HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Angol nyelvű forrás: https://www.garabandal.it/en/live-garabandal/spirituality/1317-conchita-gives-us-a-message-march-19-2020       2020. március 19-én megkérdezték Conchitától, tudna-e néhány tanácsot adni ebben a nehéz időszakban, amelyet a világ és az Egyház él. Ő így válaszolt: „Isten…

Szólj hozzá!

A következőkben 11 részben mutatom be az ünnep történetiségét!      Október 7-e Rózsafüzér Királynője, más néven Olvasós Boldogasszony napja, amire imával készülünk. Eredendően V. Piusz pápa által, az 1571. október 7-i lepantói csatában, a muszlim túlerő felett aratott fényes tengeri győzelem…

Szólj hozzá!

Sajnos nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét 4      Az utóbbi századokban nyilvánvalóvá vált a Két Szív ‒ Jézus és Szent Anyja társi együttműködése ‒, mert a céljuk egy: az emberiség megmentése! Ez az Isteni terv jelent meg a Csodásérmen a Két Szív ábrázolásával, de elhangzott Fatimában…

Szólj hozzá!

A gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise -Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.X. Piusz pápa „a…

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng üzenetének képi hasonlatai 6      "Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a…

Szólj hozzá!

Sajnos nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét 3      A Szűzanya a jelenései nyomán létrejött zarándokhelyekre nem önmagáért hívja gyermekeit, hanem Szent Fiáért! Egyetlen igaz jelenési hely sincs, ahová az Istenanya ne kért volna kápolnát, ami által valódi szent hellyé vált! Így lett…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa arra felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér, pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg…

Szólj hozzá!

     Sajnos, korunkban kevesen vannak tisztában a Szent Rózsafüzér kegyelmi hatásaival és „fegyver” nagyságrendű, nem evilági erejével! Nem csak a pápák, a szentek, de az Istenanya is ajánlotta minden hiteles jelenésében a rózsafüzér imádságot!   1726. március 26-án XIII. Benedek pápa kiadta a…

Szólj hozzá!

  A Szeretetláng üzenetének képi hasonlatai 5        "Merülj el Bennem, mint vízcsepp a borban. Én vagyok a bor, te a víz. Ha Velem így egyesülsz, te szinte megsemmisülsz, csak Én uralkodom benned. Az Én Testem és Vérem erőt, életet ad nektek. Mily boldogságom lesz, ha éltető erőmet mind többen…

Szólj hozzá!

Bármerre sétálsz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Sajnos nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét 2      ,,Mária, Sion fölséges leánya, segít gyermekeinek, bárhol és bármikor élnek, hogy megtalálják Krisztusban az Atyához vezető utat.” ‒ írja Szent II. János Pál pápa (Redemptoris Mater 47) A Mária-jelenéseknek egyéni és kollektív…

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)      A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenetének képi hasonlatai 4     (Jézus:) „Tegyétek már félre az alázatosságot, mely csak visszatart a Hozzám való közeledésben. Tudod miért mondom ezt? Mert oly címen tartjátok távol magatokat Tőlem, hogy nem vagytok méltók. Sajnos azt kell mondanom, hogy bűneitek azok, melyek…

Szólj hozzá!

A Makkosmária búcsújáróhely rövid története      A makkosmáriai Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt kegytemplom hiteles története a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-ben egy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő…

Szólj hozzá!

Sajnos nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét 1       Nagy Szent Gertrúd egyik látomásában védőszentjével Szent János evangélistával társalgott. E látomásban az Apostol elvitte Gertrúdot az Úrhoz, és ráhajthatta fejét Jézus Szívére, hallhatta az isteni szeretet szívverését. Szent János…

Szólj hozzá!

A Szentlélek sugallatára hívunk mindenkit ebben az esztendőben is az engesztelő ima-hadjáratra a lelkek és hazánk megmentéséért! Kapcsolódjatok be minél többen, mindenki ott, ahol tud! Alapszándék: Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,  mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!  Légy te az első!

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng üzenetének képi hasonlatai 3      Sokakban ellenérzést vált ki a ,,sátán megvakítása” kifejezés! (Lásd, Lelki Napló: I/39.63.83.84.85.109.110; II/22.33.36.100; III/126.130.140.152.197.198.199.203.211. 216.234.236) Képtelenségnek tartják egy ,,szellemi lény” csonkítását, holott…

Szólj hozzá!

A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos! 6      És miről beszélt a Fatimai Szűzanya? ‒ „Sok lélek a pokolba kerül, mert nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!” ‒ Nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon?? ‒ kérdezzük magunktól. ‒ Nos, egyre kevesebb! Mert nem hallgatjuk meg…

Szólj hozzá!

Placid atya mesélte: 1953-ban történt, még Sztálin halála előtt. A fogolytáborban ekkor 900 km-re Moszkvától keletre voltam. Tőlünk kb. 2000 km-re, az Északi Jeges tengernél is volt egy hasonló GULÁG-láger. Egyszer átkerült onnan hozzánk egy magyar fogoly, és kezembe nyomott egy kis könyvszerűséget.…

Szólj hozzá!

  Bevezető Az ünnep történetét, két megközelítésben dolgoztam fel. Az első részben a Fogolykiváltó Rend (mercediáriusok, majd a trinitáriusok) rövid történetét foglalom össze, a második részben pedig a magyarországi vonatkozását, mely a Makkosmariai kegytemplomhoz, ill. búcsújáró helyhez…

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng üzenetének képi hasonlatai 2        (Jézus:) „Nézd a szántóföldeken a nagy, terebélyes körtefát, mely árnyékot és üdítő gyümölcsöt kínál a szegény fáradtaknak. Te már ilyen terebélyes fává nem nőhetsz. Tudod, mit? Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd Felém olajos magvaidat,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos! 5      1517, 1717, 1789, 1917, 2015, és 2020 a Katolikus Egyház leépítésének nevezetes évszámai. Ezekhez köthetően alakulhattak ki azok a totalitariánus politikai rendszerek, melyek sorra elkezdték vagy meg is valósították az addig…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenetének képi hasonlatai 1           »Délután tűzrakás közben gyufát gyújtottam. Az Úr Jézus ismét meglepett szavaival: „Látod, te is ilyen gyufaszál vagy az Én Isteni kezeimben. Meggyúltál, mert Én akartam és gyújtani fogod az egész világot, mert ezt az Isten akarja. Kicsiny…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos! 4      Nos, a felvilágosodás kor eszméi nyíltan hirdetik, hogy céljuk az ember, ember általi megváltása. Sokak nem veszik észre, hogy az ő látszólagos felemelésük Isten totális tagadásával jár. Ezen az eszmeiségen alapul egyébként a marxizmus,…

Szólj hozzá!

Vegyétek észre, hogy a sok zűrzavaros dolog a sátántól való!       Jézus: »Szívem fájdalma oly nagy (…). Hogyan fogtok számot adni az elfecsérelt időtökről? (...) Én magam vagyok a szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvösség, az örök élet. És ez nem kell…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos! 3      Az ördögi harc és a megtévesztő hamisítás már Jézust követően elkezdődött, ám a médialehetőségek mára milliószor nagyobbak, így hatalmas tömegeket tudnak elérni! Mit mondhatunk? Álljon itt Ratzinger bíboros két megnyilatkozása: „Akinek…

Szólj hozzá!

 Szemelvények a Lelki Naplóból -- 1965. V. 30. A Szűzanya szólt: „Kislányom, írd le, amit most mondok, megkülönböztetett betűkkel. Halálod után neked Mellettem lesz a helyed, és a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életed által Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza…

Szólj hozzá!

A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos! 2      Sajnos beszélhetünk új evangelizációról, meg a szeretet civilizációjáról, ha egyszer süket fülekre talál. Nagyon úgy néz ki, hogy az Egyház a hagyományos lelkipásztori módszerekkel nem képes megállítani a veszélyes hanyatlást, mert az…

Szólj hozzá!

Szent Pio atya!  Te nagy reményeket fűztél Mária Országának jövőjéhez, könyörögj érettünk Királynőnknél, mert nagy veszedelemben vagyunk!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 Szemelvények a Lelki Naplóból  Jézus:   »"Kármelita kislányom!  Emlékezz vissza, amikor özvegy maradtál és gyermekeid nőni kezdtek, hogy kérted őket, legalább egy órát segítsen mindennap mindegyik, mily könnyebbség lenne ez neked. És milyen szomorú voltál, amikor mindenféle ürüggyel kimentették…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,  mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.  Légy te az első!

Szólj hozzá!

A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos! 1       Az Újszövetségi Szentírás közel 150-szer említi a bűn szerzőjének nevét különböző formában. Jézus Krisztus igehirdetéséből, s a teljes kinyilatkoztatásból világosan látható: az ember létét és történelmét alapjaiban fenyegető tényezőről…

Szólj hozzá!

1964. III. 21.      »A nehéz, megtartóztatott napok után az Úr Jézus oly könnyűvé tette lelkemet. Úgy fogtam hozzá az evéshez, hogy abban valóban nem volt számomra semmi élvezet. Az Úr Jézus kért már régen arra, hogy az ételeket ne ízletességük miatt fogyasszam, hanem csakis testem táplálása miatt.…

Szólj hozzá!

Kérdés: mitől hamis valamely újabb üzenet, hiszen bármelyik elismert reveláció is volt valamikor új!? 2      Amiként áldozat nélkül nincs üdvösség, prófétaság sincs áldozat nélkül! Így volt ez ez a Szeretetláng esetében? Erzsébet asszony legnagyobb félelme az volt, nehogy megtévesztett, vagy…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!  Légy te az első!

Szólj hozzá!

     »Az Üdvözítő szavai: „Leánykám, téged választalak ki, hogy isteni Irgalmasságomnak közvetítője légy. Te magad is töltekezz isteni Irgalmam bőségével, és ha ajkadat szóra nyitod, hirdesd Szívem Irgalmát, mely majd elég a bűnösök utáni vágyakozástól. A te egész életed is vágyakozás legyen, az…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Kérdés: Mitől hamis valamely újabb üzenet, hiszen bármelyik elismert reveláció is volt valamikor új!? 1       „Hamis” alatt annak a veszélye értendő, hogy kiforratlan és bizonytalan! Értsd ezalatt, hogy álnév alatt valaki „kap” egy üzenetet 16 órakor, és az interneten már fenn is van 16 óra 20-kor!…

Szólj hozzá!

„Rendkívül sok égi segítséget kapunk a Rózsafüzér elmondásával. Eretnekségeket győztek le vele, erkölcsök újultak meg általa, járványokat űztek el vele és háborúknak vetettek véget. ... A Rózsafüzér fegyver az egyén és az Egyház kezében.” (Bosco Szent János)

Szólj hozzá!

Jézus:     »Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal. Vigyázz! Mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem! Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre. „Nem,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Változnak az idők, de az Evangélium ugyanaz! 2      Furcsának tűnik, de az ateista Nietzschét kell idéznem ‒ más célzatú ‒, de lényegileg igaz következtetésében: ,,Idő kell a fénysugárnak és a villámnak, a csillagok fényének s a tetteknek is, hogy lássák és hallják őket.” Tehát, sajnos idő kellett,…

Szólj hozzá!

Kattints ide!  (vagy másold be!) https://drive.google.com/file/d/1dYpzUDVhbN8IibC34tDwLOOwDAa-2SyP/view  

Szólj hozzá!

 (Egy gyóntatói elutasítás után.) Jézus:  »Most is Én vezetlek! Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyóntatód szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis kihangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit Ő mond. Az Ő szavai az Én szavaim. Ő az Én sugallatomból veszi mindazt, amit mond.…

Szólj hozzá!

Változnak az idők, de az Evangélium ugyanaz! 1       Amit feltétlen követnünk kell, az az egyetlen, az üdvösséghez szükséges kinyilatkoztatás az Evangélium és az Anyaszentegyház hivatalos tanítása!  A súlyosbodó helyzet abban áll, hogy generációink az elhangoló sátáni divatok és gondolatok…

Szólj hozzá!

Jobb, ha a tudomány marad az „ősrobbanásnál", azt ugyanis senki sem látta. Januárius vércsodáját viszont igen!      Nem lehet tudományosan megmagyarázni az alvadt vér csepp­folyóssá változását, különösen nem az ismétlődéseket az újra bekövetkező alvadásokkal. Ha Szent Januárius vére a természeti…

Szólj hozzá!

Egy 1957. december 26-án folytatott beszélgetésben Lúcia nővér a következőket mondta: „Nézze atya, a Boldogságos Szűz Mária ezekre az utolsó időkre, amiben mi élünk, a rózsafüzér imádkozásának különleges hatékonyságot szerzett. Olyan hatékonyságot, hogy nincs az a probléma, akár az evilági, akár a…

Szólj hozzá!

     »Most azonban Ő kért: „Írd le ezeket. Ez is a megváltó munkámban való részvétel. Leánykám, bűneid mélységes bánata sokakat fog bűnbánatra indítani, és a bűnösök visszatérnek Hozzám. Még a jók is jobbak lesznek, s bűneik bánata által még közelebb kerülnek Hozzám. A mi kezünk együtt gyűjt. A…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bensőséges Mária-tisztelet hirdetése hit kérdés-e, vagy óvatoskodó szakmai presztizs? 2      Márpedig ez a szomorú tény amellett, hogy ádáz küzdelemnek vagyunk nap mint nap a tanúi, részesei, nem „összesküvéselmélet” megállapítanunk, hogy történelmünk utolsó századaiban a sátáni erők…

Szólj hozzá!

A tudományos vizsgálat eredményeit nem kürtölik világgá!      Fizikus és hematológus  szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a jelenség a tudomány előtt rejtély, tudományosan megmagyarázhatat­lan, hogy a vér 305-től mostanáig morfológiailag változatlan állapot­ban maradt fenn, alvadtból folyé­kony…

Szólj hozzá!

 »1962. április 13-án fájdalmas péntek volt. A Szent Szűz első közlése!     Ezen a napon az Úr Jézus óhaja szerint tizenkét órától három óráig imádtam és engeszteltem Őt. És Benne elmerülve kértem a Szent Szüzet, vésse szívembe Szent Fiának Sebeit, és indítsa mind nagyobb könyörületre Szent Fiának…

Szólj hozzá!

A Küzdő Egyház tagjai vagyunk, de van nekünk Anyánk az égben! 1       A Teremtés könyve így fogalmaz: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter 3,15). Ezek az ószövetségi szavak szünet nélküli,…

Szólj hozzá!

A modern tudomány kénytelen hallgatni!      Minden évben megismétlődik az a csoda, hogy a megalvadt vér folyékonnyá változik, ahogy a tudósok megállapították: élő ember artéri­ás vérévé. Ez a titokzatos átváltozás általában évente háromszor játszó­dik le: a május első vasárnapja előt­ti szombaton,…

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng Mozgalom       A Szeretetláng lelkisége – mint Engesztelő Mozgalom –, Erzsébet asszony Örök Hazába való távozását követően (1985) Magyarországon csendben-, parttalanul-, „szívről-szívre” terjedt tovább és gyarapodtak a imaközösségek a Szeretetláng jegyében. Az Ügy azonban hathatós…

Szólj hozzá!

Bensőséges Mária-tisztelet hirdetése a hit, vagy az óvatoskodó szakmai presztizs kérdése? 2      A hiteles üzenet rendszerint az életvitelében hiteles, többnyire képzetlen személyektől való „mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek” (Mt 11,25). Az…

Szólj hozzá!

A feltámadás jele      Természetes módon nincs magyarázat erre a jelenségre, mert a történelem folyamán kiderült, hogy sem időponthoz, sem külső körülményekhez nincs kötve. Nemcsak a fej-ereklye jelenlétében, nemcsak nagy sokaság körében történik meg, még csak a mondott dátumokhoz sincs kötve, mert…

Szólj hozzá!

     Szeptember 15. Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmának ünnepe. Simeon megjövendölte Mária szenvedését – azt –, hogy hét tőr járja át a szívét (Lk 2,34-35).Az 1423-i kölni zsinat Húsvét utáni 3. vasárnapjára rendelte az ünnepét. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette,…

Szólj hozzá!

Ajánljátok fel munkátokat Isten dicsőségére! Ez a kegyelem állapotában történő felajánlás is a sátán megvakítását fokozza. Éljetek tehát kegyelmeim szerint, hogy egyre jobban és egyre nagyobb területre terjedjen ki a sátán megvakulása. A sok kegyelmet, melyet nektek nyújtok, egyre jobban…

Szólj hozzá!

Bensőséges Mária-tisztelet hirdetése a hit, vagy az óvatoskodó szakmai presztizs kérdése? 1      Érdekes megfigyelni, hogy a magánkinyilatkoztatások témájában kevesen vállalják a kockázatot. Vannak, akik Jézus Anyjától féltik Jézus dicsőségét, az Egyház Anyjától féltik az Egyház jövőjét. Mások az…

Szólj hozzá!

Isten igazolja övéit!      A ha­lálbüntetés végrehajtása előtt Janu­áriusz püspök letérdelt, és röviden így imádkozott: „Mindenható Uram, Istenem, kezedbe ajánlom lelkemet! Ezután bekötötték a szemét, s ő mély békével fogadta a halálbüntetést. A hagyomány szerint egy bátor, jámbor keresztény…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kik készségesek az engesztelésre? 2        A Szeretetláng a fatimai események kiteljesedése, melynek igazolásául álljanak itt a Szent Szűznek, Szeplőtelen Szíve tiszteletével és az öt elsőszombat megtartásával kapcsolatos gyönyörű szavai és ígéretei: ,,Jézus meg akarja alapítani a földön…

Szólj hozzá!

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 4      A Szent Szűz, nem véletlenül hangsúlyozta Erzsébetnek Szeretetlángjáról: »„ez a legnagyobb csodám, melyet most teszek veletek!” (...) nehogy félreértsük. „Hisz szavaim tiszták és értelmesek, csak ti ki ne forgassátok, félre ne magyarázzátok.…

Szólj hozzá!

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. (Mt 10,28)      A 7. századi vértanúakták szerint Januáriusz és társainak adatai meglehetősen hézagosak. De annyi tudható, hogy 305-ben a fiatal püs­pök elhagyta Beneventót, és aposto­li körútra indult Campaniában, majd…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

 Kik készségesek az engesztelésre? 1        Istentől elfordult és végveszély felé sodródó korunkban már nem elég, a „kevesek” engesztelése a „sokakért”! Nem elég a rejtekben gyakorolt magánájtatosság! A csillogó világ információ-dömpingjétől eltompult lelkek egyetemes felrázásához már égi segítség…

Szólj hozzá!

     A Boldogasszony-kultusz, népünk Szent István előtti hitvilágában gyökerezik. Az istenszülő szűz képzete már ott volt a magyarság egyisten őshitében. Népünk tehát nem a térítés során találkozott először az Istenszülő anyával. Gellért püspök méltán figyelmeztette szent királyunkat, Istvánt arra,…

Szólj hozzá!

A keresztény áldozatok vére, az Egyház győzelmének biztos záloga!      Szent Januáriusz (olaszul San Gennaro) Beneventó vértanú püspökének születési ideje és helye ismeretlen. Egyedül 305-ben történt vértanúhalála ismert, mely a legkegyetlenebb keresztény-üldö­zés idején, Diocletianus császár…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Miért soroljuk a Szeretetlángot a Mária-jelenések közé, amikor formális jelenésről nem beszélhetünk?       Erzsébet asszony, a Szeretetláng üzeneteket és az Égiek tanítását mindig lelke „legmélyén” élte meg, ennek ellenére mégis világosan tudta, hogy ki az aki beszél, sőt azt is ,,látta”, hogy az…

Szólj hozzá!

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 3      A Szeretetláng Naplót olvasó számára, már az elején feltűnhetett, hogy Erzsébet asszony olyan Égi kéréseket írt le böjtről, virrasztásról, áldozatról és imádságról, melyeket öntetszelgésből aligha tett volna meg! Sőt anélkül, hogy ‒ a mai…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szeretetláng átadása, kiáradása és a láng szimbóluma   A gyertyaláng Jézus Krisztust szimbolizálja!       A Lelki Napló szerint a Szeretetláng lelkisége, illetve a „kegyelmi hatás” terjedése és átadása az alábbi módokon történhet:1) A hívek apostolkodása útján általánosságban…

Szólj hozzá!

"Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem…

1 komment

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 2      A Fatimában kért világfelajánlás kérdése nem hagyta nyugodni az Egyház vezetőit, és ismételten megkísérelték. Ám valami szerencsétlen okból, soha nem a Fatimai Szűz kérésének megfelelően! Mint említettem XII. Piusz pápa 1942-ben megtette…

Szólj hozzá!

„Külföldön szárnya van minden magyar becsületébe gázoló híresztelésnek, ellenben csigaháton jár minden igazság, amelyik a mi javunkra szól. Az okát ennek nagyon jól tudjuk. Bécsben vígan működik a határon túlra menekült magyar kommunisták hazugsággyára, amelyik torzító tükörben mutatja be a magyar…

Szólj hozzá!

Bízzatok, mert én megvakítom a sátánt!      "Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet…

Szólj hozzá!

   "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által." (Marie Julie Jahenny 1850-1941)         Zárszóként, mielőtt bárki az én egyedi véleményemnek…

Szólj hozzá!

Komolyan veendők-e a hiteles égi figyelmeztetések? 1      Sajnos – mint már említettem –, nem egyszer utólagosan látjuk be, hogy valamely magánkinyilatkoztatás kérései nagyon is időszerűek voltak a maguk idejében ‒ mi több ‒, máig is azok! Például a fatimai jelenés - figyelmeztetés volt a 20.…

Szólj hozzá!

     1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött…

Szólj hozzá!

      Az Égiek kéréseinek, ill. ígéreteinek megvalósítása, teljesítése a Napló szerint is az Egyház kompetenciájához van kötve! Ebből következik, hogy az Egyházi Hatóság dönthet úgy, hogy a számszerűségeket értelemszerűen részleges-, teljes-, vagy az ennek megfelelő (nem határozott) jelzőre cseréli…

Szólj hozzá!

Natália és Erzsébet       Minden népnek, nemzetnek és nemzedéknek megvan a maga történelmi és üdvtörténeti szerepe Isten tervében, így van ez a magyarsággal is! A „mennyei szereposztásban" Magyarországnak − talán azért is, mert maga az Istenanya az ország királynője −, kiemelkedő hivatás jutott a…

Szólj hozzá!

A sátán is a világosság angyalának tetteti magát. (2Kor 11,14-15) Nem csodálkozhatunk tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak mutatkoznak 3 6) Egyre gyakoribb, hogy valaki „bennfentes égi újságíróként” teszi közzé az égi utasításokat, várható eseményeket, mellyel persze messze kielégíti a…

Szólj hozzá!

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe      Öröktől ki volt szemelve az Istenanyaságra (február 2.), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8.) (Péld 8,22-31).  A hagyomány szerint Kisboldogasszonykor a legszebb a napfelkelte. E napon a szabadban…

Szólj hozzá!

 Az üzenetek számszerű ígéretei, a búcsúk tekintetében ellentétben állnak-e a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseivel?      „Aki a hétfői napot megtartja szigorú böjttel, az minden alkalommal egy papi lelket szabadít ki a szenvedés helyéről. És ha ezt a böjtöt megtartjátok az elhunyt papi lelkekért,…

Szólj hozzá!

Lourdes, Fatima és a Szeretetláng közös vonása         Minden világtörténelmi ármány ellenére a 'Csodásérem' üzenetével már jó 180 évvel ezelőtt felragyogott a végveszélybe sodródó emberiség Reménycsillaga, a „Hajnal Szép Sugara” (Szeretetláng Lelki Napló II/100). Az 1830-ban elkezdődött…

Szólj hozzá!

Szeptember 8-án, kedden 15 órakor, Magyarországért!     Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a Szent Angyalok lángpalossal védjék meg a Kárpátmedencét! Tartsák távol határainktól a járványokat, a természeti csapásokat és az…

Szólj hozzá!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el. Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...      Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpartra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, depressziós voltam, anyám…

Szólj hozzá!

Az alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár – Marcell atya kézirata nyomán készítette a szerkesztő! Ave Maria! Sis benedictus!   Kis Szűzanya, Szeplőtelen Fogantatás                                        – Üdvözlégy!Kis Szűzanya, a Szentháromság legédesebb Ajándéka    …

Szólj hozzá!

Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 8     A 80-as évek fordulóján, Erzsébetet egyre több pap látogatta meg 'kis otthonában', aztán többé-kevésbé föladva 'rejtett alázatosságát', fogadott érdeklődő, lelkes civileket is. Rengeteg új információ jutott el így hozzá és sokan a…

Szólj hozzá!

     Mi az ami úgymond' a hitelesség tekintetében különbséget mutat az Erzsébet asszony által közvetített üzenetek és egy un. "mai látnok" hozzáállása, üzenetei között? Nos, látványosan az, hogy bár a Szeretetláng kiválasztottja 1961 óta folytatott párbeszédet az égiekkel (naplóját 1962-től kezdte…

Szólj hozzá!

A sátán is a világosság angyalának tetteti magát. (2Kor 11,14-15) Nem csodálkozhatunk tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak mutatkoznak 1      Igaz, hogy „nincs igazi keresztény élet Isten jelenléte és a Vele való társalgás édessége nélkül!” (P. Desplangues SJ)! A költő szerint is:…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása