Az életszentségre törekvés
Youssef Makhlouf tehát elhagyta a világot, hogy annak az Istennek szentelje magát, aki mindent jelentett számára. Szerzetesi élete során azt kereste, hogyan adhat vissza mindent az Úrnak (1Kor 4,7)- Elmondható róla, hogy Krisztus szeretetétől izzott, és nyilván ezért volt hatékony a közbenjárása Istennél. Imájával sáskahadat hárított el, meggyógyította azokat a betegeket, akiket elöljárói az imádságára bíztak, és olyan lámpással is világított, melyet olaj helyett vízzel töltöttek meg tréfálkozásból. De lássuk szentünk történetét!
Egy év noviciátus után átkerült az Annaya-i Szent Maron kolostorba (ld. a lenti képeket, egykor és ma!), és a Libanoni Maronita Rend szerzetese lett. A korai antiochiai egyház mártírjá-nak, Charbel nevét vette fel, aki 121-ben szenvedett vértanúságot. Édesanyja kétségbeesetten kereste és kerestette. A kolostorban megtalált fiát az elöljárók és Tanois jelenlétében kérlelte, hogy térjen haza; de a fiú kitartott döntése mellett, mondván, hogy ez útra Isten hívta meg. „Ha nem lennél jó szerzetes, azt mondanám neked: gyere haza. De most már tudom, hogy az Úr az ő szolgálatára akar téged – mondta édesanyja a leírások szerint – majd így fohászkodott az Úrhoz –, „áldjon meg és tegyen szentté téged!”
Charbel engedelmes és alázatos szerzetes volt, sokat dolgozott és tanult, letette a hármas fogadalmat, majd elöljárói elküldték a Szent Ciprián és Jusztina-kolostor és szemináriumába Batrounba. (Források az első részben!)
(folyt.)
