Kedves Olvasóm! Az előző részben a boldogreményű Marton Boldizsár Marcell atyának a Szeretetláng üzenetéhez való viszonyulását taglaltam!
Gondoljuk át még egyszer, Marcell atya azon mondását: „Én, leányom, nem tehetek semmit. Ha a Szűzanya rám bízta volna, az más, de így nem tehetek semmit. Csak legyen bizalommal, a Szűzanya mindent elintéz. Én megteszek mindent, imádkozok és szenvedéseimet is fölajánlom.” (vö. II/2)
Felsorolom a szentéletű gyóntató sajátos elutasításának lehetséges okait:
a). Marcell atya lényegében hitelesnek tarthatta a Szeretetláng ügyét, hiszen ha csupán annyi kifogása volt, hogy a 'Szűzanya nem őrá bízta'. Még nagy elszántságot is feltételezett önmagáról, „mert ha ő kapta volna”, ám „így” sajátos helyzetében már nem vállalhatta! Cusztódia nővér válaszpróbálkozása is ezt látszik igazolni.
b). Az atya saját tehetetlenségére való utalása, mindenképp célzás volt gyötrelmes egészségi- és életkörülményeire! Pl. A Rend feloszlatást követően (1950), rendfőnöke a Rózsafa utcában fennmaradó számos „templom-gondnoki” szobából nem biztosított számára helyet, sőt albérletet ajánlott Marcell atyának egy családnál, ahol nemhogy kosztot, de még önálló szobát sem biztosítottak neki!
Volt, hogy végállomástól-végállomásig utazgatott villamoson, kisétált a Margitszigetre vagy felment a Jánoshegyi csendbe imádkozni, ahol esetenként lelki gyermekeit is fogadta. A „cella nélküli Remete” végtére is hajléktalan volt! (lásd lenn!)
c). Tekintve tehát, hogy Marcell atya tudatában volt az állandó megfigyelésének (mely egészen az 1966-ban bekövetkezett haláláig tartott) és nem akarta a bontakozó Szeretetláng Mozgalomra terelni a belügy figyelmét. Ezért is mondhatta, hogy „mivel nem én kaptam”!
d). Felsejlik azonban egy sajnálatos háttértörténet is, melyet megpróbálok röviden összefoglalni: Marton Marcell kármelita, a XX. század egyik legnagyobb magyar gyóntatója volt, akiről gyónóinak visszaemlékezései alapján állítható, hogy lélekbe látott. A gyónásra várók hosszú sora némi féltékenységet szült rendtársai körében és néhányuknak kapóra jött az un. „látnok botrány” (Győr, 1936), mely Marcell atyát vétlensége ellenére is nagyfokú óvatosságra intette a továbbiakban. (II/89)
Egy Sz. Ilonka nevű gyónó, állítólagos látomásaival és hihető „égi üzeneteivel” ostromolta az atyákat! Voltak papok, aki örömmel hallgatták „biztató értesüléseit”. Ám amikor kiderült, hogy csupán tehetséges csaló, mindnyájan Marcell atyára mutogattak mondván, hogy csak ő vette komolyan. Ez természetesen nem volt igaz, sőt a nő terjesztette róla a „támogatást” azért, amiért mindig szigorúan csak a gyónási beszélgetésre intette!
(folyt.)
