A lelki naplóban 71-szer szerepel a kármelita szó, ebből az égiek 18-szor „kármelita kislányom”-nak, 8-szor pedig „kis kármelitám”-ként szólítják Erzsébetet. Az tény, hogy a Szeretetláng látnoka harmadrendi kármelita volt, melyet 1946-ban vett fel a Budapest, Huba utcai Kármelben.
Rendi neve: Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett Jolánta volt.
Lelki Naplójában ez olvasható: „Leánykám Szeretetlángom először a kármelben fog kigyúlni. Mert van-e hely, ahol jobban tisztelnek Engem mint ők, vagy legalábbis ők vannak erre legjobban hivatva...” (I/84)
A Naplóból kitűnik, hogy a Szent Szűz kifejezett reménnyel van ügyének a kármeliták részéről való felkarolására, „legalábbis ők vannak (lettek volna) erre legjobban hivatva.” (Ld. I/84) Feltűnő, sőt egyenesen ellentmondásosnak tűnhet, hogy az Égiek Erzsébet lelki vezetését újból és újból arra a Marcell atyára kívánták bízni, aki a saját kármelita rendtársai részéről való kirekesztettségében, a politikai üldöztetés és egyre súlyosbodó idegzsába (neuralgia) betegsége miatt képtelen volt ezt felvállalni.
A naplóban Marcell atya neve 26-szor szerepel, ezen felül még „az én kármelita fiam”-ként is többször említve van.
A kármelitáknak a Szeretetláng ügyében elmaradt szerepe kérdésként merült fel Dr. Takács Nándor Jusztin OCD püspökben is. (Akinél – mint illetékes püspöknél – bár 3 évig volt a négy kéziratos Lelki Napló. A kérdését mégsem ennek alapján tette fel nekem, hanem a barátilag neki átadott „A szeretet lánghevében” c. készülő könyvem kézirata alapján.)
Tehát találkozásunkkor a püspökatya csodálkozását fejezte ki, hogy abban az időben Erzsébet miért nem fordult Marcell atyához, vagy ha megtette is, az atya vajon miért nem állt az ügy mellé!? Erre hirtelen azt tudtam válaszolni, hogy akkor Marcell atya már nagyon beteg volt.
Tekintve, hogy Marton Boldizsár Marcell kármelita atya boldoggá avatása folyamatban van, illő egy kicsit többet írnom róla!
A püspökatyával folytatott rövidke beszélgetésben sajnos nem kerülhetett sor, Marcell atya Erzsébetnek a Szeretetláng ügyére adott 'dodonai' válaszára: „Én, leányom, nem tehetek semmit. Ha a Szűzanya rám bízta volna az más, de így nem tehetek semmit. Csak legyen bizalommal, a Szűzanya mindent elintéz. Én megteszek mindent, imádkozok és szenvedéseimet is fölajánlom.” (vö. II/2)
(folyt.)