Márpedig a Loretói Ház az a hely, ahol üdvösségünk kezdetét vette!
Kezdettől fogva a Casa Santa oltárának közepén tabernákulum állt, a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel, a második Isteni Személlyel, aki magát a világ üdvösségéért feláldozta, és Akit az eucharisztikus Kenyér és Bor színe alatt imádunk. (Amikor a Szentségháznak még helye volt a Szent Kápolnában!)
Azon a helyen, ahol Ő az emberiség történetébe belépett, hogy az Atya üdvös kinyilatkoztatását bevégezze. Azon a helyen, ahol a Szent Szűz nevelkedett, és igent mondott az Angyalnak, hogy a Messiás Édesanyja, az isteni Szentség Tabernákulumává legyen!
Nos, ez a ház egy idő óta üres! A Legméltóságosabb Oltáriszentséget kivették belőle, és egy külön erre a célra kialakított szentségi kápolnába helyezték el. Amiként ez máshol is megtörtént, és nyilván az indok ugyan az: „A turisták miatt!”
Ha egy zarándok „korábban” belépett a Loretói Szent Házba, térdet hajtott, és így imádkozott az Oltáriszentség előtt, tekintetét a Fekete Madonnára szegezve.
Ezzel szemben, ha ma lép be ugyan oda, akkor már nem is tudja, hogy mit tegyen? (Alább: a Tabernákulum már nincs benn!)
Ami Loretóban korábban fontos és az áhítat meghatározója volt, az a Legméltóságosabb Oltáriszentség és az Istenanya szobra. E „Két Lakónak” helyük volt gyermekkori házukban, ám most az Anyát elválasztották a Fiától. És ezzel a Loretó-i Ház lényegében múzeumi funkciót kapott, mely ugyan ébreszthet megrendülést, dokumentálhatja a múltat, de az Úr gyermekkori házában már „nincs otthon”!
De így is, Jézus távollétében is lenyűgöző és megindító elimádkozni a Szent Házban az Úrangyalát, elmélkedve a Megtestesülés és a Megváltás titkáról. Úgy is mondhatnánk, hogy az Úrangyala a legmegindítóbb loretói imádság!
(Forrásokat lásd az első részben!) (Vége!)
(Az Úrangyala imádsághoz KATTINS IDE!)
