HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház-, a pápaság iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" körében elsősorban az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: ---------------------------- http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://capitulumlaicorum.blogspot.hu/ http://petersziklaja.ml/ ------------- http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ https://www.parkatt.hu/index.php?id=185 http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.magyarkurir.hu/ http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/index.asp ------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://magzat.5mp.eu/web.php?a=magzat http://www.pazmaneum.com http://www.szentkoronalovagrend.hu http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- https://hu.wikipedia.org/wiki/Port%C3%A1l:Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria http://kattanok.weebly.com/ -------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- https://akv0.wordpress.com/---------------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

KATTINTS IDE!

Szólj hozzá!

Hogy is van ez?      Sok, kevésbé hívő embertársunk – látva a világ szörnyűségeit –, felteszi a kérdést: „miért engedi meg mindezt az Isten?” Pedig ha valóban figyelte volna a világ utóbbi száz-kétszáz éves történéseit, felismerné, hogy Isten, mint szerető Atya soha nem nézte közömbösen a bűn…

Szólj hozzá!

     Az előző részben arról mesélt Erzsébet asszony, hogy egy borzalmas megrázkódtatást élt át egész testében. Innen folytatom: „Testi-lelki erőmet szinte elvesztettem amikor a Szűzanya éreznem engedte azt a kárhozat-veszélyű borzalmat, iszonyatot és félelmet, amit azok az…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html Bécsi egyezmény a szerződések jogáról 49. cikk  Megtévesztés Ha valamely államot egy másik tárgyaló állam megtévesztő magatartásával vesz rá a szerződéskötésre, az érintett állam…

Szólj hozzá!

A Szentháromság ünnepe (latinul: Festum Trinitatis, székelyföldi nevén kicsi pünkösd) a nyugati kereszténységben a Háromszemélyű Egy Isten ünnepe, melyet a pünkösd utáni vasárnapon tartanak. A pápák sokáig vonakodtak, hogy külön ünneppel is megszenteljék a hittitkot, de…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Forrás: Athanasius Schneider, Fülep Dániel: Katolikus Egyház, merre tartasz? - Magánkiadás 2018. felhasználásával! Egyházunk kiemelkedő vezetőinek véleménye a La Salette-i Miasszonyunk üzenetéről     1851. szeptember 19-én IX. Pius pápa jóváhagyta a La Salette-i…

Szólj hozzá!

     Egy alkalommal kettesben hazafelé mentünk, megkérdeztem Erzsébet nénit a „misztikus megéléseiről”, elég sarkosan: „most akkor volt látomása, vagy sem?” Épp házának az utcai kapujánál álltunk, amikor elkezdett mesélni egy történetet: „Nézd, fiacskám! Már…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html      A 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések érdemi jogi felülvizsgálatával meg lehetne állapítani, hogy a fenti szerződések…

Szólj hozzá!

Legendái közül, melyek főként szerzetestársai elmondása alapján születtek, íme néhány:      Egyszer, amikor a föllelkesült emberek már messzi földről tódultak a vándorprédikátorhoz, egy huszonkét útonállóból álló banda tért be a templomba Antalhoz. Kíváncsiságból…

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóim! Hétfő reggel 8 óra 23 perctől hekkerek támadják a CitizenGO oldalát, mely nem az első eset!Egyes csoportosulásokat zavar, hogy a CitizenGO aktívan és sikeresen védelmezi az életet, a családot és a szabadságot, minden félelem nélkül.A hekker csoport ezt a fenyegető üzenetet küldte…

Szólj hozzá!

     A titkok először 1879-ben jelentek meg Mons. Zola, Lecce püspökének kiadásában egyházmegyei jóváhagyással. A Szentszék a La Salette-ben elhangzottak mellett volt, ennek ellenére a próféciák, a „titkok” hitelessége körül még ma is viták folynak.     Úgy néz ki…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng kiválasztottjának szent meggyőződése volt és maradt égész életében, hogy a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült Egyház egymásra utaltsága, és egymást segítő együttműködése, nem csak „kegyelmi téren”, de a gyakorlatban is gyümölcsöző. A…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html      A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis…

Szólj hozzá!

     Visszatérve Erzsébet asszony élettörténetére, az évek teltek, de életének nehézségei, nemhogy enyhültek volna, de egyre bonyolódtak! Az egészségileg stabilizálódott özvegy fia újra munkába járt, de még mindig a hidegkúti házban húzta meg magát három gyermekével.…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem: David Lloyd George brit miniszterelnök a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Mint ,,Szent Ferenc hűséges fia'' és az assisibeli szegény tanítványa, Antal vállalva az Úr és apostolai életkörülményeit, vándorprédikátorként faluról-falura, városról-városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról. Szavait a…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben elmondottak révén prózaian vetődik fel a kérdés: vajon hány embert sikerül megmenteni az Isten Országa számára a prófétai szavak betejesedéséig?Sikerül-e felrázni a világot, amely ökörlánccal vonja magára a büntetést (Iz 5,18), időben megújul-e az…

Szólj hozzá!

     Az előző részben Erzsébet asszonnyal való vidéki utazásainkról volt szó: Egy-egy ilyen utazás során, nem csak beszélgettünk, hanem mint mondtam, a rózsafüzért imádkoztuk, miközben én számolgattam, hogy hány lelket mentettünk ki (ld. II/15-16) a tisztítótűzből!? Fel…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html      Az utódállamok még a trianoni szerződés követelményeit sem tartották meg, mert a területükön élő magyar közösségek statisztikai eltüntetésén (hamisított népszámlálással), fizikai…

Szólj hozzá!

Született: Lisszabon, 1195. augusztusában, † Arcella (Padova mellett), 1231. június 13.     A 13. század, a sok szent ellenére, komoly bajokkal küszködött. Felső-Itáliában és Dél-Franciaországban már a 12. században támadtak olyan vallásos mozgalmak, amelyek Jézus és…

Szólj hozzá!

     Az ún. La Salette-i titkok annak idején az egész világot bejárták, de a mai ember már alig ismeri ezeket, pedig tartalmuk ma is érvényes és meg-szívlelendő. A Szűzanya tehát, így folytatta:‒ Azon a ponton áll az Isten, hogy hallatlan módon fenyítsen. Jaj a föld…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóm! Az előző részben, Erzsébet asszonnyal való megismerkedésemről meséltem, arról, hogyan tolmácsolta felém a Szűzanya kérését, miszerint legyek a titkára. Feltételül Erzsébet azt szabta, hogy előbb kérdezzem meg a feleségemet erről, mert nekem az…

Szólj hozzá!

Netes források felhasználásával! Mit ír a Katolikus Katekizmus?      »Az Egyház hite, (...) vallja a személyek megkülönböztetését is. (Kat. 689)« »Ez a bölcsesség a nép számára megkülönböztetési elv is, evangéliumi ösztön, mellyel önkéntelenül megérzi, hogy mikor…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html      A magyar nép lélekben soha sem fogadta el a két világháború után rákényszerített békét. A trianoni béke ellen a korabeli magyar állam hatásos és elvszerű diplomáciát folytatott, amely…

Szólj hozzá!

     A La Salette-i üzenet két lényeges elemet tartalmaz. Az egyikben Mária elítéli a káromkodást és a vasárnapi szentmise elmulasztását, vagyis az Isten és ember közötti kontaktus rombolását, mely az élő személyes kapcsolatot rendkívül súlyosan károsítja. A másik…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben azt meséltem, hogy Erzsébet asszony miként adta elő egyfelől az én „meghívásom”, másfelől a Szeretetláng ügyének lényegét. Végül megkérdezte, hogy a „Szűzanya titkára” megbízás elfogadását, először beszéljem meg a feleségemmel. Innen folytatom: – Na ekkor bizonyos voltam, hogy nem…

Szólj hozzá!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html      A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok…

Szólj hozzá!

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a Pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünneplünk. Miként a Lorettói Litániában kérjük az Egyház Anyját, úgy Krisztusban megkeresztelt emberként, égi…

Szólj hozzá!