Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 3
(1927-tól 1928-ig)
A budapesti Üllői úton tébláboló fagyoskodó bakfist egy kúriai bíró felesége vette fel 92 éves ágyban fekvő anyja mellé, napi egyszeri étkezés fejében, fizetség nélkül. Az ágybanfekvő beteg első etetése alkalmával megfeledkeztek arról, hogy a "kis gondozó" maga is éhes! Az ötszobás lakásban, csak egy szalmazsák jutott neki a folyosón. Ágytálazás, mosdatás, etetés és takarítás volt Erzsébet feladata. A „nagylelkű” úrhölgyet „nemzetes asszonynak” kellett szólítania, amellett, hogy a kis „honleánynak" folyamatos éhezés volt az osztályrésze.
1928. januárjának egy hajnali órájában, kevés holmiját hóna alá kapva elindult a nem túl jó hírű nyolcadik kerület utcáin. Az önmagára utaltság nehéz évei következtek Erzsébet életében.
A Sárkány utcában egy idős asszony figyelt fel a leányzóra és megreggeliztette. Háromszori étkezés fejében, fizetség nélkül, felvette takarítani és kerti munkára. Két hónapot dolgozott ebben a „sárkányi” környezetben, melyről hamar kiderült, hogy magán-bordélyház. Egy férfi durva molesztálását elhárítva menekülnie kellett. Az Üllői út – Ferenc körút – Mária utca környékén próbálta fenntartania magát, alkalmi munkákból. Melegedni, pihenni a környék templomaiba járt. 
Volt ő piaci hordár a Nagycsarnokban, cukorkaárus mozikban, hajnali péksütemény és tejkihordó, krumplihámozó pékségben, „szakszerű” diótörő cukrászatok számára, ahol egyetlen szemet sem ehetett meg, mert héjastól visszamérték. Itt is kitűnt azonban különleges adottsága, mely ellenszenvet váltott ki munkatársaiból, s ezek bele-bele csempésztek edényébe hibásakat is, minek következtében menesztették.
Volt ő piaci hordár a Nagycsarnokban, cukorkaárus mozikban, hajnali péksütemény és tejkihordó, krumplihámozó pékségben, „szakszerű” diótörő cukrászatok számára, ahol egyetlen szemet sem ehetett meg, mert héjastól visszamérték. Itt is kitűnt azonban különleges adottsága, mely ellenszenvet váltott ki munkatársaiból, s ezek bele-bele csempésztek edényébe hibásakat is, minek következtében menesztették.Napközben, különösen hideg időben, megragadott minden alkalmat, hogy valahol melegedhessen. Járta a vásárcsarnokot, a templomokat, perecet és cukorkát árult a mozikban, ahol bár minden filmet megnézhetett, de címüket sem jegyezte meg, inkább csak a zongorista zenéjéből maradt meg benne néhány dúdolható dallam. Ígért fizetségét azonban nem kapta meg!
Egy alkalommal, mikor a szabadban egy padon volt kénytelen aludni, hirtelen rendőrök rázták fel, s az ijedtségtől szűnni nem akaró köhögőroham fogta el. A soványka leányt orvosi vizsgálatra beszállították az Új Szent János Kórházba. Sajnos, a tüdején levő foltot, vagyis a meszesítést első látásra TBC-nek diagnosztizálták, melyet leromlott testi állapota és a köhögése is igazolt. Hiába próbált mentegetőzni svájci kezelésével, ezt kétkedéssel fogadták. Az éjszakai páciens állapotát végső stádiumúnak (!) diagnosztizálták, és ennek megfelelően a másnapi konzíliumig be is fektették a legsúlyosabbak közé. Bizony, roppant ügyesnek kellett lennie ahhoz, hogy egy óvatlan pillanatban meg tudjon szökni a kerítésen keresztül (– persze, ezúttal sem nagykabátban!)
A fordulatos és nélkülözésekkel teli élet egyenesen „túlélő kiképzés” volt ez egy tisztességes fiatal lány számára! Nagyfokú önállóság, rendkívüli talpraesettség és elszántság fejlődött ki Erzsébetben. Gyakran kellett hirtelen helyzetekből kimagyaráznia magát és a vele született „kardoskodó” hajlama, kiváló beszédkészséggé csiszolódott. A személyiségére annyira jellemző 'távolságtartó' vonása talán ekkor rögzülhetett benne. Ez nem egyszerűen bizalmatlanság volt, hanem csupán egy képzeletbeli körön belülre senkit sem engedett. Ez így volt egész életében! Erzsébet asszony benső köréhez senki sem közelíthetett, se a gyermekei, se e sorok írója, akit pedig a „Szűzanya titkárának” tartott! A „magának való” mivolta mégsem tekinthető önzőnek, és volt benne valami méltóságbeli tartás, amit legidősebb leánya így fogalmazott meg neki: „édesanyám egészen olyan, mint egy apácafőnöknő”.
Erzsébet fájlalta az emberi közömbösséget, de tovább küzdött és dolgozott, mert csak így remélte, hogy rátalál Isten vele való szándékára – jóllehet –, sorsának a bibliai Jóbhoz hasonlítható alakulását egyre kevésbé értette!
Egy pékség hajnali házhoz-szállítójaként a zsömlékből el-elcsent egyet, mely gyakran egész napi tápláléka volt. S bár hiányként (csodamód) nem jelentkezett, könnyek közt gyónta meg a „ferencieknél”. A jóságos gyóntatóatya nem csak feloldozta a szerencsétlen sorsú lányt, de maga is könnyekkel küszködve nyugtatta meg a lelkét: nem követett el bűnt e siralmas szükségében, mert ha az Úr Jézus szava áll a nyomtató ökörre, akkor áll az emberre is – mondta az atya! Sőt, 2 pengőt is adott Erzsébetnek, hogy szállást tudjon fizetni a Mária utcai kedvesnővérek éjszakai menhelyén. Első útja egy pékség volt, ahol 22 fillérért vásárolt egy kiló barnakenyeret, melyet aztán megosztott egy szegény asszonnyal a Ferenciek terének egyik padján.
Közel egy évig egy kefekötő házaspár foglalkoztatta üzemében. (Ez utóbbi jártasság jól jött később a háború utáni években!) Itt már némi megtakarításra is szert tett, és szerény albérletet is tudott fizetni. Mindig tanulni, képezni szerette volna magát, (I/27) nagy nehezen összespórolt pénzecskéjéből 1928 őszén elvégzett egy ápolónői tanfolyamot a Dohány utcai képzőben, mert ezzel nagyobb esélyt látott bekerülni valahová.
Begyik Tibor (Minden idézet vagy közlés csak a forrás megemlítésével!)
