HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A bűn és szerzője 3      Tudnunk kell, hogy a kegyelmi állapot hiányában – szentségi élet nélkül –, nehéz kivédeni a gonosz cselvetéseit, mert „nem annyira a test és vér ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz…

Szólj hozzá!

Budapest - Máriaremete, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a…

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán)      1517-ben zajlik le Luther téziseinek kitűzése. Ez a döntő kezdet – legalábbis kívülről nézve – a protestantizmus számára. Luther a két megadott küldetésből csupán egyet: Krisztus Isten felé való közvetítését fogadja…

Szólj hozzá!

A bűn és szerzője 2      Ha a hit területén jelentkezik egy-egy kétely, az általában nem ördögi eredetű. Ha azonban az egész hitletétemény kérdőjeleződik meg egy pillanat alatt, vagy valaki nagy vehemenciával jobban hallgat a bizonytalan forrású „égi üzenetekre”, mint az Evangéliumra, akkor majdnem…

Szólj hozzá!

Budapest - Máriaremete, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a…

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán)       A Katolikus Egyház igazságaival szemben folytatott erők harcai fél évezred óta mind súlyosabb és veszedelmesebb tévtanokhoz, illetve forradalmakhoz vezettek. Érdekes látni, hogy az újkor legalapvetőbb történései…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Szent Filoména vértanú emléknapja van, melyet ugyan töröltek a liturgikus naptárból, de népszerűsége és más szenteket is felülmúló csodás segítsége változatlan és Fényes Csillagként ragyog!Az egész világon templomok és oltárok hirdetik e Rómában vértanúságot szenvedett…

Szólj hozzá!

A bűn és szerzője 1      A Szentírás által említett megszállottak riasztó viselkedéséből azt látjuk, hogy az ördög, ez az istenellenes hatalom fáradhatatlanul pusztítani akar, s tevékenységét az állandó düh, irigység, megalázottság, és reménytelenség kíséri. Ebben a viselkedésben az elkárhozott…

Szólj hozzá!

A keresztről nevezett Szent Terézia Benedikta szűz, vértanú (Edit Stein) Európa társvédőszentje        Korunk "szép új világában" a feminista teológusok követelték II. János Pál pápától a nők egyenjogúsítását az Egyházban. A szent pápa az egyház szentségéhez illő választ adott. Szent Benedek,…

Szólj hozzá!

Budapest - Máriaremete, 2016. augusztus 27. Kedves Olvasóim! Az Országos Szeretetláng Fesztiválon résztvevőket és a Szeretetláng Mozgalmat nagy megtiszteltetés érte azzal, hogy Francesco Bamonte atya az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének Elnöke elvállalta, hogy szentbeszédet és előadást tart a…

Szólj hozzá!

Legyetek nagyon óvatosak, mert sokan jönnek... 3     Az Egyház Anyjának Fatimában megígért végső diadalához nem fér kétség, de az üzenetek szerint a sorozatos kérések és figyelmeztetések ellenére is sokan esnek áldozatául a szerveződő bűnnek. Az utóbbi százhetven évben, akár az "utolsó idők"…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

Az ördög nem alszik      A héber „sátán” szó ellenséget jelent, aki a gyűlölettől elvakulva mindent tönkre akar tenni, amit Isten teremtett. Erejét elsősorban az ember ellen fordította, akit Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett. Pusztító szándékára felhasználja egész intelligenciáját,…

Szólj hozzá!

Egy nagy pápa figyelmeztetése      Az emberi jog fölébe helyezése a természetes és isteni jognak, a házasság fogalmának elhomályosulásával jár. Hit nélkül, a házasság is szükségszerűen a bűnös emberi természet és az érzéki vágyak gonosz uralmának rabszolgája lesz, mely veszedelmes a családokra és a…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

Szent Domonkos élete      Szent Domonkos lélekkel eltelt férfi volt, akit Isten azért támasztott, hogy válaszoljon az Egyház égető szükségére, hogy képzett prédikátorokat adjon neki. A Szentlélek ösztönzésére megalapította az első apostoli Rendet, amely egyesíti a megszentelő szemlélődést az…

Szólj hozzá!

A bűn, nem a teremtés hibája! 3      Fontos teológiai igazságok a Szentírás alapján: Az első ember megszegte Isten parancsát, így a rossz eredete az ember cselekedetében rejlik (nem Istenben). A bűnt sátáni kísértés előzte meg. Isten a bűnt megbüntette, de az ember szabadságát nem korlátozta. Az…

Szólj hozzá!

Legyetek nagyon óvatosak, mert sokan jönnek... 2     Még egyszer a magánrevelációkról. Tetszetős dolgot a sátán is produkálhat annak érdekében, hogy így-úgy elhangolja a lelkeket, esetleg nagyobb megkötözöttséget támasztva. Maga a Szentírás is figyelmeztet: "a sátán is a világosság angyalának…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi imaTeljes odaadással…

Szólj hozzá!

     Rendkívülinek tekinthető, hogy az Ars-i plébános már a dogma-kihirdetés előtt (1854) bensőségesen tisztelte Mária Szeplőtelen Szívét és felajánlotta híveit – olyannyira ‒, hogy templomának Mária-szobrára készíttetett egy nagy nyitható szívet, melybe elhelyezte híveinek a nevét! (Ld. a képen!) …

Szólj hozzá!

A bűn, nem a teremtés hibája! 2      Mivel bukott természettel és az áteredő bűntől szeplősítve születünk, rászorulunk a Szent Keresztségbeni újjászületésre, hogy kiszabaduljunk a sötétség hatalmából és védettek lehessünk ezekkel szemben (a kegyelmi állapotban), s bemehessünk Isten országába, ahová…

Szólj hozzá!

     A színeváltozás (görögül: metamorphószisz; latinul: transfiguratio), amikor Jézus Krisztus megmutatta isteni dicsőségét. Ennek helyszíne egy galileai hegy volt, a hagyomány szerint Tábor hegye.     „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott…

Szólj hozzá!

Legyetek nagyon óvatosak, mert sokan jönnek... 1     Egyre gyakrabban hallunk várható csapásokról, pusztulásról, a nagy figyelmeztetésről és a Nagy Büntetésről. A Szentírásban is több büntető ítéletről olvashatunk, de ezek a történetek épp arra tanítanak, hogy Isten nem akarja büntetni az embert…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

     Az egyszerű és "tanulatlan" Ars-i plébános olyan híres és keresett gyóntató és tanácsadó lett, hogy a szomszédos városokból, külön kocsijáratot rendszeresítettek Arsba! A környék papságának jelentős része, persze nem nézte jó szemmel a "kolléga" sikereit. Annál is inkább féltékenyek voltak,…

Szólj hozzá!

A bűn, nem a teremtés hibája! 1      Isten megteremtette a tiszta szellemeket, szabad akaratot, intelligenciát és hatalmat adott nekik, hogy különleges kapcsolatban lehessenek Vele, és ne kényszerből teljesítsék akaratát, hanem szabadon, szeretetből. A sátán volt a teremtmények legtökéletesebbike,…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

     Első gyónói közt volt egy hölgy Pauline Jaricot – aki elindította a világban az Élő Rózsafüzér Mozgalmat – erős indíttatást érzett, hogy Vianney atyának adjon egy Csodatévő Szent Filoména szobrocskát ereklyével. Ez nagy hatással volt a magányos és vagyontalan kispapra, akit végül a püspöke egy…

Szólj hozzá!

Augusztus 5-e Havas Boldogasszony avagy Szűz Mária római főtemplomának felszentelése      Eredetileg a Szent Szűz római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore – fölszentelési évfordulója (440-ben szentelték…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása