Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 5
A protestantizmus megkötözöttségében
Már-már arra gondoltam, hogy elválunk, de féltem Istent megsérteni és attól, hogy emiatt a pokolra kerüljek. Éreztem, hogy valamiképp van remény ‒ nem Scott miatt vagy miattam, hanem azért, mert Isten hűséges. Az Úr valahogy majd csak irgalmas lesz hozzám ‒ és Scotthoz is ‒ nap nap után, hogy megkapjuk a szükséges kegyelmet ebben a nehéz, ínséges időben.
Scott nagy élvezettel élte katolikus életét (bár nem kérkedett vele). Ha imádkozott, keresztet vetett. Volt egy feszület az irodájában. Egyszer véletlenül hallottam, amikor az Üdvözlégyet mondta egy barátjával.
Nagyon mélyen érintett, hogy nem tudok örülni megváltottságomnak. Imanaplómban újra és újra föltettem a kérdést az Úrnak: „Miért nem tudok örülni megváltottságomnak? Tudom, hogy meg vagyok váltva. Ugyanakkor Scott föl se teszi ezt a kérdést, és ő miért tud örülni annyira? Igen, neki ott volt az Oltáriszentség!” Nagyon makacs voltam ‒ ez a legmegfelelőbb szó.
Egyszer az egyik katolikus barátnőm értem könyörögvén, megemlítette, hogy az Úr azt mondta neki: számunkra „Krisztus megtöretett Testének apostolsága” adatik. Nem értettem, de a magányosságunk gyötrelmei emlékeztettek a reformáció okozta szakadások szomorúságára és fájdalmaira. És ez elgondolkodtatott, hiszen nap nap után határozottan éreztük, micsoda dúltság jellemzi a családokat a reformáció óta. És magunk is megéltük, mennyire fájdalmas az egység hiánya.
Férjemmel ketten aktivisták lettünk, s ez a kötelék nagyban segítette, hogy együtt tudjunk működni. Az abortusz és a pornográfia elleni közös küzdelemben együtt éltünk meg a sikereket, és házasságunk erősödött a közös szolgálattól is, meg attól is, hogy közös barátokat szereztünk.
Segített abban is, hogy kívülről tudjuk szemlélni magunkat.
(folyt. köv.)