A Szenvedő Lelkek megnyilatkozásai 7
Egy ferences szerzetes hosszú időn át fájdalmas betegségben szenvedett. A türelme elhagyta, és már a halált kívánta, hogy megszabaduljon szenvedéseitől. Ekkor Isten elküldte őrangyalát, hogy terjessze választás elé: itt akar-e szenvedni vagy a másvilágon. Akar-e most mindjárt meghalni és három napra a tisztítóhelyre menni, vagy szenvedésekben még egy évig élni s akkor egyenesen az égbe menni? A választás rögtön megtörtént. «Jobb szeretnék rögtön meghalni – válaszolt a szegény szerzetes – mert éltem itt folytonos haldoklás, és aligha hiszem, hogy ehhez hasonló szenvedéseket találhatnék a purgatóriumban!» — «Jó, legyen, amint kívántad! Még ma meghalsz, úgyhogy készülj mielőbb felvenni a végső Szentségeket.» A beteg előhíván szerzetestársait, elbeszélé látomását, felvette a végső szentségeket és meghalt.
Egy nap múlva őrangyala a tisztítóhelyen meglátogatta őt. – «Ah! hogy tetszik a tisztítótűzbeli szenvedés, amelyet választottál? Még most is ezt választanád?» – «Ó mennyire el voltam vakulva – felelte a szerzetes – de te is nagyon kegyetlen vagy hozzám, mivel három napról beszéltél és már sok száz év elmúlt, mióta e lángok közt vagyok, és még semmi sem mutatja szabadulásom közeledtét.»
«Látod? Így tévedhet egy szerencsétlen lélek, ha panaszkodik földi sorsa felett! – mondta az angyal – te vádolsz engem, hogy megcsaltalak? Hiszen az időben, még huszonnégy órája sincs, hogy meghaltál! Nem az idő hosszú, hanem a szenvedés nagysága az, ami hosszúnak tünteti fel ezt az időt, melyben egy pillanat évnek, egy óra száz évnek tűnik fel előtted. Biztosíthatlak, hogy így van, hiszen a testedet még el sem temették; azért ha bánod választásodat, Isten megengedi, hogy visszatérj a földre s szenvedd ott egy évig azt a betegséget, ami neked szánva van.» – «Ó igen, örömmel fogadom ezt a kegyelmet. A tapasztalás megváltoztatta fogalmaimat. Mert inkább két, három, vagy tíz évig is kínos betegségben élnék a földön, mint e kimondhatatlan gyötrelmek helyén, csak egy óráig is!»
Ekkor a megrémült szerzetestársak szeme láttára a lélek visszaszállt testébe, s halottuk feltámadt. Mihelyt beszélni tudott, elmondott mindent ami vele történt, buzdítva testvéreit, hogy a legkisebb vétkekért is szigorú bűnbánatot tartsanak, hogy majdan kikerülhessék a kiengesztelődés gyötrelmeit a másvilágon.
Amíg élt, türelemmel viselte a legélesebb fájdalmakat is, melyek most már semmiségnek tűntek fel előtte és alig egy év múlva meghalt. A neki tett ígéretnél fogva hihetjük, hogy egyenesen az égbe ment.
Az évszázadok során több lélek is igyekezett megértetni velünk a purgatórium tűzének rettenetes voltát azzal, hogy asztalon, vagy ajtón hagyták kéznyomaikat, amelyek úgy bele égődtek a fába, mintha izzó vasak lettek volna. Olaszországban, Assisi közelében még ma is őrzik azt az ajtót, amelyen a Folignói Teréz nővér kéznyoma látható.
