HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

ant666_535.jpgMitől “végidős” a végidő?

     A 20. században, több keresztényt gyilkoltak meg a világon, mint a megelőző 19 évszázadban összesen! Az emberi történelem egyik leggyötrelmesebb századának drámai és véres eseményei után, amelyek Krisztus földi Helytartója elleni merényletben érték el csúcspontjukat, lehullott a lepel egy valóságról, mely a háttérből irányítja a történelmet és amelyet a mai – gyakran racionalizmussal fertőzött – közgondolkodás nem akar felismerni és "összeesküvés-elméletnek" bélyegez. Pedig mondva van: Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. (Lk 12, 2-3)
phillipines genocid.jpg     A végidő jele volt-e, amikor 1906-ban az amerikai imperializmus kegyetlen és kíméletlen háborút indított a Fülöp-szigetek bekebelezésére, melynek több mint egy millió helyi áldozata volt - egyes történészek genocídiumnak nyilvánították. A támadók a szigetlakókat "alig tartották többre, mint egy kutyát" (In 1908 Manuel Arellano Remondo, in General Geography of the Philippine Islands). A diadalittas katonák fotókat készítettek magukról, amint a hullahegyen állnak vadász pózban.
fulopszigetek_jolomassacre1906.jpg     Az idők jeleit igazolják-e, hogy a sztálini dicshimnuszoktól zengő Szovjet-Ukrajnában 1932-33-ban 10 MILLIÓ ember halt éhen, miközben a nemzetközi piacon ár alatt kínálták a gabonát! De a hrucsovi Szovjetúnióban is 200 ezer papot és szerzetest kínoztak halálra és öltek meg? Jel-e az, hogy a demográfusok szerint a kommunista uralom alatti orosz népességből 1917-től 1987-ig 170 millió ember hiányzik a természetes népszaporulat statisztikai számítása alapján? Az ötvenes években Kínában meghirdetett "Nagy Ugrás" gazdaságpolitikája következtében 40 millióan haltak éhen. Ezt az adatot még tetézte a "Kulturális Forradalom"! A hazugság atyja (Jn 8,44) milyen sikeresen képes inspirálni a kommunistákat!
hiroshima-church.jpg    A végidők jele-e, hogy a Japán elleni két amerikai atomtámadás 1945-ben, épp a két japán keresztény várost sújtotta, Hirosimát és Nagaszakit?
    Jel-e az, hogy 1975-ben a Szovjetúnió, a szocialista országok (beleértve a magyar Kádár-kormányt is), lelkendező támogatásával  megalakult marxista Pol Pot Kambodzsájában (a Vörös Khmerek) kétmillió embert, anyát és gyermeket mészároltak le a legkegyetlenebb módon, csak azért, mert iskolázott volt, szemüveges, vagy mert szerelmes lett valakibe, esetleg azért végeztek egy egész familiával, mert egyetlen tagját akármivel is megvádolták? A felszabadító vietnámiak 1979-ben hét (!) foglyot találtak életben a megsemmisítő táborban!
     A végidők jelének tudható-e be, hogy Magyarországról a II. Világháború végén 900 ezer (!) civil nőt és férfit hurcoltak a szovjet Gulágra rabszolga munkára? Ezeknek csupán egyharmada térthetett vissza élő roncsként, ám ezt követően soha nem beszélhettek erről!
gulag.jpg    Az utolsó idők jeleként lehetett-e betudni, hogy a Szovjetúnióban 40 ezer (!) koncentrációs tábor (gulág) működött még a 80-as években is. (Rózsás János tanúsága szerint.) A mellékelt hullahalom a Szovjet Gulágon készült!!!
    Kínában az ötvenes években volt a "Nagy Ugrás", melynek gazdasági lépései miatt elképesztő éhínség ütötte fel a fejét. Becslések szerint 40-50 millió kínai halt éhen. A hazugság atyja (Jn 8,44) mesterien inspirálta a kínai kommunistákat is! (Kínai kisgyermekek hullái a mellékelt képen!)china-communist-genocide.jpg
    Gyűltek a végidők jelei, a múlt század 50-es 60-as évek Magyarországán is, mert amellett, hogy tele voltak a börtönök és ezreket végeztek ki koncepciós perek alapján, a propaganda gépezete mást se zengett, mint „béke és biztonság”! Krisztus Egyháza megadhatta volna időben a választ, de szószékeiről nem hangozhatott el a nagyon is aktuális evangéliumi figyelmeztetés: „Amikor azt mondják: 'Béke és biztonság', éppen akkor szakad rájuk hirtelen a veszedelem, mint a várandós asszonyra a fájdalom, és nem menekülnek meg.” (1Tesz 5,3)
Ám minél harsányabban harsogták a béke, biztonság és szocialista jövő ígéretét, annál inkább vált minden békétlenebbé és bizonytalanabbá a világban! És gyülekeztek (és gyülekeznek) a “végidők jelei” máig is, ám úgy néz ki, hogy ezzel arányosan növekszik az általános tudatlanság, a hiszékenység, a babonaságra való hajlam, a csodavárás vagy épp a „jól értesültség” a végső dolgok idejét, bekövetkeztét illetően! Pedig Szent Pál milyen határozottan állítja, hogy „magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.” (1Tessz 5,2)
    Mindazáltal – int Pál apostol – „tudnod kell, hogy az utolsó napokban veszedelmes idők következnek. Az emberek önzők lesznek, kapzsik, kérkedők, kevélyek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, gonoszok, szeretetlenek, békétlenkedők, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, rosszakarók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak; inkább fogják szeretni a gyönyört, mint Istent. A vallásosság látszatát viselik ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld! Ezek közül valók ugyanis azok, akik beosonnak a házakba, (...), akik mindig tanulnak, de az igazság ismeretére soha el nem jutnak. (...) Ellene szegülnek ezek az igazságnak, mert bomlott elméjű, megbízhatatlan hitű emberek. De sokra nem jutnak ezzel: ostobaságuk éppúgy nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt.” (vö 2Tim 3,1-9)
Ezek a jelek, mind napjaink jellemzői! (Folyt!)      (A fotók az internetről!)  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr814875904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása