Érdekesmód, Erzsébet asszony két héttel korábbi dátum alatt folytatta lelki gyötrelmeinek megrázó leírását: »Reggel a tabernákulum előtt térdeltem és lelkem gyötrő kínjaiban sírva-zokogva kiáltoztam az Úrhoz! Imádott Jézusom hol vagy?
Miért kell Nélküled élnem? Lelkembe ismét a vádló szavak: 'mert kevély hazug vagy!' Én tovább könyörögtem, Jézusom csak még egyszer légy irgalmas! /.../ 'Te szemétből kiszedett semmi, rongyhalmaz! Hálátlan mocskos-szájú hazug! Térj már észre! – ekkor a hang üvölteni kezdett, borzalmas dühre ragadtatva /magát/. Ekkor egy pillanatra megismertem, /hogy valójában/ a gonosz tombolt, hogy rákényszerítsen a beismerésre. Szelíd érzés fogott el egy pillanatra. Vajon Isten akarata ez? /.../ Nem tudom folytatni... /.../ amit átéltem és át élek az a végsőkig kimerített. /.../ Nem tudom mely hatalom az, mely további erőt ad, de bárhonnan származzék is ez földöntúli!« (vö II/57-58-59)
»1962. XI. 22. A Szent Szűz jóságos kérő szavaival ezt mondta: „Vágyakozásod az nagy, de tudod mit mondtam? Szállást kell keresni Szeretetlángomnak. Induljunk el!” Szívem összeszorult. Ezen szenvedések és megaláztatások, melyeket a Szent Láng átadásánál el kell viselnem, mindig újabb és nagy küzdelmet jelentenek számomra. Lehajtott fejjel csak csendben figyeltem a Szűzanya szavaira, mit is fog mondani, merre, kihez menjek. Mivel többen is gyóntattak, nem tudtam melyikhez menjek. 'Vezesd lépteim Édesanyám!' - és megkérdeztem a mellettem levő gyóntatóhoz menjek-e? A Szűzanyától vezettetve /azonban/ átmentem a másik oldalra és az ott gyóntató papnak elkezdtem mondani jövetelem célját. Először meggyóntam és csak utána tértem rá amiért hozzá kellett jönnöm. Szívem /ilyenkor a/ torkomba dobogott. Az előttem ismeretlen atya, mikor még csak a felénél tartottam azt kérdezte, /hogy/ miért kellett ezt neki elmondanom, és miért vagyok olyan nyugtalan? Közben megkorholt, hogy amit neki mondtam öt perc alatt is el lehetett volna mondani, miközben folyton sürgetett. Én sajnos nehezen kapok levegőt, és ez még lassította beszélni valóm. Ő azt mondta, szakítsuk meg /bár hozzátette/ közömbös hangon, ha éppen akarom, később folytassam mondani valóm. Én közben a gyóntató helység közelébe maradtam, és mivel a gyónók hamarosan elfogytak újra bementem hozzá, nem részletezem a gyötrő kínokat, a megaláztatást és a szégyent amit átéltem, nem is tudom miért!« (II/28)
Az olvasott (megrendítő) sorok is azt bizonyítják, hogy Erzsébetnek nem akadt egyetlen lelkivezetője sem – legalább is az első öt évben –, akivel megbeszélhette volna megpróbáltatásait, vagy aki „átfésülte” volna a naplójába írandó (vagy már beírt) sorait. A Lelki Naplóban nem is fedezhető fel a vezetettségből eredő, vagy jelentősebb fogalmazási korrekció. Ez egyfelől sajnálatos, másfelől emeli a négy elemit végzett családanya hitelét.
(folyt.)
