Mondd meg nekik!
Elrepültem Kaliforniába, ahol a Catholic Answers által szervezett országos hitvédelmi konferencián tartottam előadást. Az ott lévők közül sokan hallották a szalagot, és mind Kimberlyről érdeklődtek. Az előadásom befejeztével föltett első kérdés valahogy így hangzott:
„Scott, mindnyájan hallottuk a néhány hónapja önnel készült szalagot! Mondja el, hol tart a felesége a katolizálásban?”
Kínos volt, mert meg kellett mondanom, hogy nem tudom.
Aznap este még fölhívtam Kimberlyt. 
Elmeséltem neki, hogy a konferencia résztvevői mind hallották a szalagot, és mennyire kíváncsiak, hogyan gondolkodik most. Megkérdeztem, van-e valami amit el akar mondani? ‒ Arra azonban amit válaszolt, aligha számítottam.
„Mondd meg nekik” ‒ válaszolta némi szünet után ‒, hogy amikor tegnap, hamvazószerdán átjöttem Steubenville-be, a kocsiban sokat töprengtem és imádkoztam és világossá vált, hogy Isten most húsvétkor hazavár. ‒ Egy hosszú percen át egyikünk sem bírt megszólalni. Aztán folyni kezdtek a könnyeink, hálát adtunk és örültünk.
Hamarosan mindenki tudta a konferencián.
Megbeszéltük, hogy Kimberlyt a jolieti Szent Patrik templomban 1990 húsvét vigíliáján fogadja vissza az Egyház. (Az időzítés enyhén szólva ironikusnak tűnt; öt évvel azelőtti katolizálásom legkorábbi időpontjául 1990-et jelöltük ki. A nekem szánt időpont íme a feleségemé lett.)
Időnként elemi erővel tört ránk az öröm, hogy Kimberly visszafogadása máris megtörténik; mindketten különös módon átéreztük a nagyböjt bűnbánati lelkületét. Így még sose ünnepeltük a Nagyhetet. újra boldogok voltunk!
(folyt. köv.)
