Csaknem 200 éve, 1823. január 22-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
A németek például a „Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt” kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti. Haydn gyönyörű zenéjére az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani himnuszuknak maradt a dallama, de más a szövege, melyet ugyanazzal a költővel írattak meg! Az orosz himnusz csupán 10 esztendős!
A franciáké, az úgynevezett „La Marseillaise” - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
Fentiek példázzák, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, de még a diadalt sem. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el megemlíteni, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és a 45 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága, később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink, elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
A Himnusz szövegét a költő január 22-én tisztázta le, ez a nap egyben a magyar kultúra napja is. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!” Épp ez az, ami nagyon nem tetszett az ateista-kommunista diktátoroknak. A sorokra rátört maga Rákosi is az 50-es évek elején, mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: Jó a régi. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével – a jövő magyar generációjának kell átadnunk. Mert Magyarországot, Édes Magyar Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől, meg kell tehát mentenünk! Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
