A Gondviselés sajátos megoldásai 4
Az előzőkben említést nyert, hogy Vianney Jean-Marie Baptiste-t Noäs-ben bújtatták, mint katonaszökevényt, ám egyszer majdnem elfogták. 1810. egyik nyári délutánján, amint Vincent Jeromos néven a 
tanya közelében dolgozgatott, csendőrök tűntek fel az úton. A megbeszélt jeladás figyelmeztette őt. Egy idő óta ugyanis az idősebb Fayot gyerekek és a polgármester fiai be lettek avatva a titokba. Efféle meglepetések mindig várhatók voltak. Ezért a jászolrács fölött, a szénapadlás deszkájába nyílást vágtak, amely elég nagy volt arra, hogy egy ember keresztülférjen rajta. Jean-Marie hirtelen az istállóba ugrott, felugrott a rejtekhelybe, s a széna alá kuporodva Istennek ajánlotta magát.
A csendőrök vajon látták-e őt elmenekülni? Nem lehetetlen! De bárhogyan is volt a dolog, élvezettel fogtak hozzá a kutatáshoz, mely remegéssel töltötte el a jelenet tanúit. Jean-Marie visszatartotta lélegzetét. De fuldokolni kezdett az istálló melege és a napsugarak következtében rothadó széna alatt. Mi több, az egyik csendőr a szénarakásban, mely alatt Jean-Marie mártíriumot szenvedett, kardja hegyével megszúrta őt. A heves fájdalom dacára, nem árulta el magát.
Később bevallotta, amikor Noäs-i emlékeiről beszélt, hogy életében sohasem szenvedett annyira, és ekkor megígérte Istennek, hogy a szenvedéseiben sohasem fog panaszkodni. „S szavamat állottam!” – mondta őszinte hálával.
Meglehet, hogy pár percen belül meg is fulladt volna, ha a csendőrök, miután a kutatással megvoltak elégedve, a polgármesterhez be nem mennek egy kis frissítőre.
1810. derekán Jean-Marie hírt hallott családjáról. Az özvegy Fayot-nénak az orvos ugyanis előírta Charbonieres-les-Bains-i víz használatát. E gyógyfürdő Lyon-tól nyugatra, 9 kilométernyire fekszik, Dardilly-től sem messze. A beteg vonakodott, mert a szállásköltségekkel sokba kerül. Jean-Marie azonban erősen ajánlotta, hogy egyfelől az orvosnak engedelmeskedni kell, másfelől hírt is hozhat a családjáról is, akiknél szállást nyerhet. Szegény számkivetett szentünk, levelet fogalmazott övéi számára, mely tele volt keserűséggel és megbánással. Mindazonáltal nem nevezte meg a helyet, ahol rejtőzködött. Aztán Fayot asszonynak felajánlott 100 frankot útiköltségre a spórolt pénzéből.
Kédőbb, Fayot Jeromos az asszony fia így tanúskodott az esetről: „Anyám megjelent a Vianney családnál, de a családfő nehézségeket támasztott a szállás miatt. Ekkor felmutatta az anyának a fia levelét, aki annyira boldog volt, hogy fiáról hírt hallott, hogy örömében sírt és megölelte anyámat.
‒ Adunk önnek lakást mondta, és ápolni fogjuk önt!.
És Vianney asszony elbeszélte anyámnak, hogy egy alkalommal amint nagyon levert volt, felkereste Balley plébánost, ki ezt a meglepő választ mondta neki: „Jó asszony, ne aggódjon a fia miatt. Mert ő se nem beteg, sem meg nem halt. Sohasem lesz katona, hanem pap lesz!”
A rideg Vianney gazda nem igen volt elragadtatva a látogatástól. Az átolvasott levél sem enyhítette rossz hangulatát. Fia miatt már több ízben pénzbüntetést kellett fizetnie, és meg is fenyegették őt, hogy büntetésül költségére katonákat fognak nála elszállásolni. „Az utolsó fillérig felétetem vagyonát” mondta Blanchard, a sorozókapitány, aki Dardilly-be jött, hogy a besorozott Vianney Jean-Marie eltűnése miatt vizsgálatot tartson.
‒ Neki is éppúgy, mint a többieknek, be kellett volna vonulnia, ismételgette az apa, és az egész ház békességben maradhatott volna!
‒ Úgy látszik, válaszolt az özvegy, ön nem igen örül annak, hogy a fia nálam van!
‒ Hol lakik ön, hogy felkeressem őt?
‒ Nem mondhatom el, de higgye el nekem, hogy a fia értékesebb ember minden vagyonuknál!
(Források a 2. részben!) (folyt.)
(A szülői ház Dardilly-ben)
