Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? 2
Gabriele Amorth atya szerint (akit egyöntetűen szaktekintélynek tartottak ezen a területen), az Egyházban legalább három évszázada nem igazán „menő” mélyebben feszegetni az Evangéliumok ezen témáit. S ezt én is megerősíthetem, ha visszagondolok a szemináriumban töltött időre. Jóllehet Szent János szerint: „ez az egész világ ... gonoszságban fetreng” (1Jn 5,19). 2000 év elteltével változott volna a helyzet? Változás természetesen lehetséges, ha „a világfejedelme” (Jn 14,30) ellen bevetjük a Jézustól kapott eszközöket. Első lépésként azonban tisztán kell látnunk a kérdésben. Ezekkel a sorokkal tehát egyfajta kései jóvátételt igyekszem tenni, azzal a megbízással, amire papként az Úrtól küldetést kaptam. Ugyanakkor szeretném, ha ez a könyv jótékony provokációként hatna püspökök, papok, nevelők szemében egyaránt, hogy ne vegyék félvállról számtalan hívő ‒ vagy akár nem hívő, de gyötrődő ‒ ember, talán nem is mindig kimondott, ám mégis megszenvedett kérését.
A sátán első győzelme ugyanis abban áll, hogy meggyőzi az embert ‒ olykor kulturális álca ürügyén ‒ a nemlétezéséről, ill. arról, hogy legjobb esetben is csak a rosszalkodó gyermekek ijesztgetésére szolgáló bábfigura. Nem alaptalanul idézi fel Bamonte atya tanulmánya bevezetőjében a legfontosabb tanbeli hivatkozásokat. A Hittani Kongregáció egyik dokumentuma szerint azért nem születtek e téren dogmatikai meghatározások (definíciók), mert sem a hívők, sem az eretnekek soha nem vonták kétségbe az igazságot, mely szerint: „Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa” (1Jn 3,8).
Papi hivatásom első éveitől fogva számtalan olyan személlyel találkoztam, akik mágusoknak estek áldozatul. Történeteik mélységesen felháborítottak, különösen, ha magányos, kétségbeesett, magukra hagyott és rászoruló személyekről volt szó. Meggondolatlanul kártyajósokhoz, médiumokhoz, varázslókhoz fordultak segítségért és ‒ a mondás értelmében ‒ „csöbörből vödörbe” estek. Láttam, hogyan használták ki a bajbajutottakat, a kételkedőket és a szenvedőket, hamis megoldásokkal kecsegtetve őket. Nincs is ennél megvetendőbb és utálatosabb! Azt is megfigyeltem, hogy ez bizonyos esetekben, akár a gonosz lélek által előidézett rendkívüli zavarokat is kiválthat, amelyeket már kizárólag ördögűzői szolgálat igénybevételével lehet orvosolni. Az okkultizmus különböző formáinak áldozatul esett személyek megsegítése tehát nem merül ki a meghallgatásban, bátorításban és a katekézis, ill. az imádság útján való kísérésben, hanem az elszenvedett ártalmaktól függően, indokolt esetben élnem kellett a szoros értelemben vett ördögűzői szolgálat kínálta lehetőségekkel is.
Az okkultizmus áldozatainak nyújtott különleges segítségnyújtásból fakadóan, igehirdetői tevékenységem során gyakran hangoztattam, hogy egyedül Jézus Krisztus képes megszabadítani és megmenteni az embert a gonosz fenyegető erőitől. Ezzel szemben, a hiszékenységre és a mágiára, illetve a babonaságra építő praktikák fokozott rabszolgasághoz vezetnek.
Nem véletlenül tiltja Isten igen szigorúan az Ó- és Újszövetségben a mágiához, a bálványokhoz (démonokhoz) való fordulást, hiszen szereti gyermekeit, ezért inti őket mindattól, ami lelkileg, erkölcsileg, pszichológiailag és fizikailag tönkreteheti az embert. A mágia számtalan formában megjelenő praktikái valójában csapdák, melyeket a láthatatlan ellenség állít, hogy eltávolítson a jótól, az igaztól és rabul ejtsen minket. Napjainkban ‒ ahogy egyébként régebben is ‒, sajnálatos módon sokan engednek ennek a hamis, csalóka kísértésnek, így próbálva sikereket elérni és könnyű megoldásokat keresni az élet problémáira, sőt, ártani másoknak. Ezért napjainkban is találkozhatunk emberekkel, akik megsínylették, hogy kapcsolatba kerültek a mágiával ‒ akár ők maguk éltek vele, akár mások használták azt ellenük. (a részlet vége)
(Források az első részben!) (folyt.)