HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Február 2-án az alábbi helyeken leszünnepi Szentmise és Szeretetláng átadás:   BátaszékKezdés 17 órakor, Szentmise 18 órakor, majd lángátadás (Kürtösi Krisztián atya) Békéscsaba – Szent Antal FőplébániaKezdés 9 órakor, Szentmise 10 órakor (Szigeti Antal atya)Cím: Békéscsaba, Bartus u.…

Szólj hozzá!

Mária Istenanyasága   1. Krisztus után 431-ben az ősegyház III. egyetemes zsinata Efezusban megfogalmazta Mária istenanyaságának, a Theotokosznak hittételét. Mária a Szentháromság második személyének, az örök Igének emberré válásában a test szerinti édesanyja. I. Celesztin pápának szó szerinti…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/HvE9K8ItTl4 Elmélkedések a Szűzanyáról, mint az élet és üdvösség kulcsáról

Szólj hozzá!

A NŐK LAPJA 2013. november 20-i számának 7. oldaláról Napi 20 ezer leányanya   Az ENSZ A világ népességének helyzete 2013-ban című jelentése riasztó adatokat osztott meg a fiatalkorú anyák helyzetéről: • Naponta 20 ezer, évente 7,3 millió 18 évesnél fiatalabb lány válik anyává. • A leányanyák…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Mária örökös szüzessége      Krisztus után 649-ben, a második máriás hittételt I. Márton pápa hirdette ki a Lateráni Zsinaton. Ez a Mária örökös szüzességére vonatkozó dogma (Sempervirgo) megállapítja, hogy "emberi megtermékenyítés nélkül fogant a Szentlélek által ... és sérülés nélkül hozta a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/xVqx6NlCm3w Elmélkedések a Szűzanyáról és az ő hiteles jelenéseiről

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Egy kis koppanás     Egy ember, éveken keresztül gyűjtött vágyai autójára. Igyekezete és ábrándjai teljesen betöltötték a gondolatait és már kezdettől fogva elképzelte, hogyha megérkezik a megrendelt kocsi, először is a belső visszapillantóra ráakasztja a nagyija rózsafüzérét és első útja a…

Szólj hozzá!

Február 2-án az alábbi helyeken leszünnepi Szentmise és Szeretetláng átadás:   BátaszékKezdés 17 órakor, Szentmise 18 órakor, majd lángátadás (Kürtösi Krisztián atya) Békéscsaba – Szent Antal FőplébániaKezdés 9 órakor, Szentmise 10 órakor (Szigeti Antal atya)Cím: Békéscsaba, Bartus u.…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/7fA5agf_54I Elmélkedések a Szűzanyáról, aki Fatimában megmutatta lángoló Szeplőtelen Szívét

Szólj hozzá!

 +!  https://www.youtube.com/watch?v=6N8YyvUr9rI&feature=related  

Szólj hozzá!

Február 2-án az alábbi helyeken leszünnepi Szentmise és Szeretetláng átadás:   BátaszékKezdés 17 órakor, Szentmise 18 órakor, majd lángátadás (Kürtösi Krisztián atya) Békéscsaba – Szent Antal FőplébániaKezdés 9 órakor, Szentmise 10 órakor (Szigeti Antal atya)Cím: Békéscsaba, Bartus u.…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/WthFsa8ma3k Elmélkedések a Szűzanyáról, aki az emberiség Reménycsillaga

Szólj hozzá!

Szobrot kapott a gyónási titok megőrzésének hőse A hét ferences vértanú egyike, Kiss Szaléz (1904–1946) ferences mártír mellszobrát 2014. május 10-én leplezték le Gyöngyösön. Az Európa Kulturális Egyesület adományából készült műalkotás a ferences kolostor műemlék könyvtárához vezető…

Szólj hozzá!

Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: 'Jön az eső', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: 'Forróság lesz', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, a mai idők jeleit  miért nem ismeritek fel? Miért nem jöttök rá magatok,…

1 komment

https://youtu.be/ADEFaCwywQk Elmélkedések a Szűzanyáról, aki számunkra olyan, mint Noénak a bárka volt

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás       Az Egyházügyi Hivatal, a rendészeti szervek, a politikai…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/0a7SGpBAUEA Elmélkedések a Szűzanyáról, aki mindannyiunkat magához hív, hogy oltalmazzon bennünket

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!      A Magyar Dolgozók Pártja Központi…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/ALsypyBkIEE Elmélkedések a Szűzanyáról, aki az Irgalom Anyja

Szólj hozzá!

A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!      Az 1950. szeptember 7-én kelt, 1950. évi…

Szólj hozzá!

 Bármerre jársz, gondolj időnként arra,  hogy talán azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

https://youtu.be/bXsl8EnGJXY Elmélkedések a Szűzanyáról, aki Isten dicsőségének és irgalmának Trónusa

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet –  mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március – 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!      Az államvédelmi osztály egy fiatalembert…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/y1sSO_KJ_Ng Elmélkedések a Szűzanyáról, aki együttérző anya

Szólj hozzá!

Szent Pál hűséges kísérője volt. Az apostol szentelte őt Efezus püspökévé. Vértanúként halt meg az I. század vége felé.  (Szunyogh Xavér Misszáléból)

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet a Kisded Jézusra gondolva, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!      A Szovjetunióból a II. világháború végén…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/GOqGayTOQlo Elmélkedések a Szűzanyáról, akitől a szentek is közbenjárást kérnek

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

A béke megvalósítása     A béke nem egyszerűen az, hogy nincsen háború. Nem merőben az ellentétes erők puszta egyensúlyának állapota. A békét nem valósíthatja meg önkényuralom. A békét helyesen és szabatosan az igazságosság művének (Iz 32,17) kell mondanunk. Annak a rendnek a gyümölcse, amelyet a…

Szólj hozzá!

A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!   „A kommunizmus méretében és erőszakosságában…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/7O1RyXrb8-M Elmélkedések a Szűzanyáról, arról, hogy melyik imádság a legkedvesebb neki?

Szólj hozzá!

     Csaknem 200 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg. Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok…

Szólj hozzá!

  Kis Norbert egyetemi tanár 2018. januári cikkének, a szerk. általi kivonata!                      A teljes cikk: Magyar Idők      A nemzetállamokra történelmi léptékű veszélyt jelentő új hatalmi tényezők a netfüggő embert irányító és manipuláló rendszerek, pontosabban az annak algoritmu­sait,…

Szólj hozzá!

Mire figyelsz?     Történt egyszer, hogy két jóbarát, egy indián és egy jenki sétált egy nagy forgalmú városban.Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon.Az autók kürtöltek, a rendőrség vijjogott, a taxisok meg következetesen csikorogva fordultak be az utcasarkokon. A városi zaj szinte…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/J9UU7v6t2d4 Elmélkedés a Szűzanyáról, aki áldott az asszonyok között

Szólj hozzá!

Kis Norbert egyetemi tanár (2018. januári) cikkének, a szerk. általi kivonata!                        A teljes cikk: Magyar Idők      Cikkem az internetes alkalmazások mögött álló új hatalmi tényezőkről szól, az emberek felett eluralkodó új hatalomról, amely az államhatalmakkal szemben is…

Szólj hozzá!

     Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,                  mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!          Légy te az első!

Szólj hozzá!

A csodásérem és a bicska     A második világháború végnapjaiban a déltengeren aknára futott egy kisebb naszád. Egyetlen katona élte túl, aki hajótöröttként egy lakatlan kis szigetre vetődött. A nyakában gyermekkora óta egy csodásérmet hordott, úgyhogy ez és egy zsebkés maradt minden kincse, melyeket…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/3bEMuW6Z_sY Elmélkedés a Szűzanyáról, aki az Új Teremtés Évája

Szólj hozzá!

Az életszentség titka        Egy szerzetes, jóllehet külsőleg semmiben sem különbözött a többiektől, mégis a szentségnek oly fokára jutott, hogy csupán ruhájának érintésével meggyógyította a betegeket. Elöljárója ezen csodálkozva, egy napon megkérdezte tőle, hogyan művel ily csodákat, noha…

Szólj hozzá!

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz, mert csak így maradhattok meg az állhatatosságban! Ne halogassátok!  

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

https://youtu.be/RHqHtwYfiuM Elmélkedés a Szűzanyáról, akinek anyai kérésére mindent megtesz Szent Fia

Szólj hozzá!

A csodatevő érmecske     Egy hálás beteg az orvosának egy Csodásérmet csúsztatott a tenyerébe hozzátéve, hogy ez egy csodatevő érem! A kezelőorvos kissé meglepődve, puszta udvariasságból elfogadta, de mindjárt elsuvasztotta a zsebébe, mert lenézte a babonaság- vagy a népi vallásosság efféle…

Szólj hozzá!

Az etikus orvoslás legbiztosabb tanácsadója – mértéke és értéke – a Tízparancsolat! Az Isten nélküli orvos könnyebben hozhat – (akár) helyesnek tartott –, ám istentelen döntést, mellyel így vagy úgy, de részese az élet elleni összeesküvésnek! (szerk.) Az orvosok abortálni akarták őket, pap lett…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!          

Szólj hozzá!

https://youtu.be/BG7-3BCkAOA Elmélkedés a Szűzanyáról, aki anyaként mindent elérhet Istennél

Szólj hozzá!

Imádság Árpád-házi Szent Margithoz Ó, Szent Királylány, hazánk engesztelő áldozata!Te, aki vezeklésül adtad magad értünk, segíts nekünk, hogy népünk karizmája szerint, felismerhessük feladatunkat.Tündöklő alázatosságoddal beragyogod hazánk egét, mint fénylő csillag világítasz nekünk.Nevedhez méltó…

Szólj hozzá!

Utószó      Árpád-házi Szent Margit egy szombati napon költözött a mennyei Atya házába.     Életének négy fő szabálya volt:     „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.”     Isten rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását. Margit…

Szólj hozzá!

A mese     Az egyszeri édesanya, csaknem minden este mesélt a gyermekének. Egyszer azonban kifogyott a sok-sok tanulságos történetből és megkérte fiacskáját, hogy most mesélne ő egyet.     A kislegény meglepetten húzta be a nyakát, aztán belevágott:– Vót eccer egy hun nem vót! Is ez annyira nem vót…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/e55h27NAN84 Elmélkedés a Szűzanyáról, aki Minden Kegyelem Közvetítője

Szólj hozzá!

9. napJézus boldog jegyese       1242. január 27-én született és 1271. január 18-án, 28 éves korában szállt a mennybe a mi szentünk lelke, édes Jegyeséhez, Akit mindenekfölött, oly nagy szerelemmel szeretett.Margit kapcsolata mély volt szüleivel. Gyakran kikérték tanácsát még államügyekben is, és…

Szólj hozzá!

Melyik farkas fog győzni     Egy öreg amerikai indián így tanította az unokáit, az élet dolgairól:– Fiacskáim! Minden emberben két farkas dulakodik állandóan.      Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát,…

Szólj hozzá!

Tényleg összeesküvés állhat a világon terjedő halál kultúrája mögött?      Az élet elleni fenyegetések nem csökkennek, hanem rendkívül nagy méreteket öltenek. Tudományos módszerekkel és rendszeresen programozott fenyegetésekről van szó. Objektív „élet elleni összeesküvéssel” állunk szemben. Úgy…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/bXdNn8abiwM Elmélkedés a Szűzanyáról, akit édesanyaként tisztelünk

Szólj hozzá!

8. napA béke és egység szentje      Most már fogadalma szerint élhetett. Ám fizikailag, lelkileg egyre több szenvedés zúdult rá. A sok megerőltető munka, a metsző, jeges hidegben való serénykedés, és a vezeklő sanyargatások miatt egyre többször betegségbe esett. A testi meggyötörtségnél még erősebb…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Tényleg létezik az élet elleni összeesküvés?by christiana 2013 Súlyos kérdések és súlyos válaszok Szent II. János Pál pápától. (A válaszok az Evangelium vitae enciklika jelzett fejezeteiben találhatóak) Mi az abortusz?      A művi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/PElLFNcxqkQ Elmélkedés a Szűzanyáról, akihez érdemes imádkoznunk

Szólj hozzá!

7. napA hűség szentje      A 18 éves Margit komoly erőpróba előtt állt. Édes szülei, akik őt az Úrnak ajánlották fel, váratlanul meglátogatták és arra kérték, legyen a cseh király, Ottokár felesége. Már előtte is voltak kérői, szinte mindenkit megragadott szűzies szépsége. Ottokár volt azonban a…

Szólj hozzá!

Az utolsó negyedóra     A család – mint egység –, Isten akarata szerint való. A családban élőknek meg vannak a maguk örömei, lemondásai és kötelességei. Ilyen az egymás lelki üdvének munkálása is!     Egy fiatalasszony felelősséget érzett férje apja iránt és sehogy sem tudott belenyugodni, hogy…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, gondolj időnként arra,  hogy talán azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!  

Szólj hozzá!

https://youtu.be/Rh9IuznHEOM Elmélkedések a Szűzanyáról, aki a mi erősségünk

Szólj hozzá!

6. napAz áldozathozatal szentje      Margit még állhatatosabban folytatta alázatos áldozathozatalát.Egyre kevesebbet aludt, de annál többet időzött imádott Uránál az Oltáriszentség előtt. Kicsi cellája szegényes volt, ágya alig volt nevezhető ágynak. A templomban majdnem egész éjszakákat töltött…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

GONDOLD ÁT! Miért akarják a házasság intézményének lerombolását?(Christiana 2013) A végső cél     Az igazi cél sohasem az egyneműek házasságának "törvényesítése" volt, hanem a férfi és nő közötti házasság, A CSALÁD, eszmei és formális megsemmisítése! Ez után következik a férfinak és nőnek…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/80XcvSyaLEk Elmélkedés a Szűzanyáról, mint Üdvös Reményünkről

Szólj hozzá!

5. napA szolgálóleány      A kis királylány tiszteletére felépült a Nyulak szigetén a fényes kolostor és a Boldogasszony temploma. A 9 éves Margittal Veszprémből Fejérvárra utaztak, megnézve elődjének, nagy Szent István királynak a sírját. Majd gályán Esztergomon áthaladva a vértanú Szent Margit, a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A New Age a nagy imitátor      A New Age mindenbe beleront, mindent megmásít és mindent kihasznál eszmeiségének terjesztésére. Különösen az interneten keresztül gyakorol nagy hatást a fiatalokra, akik ezt a netet az információszerzés lenyűgöző módjának tartják. Van is rajta információ bőviben, jó…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/l9Codg2W-Zw Elmélkedés a Szűzanyáról, arról, hogy mit kér tőlünk évszázadok óta

Szólj hozzá!

4. napErős hitű szentünk      A kis Margit pénteken nem játszik a többiekkel. Őrá, Jézusra gondol, Akit megfeszítettek és meghalt érettünk.S ahogy erről beszél, a növendékek elhallgatnak, a játékos kedv a gyermekekben elcsitul, köréje gyűlnek áhítattal. Olimpiász térdre hull és sírva fakad.Margit…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

New Age és a globális etika – a nagy szemfényvesztés2013-02-16      Ma globális támadás alatt áll a hit, a család, a férfinak és nőnek teremtett ember. Mind nyilvánvalóbb a sötétség erőinek a társadalom alapjait pusztító működése. Miközben recsegnek-ropognak a jelen gazdasági-társadalmi rend…

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=x8b2XUvjkpU&feature=youtu.be Elmélkedés a Szűzanyáról, mint Kegyelem Közvetítőről

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

3. napAz áldozatosság példaképe      A kicsi Margit észrevette, hogy a felnőtt szerzetesnők ciliciumot (vezeklőövet) hordanak ruhájuk alatt.Szívében vágy ébredt, hogy ő is hordhasson olyat és megkérte dajkáját, szerezzen neki ciliciumot.Egy kicsi leány, egy csöppnyi gyermek és már áldozatot akar…

Szólj hozzá!

Magyar népünk a 76 éves mulasztás HAGYATÉKÁBAN! Már 76 éve meg kellett volna épülnie a Normafa-i Engesztelő Kápolnának! Az alábbi kisfilm erről szól! https://www.youtube.com/watch?v=_zj6zvVg9I0&feature=youtu.be

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=SF8tdlNSjFc Elmélkedés a Szűzanyáról, mint az emberiség reménységéről  

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

2. napAz alázatos kicsi királylány      Mária királyné hűen teljesítette Istennek tett fogadalmát. Amint Szent Anna és Joachim fogadalmuk szerint, egyetlen kicsi lányukat, Szűz Máriát, már kicsi korában az Úrnak szentelve a Templomba vitte, ugyanígy tett Mária királyné és IV. Béla király is.     A…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Keresd Istent, és hogy megtaláld! – Hat jó tanács A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. A megtéréséről, tekintsd meg: 1) itt ; 2) itt ; 3) itt      Kérdezik, mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a…

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=1CpnNpZ_4-M&feature=em-lsb-owner Elmélkedés a Szűzanyáról, mint a Haldoklók Reménységéről

Szólj hozzá!

1. napA felajánlás      Béla király a tatár ellenség elől Trau városában talált menedékhelyre, mely egy félszigeten elterülő városka volt.A tatárok vezére ostrom alá vette a várost, nekiment a háborgó tengernek is, csakhogy megszerezze a királyt. Isten kegyelméből azonban hatalmas vihar tombolt,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Keresd Istent – és hogy megtaláld –, hat jó tanács A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. A megtéréséről, tekintsd meg: 1) itt ; 2) itt ; 3) itt      Kérdezik, mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a…

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=xpo5_rkxd7o&t=3s Elmélkedés a Szűzanyáról, aki az állhatatosság kiesdője Istennél

Szólj hozzá!

                A kilencedet írta és a blog részére összeállította: Horváth Mária – köszönet érte! Előszó      1917-ben Fatimában megjelent a Szent Szűz három pásztorgyermeknek, mint a Rózsafüzér Királynője.Felkérte a gyermekeket az engesztelő életre, annak terjesztésére és egy mondatban…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Keresd Istent – és hogy megtaláld –, hat jó tanács A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. A megtéréséről, tekintsd meg: 1) itt ; 2) itt ; 3) itt      Kérdezik, mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/M-dAkpa8h6o Elmélkedés a Szűzanyáról, mint a Bűnösök Menedékéről

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet – mert lehet –, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A gyógymód     Az orvos csalódottan rázta meg fejét (mert) betegén a javulás legkisebb jele sem látszott. Immár tíz napja, hogy az idős úr semmiféle gyógykezelésre nem reagált. Teljesen elhagyatottan feküdt a kórházi ágyon, úgy tűnt, ereje sincs már, hogy életéért küzdjön. Elfáradt, beletörődött a…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása