Szent Lukács egy másik helyen is utal Mária korai tiszteletére, amikor idézi egy asszony szavát a tömegből: "boldog az az asszony, akinek a méhe téged hordozott, és akinek a keble téged táplált" Lk 11,27) és Jézus nem elutasítón reagál erre!
Mária korai tisztelői közé sorolódik Szent Pál is, aki talán szemtanúja volt a Szűzanya elszenderülésének, amikor 48-ban részt vett az apostoli zsinaton. Egyébiránt a Galatákhoz szóló levelet a teológusok a legkorábbi keresztény iratnak tekintik. Ebben a levélben az üdvtörténet rövid áttekintésében nagyon fontos helyet ad Máriának: "Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született..." (4,4)
Az Újszövetség utolsó fejezetében, a Jelenések könyvében Mária megdicsőül. Itt már nem csak a názáreti szolgáló leány és az Úr Anyja, hanem az Ó- és Újszövetség népeinek megtestesítője, mi több égi Anyja. Így lesz ő apokaliptikus "jel az égen": "egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott" (Jel 12,1-2). (Vö. Michael Hesemann: A NÁZÁRETI MÁRIA, Szent István Társulat 2012. 255-256) /Meg kell jegyeznünk, hogy a "szülési fájdalmában kiáltozott" kifejezés nem Jézus születésére utal, hanem az Égi Édesanya küzdő egyházbeli gyermekeinek üdvösségre való küzdelmes megszülésére, a szüntelenül aggódó anya fájdalmára! (szerk.)/
Montforti Grignon Szent Lajos nagyon szépen ad magyarázatot az értünk szenvedő (szülési fájdalmában kiáltozó) Égi Anyára: "ahhoz, hogy a kiválasztottak az Isten Fiához hasonlókká legyenek, ezen a világon mind Szűz Máriába zárattak, ahol ez a jó Anya őrzi, táplálja, ápolja, növeli, majd haláluk után a dicsőség világosságára szüli őket". (TMT 33)
Tehát Mária nem csak felnevelte Isten Fiát, hanem ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, amikor Jánosnak szólt: "Íme a te Anyád!" (Jn 19,27), hogy valamennyiünk édesanyja legyen. Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék. (Vö. Antalóczi, Jelenések, üzenetek és a jövő, Eger 2000. 23) És nekünk pedig létfontosságú, hogy kérjük őt!
