KEMÉNY OSTOR ISTEN KEZÉBEN
A háború kemény ostor Isten kezében, amely az emberiségnek éppen azon javait fogja elvenni, amelyhez leggörcsösebben ragaszkodik. Az Úr csak azért adta a földi javakat, hogy eszközül szolgáljanak. Az emberek azonban megfeledkeznek Istenről és úgy ragaszkodnak a föld javaihoz, mintha az lenne az emberi élet őrök célja és ebben találná meg egyetlen boldogságát. A háborúban Isten egyszerűen elvonja tőlük ezeket a javakat. Egy kis böjt, vagy önmegtagadás miatt már siránkoztak és támadták az Egyházat. Most akarva-nem akarva böjtölniök (éhezniük) kell, és le kell mondaniuk mindenről, amihez úgy hozzátapadt a szívük. Az Úr egyiket a másik után veszi el. Hiába gyűjtenek össze kincseket ruhában, cipőben, élelemben és egyéb javakban. Mikor azt hiszik biztonságban vannak, egyszerre földönfutókká lesznek és mindenüket elvesztik. Sokszor éppen azokat sújtja legjobban az Úr, akik legtöbbet élveztek itt a földön.
BETELT-E MÁR A POHÁR?
A mai emberiség még nem tudta, mi az éhínség, most kezdi megismerni, hiszen fogytán van már a legszükségesebb is. Képzeljük el, ha valóban háborús területté válik a város, ha rendszeres légitámadás ér bennünket is... Nem tudjuk, hogy amit a Szűzanya előre megmondott, vajon elérkezett-e már, vagy még nem!?
KÉTSÉGBE ESSÜNK?
Nem tudjuk, milyen fordulat lesz, nem tudjuk, mi történik máról-holnapra, annyi bizonyos, hogyha Krisztus ellenségei kerülnek felszínre, nem fogják megkímélni az Úr hűséges kővetőit. Mit tegyünk tehát ezekben a válságos időkben? Vajon kétségbe essünk? Vagy tagadjuk, hogy baj van? Éljünk a mának?
(Forrás az első részben!) (folyt.)