HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/HvE9K8ItTl4 Elmélkedések a Szűzanyáról, mint az élet és üdvösség kulcsáról A Szűzanya állandó közbenjárása a lelkek üdvösségéért! Mária a "földi Paradicsom"

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig ‒ a Mennyei…

Szólj hozzá!

     Az adventi idő arra szolgál, hogy Isten közelségére emlékezzünk, aki lejött hozzánk. „Istenem, jöjj segítségemre” – naponta így kezdjük imádságunkat. A hit első lépése az, hogy elmondjuk az Úrnak: szükségünk van rá, az ő közelségére… Ez az advent legszebb imája: „Jöjj, Urunk, Jézus!”  Mi…

Szólj hozzá!

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe.      András és Péter halászok voltak, őket hívta meg elsőként Jézus tanítványai közé.E két apostol (is) 3 évig szem- és fültanúja volt Jézus földi művének, majd életük végéig hirdették az Evangéliumot a világban.András mélyen…

Szólj hozzá!

     Don Stefano Gobbi Mária Papi Mozgalmának Kék Könyve így folytatja:„Tüzes nyelvek szállnak le, megvilágítják és megszentelik az Egyházat, amely a Kálvária sötét óráját éli, mely a tévedések heves szelének van kitéve, a hit elvesztése és a hittagadás árasztja el. A Szentlélek isteni tüze…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 12      A purgatórium különböző fokozatairól azért tudok beszélni – mondja a purgatóriumból megjelent nővér –, mert átmentem rajtuk. A purgatóriumon belül különböző fokozatok vannak. A legalsó a leggyötrelmesebb! Szinte ideiglenes pokol, itt vannak azok a bűnösök, akik…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/68ODAzkSpJI Elmélkedések a Szűzanyáról, aki a Szeplőtelen Fogantatás A Szeplőtelen Fogantatás fogalmának és dogmájának kidolgozása, megvalósulása

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus…

Szólj hozzá!

     Luciusz Laktanciusz ókeresztény teológus ezt írja a 4. században: „Így a legfenségesebb és leghatalmasabb Isten Fia... megsemmisíti a gonoszságot, véghezviszi nagy ítéletét, és életre támasztja az igazakat, akik... ezer éven át uralkodnak majd nagyon igazságos uralommal.” (Divinae…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 11      Azért beszéltem a nagy és a második purgatóriumról, hogy megértse: a purgatóriumban különböző fokozatok vannak. Azt a helyet nevezem nagynak, ahol a legbűnösebb lelkek tartózkodnak, ahol én is két évig voltam úgy, hogy semmilyen jelét nem adhattam…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ugyIhLpA1eY Elmélkedés a Szűzanyáról, mint hűséges Pártfogónkról Mária, jó anyaként nem hagyja el követőit, tisztelőit! Ajánld fel magadat és szeretteidet Szeplőtelen Szívének!

Szólj hozzá!

ELSŐ NAP Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉSA Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul…

Szólj hozzá!

     A Katolikus Egyház Katekizmusából: „Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a 'gonoszság misztériumát' egy vallási megtévesztés formájában, mely az emberek…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 10      1879/1. Igen, látjuk Szent Mihályt úgy, ahogy az angyalokat lehet látni! Nincs teste. Ő jön a purgatóriumba mindazon lelkekért, akik megtisztultak, mert ő vezeti őket a mennybe. Igen, igaz, a szeráfok közé tartozik, ahogy a monsignor mondta. Ő a legfőbb angyal…

Szólj hozzá!

December 8-át megelőzően, készüljünk egy Kilenceddel,  hódolatunkat téve drága Szűzanyánk iránt, egyben kérve Őt, édes Magyar Népünk és a magunk ügyében. A kilenced imádkozásának menete: 1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz…

Szólj hozzá!

     Laboure Katalin 1806. május 2-án Fain-les Mountiers-ben (Burgundia) született. Földműves leánya. 1830. április 21-én, 24 évesen lépett az Irgalmas Nővérek anyaházába. Újonc éve folyamán többször megjelent neki a Boldogságos Szűzanya. Egyik látogatása alkalmával azt a feladatot kapta, hogy érmet…

Szólj hozzá!

     Kétségkívül napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is van, és szemünk láttára válik világméretűvé. A Bölcsesség Könyve írja „Az istentelenség pusztává teszi majd az egész földet és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (5,23) A Szentírás…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 9      Hagyatkozzék az Úr tetszésére, és legyen nyugodt. Amiket mondtam, teljesülni fog és ne is akadályozza, mert Jézus akarja így. Legyen önmegtagadásból előzékeny azokkal, akik kevésbé kedvesek önnel, mint mások, bármi rosszat tettek is, mindezt Jézus…

Szólj hozzá!

CSODÁSÉREM  II. rész  (video)   https://youtu.be/MdrraPft428

Szólj hozzá!

"Mindenki, aki a Csodásérmet magánál viseli, nagy kegyelmekben fog részesülni, különösen akkor, ha bizalommal teszi."A Szűzanya ezekkel a szavakkal fordult Laboure Szent Katalin noviciához, második jelenése alkalmával 1830. november 27-én. Azóta a világon sok millió ember viseli a Csodásérmet és…

1 komment

     Ezen kívül a Fatimai Szűz még néhány teljesíthető kérést intézett a világhoz. Ám az Egyház csak fél évszázados késéssel, a világ pedig lényegileg egyáltalán nem teljesítette az Istenanya kéréseit! És íme láthatjuk, hogy az említett tévtanok már a Katolikus Egyház legszentebb hajóját is…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 8       1875. május 18. Mily kevés az igazi szerzetes, akiben csakugyan megvan állapotának lelkülete! Talán ötven közül egy! Mindenáron tartozzék e kiváltságosok közé! Mekkora a felelőssége egy elöljárónak, egy újoncmesternőnek, egy tanárnak! Micsoda számadással…

Szólj hozzá!

A CSODÁSÉREM  I. rész (video)  https://youtu.be/26bLHZn4nIM  

Szólj hozzá!

A Gulag a gonoszság és a halál szinonimája – jelentette ki 2012-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szovjetunióba hurcolt magyar civilek, politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen Budapesten. A parlament…

Szólj hozzá!

   Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot, és ezek az idők jelei, a Jelenések Könyve, a szentek és az egyházatyák figyelmeztetéseivel összhangban. Mindenesetre a jelek, a Hét Pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. Efélére…

Szólj hozzá!

Az én értelmezésem szerint, hét feltételt kell teljesítenie a magyarságnak: 1) Bűnbánatban kiengesztelődni Istennel és embertársainkkal! 2) Tudatosítani a nemzetben a Szent Korona eszmeiségét! 3) Tudatosítani, hogy Szűz Mária Magyarország Királynője. 4) Az első-pénteki és első-szombati…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 7      1874. június. Jegyezze meg: a vihar, amely feltámad, hogy megtépázza a lelket, hamar el is múlik. A sátánnak mindenütt vannak követői, még a szerzetesközösségekben is. Nem, nem látom Jézust, amikor ki van helyezve az Eucharisztiában, de érzem a jelenlétét. Úgy…

Szólj hozzá!

     Idézve újból Don Gobbitól: „Még sohasem vált a szó ennyire a sátáni csábítás eszközévé, mint ma. Beszélnek, hogy becsapjanak. (…) Beszélnek, hogy elrejtsék az igazságot. Az emberi szellem értékének és eredményének tüntetnek fel olyan dolgokat, amelyekkel valójában áthágják a természeti…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 6      Akkor juthat a tökéletesség csúcsára, ha minden iránt közömbössé válik, a Jóistent kivéve. A szerzeteseknek nincs joga, hogy javaik fölött rendelkezzenek, ez ellenkezik a szegénységgel. Ha jól imádkozik, az önre bízott lelkek meg fogják érezni. A Jóisten sohasem…

Szólj hozzá!

     Don Gobbi, a Mária Papi Mozgalom alapítója 1979. június 14-én a Szűzanyától az alábbi üzenetet kapta: Szűzanya: »Most tudtotokra adom, hogy ez a döntő ütközet ideje. (...) A sötétség sűrűsödik, de a Szívemből kiáradó fény sugara is erősödik majd, hogy jelezze számotokra az utat!« Álljon itt…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 3      1874. március 24. (húsvét utáni 2. vasárnap) Holnap minél többször látogassa meg az Oltáriszentséget. Mivel önnel tarthatok, abban a boldogságban részesülök, hogy az Úr közelében lehetek. Ez enyhülést ad! 1874. március 25. Most a második purgatóriumban vagyok.…

Szólj hozzá!

     November 23-án tartják az Ukrajna-i Holodomor (éhhalál) 86. évfordulóját, vagyis az 1932-1933-as szörnyű éhínség emléknapját.     Az éhínséget nem természeti katasztrófa okozta, hanem a kommunista diktátor, Sztálin tudatos terve az ukrán népnek, mint politikai társadalmi tényezőnek a…

Szólj hozzá!

    Liguori Szent Alfonz a Szűz Mária dicsősége c. könyvében ezt írja: „Mária szíve annyira telve van irgalmassággal, hogy abban a pillanatban, amint felismeri nyomorúságunkat, máris részesít könyörületességében.” (75. o.) A Két Szív együtt munkálkodása ‒ az Isteni Irgalmasság- és a Szeretetláng…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 2      1874. A főnöknőnk halála napja óta a mennyben van, mert sokat szenvedett és nagy szeretet volt benne. A Jóisten azt szeretné, hogy ön szentebb legyen, mint sokan mások. L. atya a purgatóriumban van, mert túlságosan szeretett lelkigyakorlatokat tartani és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szent Cecília szűz és vértanú,  † Róma, 250 körül       A római zarándokok számára közismert Szent Cecília fekvő szobra, melynek eredetije ma is látható a trasteverei Santa Cecília Bazilikában. Stefano Maderno készítette ezt a 'szó szerint' élethű szobrot, mely egy felirat tanúsága…

Szólj hozzá!

     A zarándoklatok, a bensőséges Mária-tisztelet megnyilvánulásai, előkészítik a szíveket-lelkeket Szeplőtelen Szívének való felajánlásra, alkalmassá téve magukat Szíve Szeretetlángjának befogadására, „mely maga Jézus Krisztus” (I/107)! Felajánlani magunkat a Két Szentséges Szívnek annyi, mint…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 1 Forrás: christianae.wordpress.com nyomán KIVONAT!                                                    Eredeti címe: „Le Purgatoire – Le Manuscrit du Purgatoire” IMPRIMATUR Joseph PALICA Archip. Philippens, Vic. Gén., Roma.      1873 novemberében a franciaországi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

November 21.  - A gyermek Mária bemutatása a templomban      A Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe. Valószínűleg I. Jusztinianusz császár a Szűzanya születésének feltételezett helyén templomot építtetett (az ószövetségi templom közelében). Ezt 543. november 21-én szentelték fel. Bár a templom…

Szólj hozzá!

     1227-ben Lajos keresztes hadjáratra indult és még abban az évben járványos betegségben meghalt. Így az ideális családi életük kettétört, Erzsébet számára szinte az egész világ meghalt! És mivel Erzsébet, férje oltalma nélkül nem folytathatta addigi életét, sőt megvetésnek volt kitéve, ezért…

Szólj hozzá!

ALAKÍTSD SZÍVEMET https://youtu.be/Ui09YkK7d_g    

Szólj hozzá!

     A zarándoklatok, a bensőséges Mária-tisztelet megnyilvánulásai előkészítik a szíveket-lelkeket Szeplőtelen Szívének való felajánlásra, alkalmassá téve magukat Szíve Szeretetlángjának befogadására, „mely maga Jézus Krisztus” (I/107)! Felajánlani magunkat a Két Szentséges Szívnek annyi, mint…

Szólj hozzá!

A tisztítótűzben szenvedőkért érzett buzgóság (Forrás: Szent Charbel, a teljesség zarándoka – Új ember kiadó 2017 – 101-129)      Egy alkalommal Szent Charbel Makhlouf atya rengetegszer keresztet vetett magára. Az egyik testvér megkérdezte tőle: „Mesterem Charbel atya! Szokásával ellentétben miért…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kedves Testvérek!Szeretettek hirdetem a következő programot:Krisztus Király ünnepének előestéjén, "Kelj fel és járj" címmelszerveznek dicsőítő szentségimádást, a Szent István Bazilikában.Kelj fel és járj! Tedd le életed nagy terheit, kérjél választ Jézustóla régóta foglalkoztató kérdésekre, éld át a…

Szólj hozzá!

     A Lelki Naplóban Jézus szavaiként ez olvasható a Szeretetláng kegyelmi kiáradásáról: „A Szűzanya közbenjáró nagy hatalma az, amellyel kieszközölte Tőlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a földre árasztani. Ahogy Ő is mondja, ilyen még nem volt mióta az Ige…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 5 Lábjegyzetek a teológiai szakvéleményben (TEOSZ): 1) »A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése [...] A búcsú részleges vagy teljes aszerint, hogy részlegesen vagy teljesen…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Királyi vérből született 1207-ben Sárospatakon. Édesapja II. Endre király, édesanyja az Andechs-Meráni családból származó Gertrtúd királyné. Gyermeküket a bensőséges hitre nevelték. 1211-ben Türingiába vitték, hogy az akkori idők szokása szerint együtt nevelkedjen kiválasztott férjével, Lajos…

Szólj hozzá!

Az Ég Királynője Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem! Én vagyok az Út,…

Szólj hozzá!

     A La Salette-i, amiként más hiteles Mária-jelenés üzenete esetében is történelmi távlatban olykor súlyos ‒ de elkerülhető ‒ eseményekről hallhattunk. Ezek ismerete világossá teszi, hogy a magánkinyilatkoztatások Isten irgalmas segítő útmutatásai. A Szent Szűz jelenéseivel tehát evangelizál és…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 4      Dr. Kovács Zoltán szakvéleményéből: A kegyelem időbeli mérhetőségének kérdése. II/15-16-ban konkrétan arról van szó, hogy ha 3 Üdvözlégyet mondunk Mária tiszteletére, egy lélek kiszabadul a tisztítótűzből. November hónapban…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Mindannyiunk tapasztalhatja, hogy valami nagyon nincs rendben a világban. És kétségeinkben nem ad biztonságot a jézusi ígéret, miszerint a pokol kapui sem vesznek erőt az Egyházon (Mt 16,8), hiszen azt is Ő mondta kérdőn, hogyha újra eljön, talál-e még hitet a földön (Lk 18,8)? És lám az Egyház…

Szólj hozzá!

     A Szent Szűz figyelmeztet a világ veszélyes lelkiállapotára és a rendelkezésre álló idő rövidségére. A helyzet komolyságát növeli, hogy most nem egy próféta, hanem maga az Egyház Anyja közvetíti az üzeneteket és nem egy város sorsáról, hanem az egész emberiség jövőjéről van szó. A Szentírás…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 3      A november hónapra szóló kiváltság: (Erzsébet a.:) Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt: „Kislányom! Lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedők iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégyet mondtál…

Szólj hozzá!

     Az előző részek szellemében elmondhatjuk tehát, hogy míg az Isteni Irgalmasság: a bűnös ember felé forduló Isten szerető szánalmának a megnyilvánulása, addig a Szeretetláng: az Isten felé forduló ember benső késztetése! Ezt az Isten- és emberszeretetre való 'benső késztetést', ígéri Isten…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 2      A Lelki Napló fokozottan ösztönöz a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadítására. Ennek „stratégiai célja” azon kölcsönösségen alapul, miszerint a purgatóriumból szabadult lelkek visszasegítenek bennünket. E természetfeletti…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Skóciai Szent Margit (1047-1093)      Angliában a XI. század elején súlyos trónviszályok dúltak. Az egyik trónörökös Angliai Edmund Magyarországra menekült és itt feleségül vette Szent István királyunk húgát (más vélekedés szerint a lányát) Ágotát. 1047-ben Reskán (ma Mecseknádasd) született meg…

Szólj hozzá!

     Felmerül a kérdés, hogyha a Szeretetláng ilyen üdvtörténeti nagyságrendet sejtet, akkor mennyiben hasonlítható össze az Isteni Irgalmasság hasonló végcélú üzenetével? E kérdésre a választ Antalóczi Lajos prelátus, a magyarországi Irgalmasság és a Szeretetláng apostola, egy magánbeszélgetés…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 1       SZERETETLÁNG néven az egész világon futótűzként terjedt el az a Lelkiségi Mozgalom, mely Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony (1913-1985) Lelki Naplója nyomán – több országban főpásztori jóváhagyással –, jelentős evangelizációs…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Albert a bajorországi Lauingenben született 1200 körül gróf Albert von Bollstädt néven. Lovagi családból származott, a szülei katonai vagy közéleti pályára szánták. 1223-ban mégis belépett a páduai domonkos rendbe, s ezzel kezdetét vette pihenést nem ismerő lázas tevékenysége. Egyszerre volt…

Szólj hozzá!

     Korunkat, melyet ha még nem is nevezhetünk „új időknek”, ámde Mária-korszaknak igen! Mária Szent Fia a hűlni indult emberi szívek felforrósítása érdekében kérte Erzsébet asszonytól, a Szeretetláng kiválasztottjától, hogy imádkozzuk az Általa diktált imát: „A mi lábunk együtt járjon. A…

Szólj hozzá!

A szentek tanításai a tisztítótűzről 3 Génuai Szent Katalin (1447-1510) Látom, hogy a szeretet Istene, ez a végtelenül szerető Isten bizonyos sugarakat, bizonyos lángoló fényt bocsát a lelkekre, melyek oly áthatóak, hogy ha lehetséges volna, azok megsemmisítenék magát a lelket is. A…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kizárt dolog, hogy erre az ilyen-olyan, jó-rossz, de röpke életre születtünk! Az élet célja épp a CÉL felismerése! Ennek érdekében használnunk kell az Istentől kapott értelmünket és mindent megtennünk szabad-akaratunk tudatában! 

Szólj hozzá!

     Nagy Szent Gertrud egyik látomásában, választott védőszentjével Szent János evangélistával társalgott. E látomásban az Apostol elvitte Gertrúdot az Úrhoz, és ráhajthatta fejét Jézus Szívére, hallhatta az isteni szeretet szívverését. Szent János bevallotta neki, hogy ő is érezte az utolsó…

Szólj hozzá!

A szentek tanításai a tisztítótűzről 2 Szienai Szent Bernát (1380-1444) »A Boldogságos Szűz elnyerte a hatalmat, hogy imádsága és érdemei által kiszabadíthassa a szenvedő lelkeket, s főként azokat, akik őt leginkább tisztelték.« (Serm. 3. de Nom. Mar. a. 2. c. 3.) Nagy Szent…

Szólj hozzá!

A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg: Magyar hazánk, te jó Anya,Fiad dicsérd ma, őt dalold,Zengjen a himnusz dallamaHozzá, ki mindig pártfogolt. Szentjeink közös…

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és…

Szólj hozzá!

     Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként. Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. A kényszerű katonáskodás során Márton…

Szólj hozzá!

     Az Ég Királynője, Boldog Alánnak egy napon ezt mondta: „Isten, az Ige megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is, akik a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem! Én vagyok az…

Szólj hozzá!

A szentek tanításai a tisztítótűzről 1      Több szent író azt állítja, hogy Mária mennybevételekor azt a kegyelmet kérte isteni Fiától, hogy a tisztítóhelyen épp akkor tartózkodó valamennyi lelket magával vihesse. (Ibid.) Ez időtől fogva szerezte meg magának a Boldogságos Szűz azt az előjogot,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A rózsafüzér nem liturgikus imádság, hanem a Krisztus-központú Mária-tisztelet magánájtatossága. Nem imák unalmas ismételgetése, hanem szóbeli, elmélkedő, végül pedig szemlélődő imamód. Alkotóelemei sűrítve tartalmazzák az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 8      XVI. Benedek pápa tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában: A purgatórium tanának kialakulását elősegítette az Egyház bűnbánati gyakorlata is, mely előfeltételezi a kegyelem és a megtérés egységét.* Az ókori Egyházban a keresztség…

Szólj hozzá!

(Kemény beszéd!) Tisztelt Corvin-köziek!Pesti Srácok és pesti Lányok!Tisztelt emlékezők! Nem ünnepelni jöttem a Corvin-közbe. Nincs okunk az ünneplésre. Emlékezni és emlékeztetni jöttem el e szent helyre. Emlékezni a magyarok legújabb kori aprószentjeire, akik életüket adták a Nemzetért, a…

Szólj hozzá!

     Amikor a Szűzanya Lourdes-ban a kis Bernadettnek szólt: „Fogd a szentolvasódat és nézz rám!” – És íme, ebben rejlik a rózsafüzér ereje –, amely Máriára, Jézus leghűségesebb követőjére fordítja a tekintetünket. Prohászka püspök gondolata, hogy: „szent vízió, amelyben az ember folyton nézi a…

Szólj hozzá!

   Szent II. János Pál: Hittani Kongregáció „Recentiones episcoporum synodi” levele valamennyi püspöknek (Kr. u. 1979) (DH 4657-4658)    7.) Az Egyház hűségesen ragaszkodik az Újszövetséghez, a hagyományhoz és hiszi az igazak boldogságát, akik egykor Krisztussal együtt lesznek. Úgy azt is…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Nagy Szent Leo (Sanctus Leo I Magnus), (440 – 461. november 10.) volt a 45. pápaként uralkodó az egész egyház felett, és 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot. Alapjaiban szilárdította meg Róma hatalmát. Munkássága után méltán kapta meg az utókortól a Nagy jelzőt. Nagy…

Szólj hozzá!

    XIII. Leó: A „Mirae caritatis” körlevél (Kr. u. 1902) (DH 3363)     Krisztus az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő egységének és szeretetének a jelképét” hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden keresztény egységet alkosson és a többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az ő egyetlen…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ha jó volna a lelkiismereted, nem félnél a haláltól!      A halál az élet beteljesedése, a teljes emberré válás pillanata, az örök születésnap. Igazán érdemes rá készülni!  (Begyik T.: Élet, halál, örökkévalóság 272.)        Az Egyház buzdít, hogy készüljünk föl halálunk órájára „a hirtelen és…

Szólj hozzá!

Tanítják-e az iskolákban?      Az iskolai tananyag csak arra terjed ki, hogy 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és megtörték a szórványos ellenállást, ezzel leverték a szabadságharcot. Nos éppen ellenkezőleg! Épp november negyedikével kezdődött el az 1956-os Véres Honvédő…

Szólj hozzá!

     A hit nem csak a felismerésből vagy a lélek készségéből ered, hanem elsősorban az Isten kegyelméből. Jóllehet a hit tanítása világos afelől, akiben hisz, a hitét gyakorló ember olykor mégis nagyon kemény próbának van kitéve kételyeivel. A világ amiben élünk úgy tűnik, igen távol van attól, ami…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 5 III. Pál. Tridenti Zsinat: Határozat a megigazulásról, 30. kánon (1547) (DH 1580) Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után bármelyik bűnösnek a bűnbánat oly mértékben eltünteti a vétkét, és eltörli az örök büntetést érdemlő vádlott…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Még mire vársz?      Ó, esztelen, mit ígérsz magadnak hosszú életet, mikor egyetlen biztos napod sincs? Mily sokan csalatkoztak és váratlanul költöztek el az életből. Hányszor hallottál ilyen szavakat: azt levágták, emez vízbehalt, amannak a nyaka tört ki, az evés közben halt meg, amannak játék…

Szólj hozzá!

     Fogantatunk, születünk, élünk, meghalunk és megítéltetünk! Így kezdődik, folytatódik és fejeződik be földi zarándoklatunk, magunk határozva meg örök sorsunkat! Ennek tudatában kellene életünk minden pillanatát, mintegy a megmérettetésre való állandó készülődésben. Ezzel szemben sajnos keveset…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 4 VI. Jenő: A görögökkel való egyesülés „Laetentur caeli” bullája (1439) (DH 1304-1306) Ugyanígy [határozatba foglaljuk, hogy] ha az őszinte bűnbánók Isten szeretetében halnak meg, mielőtt még a bűnbánat méltó gyümölcseivel eleget tettek volna bűneikért és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bizony fájlalhatod majd, ha életedben rest és halogató voltál – tehetted volna bár –, de nem gyóntál!      Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy azon az úton te is átmégy. Reggel gondold azt, hogy az estét nem éred meg. Ha pedig beesteledett, a reggelt ne merd magadnak ígérni. Készen…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása