Alázatosan dacolva a nehézségekkel
Joseph Fesch Lyon-i bíboros a császári rendelettel dacolva, bátor elhatározással ismét megnyitotta a Verriéres-i intézetet, persze titokban. Ide lettek azok a kisszeminaristák elhelyezve, akik klasszikus tanulmányaikat már befejezték. Kétszázon jóval felül voltak. Itt nyerték el egy évig tartó bölcseleti képzésüket, mielőtt a Lyon-i nagyszemináriumba léptek volna. Vianney Jean-Marie hiányos ismeretei dacára, engedélyt kapott ezen évfolyam elvégzésére.
Nem csak az évfolyam legidősebbje volt, de még a tanára is fiatalabb volt nála. Szentünket ez nem zavarta, és a legnagyobb előmenetelt tanúsította a szentek tudományában az alázatosságban, viszont annál kevésbé jeleskedett a világi tudományokban.
Amikor első alkalommal intézett kérdést hozzá az előadó, ő csak hallgatott, mert nem értette. A tanár ugyanis latinul kérdezett. A hallgatók persze hangos nevetésben törtek ki. A leckéjét is csak nagy fáradtsággal, sorról-sorra fordítgatta. Ez természetesen korántsem jeleni azt, hogy számos növendéktársa mind erős lett volna a latinban, sőt osztályából hét növendék francia nyelven kapott oktatást. Ő viszont nem tudni miért, de nem részesült e kedvezményben!
Isten bizonyára azt akarta, hogy legnagyobb terveit, nem a bölcsek és okosaknak látszók által valósítsa meg, hanem a kicsiny által! (Vö. Lk 10,21) És ha a mélységes szerénysége nem tartotta volna vissza, megválaszolhatott volna osztálya jeles tanulóinak egy másik szent, az olasz költő, Jacob Fodi szavaival: „Átengedem nektek a szyllogizmusokat, a szavak játékát. (...) Az egyszerű és tiszta értelem eljut egymagában is a bölcsészet segítsége nélkül, az Isten megismeréséhez!”
A visszafogottság, annál is inkább nagy érdeme szentünknek, mert csintalan tanulótársai gúnyt űztek belőle, a tanárai pedig fukarkodtak a bátorítással.
De hogy valóban folytonos hecceléseknek volt kitéve, példázza egy későbbi vallomása: „Verrieres-ben, „egy kissé sokat kellett eltűrnöm!”
A hosszú kápolnalátogatások során, kitartásra kapott ösztönözést. És azóta, számára oly nagyon hiányzott az anyai szív, a Boldogságos Szűz iránt érzett ragaszkodása mind egyre gyermekibb, gyengédebb és mélyebb lett. Iránta táplált szeretetből a szolgaság fogadalmára határozta el magát, felajánlva hivatását Szeplőtelen Szívének!
Természetesen túlzás volna azt állítani, hogy Verrieres-ben Jean-Marie-t üldözték volna. A legkomolyabbak és a legjámborabbak ugyanis példát vettek róla. A társaságában mindig jól érezték magukat, mert rendesen az Istenről és a Boldogságos Szűzről beszélt.
Verrieres-ben a hősies erények kemény előírásai eléggé következetesen be lettek tartva. A fegyelem kemény, az étkezés egyszerű, a rendszabályok szigorúak voltak. Jean-Marie mindezért nem panaszkodott, sőt, elégedett volt és nem mulasztotta el a kötelességeit.
Érdekes, hogy rendkívül buzgó magaviselete mégsem vonta magára tanárainak a figyelmét! Nincs adat arra, hogy nyilvánosan hivatkoztak volna rá, mint követendő példára, sőt, hiányos előmenetele miatt, bizonyos fokú lebecsülésben részesült. Az év végén körülbelül ezt az osztályzatot kapta:
Szorgalom: jó
Ismeret: nagyon gyenge
Magaviselet: jó
Írás, rajz: jó
Barou az igazgató, ha rátermett nevelő is volt, de nem lehetett elvárni, hogy jó próféta is legyen. Csupán a látszatra támaszkodott, és nem tudta értékelni a kitűnő kincset, amit a Gondviselés átmenetileg rábízott. Lehet, hogy a papnevelésben már akkor fogyóban volt a 'mindent átimádkozás' és a misztika?
(Források a 2. részben!) (folyt.)
(Szeminaristák)