Az előzőkben, Erzsébet asszony az Ügy érdekében vállalt böjtjeiről és szenvedéseiről szólt. Ez folytatódik alább:
„Ezen nagy testi-lelki szenvedések után igen erőtlen lettem. A lelkemben elszenvedett nagy és heves küzdelem a testi erőmet is igen nagy mértékben igénybe vette, úgyhogy nem bírtam még szentmisére se menni, így a szentáldozástól is meg voltam fosztva. « (III/212)
'1965. IX. hó' bejegyzés alatt Erzsébet leírja, hogy az Ügy, Szentatyához való eljuttatása érdekében az Égiek negyven napos böjtöt kértek tőle! Jézus: »„Vigyázz! Mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el még Isteni kérésem miatt sem!” Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy e kérése nem próbatétel volt-e részemre? „Nem, mert ha gyóntatód nem mellőzi el kérésem, hanem Rám hagyatkozva elfogadta volna – úgy mint te –, az Én közreműködésemmel áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely az Én Isteni terveimben benne volt. A gyóntatód beleegyezése után ugyanis megkapta volna azt a lendítő erőt, hogy minden erejével odahasson, hogy az Ügy a Szentatyához kerüljön! A te áldozatos, szigorú böjtvállalásod sürgette volna állandóan Őt, a további intézkedésre.” Néhány nap után az Úr Jézus ismét az alázatosságról beszélgetett. Soha ne éljek egy pillanatig se alázatosság nélkül.
És még sok mindent mondott az 
alázatossággal kapcsolatban, melyről azt kell írnom, hogy átment elmém tudatába, /miként/ szent akarata és kérése is, mint eleven tűz égett a lelkemben. (Mivel gyóntatóm a negyven napos böjtöt nem engedélyezte, az Ügy csak évekkel később juthatott el a Szentatyához. Későbbi lelkivezetőm, Fuhrmann Ernő atya éveken át foglalkozott lelkem állapotával, mégpedig igen behatóan. Minden pénteken eljött hozzám és csak Rómába való menetelünk előtt néhány nappal tudtam meg, hogy lelkivezetőként éveken keresztül megfigyelés alatt tartott.
Egy napon az Úr így szólt: „Kérd meg lelkivezetődet, /hogy/ engedje meg neked a negyven napos böjtöt kenyéren és vízen!”
Rá másnap, éppen jött az atya és én közöltem vele az Úr Jézus kérését. El voltam készülve, hogy ő sem fogja megengedni, /ám/ legnagyobb meglepetésemre ezt a választ
adta: 'Kedves lányom, ha az Úr ezt kérte tőled, meg kell tenned!' Ez pénteki napon volt, s én a következő hétfői napon meg is kezdtem a szigorú böjtöt. /.../ A nehéz helyzetben csodálatos kegyelmeket és határtalan nagy segítséget is kaptam fizikai munkám végzéséhez. Mikor már a gyermekek 9-10 és 11 évesek lettek az Úr Jézus közölte velem, hogy el kell vinnem a Szeretetlángot Rómába. Ezt közöltem a lelki atyámmal, s ő teljes odaadással elfogadta az Úr felszólítását.« (IV/30-31)
(folyt.)
