A magánkinyilatkoztatások, az utóbbi csaknem kétszáz évben egyre gyakrabban és egyre szélesebb körben gyakorolnak hatást a hívő emberekre és az evangelizációs munkára. Kétségtelen, hogy az Isten bármely korban megszólíthatja az embert. Az Egyház által elfogadott magán-kinyilatkoztatások is ezt tanúsítják. Ezen események üzenetei pedig igen komoly evangelizációs jelentőséggel bírnak. Ezen pozitív jelenségekhez képest viszont korunkban nagyon elburjánzottak a „végidőkről”, az „idők végéről”, a „nagy figyelmeztetésről” sőt, a világvégéről (2012) szóló (nagy eséllyel hamis) jelenések és üzenetek. Ezek az internet segítségével vagy brosúrák, lelkinaplók tömege által árasztják el a világot. A téma már-már kezelhetetlenül felduzzadt irodalma azonban óvatosságra int. Sajnos igen sok azon kiadványok száma, amelyeknek tartalma hízelgő, de mégis rendkívül káros, mert a mondanivaló nem az Istentől származik, hanem színjátszás, megtévesztés vagy démoni erőkkel való praktika dokumentációja. Gyakorta a jövőbe mutató, végidős ,,kiliaszta” próféciák ezek, melyek keresettek a jólértesültségre vágyók számára, mert jól beleillik a szenzációhajhász felfogásba. „Lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek”. (2Tim 4,3-4) Az Egyháznak nem szabad engedni, hogy az Isten szent dolgai, az Egyház által kivizsgált és a pozitívan megítélt magánkinyilatkoztatások üzenetei a hamis dolgokkal keveredjenek. Mindenképpen szükség van világos útmutatásra, tájékoztatásra. Nem engedhetjük, hogy a búza közé vetett konkoly elnyomja a nemes vetés hajtásait. (Dr. Katona I. püspök ajánló sorainak felhasználásával, melyet Antalóczi JÜ könyvéhez írt.) A Biblia ugyanis arra tanít bennünket, hogy mindent vizsgáljunk meg. Ha ezt elmulasztjuk, akkor olyanná válhatunk, mint akikről Júdás apostol beszél: “széltől űzött, esőtlen fellegek” (Júd 12). Valljuk, hogyha valami az Istentől ered, akkor az kiállja a vizsgálódás próbáját.
Álságos kérdés: hogy melyik a konkoly és melyik a búza (vagyis a hiteles jelenés) és ki hivatott ezt egyértelműen eldönteni? „Uram, kihez mennénk?” (Jn 6,68), mint a kétezer éves Egyházadhoz? Igaznak tehát azt tekinthetjük, amelyet az Egyházi Hatóság (az illetékes püspök) megvizsgált és az Evangélium tanításával ellentétesnek nem ítélt. Hozzá kell azonban fűznünk, hogy a magánkinyilatkoztatásokat, még ha egyházilag jóváhagyottak is, a kiválasztott (látnok) személyén kívül senkinek sem kötelező elhinnie, követnie! ‒ Jóllehet, evangelizációs szerepük mégsem hagyható teljesen figyelmen kívül (lásd a Szent Szűz segítő édesanyai szerepét)! Mert az idők jeleiként tapasztalható, hogy az Üdvözítő nem hagyott magunkra ebben a globális veszélyben sem.
Elküldte Anyját, hogy a bűn eme pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel is segítségünkre legyen, és győzelmes harcra, nagy 
megtisztulásra készítse elő a világot.
„Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel.” (TMT 50/f.) A nagy harcra és gyermekeinek erre való felkészítésére a Szent Szűz sereget igyekszik gyűjteni Szent Fia zászlaja alá, egészen új kegyelmi fegyverzettel felruházva őket (Szeretetláng), hogy minél kevesebb veszteséggel (vagy veszteség nélküli) győzelemre segítse gyermekeit! „Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni (…) ez Szívem Szeretetlángja! (I/37-38) Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, és a Sátánt megvakítja.” (I/39)
(folyt.)
