Éjjel-nappal szolgálva a lelkeket!
Benard fareins-i rákos beteg úrilány azt óhajtotta, hogy halála előtt nem más, hanem az Ars-i plébános részesítse őt végső vigasztalásban. Így a helyi plébános néhány szóval megírta a leány kívánságát. Épp nagycsütörtök volt és szentünk szokásához híven, a következő éjszakát teljesen a templomban akarta tölteni. Mégis azonnal útra kelt, de útközben eltévedt és sárosan, holtfáradtan érkezett Fareins-be. Még egy pohár vizet sem akart elfogadni. Az alázatos pap, miután lelkileg megerősítette a szegény beteget, sietett haza, anélkül, hogy a neki felajánlott kocsit elfogadta volna.
Szerénységének híre már oly nagy volt, hogy a község lakosai kitódultak az utcára, hogy láthassák.
1832-ben Franciaországot kolerajárvány sújtotta, Ars azonban érintetlen maradt a járványtól, annak ellenére, hogy idegenből is egyre többen jöttek Ars-ba.
A környező falvakból gyorskocsi-szolgálatot szerveztek, hogy minél előbb eljuthasson mindenki az Ars-i paphoz, ha gyónni akart. Ő pedig éjjel és nappal gyóntatott, és bizony kiderült, hogy mennyire ismeri a szívek titkait.
1832-ben Beau a Jassans-i plébános, aki tizenhárom éven át volt gyóntatója szentünknek, súlyos beteg lett. Az Ars-i plébános meglátogatta Úrnapja délutánján. Természetesen gyalog a rekkenő hőségben tetette meg a hosszú utat, miután már odahaza az úrnapi körmenetet is megtartotta. Bizony, hány és hány hasonló fáradatlan eset ment feledésbe szentünkről! „Föláldozta magát a lelkekért, a mi szent lelkipásztorunk!” ‒ jegyzete fel Lassagne Katalin.
Közben a Gondviselés Intézete rendre működött, sok gyermek taníttatása és ellátása ingyenesen történt. Katalin 27 esztendeig volt vezetője az Intézménynek és mindenkor méltónak mutatta magát arra a feltétlen bizalomra, amellyel a plébános kitüntette. Szelíd lelkületű volt, egészen mély Mária-tisztelettel, s mint ilyen megtanulta plébánosától, hogyan kell elviselni zúgolódás nélkül a nélkülözéseket, és miként kell keményen és kitartóan dolgozni. Nevelőtársa Chanay Jeanne-Mária bár önfeláldozó volt, de merev természeténél fogva, majd' mindennap próbára tette Katalin türelmét.
Másik társa, szelíd barátnője Lardet Benoit, nagy fájdalmára 1830-ban meghalt. A helyébe jött Filliat Mária varrónő Mizerieux-ből, aki erőszakos és ellenkezésre hajló természetével, újabb keresztet rakott Lassagne Katalin gyenge vállára. Persze Katalin számára mindez az égi koronáját ékesítette. Mellesleg ő volt az egyetlen nő, aki tanúja volt szentünk egyik Mária-jelenésének!
Meg kell említenünk valamennyi alkalmazott dicséretére, hogy teljesen önzetlenül szolgáltak, és az étkezésen kívül semmit sem fogadtak el.
A falu kisleányai a fiatal tanítónők körül gyülekeztek, ragaszkodó szeretettel. (Alsó képünkön a leánykák egy csoportjának a kenyérdagasztást tanítja Lassagne Katalin, középen.) Ámde csakhamar a szomszéd falvak is hasznot húztak ezen ingyenes intézményből, és oda küldték a gyermekeiket, ennek okán már a magtárat is hálóteremmé kellett alakítani. Ilyképpen, egy valóságos kis nevelőintézet alakult ki, ugyanakkor, semmi pénzbeli hozzájárulást nem fogadtak el, csupán adományokat. Így többnyire a szülők ágyat, ágyneműt és ennivalót hoztak.
Szentünk útjai során gyakran találkozott szegény kislányokkal, árvákkal, éhezőkkel, akiket a kegyetlen vagy nagyon szegény szülők koldulásra kényszerítettek, vagy vallástalan gazdáknál helyeztek el. Az Istenről semmit sem tudtak, és csak bűnözni tanultak meg. Nyilvánvaló, hogy az Ars-i plébános résztvevő szíve, ezt nem tűrhette. Látván, hogy szerény iskolája megtelik, új gondolatra ébredt.
(Források a 2. részben!) (folyt.)