
célját, elmélyült Krisztus szenvedéstörténetében.
Belépett a ferences harmadrendbe és benső lelki alakulását
és misztikus élményeit tollba mondta gyóntatójának.
Az Egyház mint Theologorum Magistra
– a teológusok mesternőjeként – tiszteli.
1693-ban XII. Ince pápa boldoggá avatta,
2013. október 9-én pedig Ferenc pápa iktatta a szentek sorába.
Védőszentje az özvegyeknek, a gyermekét vesztett anyáknak,
azoknak, akiket jámborságuk miatt gúnyolnak,
akik küzdenek a testi kísértés ellen, vagy csábításnak
vannak kitéve. Életéről 11 részes sorozat olvasható e blogon!
Szent Angéla, könyörögj érettünk!30700m.JPG

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett  felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     Közben Anna szobalányi állást kapott egy főúri családnál. Itt is felfigyeltek bájos mivoltára, újabb kísértések elé állítva. Úgyhogy, egyre sürgetőbbé vált számára egy oltalmazó, akinek védőszárnyai alatt tiszta, de mégis egy kicsit kacér maradhatott, mindazáltal a kolostorba vonulás is erősen foglalkoztatta.

     Gyóntatója adta meg neki az eligazítást: "Indulj el hát a tiszta házasság útján!"

     Anna a nagy lépés előtt buzgó imában kérte Istent, adja tudtára akaratát, mellesleg ugyanezt tette Taigi Domenico is.

Voltak, akik szemére vetették Annának, hogy egy életre szóló kérdésben rövid negyven nap alatt döntött. De mint leányának később elárulta, soha az életben nem bánta meg tettét, jóllehet férje végtére is meglehetősen bárdolatlan ember volt.

     Az esküvő 1790 január 7-én volt. A krónikások feljegyezték, hogy ez alkalomból az egész család szentáldozáshoz járult.

Főúri munkaadójuk két földszinti szobát bocsátott a fiatal pár rendelkezésére, melyek ablaka sötét sikátorra nyílt. A lakás nedves és sötét volt, de Anna szorgos kezei kedvessé varázsolták. Domenico büszke volt, és mindent elkövetett, hogy szép feleségét csodáltassa.

     Házasságuk első éveiben Anna szinte mindent megtett, hogy férjének kedvére tegyen, s a világi hiúságnak is adózott, nem vetve meg a kacér ruházatot. Mindazáltal a házasságuk időnként viharos volt, de ez ellen a türelem és önmegtagadás volt Annamária titka: "Üvöltsön csak a farkas! Majd megszelídül a mosolytól és a hallgatástól"!

25f5a.jpg     Az isteni Mester kívánsága szerint engedelmeskedett férjének, és mint egy bárány vetette alá magát akaratának. Szelídségével, nemcsak hogy a borivásról szoktatta le, hanem a durvaságáról is. Tény, hogy Domenico annyira makacs és rigolyás volt, hogyha valami nem az ízlése szerint történt, akkor nemegyszer az asztalterítőt az étellel együtt földre rántotta. Mire hazaért, mindennek percre készen kellett lennie: a merőkanálnak a forró levesben, a széknek a megszokott helyén stb., mert ha nem, akkor következtek a jelenetek. Egyszer egyik fia az utcára menekült a verés elől, mire ő egy karosszéket dobott utána a csukott ablakon át. (folytatódik!)

(A korabeli képen a római S. Maria Trastevere kerület főtere. E templomban látogatható máig is Taigi Annamária épen maradt teste, amiként a felső kis képen is látható!)0010 S. Maria in Trastevere 1769.jpg

Szólj hozzá!

20110114nw00890.jpg

     „Ne féljünk nevén nevezni a gonoszsá-got és annak előidé-zőjét, a sátánt! – mondja II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében. – A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőz-ni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az ember-ből teljesedjen ki. Így hálózva be észrevétlenül az emberek közötti kapcsolatokat, a különféle társadalmi csoportokat és nemzeteket. Végül a 'személyes' bűn fogalma megszűnik létezni, s mára az emberek inkább csak 'kollektív' bűnösségről beszélnek. (…) Miközben a valóságban (egyénileg is) egyre jobban elmerül benne.”
     Istentől kapott eszközeinkkel – bár harcok árán – kell száműznünk egyéni és közösségi sorsunk alakításából a démoni erőket, így valósítva meg egy egységes, egészséges és boldogabb földi életet, melyben „még az ég is kékebb”. Mindenkori legfontosabb álláspontunknak, az Egyházhoz való maradéktalan hűség kell hogy legyen! Az evangéliumi Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát a Tanítóhivatal általi tanítás mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Evangéliumnak, akkor ott a befoga-dó „talajjal”, vagy a „magvetőkkel” van probléma! Sajnos ebbe mocskolt bele a protestantizmus, a maga görcsös "másként gondolkodásával". És ez megint az egyéni és közösségi felelősség kérdése! Nem szabad, hogy bármi is eltereljen bennünket a Pápa iránti hűségtől és a Szentségekkel való élettől! A sötétség fejedelmének cselszövései ugyanis igen változatosak, ha kell krisztusias égi üzenetekkel csalja lépre a hiszékenyebb (vagy bizonytalanabb hitoktatásban részesült) híveket. Sajnos, ha a sátán munkálkodásának tipikus terepeire, módszereire továbbra sem hívjuk fel hatékonyan az embertársaink figyelmét, ha az evangelizációs tevékenységünk erőtlen, akkor természetszerűleg elhatalmasodik a bűn, ennek minden következményével, s fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!
     A felvilágosodás nevében az európai filozófia elfordult Istentől: úgy építette fel gondolatmenetét, mintha Isten nem létezne, ezáltal a jó és rossz közötti különbségtétel alapvető viszonyítási pontjától szakadt el. Ha az ember nem számol Istennel, nem marad saját magán kívül álló erkölcsi mérőpontja, így maga dönti el, mi a jó és a rossz! Ennek veszélyeit, épp a totalitárius ideológiák mutatták meg! Ha az ember Isten nélkül dönthet, akkor úgy is határozhat, hogy az emberek egy bizonyos csoportját meg lehet semmisíteni, miként azt a kommunizmus és a nácizmus meg is tette! (…) Ma is folytatódik a megfogant, de még meg nem született emberi lények kiirtása, ráadásul erről választott parlamentek döntenek – melyek paradox módon –, éppen az emberi haladás nevében teszik ezt! (II. János Pál). Évente 50 millióra tehető az abortuszok száma a világban.

     Amennyiben nincs megtérés, bizony a pusztulásra is sor kerülhet: Péter apostol drámai szavakkal figyelmeztet ugyanerre: "...a vétkes angyaloknak sem kegyelmezett Isten, hanem sötét alvilági mélységekbe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. Nem kegyelmezett a régmúlt világnak sem..., amikor az istentelenek világára zúdította a vízözönt. A szodomaiak és gomorraiak városát is elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, intő például azok számára, akik a jövőben gonoszat tesznek" (2Pét 2,4-6). Ezek tehát "intő példák számunkra: az örök tűz lett a büntetésük" – írja Szent Júdás (Júd 5-7). Emlékeztetünk Jézus szavaira is, amikor a Siloéban ledőlt toronyról beszélt, amely tizennyolc ember halálát okozta: "Ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan." (Lk 13,4-5).

sodomgomora.jpg

Szólj hozzá!

438az_egyhaz_megujulasanak_535.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta.

Légy te az első!_anie_0125_535.jpg

Szólj hozzá!

Idézetek a Szeretetláng Lelki Naplóból:
00001_maria_szive_szeretetlangja_250.JPG     A Szűzanya: »Nagy bánatom van országom felett. A családok, ó, a magyar családok szétszórva, mintha lelkük nem volna halhatatlan, úgy élnek. Én Szeretetlángommal fel akarom melegíteni a családi tűzhelyeket, össze akarom tartani a szétszórt családokat. Legyetek minél többen, hogy terjedjen, mint a futótűz. Legyetek áldozatos lelkek minél többen, mert ezáltal sok-sok lélek fog csatlakozni Szeretetlángomhoz. Segítsetek Nekem, hisz rajtatok múlik, hogy a láng kigyúljon már! A magyar családok imádságos lélekkel könyörögjenek, hogy Szent Fiam büntető kezét így közös erővel visszatartsuk. (I/92)
     Tudod, a sátán feldühödött erővel dúlja fel a családokat. (II/4)
     Csütörtökön vagy pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjen. Az egy órai idő, amit az engesztelésre fordítotok, legyen lelki olvasmánnyal kezdődő, áhítatos összeszedettséggel teljes ájtatosság. (I/38)
     Tudom, te megértesz Engem (...) Országomban sok közömbös család van. Ezeket és a többieket fel akarom melegíteni Szívem Szeretetlángjával. (...) Jaj, a lelkek elvesztése miatt gyötrő, kínzó fájdalmaim vannak! Leánykám, szenvedj Velem! Én igazán Fájdalmas Anya vagyok. Úgy szenvedek lelketek elvesztése miatt, mikor látom Szent Fiam hiábavaló szenvedését! (vö. II/27)
     Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelőtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem először érezni ezt a nagyhatalmú erőkifejtést, melyet a sátán megvakítására indítok. (...) Együtt érző szíved szeretete az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. És aki Velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól.« (III/140)thaihacnchocondau1_530.jpg

Szólj hozzá!

(Az áttekintő életrajz megírásához más források mellett felhasználtam KLEMM Nándor: Boldog Taigi Annamária c.könyvét, mely az AGAPÉ-nál jelent meg 1995-ben!)

beata_anna_maria_taigi_032.jpg

     Taigi Anna Mária, 1769. május 29-én született Sienában, egy tekintélyes család egyetlen sarjaként. Már másnap megkeresztelték az Anna Mária Antónia Gesualda névre.

Sajnos, a nagyapa rossz üzleti bonyodalmai miatt egyik napról a másikra teljesen tönkrement a család, ezért kénytelenek voltak Sienából elköltözni.

     1775-ben hagyták el a szülővárost és a mintegy 200 kilométer utat gyalog tették meg, minthogy postakocsira sem volt pénzük. A Gondviselés akaratából Anna Mária így került a katolikus világ szívébe Rómába, ahol egy szegénynegyedben találtak szállást.

     A kislány a Kegyes Tanítónők Iskolájába került, ahol kellemes külseje, előkelő modora, éles esze és valódi jámborsága folytán nemsokára megnyerte tanítónőinek jóindulatát. Anna játszi könnyedséggel tanult, de számára az írásnál és számolásnál fontosabb volt a ruhavarrás és a főzés művészete. Mindössze két évig járt iskolába, mert egy himlőjárvány miatt meg kellett szakítania tanulmányait, utána viszont otthon tartotta az édesanyja, mert szüksége volt rá a háztartásban. Így történhetett meg, hogy míg róla köteteket írtak, ő a saját nevét is alig tudta leírni. Csodálatos látomásait, a kapott kinyilatkoztatásokat és az elmélkedéseket mind tollba mondta lelki titkárának, Don Natalinak.

     A korabeli szokásoknak megfelelően Anna hétéves lehetett, amikor először járult szentáldozáshoz, és tizenegy, amikor a Lateráni Bazilikában megbérmálták.

AnnaMariaTaigi 01.JPG     Annamária rendkívül szemrevaló lánnyá fejlődött és bizony serdülésekor bekövetkeztek nála is a "viharos évek". Meg akarta ízlelni a világ örömeit anélkül, hogy sejtette volna a veszedelmeit. Jóravaló lelkülete azonban megóvta a bukástól, mellyel szépsége, szegénysége és heves vérmérséklete veszélyeztette. De tisztában volt azzal, hogy az esetleges bukástól csak egy tiszta házasság óvhatja meg. (folytatódik!)

Szólj hozzá!

athenagoraspaulvi2.jpg

     Bár a II. Vatikáni Zsinat az ökumenizmust visszafordíthatatlan folyamatnak tartja. A kérdés az, hogy milyen irányú folyamatot kell értenünk ezalatt? A probléma abban áll, hogy tisztában vagyunk-e a zsinati atyák azon utasításaival, miszerint "Semmi sem áll távolabb az ökumenizmustól, mint az a hamis megbékélési törekvés, mellyel a katolikus tanok tisztasága kárt szenved és eredeti, valós jelentése elhomályosul". (Kis zsinati kézikönyv - Rahner/Vorgrimmler 18. kiadás, HERDER Freiburg - 11.sz 240 o.)
     Ilyen szemszögből a valós célját tekintve, kritikusabban kellene nézni pl. a német ökumenizmus egyik jelszavának: "Megbékített különbség" igazi mibenlétét! Az a "Nagy Terv", hogy a római katolikus Egyházat egyesítsék az evangélikus és protestáns gyülekezetekkel, nem lehetséges a Pápa és a Tanítóhivatal közreműködésével (!) és nem is fog bekövetkezni! Ennek lényeges akadálya, alapvető teológiai különbségekkel magyarázható, melyhez protestáns testvéreink oly nyakasan ragaszkodnak. Az un. egységes bibliafordításnak és az "ökumenikus Hiszekegynek" semmi köze az egységhez, a protestánsok ugyanis nem használják!
Máig tartó folyamat az a tény, hogy a protestáns felekezetek hétmérföldes csizmával távolodtak el az egységtől. Tehát nemhogy élnének az ökumené eddig elért lehetséges kompromisszumaival, de az 500 évnyi eltávolodásukból való visszatérésnek, még a leglassúbb igyekezete sem mutatható ki. Sőt a távolodás folytatódik: pl. a Zwingliánus Zürichben az egyházközségi tagsághoz már régen nem feltétel a keresztség! (??)
     Megfigyelhető, hogy Róma a keleti ortodox Egyház felekezeteivel való ökumenikus törekvéseket tartja elsődlegesnek, mivel a különválásnak (a pápa főségén kívül) nincs más eretnek háttere. Az utóbbi időbeni találkozások az ortodoxia képviselőivel, úgy tűnik, hogy nagy reményekkel kecsegtetnek! Nézzünk erre néhány példát:
"Bécs (www.kath.net 2008. április 24.) Hilarion Alfejev, Bécs és Ausztria orosz-ortodox püspöke egy Interfax interjúban kritizálta a "romantikus ökumenizmust", melyre a 'Világegyház Tanács' (!) törekszik. Nézete szerint, ezek az eszmék "nem életképesek". Alkalmasabb lenne kiépíteni a bilaterális és stratégiai szövetséget. Az ortodox egyházfő ezt mindenekelőtt a római és az ortodox Egyház szövetségében látja. Szó szerint ezt mondta: "Látnunk kell, hogy az ortodox és a katolikus hit már nem riválisok. Szövetségesek vagyunk! A rivalizálásokkal örökre fel kell hagyni! Ha ezt megértjük, akkor a térítéssel is felhagyunk. A protestantizmus a kereszténységnek egy könnyített (light) verzióját fejlesztették ki, mely apostoli áthagyományozás, szentségek, dogmatikus tanok, keresztény erkölcsi normák nélkül tevékenykedik – mondta. Évszázados bűnöket nemcsak nem vesznek észre, de még pártolják is. Hilarion pátriárka, szavai szerint: "Ha a keresztény közösségek kezdik megváltoztatni a kereszténység teológiai vagy morális tanait ún. modernné és politikailag korrektté akarják tenni, ez közvetlen út a szellemi halálhoz..." És tegyük hozzá, hogy a modernizmus, a katolikus liturgia protestantizálása nem marad nyom nélkül a lelkekben, és sokakat megtéveszthet a "kicsinyek közül"! Ez pedig a megtévesztő szellem szüntelen igyekezete, mivel súlyos bűn (ld. Lk 17,2-3)!
     "Isten azonban gondoskodni fog szolgáiról és a jóakaratú emberekről, az Evangéliumot mindenütt hirdetni fogják, minden nép és nemzet eljut az igazság ismeretére.'' tűz által.jpg

A sátán rettenetes pusztítása után, művével együtt elpusztul. "Szent Mihály főangyal lehelete megfojtja őt.'' Végül pedig: "...a víz és a tűz megtisztítja a Földet, és az emberi kevélység minden művét megsemmisíti, és minden meg fog újulni; az emberek Istennek szolgálnak, és őt dicsőítik.'' (La Salette)

Szólj hozzá!

file_85717_santissimo_nome_de_jesus-530.jpg     Régi magyar katolikus köszöntésünk: a »Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké amen«. Figyelemre méltó, hogy ezen köszönési formula a nyugati és déli országokban nem szokásos, inkább csak Közép-Európában.
Régien a katolikus parasztok, ha bármi munkába fogtak, vagy útra indultak, Jézus nevével fohászkodtak.
Jézus nevének tisztelete Szent Pál intelmében gyökerezik: »Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr!« (Fil 2,10-11). (Vö. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium nyomán)
     A Kiskarácsonnyal (jan. 1) szoros összefüggésben áll Jézus neve napjának ünnepe, mely ha január 2-6-ika közé esik akkor vasárnap, ha pedig ilyen nincs, akkor január 2-án kell megünnepelni. Üdvösségünk e névben van, azért tiszteljük mi is az Egyházzal és hívjuk e szent Nevet a bűnök elleni harcokban segítségünkre. Főként ne hagyjuk elveszni a fenti ősi köszöntést, mert mindannyiszor részleges búcsút, a halála óráján xiii_kelemen_200.JPGkimondva pedig a kívánt föltételek mellett, teljes búcsút nyerhetünk XIII. Kelemen pápa 1759. évi szeptember 5-én kiadott rendelete szerint.
Jézus Szentséges Nevének ünnepén és ennek nyolcada alatt teljes búcsút nyerhet az, aki meggyón, megáldozik, szentmisét hallgat és a pápa szándékára legalább egy Hiszekegyet, egy Miatyánkot és egy Dicsőséget elimádkozik. (IX. Pius, 1866.)holy_name_pic_530.jpg

Szólj hozzá!

440nem_az_a_nagy_hir_535.jpg

Szólj hozzá!

Korunk tanúja az Úr és a Sátán közötti végső összecsapásának
web_cardinale_caffarra_250.jpg     A La Voce di Padre Pio c. újság 2015. márciusi számában, egy interjú során Carlo Caffarra bíboros ezeket mondta: "Amikor a Pápai Intézet felkért, hogy írjak egy tanulmányt a házasságról és a családról, levelet írtam Lúcia nővérek Coimbrába. Valójában csak az imáját kértem a feladathoz, ám ő nagy meglepetésemre egy kézzel írott választ küldött.
A levélben a nővér azt írta, hogy az Úr és a Sátán közötti végső összecsapás összpontosítása a családokra és a házasságokra fog irányulni. A család a Szentháromság képmása, ezért az Úr védelmezni akarja a Szentségek által! A sátán viszont azért van a legnagyobb gyűlölettel a családok iránt, mert tudja, hogy a Házasság és család az Egyház központi tartópillére, mely hivatott a bukott angyalok helyét betöltetni a mennyben! Épp ezért ne féljenek azok ‒ tette hozzá ‒, akik a házasság szentségét hűen őrzik, mert oltalomban részesülnek! A Szűzanya végül eltiporja a Sátán fejét és győzedelmeskedni fog!"
     Egy exorcista szerint a családokat ért démoni befolyás oka minden esetben más és más, de lényegileg közös vonásuk, hogy az érintettek valamiképp rést nyitottak a szentségi házasságuk "auráján"! Például olyan esetekre gondolhatunk, amikor a házasfelek felhagynak a szentségi élet gyakorlásával, házastársi hűtlenségbe keverednek, esetleg abortusz vagy más, családromboló cselekedetek által beengedik a gonoszt otthonukba.
»A keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével. (...) A házasság és a család intézményének méltósága nem mindenütt egyforma fénnyel ragyog, mert a többnejűség, a válás járványa, az úgynevezett szabadszerelem és egyéb erkölcsi eltévelyedések elhomályosítják; továbbá a hitvesi szerelmet igen gyakran megszentségteleníti az önzés, a hedonizmus és a meg nem engedett fogamzásgátlás«. (GS 47)
Boldog az, aki a Szent Családra tekint és példáját követi!c51186f7f618676624_530.jpg

Szólj hozzá!

XVI.Benedek és a rabbi.jpg

     Szembetűnőek Róma erőfeszítései a zsidók irányába. Gondoljunk csak a Pápák bocsánatkérő gesztusaira a zsidóság felé (amit persze ők egyáltalán nem viszonoztak)! A világ helyzetének drámai alakulása, a zsidóságnál is döntő változásokat hoz. A zsidók, ahogy a Jelenések könyvében áll, vissza fognak térni az Új és Örök szövetségbe, Krisztus Egyházába. Szent Pál így jövendöli ezt meg: "Nem akarom testvérek, hogy e titok dolgában egyéni véleményekre hagyatkozzatok. A vakság csak részében érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget..." (Róm 11,25-26) Dániel próféta így ír: "Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan szorongattatás következik, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe" (Dán 12,1).
noi_puspok.jpg     Sajnos, sok katolikus egyre bizonytalanabb az ökumenizmus eredményei láttán. Tiszta és világos választ várnának az igazi Egyháztól – miszerint mi az ökümené célja – annak kritériumában, hogy az egyetlen Krisztus által alapított Egyház az Egy Szent Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház, amiként ezt a Hiszekegyben valljuk! Maga LG 8 zsinati dekrétum is "az egyetlen közvetítő, Krisztus szent Egyházáról" beszél. Az érdekes az, hogy ma egyre inkább hallani azt, hogy a katolicizmus és a protestantizmus közt sokkal több közös van, mint ami elválaszt! Ugyan bizony lényegtelen-e, hogy kettő vagy hét Szentség van?
     Mellékes-e, hogy Krisztus valóságosan  testtel és lélekkel, hússal és vérrel – jelen van-e az Oltáriszentségben? Talán közömbös, a tisztítótűz léte vagy nemléte?
Fontos-e az, hogy Máriában a Szeplőtelen Fogantatást, az örökké Szűz Istenanyát tiszteljük vagy sem?
     A katolikus és protestáns hit között tehát óriási űr tátong! Ennek hangoztatása nem a protestánsok ellen van, hanem épp az irgalmasság cselekedete irántuk. Nincs féligazság, csak Igazság van! A semmitmondó párbeszédeknek semmi értelme, nem szolgálják az ökumenét és az Egyházat sem! Egyébiránt miféle kölcsönösségről (közeledésről) beszélhetünk akkor, amikor a magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén 2012. május 24-én,  a 450 éves Heidelbergi Káté 80. kitételét megerősítették, mely szerint a katolikusok miséje, az Eucharisztia tisztelete és annak vétele „kárhozatos bálványimádás"? Érthetetlen, hogy a Bibliához szokott protestánsok ennyire ne értenék meg a megtestesült Ige világos szavait?! Lehetséges-e ilyen hozzáállás mellett párbeszédet folytatni egymással? Már azért sem, mert a Zsoltár szavai szerint kard a nyelvük, ajkuk a vajnál lágyabb, de a szívük háborúsággal teli (vö. Zsolt 55,22). Tény, hogy a papság és a Szentségek Krisztusa nem azonos a protestánsok Krisztusával! Tudni kell, hogy a katolikusok számára kötelező vasárnapi szentmisehallgatást (Szentmiseáldozatot), nem helyettesíti az ökumenikus istentisztelet!
     A protestáns úrvacsora nem más, mint a már 500 éve megszüntetett Áldozat, melynek betiltását az Antikrisztus az egész világon általánossá akarja majd tenni. Az Áldozat megszüntetése Lucifernek és szellemi fiainak a kézzelfogható pusztítása arra vár, hogy beavatkozhasson a történelembe, amiként a Szentírás megjövendölte és ahogy a szbdkmvesek és szövetségeseik az új világrend megteremtésén munkálkodva az Új Világkormányt tervezik.rozsafuzer_ellensegei_530_1.JPG

 

Szólj hozzá!

 Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról:

istenanya_250.jpg

1) Mária Istenanysága. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Mária a Szentháromság második személyének, az emberré lett Örök Igének a test szerinti édesanya. Így minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.

2) Mária örökös szüzessége. 649-ben I. Márton pápa hirdette ki ezt a hittételt a Lateráni Zsinaton. Ennek kitétele, hogy Mária szüzen foganta és szülte Szent Fiát, s szüzessége örökre megmaradt.

3) Mária Szeplőtelen Fogantatása, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Ünnepe december 8-a.

4) Mária mennybevétele. XII. Piusz pápa 1950. november 1-én hirdette ki a világegyháznak: "A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária, földi életpályája befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe." Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.

     Kedves Olvasóim! Most ez újesztendőben, amikor magam is békés és boldog újévet kívánok, szíves figyelmükbe ajánlom, hogy egyfelől VI. Pál pápa kezdeményezésére január elsején ünnepelhetjük a Béke Világnapját. Figyelemreméltó párhuzamként idézem a fatimai kis Jácinta szavait: "Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" -- idézet vége!

Imában és áldozatban kérjük tehát az Istenanya Szeplőtelen anyai Szíve közbenjárását a világ békéjéért!

Szűz Mária Isten Anyja, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, hogy Krisztus Békéje hassa át az egész világot! Ámen. 

Felhasznált források:

http://www.ktp.hu/kalendar/boldogsagos-szuz-maria-istenanysaga-founnep

http://www.novaiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:januar-1-szz-maria-isten-anyja-uennepe-a-beke-vilagnapja&catid=39:hirek&Itemid=105

http://www.novaiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:januar-1-szz-maria-isten-anyja-uennepe-a-beke-vilagnapja&catid=39:hirek&Itemid=105

http://www.magyarkurir.hu/hazai/szuz-maria-istenanyasaga-erdo-peter-biboros-szentbeszedemadonna2_530.jpg

 

Szólj hozzá!

+!
Kedves Olvasóm!
Nem kívánok többet, mint amennyit
a Miatyánkot imádkozva szeretne,
ám ha az Úrtól megkapta, legyen megelégedve!
Dolgozzon úgy, mintha örökké élne
és imádkozzon úgy,
mintha mindjárt meghalna!
Érintse meg szívét a Szűzanya Szeretetlángja,
időmértéke legyen az Irgalmasság Órája!
A 2017. év legyen a megtérés,
a béke, az engesztelés és Szűz Mária éve,
legyen sokaknak Ön a hites példaképe!
Megvalósított kegyelmekben bővelkedő
új esztendőt kívánok, jó egészségben,
tudjon jót cselekedni az egész újévben!
Isten áldja meg Olvasóimat!
Ezt  kívánja  szívből  e  blog  szerkesztője:  Begyik Tibor


2s9od1y.jpg

Szólj hozzá!

 Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/1s9Bo6TSSE5rNUmJ0UZVmdBwHzOx3MBCZ/view

podithou2_535.jpg

Szólj hozzá!

001buek_530_1.jpg

Szólj hozzá!

xiii_leo_3_papa_200.jpg     Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban XIII. Leó pápa kezdeményezte és  XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család vasárnapja megünneplését, hogy a nyugati világban kikezdett házasság és család eszményének imádságos alapot adjon.
A Szent Család ünnepét XI. Piusz pápa a Vízkereszt nyolcadába eső vasárnapra tette.
1969 óta tartják a karácsony nyolcadában első vasárnapon, mely sajátos módon a 2016-os Karácsonyt követően, 2017. január elsejére esett.
     Az Egyház egyik legdrágább kincse a család, és egyben egyik legveszélyeztetettebb értéke is.
     Részlet XIII. Leó enciklikájából:
»Az irgalmas Isten amikor elhatározta, hogy (...) a világnak felmutatja a Szent Család képét, hogy minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt a népek előtt felragyogott volna az Igazság Napja Krisztus, e családban rejtőzött. Az isteni Gondviselés úgy intézte, hogy minden keresztény, életének bármely területén az erények gyakorlására törekszik, akkor a Szent Családra tekintve meghívást és mintát kaphasson!«
     A II. Vatikáni Zsinat kiemeli, hogy »a keresztény hitvesek a házasság szentségének erejével ‒ melynek révén Krisztus és az Egyház egysége és termékeny szeretete misztériumában részesednek és azt megjelenítik (vö. Ef 5,32) ‒ a házaséletben, továbbá a gyermek elfogadásával és nevelésével kölcsönösen segítik egymást, s életük állapotában és rendjében saját ajándékuk van Isten népén belül (vö. 1Kor 7,7). Mert a házasságból ered a család, melyben megszületnek az emberi társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten gyermekeivé tesz, hogy Isten népe a századok folyamán fönnmaradjon. Ebben a családi egyházban a szülők legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását«. (LG 11)boldogsag_image_530.jpg

Szólj hozzá!

 Karácsony nyolcada (Kiskarácsony):

    Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - FŐÜNNEPisten_szentseges_anyja.jpg

Szólj hozzá!

Január elseje az istenanyaság misztériumának ünnepe ‒ parancsolt ünnep!
istenanya_250.jpg     Az Egyház karácsony nyolcadik napján, vagyis a polgári év kezdetén Szűz Mária istenanyaságát ünnepli. Ezzel is a megtestesülés központi titkának egyik elemét tárja elénk. Amikor Szűz Máriában a valóságos Istenszülőt tiszteljük, ezzel őt magát nem istenítjük, nem térünk vissza pogány vallások gondolkodásához, amely istennőket vagy anyaistent imádott, hanem a tiszta keresztény hit világos hagyományát követve borulunk le Isten üdvözítő tervének nagyszerűsége előtt.
     Meg kell látni, hogy Máriában az anyaság nem egyszerűen biológiai folyamat volt, hanem valóságos személyes, anya-gyermek viszony, vagyis első pillanatától kezdve egységben volt a Fiú személyével (hüposztatikus egység). Továbbá Mária azt adta gyermekének, amit az anya adhat, de aki tőle született, az személyisége, énje szerint Isten volt, s Mária ennek a személynek az anyja.
     A teológia mindig úgy tekintette Mária istenanyaságát, mint a legnagyobb kegyelmi kiváltságot és egész megszentelésének a forrását, hiszen senki sem léphetett szorosabb kapcsolatba Krisztus emberségével, a kegyelem forrásával, mint ő, az anya. Anyasága azonban Isten teremtő tevékenységén nyugszik, és Jézus szűzi fogantatását is így kell értelmezni. Ezért az ő kiváltságának semmi köze a mitológiai hasonlatokhoz, ahol istenek kerülnek nemi kapcsolatba földi nőkkel.
     Mária istenanyasága az első és legjelentősebb Mária-dogma, a legfontosabb mariológiai alapelv, hiszen az istenanyaságból érthető meg a Szűzanya méltósága és minden "kiváltsága". Mária személyét és tiszteletét az ő istenanyaságából lehet igazán megérteni, mely sajátos, hitből vállalt anyaság, ezért nem csupán "magánügy", hanem az üdvösségtörténet fontos mozzanata.!
     Lukács evangélista Mária nagyságát és jelentőségét nem annyira az anyaság biológiai tényéből kiindulva állítja elénk, hanem bemutatja nekünk a Szent Szüzet, amint engedelmes hitének "igen" szavával áldottá lesz minden asszonyok között. Erzsébet is a Máriával való találkozáskor nem csupán az anyaság ténye miatt örvendezik, hanem Máriát boldognak mondja azért, mert hitt abban, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. Szent Ágoston is ebben látja meg Mária igazi nagyságát: "Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt."
     Az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten Máriát bevonta abba a megdöbbentően nagy drámába, ami megtörtént az örök Isten és a teremtett világ között.
     Az "Istenanyaság" külön megünneplése sokáig nem látszott szükségesnek, hiszen burkoltan minden Mária-ünnep magában foglalja és a karácsonyi ünnepkörnek is tárgya. Ez az egész katolikus egyházban elterjedtté vált, miután 1570-ben V. Piusz pápa kihirdette a Római Missalét. Így ez az ünnep teljesen átvette Mária anyaságának január 1-jei ünnepének helyét. 1751-ben Portugáliában kezdték ünnepelni május harmadik vasárnapján. Innen az ünnep átkerült Brazíliába. A 19. században itáliai egyházmegyék különböző napokon emlékeztek meg Mária istenanyaságáról.
     1914-ben Portugáliában ismét megszületett „Szűz Mária istenanyaságának” ünnepe, és október 11-én tartották. 1931-ben XI. Piusz pápa az egész katolikus egyház ünnepévé rendelte, és október 11. lett a napja.     Először A II. Vatikáni Zsinat után (1969) Mária istenanyaságának ünnepe január első napja lett. Ezt követően követően, 1974-ben VI. Pál pápa Krisztus körülmetélésének január 1-i ünnepét eltávolította a liturgiai naptárból, és eredeti helyére visszakerült "az Istenanya, Mária ünnepe".
     A tradicionalista katolikusok viszont továbbra is október 11-én, az eredeti elnevezést („Szűz Mária istenanyasága”) használva ünnepelnek. A bizánci és szír rítusban december 26., a kopt rítusban december 16.

(A forrásokat lásd a holnapi folytatásban!)

szep_szuz_maria_06_530.jpg

Szólj hozzá!

Kattints ide!

https://drive.google.com/file/d/1H6693JaHI29AApB0SzVWMoCulBsx6Tb5/view

 nevtelen224_535.jpgszilv_budaors_5_535.jpg

 

1 komment

2018-19_535.jpg

Szólj hozzá!