HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Augusztus elsején Liguori Szent Alfonzra emlékezik az Egyház. Az itáliai katolikus teológus, egyháztanító a Redemptorista Rend megalapítója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap.        Liguori Szent…

Szólj hozzá!

„Arckifejezése nyugodt és derűs volt, mintha élt volna.”        A lélekharang ismét megszólalt, mire a hitközséget mélységes fájdalom fogta el. Könnyes szemekkel mondogatták: „Meghalt a mi szent lelkipásztorunk!” De a környező falvak templomai is harangoztak, tudatva mélységes…

Szólj hozzá!

Lengyelország, KRAKKÓ 1345      1345-ben III. Kázmér lengyel király elrendelte, hogy az abban az évben elismert eucharisztikus csoda tiszteletére építsenek egy templomot, és az a Corpus Christi nevet kapja. A csoda Krakkó közelében, egy Wawel nevű faluban történt. Tolvajok törtek be a kis falusi…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng litánia és a rózsafüzér eredetisége Sokakban merült fel a kérdés, néhány imádság és imaszokás eredetét illetően. 1) Az un. Szeretetláng Litániát egy ágyhoz kötött pécsi pap Dr. Kálmándy László írta 1977-ben. Ő egyike a tizenkéthetes böjtöt vállaló "tizenkét papnak”. Erzsébetet és e…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Békésen elaludt, mint aki jól végezte dolgát      Augusztus 2-án délután 3 órakor, gyóntatója jónak látta, hogy Vianney-t újra a Betegek Szentségében részesítse. Gyóntatója visszaemlékezett szentünk mondására: „Mily jó az Isten, mert ha mi nem keressük fel őt, akkor Ő jön hozzánk!” (Szentkép az…

Szólj hozzá!

Peru, ETEN 1649      Az eteni eucharisztikus csoda 370 évvel ezelőtt történt Peru északi részén, Puerto Eten városában. A szentségimádásra kitett Oltáriszentségben az Isteni Gyermek és három egymáshoz kapcsolódó ragyogó fehér szív jelent meg. Az eucharisztikus csoda először 1649. június 2-án…

Szólj hozzá!

Az isteni Szeretet által         A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyház sátántipró asszonyként tanít. (Ez a jellemzés semmivel sem materiálisabb kép, mintha azt mondjuk, hogy a „Szeplőtelen Szív Szeretetlángja megvakítja a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

„Mily szép a halál annak, ki a kereszten élt!”       Szentünk a 11 órai katekézis előtt a sekrestyébe hívta az egyik önkéntes templomőrt, és kevés bort kért tőle. Néhány csepp ivott belőle és segítség nélkül indult, hogy beüljön a gyóntatószékbe, de már nem értették meg. Annyit mégis kivettek a…

Szólj hozzá!

     Dr. Odorado Linoli az anatómia és patológiás szövettan, valamint a kémia és a klinikai mikroszkópia professzora a korábbi századok során elkövetett csalás lehetőségét is kizárta. Ezt a jelentést a Sclavo Notebooks in Dignostics-ban publikálták (Collection #3, 1971) és nagy érdeklődést váltott…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

      A Regnum Marianum Fogadalmi Templom alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Tanácsköztársaság bukását is megemlítő dokumentumot elhelyezve. A tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Amíg élünk, a lélekmentés a legfontosabb!      A természet ösztönös lázadozásai dacára soha nem hosszabbította meg ágybani pihenését, amely úgy­ sem volt alvás! „Kedvem lett volna egy kissé tovább aludni ‒ mondta egy alkalommal, de nem haboztam fel­kelni: a lelkek üdve nagyon fontos!” Gyakorlatilag…

Szólj hozzá!

     1574-től kezdve számos egyházi vizsgálatot rendeltek el, amelyet a XX. században 1970-71-ben, majd 1981-ben folytattak a legmodernebb orvostudományi eszközökkel. A legnagyobb tudományos pontossággal végzett szövettani és laboratóriumi vizsgálatok a következő eredményeket állapították meg: 1. A…

Szólj hozzá!

A Szentlélek sugallatára hívunk mindenkit ebben az esztendőben is az engesztelő ima-hadjáratra a lelkek és hazánk megmentéséért! Kapcsolódjatok be minél többen, mindenki ott, ahol tud! Alapszándék: Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a…

Szólj hozzá!

„Majd pihenünk eleget a másvilágon!”      Mint az előzőkben olvashattuk, a Szent Szűz és Szent Filoména jelenéseire szentünk maga is tett célzást. Erről élete vége felé 1859. májusában újból említést tett. A paplak fogadószobájában Belvey bárónő kérdést tett fel az agg plébánosnak: „Az a gondolat…

Szólj hozzá!

Olaszország, LANCIANO 750 Források nyomán: https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=http://www.visionsofjesuschrist.com/weeping2219.html&prev=search      A közép-olaszországi Abruzzo tartomány városában, az ősi Anxanum romjaira épült Lanciano több, mint 1200 éve őrzi a…

Szólj hozzá!

Szemelvények a Szeretetláng Naplóból:             Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélgetni, „mely a család kedves, meleg fészke volt. Tudod, itt készítettem elő Én is lelkemet a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett…

Szólj hozzá!

Fogadják szeretettel a "Kelet Pió atyájáról" készült fimeket! SZENT CHARBEL 7 perc 4/I https://youtu.be/UOW3hvblc7I SZENT CHARBEL 7 perc 4/II https://youtu.be/qqye7meRsfc SZENT CHARBEL 7 perc 4/III https://youtu.be/ZhoxqOw6u7Q SZENT CHARBEL 7 perc 4/IV https://youtu.be/X2lO7ok6meU

Szólj hozzá!

Az Ars-i plébános látomásai      Egy alkalommal szentünk azt hívén, hogy magában van, nem vette észre, amint Chanay Johanna a konyhába lépett, épp így sóhajtott: „Ó, vasárnap óta nem láttam a mi Urunkat!” Ám összerezzent, amikor a nővér megkérdezte tőle: „Mért, vasárnap előtt látta Őt?” Szentünk…

Szólj hozzá!

Olaszország, Bolsena 1263     A bolsenai eucharisztikus csoda, amit Raffaello egy vatikáni freskóján is megörökített, 1263-ban történt. Egy prágai pap Rómába tartó zarándokútján megállt Bolsenában. Bár istenfélő ember volt, nehezére esett elfogadnia, hogy Krisztus az átváltoztatás után valóságosan…

Szólj hozzá!

 A kezdet kezdete        Magyarországon az első plébániai Szeretetláng imacsoport 1968-ban a budapesti Szent Család kápolnában jött létre (VI. ker. Székely Bertalan u. 25. A képen, a mára már felújított állapotában), ahol kezdetben a papság engedélyével, majd aktív vezetésével és részvételével…

Szólj hozzá!

A csodák közt az ő személye volt a legnagyobb!        A csoda isteni pecsét, isteni kézjegy, mindazáltal e nélkül is lehet valaki szent. Ha az Ars-i plébános nem mű­velt volna csodát, nem kevésbé lett volna csodálatraméltó, jóllehet a széleskörű ismertsége talán kisebb lett volna! Végtére is az ő…

Szólj hozzá!

Olaszország, ALATRI 1228     Alatri városának Szent Pál apostolról elnevezett székesegyházában ma is őrzik az 1228-ban történt eucharisztikus csoda ereklyéjét. Egy fiatal lány, hogy kedvese szerelmét visszanyerje, jósnőhöz fordult segítségért. A jósnő arra kérte a lányt, hogy szerezzen egy…

Szólj hozzá!

Szent Anna!  Szülői szemmel tekints a mi gyermekeinkre is oltalmazón! Rád bízzuk és anyai-nagymamai szeretetednek átadjuk őket. Esdd ki számukra mindazt a kegyelmet, amely itt a földön szükséges és lelkük javát szolgálja! Esdj ki mindnyájuknak szívbeli szeretetet Isten és embertársaik iránt,…

Szólj hozzá!

A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.      Nem sokan emlegették, hogy…

Szólj hozzá!

Ars a szentek közössége      Az Ars-i plébános hölgyek jelenlétében soha nem ült le! Kimért beszédéből, szelíd tekintetéből és komoly magavi­seletéből, egy testbe öltözött angyalra lehetett következtetni. Egyik gyónó gyermeke mondta róla: „Első szempillan­tása a lélek mélyére hatolt, de ezt…

Szólj hozzá!

Hollandia, Meerseen 1222 és 1465      Meerssen kis városában volt egy kis kápolna, melyet IV. (Tengerentúli) Lajos francia király felesége, Szász Gerberga a X. században kibővíttetett. Ebben a templomban két eucharisztikus csoda is történt!Az első egyházilag elismert csoda 1222-ben történt. A…

Szólj hozzá!

     Zebedeus fiaként, vagy idősebb Jakabként beszél róla az Evangélium. Bátyja volt Jánosnak a "szeretett tanítványnak". Őket kettejüket nevezte Jézus a "mennydörgés fiainak", Boanérgesznek (Mk 3,17)! Jakabot, Szent Pál – Péter és János mellett – az egyház oszlopának nevezi (Gal 2,9). És valóban…

Szólj hozzá!

 Isten Lelke meg akarja újítani az Egyházat        Megkíséreljük vázlatosan bemutatni azt a széleskörű, emberileg aligha magyarázható világfogadtatást, mellyel a Szeretetláng Üzenete „szállás talált” (vö I/107) a világ népeinek szívében! Ez a „futótűzként” (I/59) való terjedés nem Erzsébet asszony…

Szólj hozzá!

Nagyobb kereszt az, ha nincs kereszt!      1854-ben Matilde Besancon nevű ötéves kisleány Grenoble-ból érkezett. Játék közben egyik 12 éves társnője fejénél fogta meg és a nyakizmai meglazultak. A gyermek támaszték nélkül nem tudta egyenesen tartani a fejét. Hosszú hónapok után végre el­határozták…

Szólj hozzá!

Hollandia, Bergen 1420       A Schelda folyó mentén fekvő Bergen op Zoom városát számos csatorna szeli át. 1421. pünkösdje előtti vasárnap a Szent Péter és Pál-templom plébánosa, anyira erősen kételkedett az átlényegülésben, hogy a szentmisét követően a megmaradt Szentostyákat a folyóba dobta.…

Szólj hozzá!

     Idősebb Szent Jakab a védőszentje Spanyolországnak, a zarándokoknak, kereskedőknek, gyógyszerészeknek és a szatócsoknak is. Őt magát is kezében vándorbottal, vállán tarisznyával, kalapján a kagylódísszel (pecten jacobaeus) ábrázolják. A kagyló a compostelai búcsújárás igazoló jelvénye lett.  A…

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng Lelki Mozgalom        A világ minden emberéért imádkozó társaság, mely az Evangéliumon, az Egyház tanításán és Erzsébet asszony Lelki Naplója alapján áll, mindenkor szem előtt tartva az egyházi hierarchia útmutatását és döntését! Célja: a megváltás jézusi művének a Fatimai…

Szólj hozzá!

      Svéd Szent Brigitta (1302/3-1373) ‒ észak misztikusa ‒ szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez. Elragadó alakja, akit Bridgetként is ismernek, gyakran együtt említenek a nála fiatalabb Sziénai Szent Katalinnal (1347-1380), mert „nő létükre” mindketten eredményesen segédkeztek az államközi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bízzon Filoménában!       1857. február 25-e hamvazó szerdáján, Dévoluet családnevű édesanya Saint­ Romain-ból, egy szegényes taligát tolt maga előtt, benn a 8 éves béna, járásképtelen fiacskájával. Az otthonmaradt gyermekét a cselédlányra bízta. Egyenesen a templom melletti várószobába sietett. A…

Szólj hozzá!

Hollandia, Amszterdam 1354      1345-ben Húsvét előtt, március 12-én, egy Ysbrand Dommer nevű férfi, halála közeledtét érezve, hívatta az Oude Kerk-i egyházközség lelkipásztorát, hogy magához vehesse a Szent Útravalót. A pap feladta neki a Betegek Szentségét és amikor megáldoztatta a haldoklót, az…

Szólj hozzá!

     1075-1128 között épült az a katedrális, mely lényegében ma is ott áll. Latin kereszt alakú, 6 hajóval és 25 kápolnával, két 67 méter magas kupolás toronnyal rendelkezik. A felszentelésre 1211. április 21-én került sor.  Az ezt követő nemzeti ünnepeken nemcsak a király, a püspökök és a főúri…

Szólj hozzá!

1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem 555. évfordulója alkalmából az Országgyűlés 2011. július 4-én a napot a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. 

Szólj hozzá!

Aki a lelkekbe látott       1855-ben Bossan kisasszony, a Lyon-i Fourviere kegytemplom építészének nővére bizalmasan azt mondta: ‒ Főtisztelendő atyám, hamarosan férjhez megyek. Kérem, adja rám áldását! Ám szentünk ahelyett, hogy megáldotta volna, könnyek közt mondta: ‒ Ó kedves leányom! Nagyon…

Szólj hozzá!

Németország, Wilsnack 1383    Ezer évvel ezelőtt Európában, a Magyar Királysághoz hasonló egységes állam és közbiztonság, még nem létezett. Gyakorta kiskirályok, hercegségek és bandák uralták a kontinens nagy részét.1383. augusztusában egy Heinrich von Bülow nevű lovag, féktelen virtusában…

Szólj hozzá!

     Tény, hogy miután Szent Jakab apostol évekig hirdette az igét a mai Spanyolország tengerparti részén, nem véletlen, hogy tanítványai itt temették el.  Hispánia abban az időben folytonos háborúságok színhelye volt és nem csoda, ha minden a földdel vált egyenlővé! Így, Szent Jakab sírjának nyoma…

Szólj hozzá!

Az intuíció adománya         1856. szeptember 3-án Tourdonnet gróf magával vitte Ars-ba egyik siket cselédjét, aki nem volt egy túl ájtatos típus. A hasonló cselédekhez képest ő is szinte hitetlen volt. Mégis az állítólagos „Ars-i csodatevő” iránti kíváncsiság elhozta őt a grófjával, és mindennek…

Szólj hozzá!

Németország, Walldürn 1330       Az 1330-ban Walldürnben történt csodáról a legrészletesebb tanúvallomásokat tartalmazó dokumentációt  egy bizonyos Hoffius testvér állította össze 1589-ben. Heinrich Otto atya éppen szentmisét mutatott be, és az átváltoztatás után véletlenül felborította a kelyhet. A…

Szólj hozzá!

     Szent Jakabot március 25-én fejezték le, a későbbi Szeplőtelen Fogantatás ünnepén. Az Egyház azonban úgy határozott, hogy ünnepét egyetemlegesen július 25-én kell megülni, mert ez a legalkalmasabb időpont.  Jakab kivégzése után Heródes megtiltotta, hogy a testét eltemessék, a tanítványai…

Szólj hozzá!

 Jézus tanítása:      „Ugye tudod, mit tettem érted? Hisz' sokat elmerülsz kínszenvedéseim szemlélésében. Ó mily boldog vagyok, ha azt látom, hogy nem hiába szenvedtem érted, értetek. (...) Lelketek, mely a föld iszapjában él, nem tud önmagától megszabadulni. Én kiszedlek /titeket/ a bűn…

Szólj hozzá!

     Szent Hedvig királynőről elmondható, hogy egész életével éltette és máig élteti Lengyelországot. Nem véletlen, hogy életcélját jelképező szimbólumként a két egymásba fonódó MM betű lett, az evangéliumi Mária és Márta betűi. Mária, mint az imádság, és Márta, mint a tettek jelképe.     Hasonlóan…

Szólj hozzá!

Még a karthauzi szerzeteseknek is sok volt!           Az Ars-i plébános nem ismerte a személyes bűnt, mégis böjtölt és sanyargatta magát mások bűneiért, negyven éven át. Lelkipásztorkodásának első éveiben ‒ mint olvashattuk ‒ véresre ostorozta magát, hogy Istennél kieszközölje hívei megtérését.…

Szólj hozzá!

Németország, Regensburg 1255     1255. március 25-én, nagycsütörtökön Von Ulrich Dornberg regensburgi pap az Oltáriszentséget egy haldokló beteghez vitte, ám a város felé vezető utat elzárta egy megáradt kis patak. Bár efölött volt egy palló, ámde az átkelés közben a pap elcsúszott, és a rohanó…

Szólj hozzá!

     A sikertelenség és a honvágy késztette az Apostolt, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, ahol aztán nyíltan prédikált, és az Írással igazolta a messiás Krisztus eljövetelét és szenvedését, sokakat hitre ébresztve. Szent Pál is tanúskodik arról, hogy megtérése után tizennégy évvel úgy ismerte meg az…

Szólj hozzá!

A Szűzanya: »Mindannyian kedves gyermekeim. Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Tudja nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek! A reményvesztetteknél már bűnre sem kell kisértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A gyóntatás vértanúja       Megesett, hogy jó szándékból a gyóntatószék ülődeszkájára szalmazsákot tettek, Vianney mindig félretolta azt. Élete vége felé 1857 telén, csalafinta módon éjfél után, tehát még megérkezése előtt forró vízzel telt edényt helyeztek el a gyóntatószék alá, ezt a melegítő…

Szólj hozzá!

Németország, Augsburg 1194     1194-ben egy augsburgi asszony, aki különösen is ragaszkodott az Oltáriszentséghez, szentáldozás után a Szentostyát észrevétlenül kendőjébe rejtette, magával vitte és viaszosvászonba csomagolva a szekrényébe tette. Abban az időben, ha valaki szentségimádást akart…

Szólj hozzá!

Szent Jakab az első Mária-jelenés kiváltságoltja Szent Jakab az oszlop állításának helyén egy kis kápolnát épített fel, melyet Santa Capillanak nevezett el. (Jelenleg a hatalmas katedrális közepén helyezkedik el.) A hagyomány szerint angyalok által hozott 177 cm magas és 24 cm átmérőjű oszlop…

Szólj hozzá!

Fizikai fájdalmak közt      Vianney nem engedte meg, hogy káplánját valaki egyetlen szóval is bántalmazza, így intett: „Ha valami bántódása történik, mindketten elmegyünk innen!” – mondta. Amikor már a püspök­ fülébe is eljutott a dolog és kivizsgálást rendelt el, akkor szentünk ezt válaszolta:…

Szólj hozzá!

Franciaország, Párizs 1290      1290 húsvétján egy ateista, aki ki nem állhatta a katolikus hitet, elhatározta, hogy szerez egy Szentostyát, és megszentségteleníti. Amikor kettévágta vérzett, ekkor tűzbe majd forrásban lévő vízbe dobta, de a Ostya keresztet formálva kiemelkedett. Számos dokumentum…

Szólj hozzá!

Szent Jakab az első Mária-jelenés kiváltságoltja Jakab evangelizációs missziója az Ibériai-félszigeten határozott elutasításra talált a helyi lakosság körében, elkeseredettségében Szent Jakab úgy tervezte, hogy azonnal visszatér Palesztinába, de előtte megbeszélést tart annak a 8 tanítványának,…

Szólj hozzá!

Jézus külön áldása         »Juttasd el kérésemet a Szentatyához, aki által kiosztani kívánom a nagy kegyelmekkel járó áldásomat, melyet azokra a szülőkre adok, akik a teremtés e nagy munkájában isteni tetszésemet és akaratomat elfogadják. (Rájuk) minden alkalommal különös áldást adjanak. Ez az…

Szólj hozzá!

Szent Elek élete 2      Egy vasárnap, mise után a templomban szózat hallatszott az égből, mondván: „Keressétek meg az Isten emberét, hogy imádkozzon Rómáért!” Keresték, ám nem találták sehol, ekkor újra felhangzott: „Euphemianus házában keressétek!” Megkérdezték Euphemianust, ő azonban semmiről nem…

Szólj hozzá!

     Nagy Lajos királyunknak két szép leánya volt, Mária és Hedvig. A király halála után a magyar trónt Mária örökölte. A kassai privilégiumnak megfelelően a lengyel trón is Máriára szállt volna, ám a lengyelek ragaszkodtak a királynő Krakkóban való tartózkodásához, amit magyar királynőként nem…

Szólj hozzá!

A szentek erénye a türelem! 2      1854-ben az egyik katekézis után, amint a templomból hazafelé tartott, kellemetlenségekben volt része, egy valaki a karingjéből akart levágni egy darabot, egy másik ismeretlen pedig egy hajszálat akart hajából kirántani. A jobb érzésű emberek így szóltak hozzá: ‒…

Szólj hozzá!

Franciaország, Neuvy-Saint-Sépulchre 1257      A franciaországi Indre megyében található Neuvy-Saint-Sépulchre templomában két csepp vér-ereklyét őriznek, amelyről úgy tartják, hogy Krisztus Urunk vére, amit a kálvárián gyűjtöttek össze az ő kínszenvedése során. 1257-ben Eudes bíboros hozta el…

Szólj hozzá!

Az Evangéliumból ismeretes az is, hogy Jakab milyen határozottan várta Isten országát. Anyjuk Szalome asszony a fiaival együtt odament Jézushoz és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz? – Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik jobbodon, a másik balodon…

Szólj hozzá!

KILENCEDIK NAP Bevezető ima:         Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya,…

Szólj hozzá!

A szentek erénye a türelem! 1       Egy nyári délelőtt Vianney nagy tömeg előtt tartotta meg szokásos katekézisét. Eközben észrevette, hogy egy szegény mankóval járó öreg koldus akart bejutni a templomba. Szentünk nyomban utat tört magának a hívek közt és bevezette a templomba. Tekintve, hogy…

Szólj hozzá!

Franciaország, La Rochelle 1461      1461 húsvétján Jehan Leclerc asszony elkísérte 12 éves Bertrand nevű fiát a Szent Bartolomeo-templomba. A fiú 7 éves korában egy szerencsétlen esés következtében megnémult és lebénult. Amikor elérkezett a fiatalok elsőáldozási ideje, a fiú jelezte édesanyjának,…

Szólj hozzá!

"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek" (Jer 2,7).      A Kármelita Rend, bizonyos értelemben a legősibb szerzetesi közösség, hiszen eredetüket az ószövetségi Szent Illés prófétára vezetik vissza, aki Krisztus előtt a 9. században élt. Abban a korban,…

Szólj hozzá!

A két testvér, Jakab és János tették fel a legtöbb kérdést az Úrnak, az Ítélet napjáról és más eljövendő eseményekről. Apjuk mesterségét örökölve halászok voltak. A 28. év tavaszán vagy nyarán, amikor Jézus a Genezáreti tó partján sétálva kezdte meghívni az apostolait, és miután meghívta Pétert és…

Szólj hozzá!

NYOLCADIK NAP Bevezető ima:      Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya, szívünk…

Szólj hozzá!

Szent Elek élete 1      Elek (Alexius) Euphemianusnak, egy igen előkelő római férfiúnak, a császári udvar első emberének fia volt, aki mint prefektus istenfélő és könyörületes ember volt, aki nap, mint nap három asztalt teríttetett a szegényeknek, árváknak, özvegyeknek és zarándokoknak.   …

Szólj hozzá!

„Szegények mindig lesznek!”       Az Ars-i plébánosnak egyetlen reverendája volt, amelyen bizony sok folt éktelenkedett. Ez a szándékos szegénység egyszer zavarba hozta őt. Tél volt. Az egyik szomszédos parókiáról esőben hazafelé tartott, és alaposan bőrig ázott. Ráadásul többször elcsúszott a…

Szólj hozzá!

Franciaország, Dijon 1310     1430-ban egy monacói asszony olyan lopott monstranciát vásárolt, amiben még benne volt az Oltáriszentség. Az asszony, aki nem vett tudomást a Szentségi Krisztus valóságos jelenlétéről, úgy döntött, hogy késsel veszi ki a monstranciából, ám közben megkarcolta. Az…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim! Jakab apostol Betszaidában született Zebedeus és Szalóme első fiaként, második fiuk, János (evangélista) volt. Az egyház hagyományában Jakab az „idősebb” nevet kapta, hogy megkülönböztessék a (május 3-án ünnepelt) „fiatalabb” Jakabtól az ,,Úr testvérétől”. A két testvér, Jakab és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

HETEDIK NAP Bevezető ima:      Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya, szívünk…

Szólj hozzá!

A végletek találkoznak      Az Ars-i plébános szószéke alatt és gyóntatószékében térdre borultak püspökök, híres hitszónokok, kiváló világiak. Ám ő az előkelő személyiségek látogatásánál többre becsülte egy szegény látogatását, aki tőle alamizsnát kért. Bérenger de la Drôme az „erkölcsi és…

Szólj hozzá!

Egyiptomi Szent Mária, VII. század     Ez az eucharisztikus csoda Egyiptomi Szent Máriához kapcsolódik, aki 49 évet élt a sivatagban. Életrajzát Sofronio, Jeruzsálem püspöke írta meg a VII. században. Mária tizenkét éves korában megszökött szüleitől és Alexandriában tizenhét éven át paráznaságban,…

Szólj hozzá!

HATODIK NAP Bevezető ima:        Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Homília szemelvény 3      Kedves Testvérek! Istennek nincs szüksége a ti imáitokra, hanem nektek van szükségetek arra, hogy az Istennel való kapcsolatotok meg ne szakadjon, Tőle el ne távolodjatok, és megmaradjatok az Ő szeretetében! Míg a mi üdvösségünkért kínhalált és keresztet vállaló irgalmas…

Szólj hozzá!

Magyarország, Báta 14. század 2. 1519-ben Perényi Péter elrabolta az ereklyét és siklósi várába vitte, ahol reneszánsz ablakot készíttetett, hogy a Szent Vér ereklyét a népnek felmutassák. II. Ulászló király 1495-ben, és 1501-ben kereste fel a Szent Vér ereklyét. II. Lajos kétszer is Bátán…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

ÖTÖDIK NAP Bevezető ima:        Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya, szívünk…

Szólj hozzá!

Homília szemelvény 2      Gyermekeim! A hit, remény és szeretet magában fog­lalja az ember minden boldogságát itt a földön. Ami a hitet illeti, hisszük mindazt, amit Isten ígért. Hisszük, hogy egy napon majd meglátjuk Őt, hogy a miénk lesz és a mennyországban örökké boldogok leszünk Vele. A…

Szólj hozzá!

Magyarország, Báta 14. század 1.      A magyarországi Báta, a Szent Vér ősi kegyhelye. Szent László által alapított bencés apátság (1092) múltja sajnos ma már csak a legendák és mondák homályába vész. A bátai Szent Vér-ereklyéről először a Thuróczi-krónika tesz említést, 1415-ben, országosan ismert…

Szólj hozzá!

 A Szeretetláng üzenete és az Isteni Irgalmasság        Felmerül a kérdés, hogyha a Szeretetláng ilyen üdvtörténeti nagyságrendet sejtet, akkor mennyiben hasonlítható össze az Isteni Irgalmasság hasonló vég-célú üzenetével? E kérdésre a választ Antalóczi Lajos prelátus, a magyarországi Irgalmasság…

Szólj hozzá!

NEGYEDIK NAP Bevezető ima:        Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya,…

Szólj hozzá!

Homília szemelvény 1      1858-ban tehát 72 éves korában, mikor Descotes lelkész missziós beszédeket tartott Ars-ban, szentünk örömteljes arckifejezéssel így szólt a vendég-szónokhoz: ‒ Ön most meg fog bennünket téríteni! ‒ Bizony, ez a mi nagy felelősségünk, ám önnek plébános úr, e tekintetben…

Szólj hozzá!

Horvátország, Ludbreg 1410      A történelmi források szerint Ludbreget még a rómaiak alapították Castrum Iovium néven. 381-ben már minden bizonnyal jelentős keresztény közösség volt a településen, mivel a források egy Amantius nevű püspököt említenek. A horvátok betelepedésük után keresztény hitre…

Szólj hozzá!

Mit jelent a sátán megvakítása?     Valójában tehetetlenné tételről van szó. A szóhasználat nem abszurdabb, mint a sátán fejének  „eltiprása” (Ter 3,15), vagy az ezeréves leláncolás szimbolikája (Vö. Jel 20,2-4. stb.) Az Úr válasza erre a kérdésre a Lelki Naplóban:  „A sátán világtalansága a világ…

Szólj hozzá!

HARMADIK NAP Bevezető ima:        Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya,…

Szólj hozzá!

A titkos szobrász      Amikor életének utolsó éveiben Saunier orvos eret vágott rajta, hogy vértolulását a fejében csökkentse, a vért a temetőbe vitette ‒ merthogy keresztény vér ‒, s ott a szeme láttára kel­lett elásni. Nagy megpróbáltatásainak egyike az volt, ha a faluban látnia kellett a…

Szólj hozzá!

Kolumbia, Tucamo 1906      A Csendes-óceán partvidékén történt 1906-os szökőár (cunami) több régióban súlyos károkat okozott. Az elszabadult kishajók, csónakok nagy távolságra sodródtak, és stabilnak mondható kőházakat is leromboltak. Ezzel szemben a Tumaco szigetének lakói az Oltáriszentségbe…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP Bevezető ima:        Kármelhegy ékessége és Királynéja címmel magasztal Téged az Egyház, Ó Boldogságos Szűz! Lábaidhoz borulva köszöntünk, ó kegyes Anyánk, és szívünket Hozzád emelve fohászkodunk: Kármelhegy ékessége és Királynéja könyörögj érettünk! Hallgasd meg, ó Szűzanya,…

Szólj hozzá!

Mint Is­ten kezében a gyalu      Az Ars-i plébános bár gyermekkora óta ösztönszerűen vonzódott az isteni magasságok felé, nem volt felmentve a kitartó küzdés törvényei alól. Szentünk azonban azt mondta: „mindent megtudok tenni Abban, aki nekem erőt ad!” Ebben rejlett a Szent életének titka: hősies,…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása