HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Előszó 3      Figyelmesnek kell lennünk, mert ártó szándékkal, sorra alakulnak a sátán céljait így-úgy segítő közösségek, pártok, melyekbe szinte akaratlanul is belesodródhat a figyelmetlen-, felszínes ember − észre sem véve −, hogy a rossz oldalán küzd, és a kárhozat felé igyekszik! Jegyezzük…

Szólj hozzá!

A földi élet: felelősség!     Életednek, küldetésednek örökkévaló jelentősége van, ami befolyással lehet mások örökkévaló életére is. Sem a munkahelyi eredmények, sem más tevékenységek és sikerek nem esnek olyan súllyal latba, mint az, amit az emberek Istennel való kapcsolatának előmozdításáért…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

     Vianney Szent János 1786. május 8-án a Felvilágosodás korának legnagyobb sötétségében született, a Lyon melletti Dardilly-ben. A dolgos, hívő földműves szülei a Jean-Baptist Marie névre keresztelték. Édesanyja bensőséges hitben nevelte. (Képen a szülőháza)                                      …

Szólj hozzá!

Előszó 2      Fontos tudnivaló, hogy a Katolikus Tanításból nem lehet önkényesen ezt-azt nem hinni, vagy „nem egészen úgy”, mert ez résnyitás a katolikus hitvalláson, és óhatatlanul hittagadásba fordulhat. Ez, még ha nem is a saját hitehagyásaként mutatkozik meg, de a családjában, a környezetében…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ne értsetek félre semmit, hanem csak az Urat kövessétek! 2     A Szentírás világosan tanítja: „Mindenki számára egy az út az életbe, mint ahogy a távozás is ugyan az!” (Bölcs 7,6) „Az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

Előszó 1      Korunk szerzői, köztük sajnos katolikus teológusok is a sátán és a többi bukott angyal valós befolyásának kisebbítésére törekszenek (ha épp nem tagadják puszta létezésüket is)! Sokuk a múlt, sötét korok babonájának tartja, pedig a sátánról tudomást nem vevő krisztológia eleve sántít −…

Szólj hozzá!

Ott leszek a könyveimmel, és a Hajnal Szép Sugara blog támogatására adományt elfogadok!

Szólj hozzá!

Ne értsetek félre semmit, hanem csak az Urat kövessétek! 1     Lélekvándorlás (reinkarnáció) pedig nincs! Elődeinkkel lehetnek genetikai azonosságaink, sőt érzelmi-lelkületi hasonlóságok is, ám a lélek nem ugyanaz! A hipnózisban való „emlékezés”, nem a mély emlékek felszínre hozása, hanem épp…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

     Augusztus 2-a Angyalok Királynéja vagy népiesen Angyalos Boldogasszony ünnepe, mely egyben a Porciunkula kápolna fölszentelésének emléknapja és a ferencrendiek legnagyobb ünnepe. Porciunkula – egy kis kápolna, amit Szent Ferenc épített újjá 1208-ban. Itt éltek az első testvérek, és maga Szent…

Szólj hozzá!

  „Elhagyja a Szentírás és az Egyház tanítását, aki nem vallja létezőnek az ördög valóságát.” (VI. Pál pápa 1975. november 15.)     A „Hajnal Szép Sugara” blog, 77 részes sorozata nyomán, Begyik Tibor szerkesztésében    Felhasznált források és esetleges jelölései: Katolikus Egyház…

Szólj hozzá!

Élni a szabad-akarat felelősségében     A pokol azoknak az örök kárhozata, akik szabad döntésük által halálos bűnben halnak meg. A pokol fő büntetése az örök elszakítottság Istentől, akiben pedig egyedül talál az ember életet és boldogságot, melyre teremtetett és amire vágyakozik. (vö Római…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

     Augusztus elsején Liguori Szent Alfonzra emlékezik az Egyház. Az itáliai katolikus teológus, egyháztanító a Redemptorista Rend megalapítója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap.        Liguori Szent…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Nem a hitet kell egyszerűbbé tenni, hanem a lelkünket!     Jóllehet a hit tanítása világos afelől, akiben hisz, a hitét gyakorló ember olykor mégis nagyon kemény próbának van kitéve kételyeivel. A világ, amiben élünk úgy tűnik, gyakran igen távol van attól, ami felől a hit biztosít bennünket, hiszen…

Szólj hozzá!

Útmutató és bevezető a kilencedhez     Szent Filoména kilencedét nem könnyű betartani, mert a kis Vértanú azt kéri a követőjétől, hogy legalább a kilenc nap alatt kerüljön minden bűnt, ami szinte lehetetlenség!Ugyanakkor szép gondolatokkal ajándékozza meg tisztelőjét és a közbenjárását kérőjét!…

Szólj hozzá!

Bűn az: amely eltávolít Istentől, csökkenti a lelkiismeret érzékenységét, rest a jóra, gyengíti az értelmet a test vágyai felett, elhomályosítja az Isten- és felebaráti szeretetet, meghamisítja a nemzettudatot. (ÉHÖ 7. o.)

Szólj hozzá!

    Kedves Olvasóm! – írja Montforti Grignon Szent Lajos – ha gyakorlod ezt az ájtatosságot s prédikálsz róla, akkor nem a könyvekből, de saját tapasztalatodból győződhetsz meg a szentolvasó csodáiról. Örömmel látod majd azon ígéretek valóra váltását, melyeket Szűz Mária Szent Domonkosnak és Boldog…

Szólj hozzá!

Felvilágosodás vagy elhomályosítás?     Három felvilágosító pont a „felvilágosodásról”: 1) Soha nem borult akkora sötétség az emberiségre, mint épp a Felvilágosodás által! 2) A felvilágosodás elmélete képes haladásnak ítélni azt, ami emberi léptékben mérve rémálom. 3) A felvilágosult elme egyazon…

Szólj hozzá!

      A Regnum Marianum Fogadalmi Templom alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Tanácsköztársaság bukását is megemlítő dokumentumot elhelyezve. A tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a…

Szólj hozzá!

     Ugyan bizony, nem együtt kell járnia a szeretetnek a példával? Hogyan tanulhatnák meg a természettől fogva utánzásra hajlamos gyermekek az engedelmeskedést, ha minden esetben azt látják, hogy anyjuk ügyet sem vet az apai utasításra, sőt panaszkodik rá? Ha szüleiktől a tekintély rovására történő…

Szólj hozzá!

Nézz magadba!     Szentek példája és tanácsa; hogy időnként mélyedjünk el magunkban. Csendes összeszedettségben figyeljük lelkünket, hogy hallhassuk Istent. Ó testvérem, az életed folyamán egyszer is megkísérelted ezt? Végül is, nem voltál képes egyetlen negyedórát se imádkozni Istenhez, lélekben és…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása