Azokban az években aránytalanul nagy értéknek bizonyult egy lakás birtoklása, és jelentős előnynek tűnhetett, még egy háromgyermekes özvegység esetén is. Erzsébet asszony óvatos anyai intései ellenére fia megházasodott. Az új 'anyuka' hamarosan kifogásolni kezdte férje anyjának, unokák feletti gondoskodását (melyhez épp az apa ragaszkodott a leginkább!) (Ld. IV/31). A nagymama ugyanis rendszeresen kikérdezte a leckét a gyerekektől, zenére járatta őket és nem maradtak el a templomból sem, ahol aktív ministránsok voltak. Ezzel szemben az ifjú mama szinte mindenben kifogást talált anyósa nevelési módszereit illetően.
Az apa egyre gyengébb és akaratszegényebb lett. Le kellett százalékoltatni. A körzeti orvosi, olyan tüneteket diagnosztizált, melyek csak bizonyos gyógyszerek mellékhatásaiként értelmezhetők, ilyen pedig a beteg gyógyszerelésében nem volt feltüntetve.
Erzsébet asszony, egyre inkább aggódott fia állapotáért, nem kevésbé a három gyermekért. Hamarosan bejelentés érkezett a gyámhatósághoz, hogy a fiúk klerikális nevelése hátráltatja a „szocialista embertípus” kialakítását bennük. (Ne hitetlenkedjen a fiatal Olvasó, mert azokban az időkben ez nagyon is tipizált hozzáállás és elvárás volt!)
Lélekfárasztó, hihetetlen intenzitású, kusza és aljas indíttatású harc indult a három gyermekért! Erzsébetnek egy kármelita atya (P. Bertold), aki ismerte a helyzetet, ezt mondta: „ha a Szeretetláng égi eredetét illetően kétségeim lettek volna, önnek az unokáiért folytatott heroikus küzdelme teljességgel hitelesítette volna bennem ezt!”.
A gyámhatóság gépezete beindult (és sajnos épp olyantól kapta Erzsébet a legtöbb kukacoskodást, aki évtizedekkel később őróla akart szent életrajzot készíteni)! Mert az idők változnak és változhatnak az emberek is, de az át nem aludt éjszakákat már nehéz kipihenni − jóllehet −, érdemszerzővé válhat annak, aki mindezt Isten nevében szenvedte el!
(folyt.)
