A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy “a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik”, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország – Ausztria-Magyarország ellen.
Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.
A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:
– A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
– Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
– Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés jogi formájában sem lehetne fenntartható!
(folyt.)